Kiemelt hír

Ideiglenes felvételi rangsor 2024.

Tisztelt Szülők, Kedves Felvételizők!

Elkészítettük az ideiglenes felvételi rangsort, amelyet az alábbi táblázatokban olvashatnak.

Felhívjuk figyelmüket, hogy szinte minden diák több intézménybe / képzési területre jelentkezik, ezért az intézményünkbe való bejutásra komoly esélye van azoknak is, akik nincsenek benne a keretszámban. Előfordulhat tehát az, hogy a keretszámon belül megjelölt tanulók közül többen kikerülnek a rangsorból, és a hátrébb jelölt diákok nyernek felvételt iskolánkba.

XV. Tavaszi Gitártalálkozó

Immár tizenötödik alkalommal 2024. április 20-án szombaton rendezi iskolánk a Tavaszi Gitártalálkozót.A fellépő gitáros növendékek tanáraik kíséretében érkeznek az ország különböző pontjairól, valamint a Vajdaság tiszamenti településeiről. A Gitártalálkozó szóló kategóriában 6 korcsoportban, valamint külön a hetedik korcsoportban kamara kategóriában ad lehetőséget  a hangszeres tanulmányaik elején lévő, valamint a már évek óta tanulmányaikat szorgalmasan és kitartóan művelő növendékek számára.

Álláshirdetés

A Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola teljes-,vagy részmunkaidős, szakképzett zongoratanár jelentkezését várja a 2024/25-ös tanévre:

Elvárás a csapatmunkára, folytonos képzésre való készség, informatikai ismeretek, az iskola értékrendjének elfogadása, szakirányú pedagógus végzettség.

Álláshirdetés

A Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola szakképzett óraadó néptánctanár jelentkezését várja a 2024/25-ös tanévre:

Elvárás a csapatmunkára, folytonos képzésre való készség, informatikai ismeretek, az iskola értékrendjének elfogadása, szakirányú pedagógus végzettség.

Jelentkezni szakmai önéletrajzzal és motivációs levéllel, a megfelelő végzettséget igazoló dokumentumokkal a munkaugy@szeged.piarista.hu e-mail címen lehet. A pályázatok elbírálása folyamatos.

Álláshirdetés

A Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola szakképzett óraadó népi hegedű- és brácsatanár jelentkezését várja a 2024/25-ös tanévre:

Elvárás a csapatmunkára, folytonos képzésre való készség, informatikai ismeretek, az iskola értékrendjének elfogadása, szakirányú pedagógus végzettség.

Álláshirdetés

A Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola szakképzett óraadó népi énektanár jelentkezését várja a 2024/25-s tanévre:

Elvárás a csapatmunkára, folytonos képzésre való készség, informatikai ismeretek, az iskola értékrendjének elfogadása, szakirányú pedagógus végzettség.

Jelentkezni szakmai önéletrajzzal és motivációs levéllel, a megfelelő végzettséget igazoló dokumentumokkal a munkaugy@szeged.piarista.hu e-mail címen lehet. A pályázatok elbírálása folyamatos.

Öregdiákoknak

Kedves Öregdiákunk!

Szeretnénk Titeket hírleveleinkben megszólítani és tájékoztatni. Kérjük, aki úgy gondolja, hogy szeretne értesítést kapni tőlünk az eseményeinkről, híreinkről, aktualitásainkról, töltse ki az űrlapot.

Aki szeretné a Piarista Diákszövetséggel szorosabbá tenni kapcsolatát, az erre vonatkozó kérdésben jelölje ezt!

A következő tanévben lesz iskolánk alapításának 300. évfordulója, szeretnénk, ha Ti is együtt ünnepelnétek velünk!

Megköszönjük, ha a linket elküldöd osztálytársaidnak!