Ez történt

Tehetségnapi koncert

Rózsa Kitti tanárnő és Pető Bence tanárúr közösen szervezték az idei tehetségnapi koncertet.

A koncert szép számú közönséggel létrejött, a hangulata kifejezetten meghitt volt. A növendékek ügyesek voltak és az összes tanszakról egy két növendék fellépett.

Felkészítő tanárok: Csányi Ildikó, Fábri-Ivánovics Tünde, Kuzma-Vojtovics Tímea, Kiss Tamás, Szalkai Sándor, Pető Bence, Rózsa Kitti, Köblös-Rupáner Ágnes.

Tavaszi zsongás - Magánének koncert

Tavaszi Zsongás néven került megrendezésre a 2024-es év első magánének-növendék koncertje. Igazán színes műsor állt össze most is, duettek, zongorakísérettel tavaszi dalok, alap zenével énekelt könnyűzenei blokkok és még egy quartett is felcsendült az est folyamán. Diákjaimon érződik a folyamatos fejlődés koncertről koncertre, kiállásukban, saját maguk felkonferálásában, hangtechnikailag és előadásmódjukban. Sok zenei rendezvényen vettek részt az elmúlt pár hónapban és még fognak is az idei tanévben. Ezekből is ízelítőt kaphatott a közönség.

I. SZEPI Filmfesztivál - A filmek

Kedves Szülők!
Kedves Diákok!
Kedves Közönségünk!

Kérem, hogy tekintsék meg az I. SZEPI Filmfesztivál növendék munkáit.

Plakátmagány
Rendező: Nógrádi Marcell (12. A)
Operatőr: Móricz Máté (11. A)
Színész: Móra Áron (11. B)
Vágta: Puskás Tamás (9. B)
Colorist: Móricz Máté
Hangmérnök: Nógrádi Marcell
Szöveg: PILINSZKY JÁNOS

Motorosélet  
Készítette: Andrási Balázs (11. B) és Meszlényi Benjamin (11. C)

I. SZEPI Filmfesztivál

Az I. SZEPI Filmfesztivál apropóját a hétvégi Oscar díjátadó adta. A pályázati felhívásra 6 pályamunka érkezett be. Három kategóriában lehetett nevezni: Videóklip, Ezt üzenem a világnak, valamint Sport és evangelizáció. A program nagy érdeklődés mellett zajlott, a köszöntők után megnéztük a nevezett filmeket, majd a díjátadó következett, végül pedig az alkotók és az érdeklődők közötti beszélgetésekkel zárult a program.

Az alábbi kategóriákban hirdettünk eredményt, az 1. helyezettek kaptak oklevelet, csokit. A legjobb film készítői pedig serleget is átvehettek.

Tanári tréning

A diák lelkigyakorlat két napján mi, tanárok belső megosztást, tréninget tartottunk. A téma a pedagógia 21.századi kihívásai voltak. Az első napon képi asszociáció segítségével rátekintettünk az oktatás múltjára, jelenére és jövőjére, majd két oktatáskutatóval, Radó Péterrel és Lannert Judittal készült riportot néztünk meg és beszélgettünk róla. A második napon arról tanultunk, hogyan segítheti a mesterséges intelligencia az oktatást, annak veszélyeit is körüljárva.

A foglalkozásokat Nemes Zsuzsanna, Szilák Zsófia és Balogh Bence kollégáink vezették.

Vármegyei testnevelőket és iskolákat díjaztak

Az idei tanévtől a Csongrád-Csanád Vármegyei Diáksport Egyesület megújított formában ismerte el a kiemelkedő munkát végző pedagógusokat, a tavalyi tanév legeredményesebb diákjait, felkészítő pedagógusait.

2024. február 15-én Szegeden, a Szent-Györgyi Albert Agórában köszöntötték a 2022/2023-as tanév Diákolimpia® országos döntőn 1-3. helyezést elért Csongrád-Csanád Vármegyei diákokat, és felkészítő pedagógusaikat.

Beszámoló az iskolai sítúráról

Ti tényleg a hidegért imádkoztatok? Mikor a fél világ magas rezsiárakkal küzd?! Hát nooormális…? „Jöjjön már egy kis mínusz, Uram, Jézus, Mennyei Atyám, egy kis havat toljál már!” „Minek az, fiam, rég elmúlt a karácsony, megvolt a busójárás is, a dökösök is elégették a kiszebábut, nem láttad?” Akkor is, akkor is… síelni szeretnénk! Hogy a sok ima végül meghallgatásra talált vagy sem, azt ki-ki visszanézheti az Időképen, február 9 és 12 között, de azért röviden én is el fogom mondani.

Spanyol vendégek

Tartományunkba látogatott Jordi Vilà-Font katalán provinciális és két munkatársa, Sara Camps, a Katalán Tartomány pasztorális vezetője, valamint Mireia Garriga, a Camins Alapítvány munkatársa. Egyhetes itt tartózkodásuk alatt több intézményünkbe is ellátogatnak.

Ma a Szegedi Piarista Iskolával ismerkedtek meg, különös tekintettel a pasztorális működésre, az új pedagógia módszertanok beépítésére és a szerzetesek jelenlétére az iskola életében.

Oldalak