Másodkézből

Sokan tekintik Charles Darwin A fajok eredete című művét a második évezred legfontosabb könyvének. Egy ilyen kijelentés persze végtelen vitákat indít el. Sorolhatnánk a bestsellereket – Bridget Jones naplóját sokkal többen olvasták és szerették, mint Darwin könyvét. Ezt azonban csak kevesen fogadnák el komoly ellenérvnek. De a „magasabb irodalmat” (bármit jelentsen is ez) képviselő mű sem jöhet szóba versenytársként. Egy művészeti alkotás lehet zseniális, elgondolkodtató, újszerű, sőt forradalmi; alapvetően megváltoztathatja azt, ahogy a világot látjuk – de „fontos” nem lehet. Ha valami fontos, az eleve nem művészeti. Ám még így is sok írásmű komoly konkurense lehet Darwin művének az „évezred legfontosabbja” cím odaítélésekor – hogy csak az angoloknál maradjunk, például a Magna Charta vagy Newton Principia Mathematicája.

De ki olvassa ma már ezeket az ősrégi szövegeket? Legfeljebb elvadult bölcsészek. Számos angol egyetemen a filozófia vagy irodalom szakos hallgatóknak kötelező olvasmány Darwin könyve – de a biológia szakosoknak ott sem. Mégis a biológusok másodkézből ugyan, de pontosan megértik és megtanulják azt, ami Darwin gondolataiból ma fontos. Az irodalmárok vagy filozófusok viszont gyakran elképesztően félreértik Darwin művét. Rendre olyan dolgokat emelnek ki belőle, amelyek mára egyértelműen érvényüket vesztették. Darwin ugyanis nem filozófiai művet írt, még kevésbé irodalmit, noha unalmas tudományos stílusa a viktoriánus irodalmi kánon részévé vált, és zseniális gondolatai a filozófusokra is inspirálóan hatottak.

Egy természettudományi mű nem az örökkévalóságnak szól. Az adott kor tudományát építi, ahhoz viszonyul és annak a keretei között marad akkor is, ha esetleg forradalmian új eszméket tartalmaz. A tudomány az örök emberi érzéseket és kérdéseket hivatalból elkerüli. A természettudós írásműve akkor is nagyon gyorsan elavul, ha gondolatai, felfedezései sokáig fennmaradnak.

Egy természettudományos szakszöveget irodalomként vagy filozófiaként kezelni olyan, mintha a Moby Dicket zoológiai szakmunkaként értelmeznénk. Pedig A fajok eredetében és a Moby Dickben is sok szó esik bálnákról. Darwin talán kevésbé jeleskedik a bálnák viselkedésének pszichológiai értelmezésében, de amit leír, az mindig pontos megfigyeléseken alapul. Melville talán jobban érti a bálnák lelkivilágát, főleg ha emberi szemmel nézzük őket, de azért abban biztosak lehetünk, hogy a bálnák valójában nem úgy gondolkodnak. Ha a tudomány újabb ismeretekre tesz szert, Darwin megfigyeléseit majd kiegészítjük, vagy ha kell, újraírjuk. A Moby Dicket nem fogjuk újraírni, legfeljebb újraolvasni.

Amikor diplomás matematikusként pszichológiával kezdtem foglalkozni, legelőször az döbbentett meg, hogy ebben a tudományban milyen erősen élnek a bölcsészeti gyökerek, még a tisztán természettudományos irányzataiban is. Aztán ahogy egyre inkább elköteleződtem a tárgy iránt, beláttam, hogy az is a világ megismerésének egy módja, és a pszichológia talán örökre ott fog lebegni a bölcsészeti és a természettudományok között. Egy idő után aztán óhatatlanul megfertőződtem valamennyire a pszichológia bölcsészeti vonatkozásaival is, és elszégyelltem magam. Nem járja, hogy kaptam egy matematikus diplomát, holott egyetlen sor eredeti szöveget sem olvastam Eukleidésztől, Gausstól, Kolmogorovtól vagy akár Bolyaitól. Mindent, amit a nevükhöz fűződve ismerek, másodlagos forrásokból ismerek csak.

Szégyenemben elhatároztam, hogy elolvasom Newton Principiáját. De beletörött a bicskám. Jelentem: ez a mű egy, a 20. században jeles eredménnyel diplomázott matematikus számára tökéletesen olvashatatlan. Pedig nincs benne olyan matematikai gondolat, amit ne tanultam és értettem volna meg tanulmányaim során. Háromszáz év alatt kicsiszolódott, miképpen lehet ezeket a gondolatokat akár első éves egyetemi hallgatókkal is megértetni. Eközben azonban a mű eredeti formájában teljesen érthetetlenné vált. Newton gondolatai mégis túlélték az elmúlt három évszázadot. Letettünk arról, hogy első kézből ismerjük meg őket, és éppen ezzel mentettük át őket.

Darwin könyve viszont a mai olvasó számára is teljesen érthető. Mégis, az én tapasztalataim is alátámasztják az amerikai biológus, Steve Jones éles kijelentését: „Soha nem találkoztam még olyan biológia szakos egyetemistával, aki olvasta volna A fajok eredetét. Még a tartalmát (vagy amiről azt gondolják, hogy a tartalma) jól ismerő tudósok is inkább a tőle való tartózkodással fejezik ki tiszteletüket iránta.”

Valóban: azoknak, akik teljes meggyőződéssel vallják, hogy Darwin könyve az elmúlt évezred legfontosabbja, a nagy része nem olvasta az eredeti művet. És ezt nem is szégyellik: olvastak helyette jobbakat, modernebbeket, újabbakat. Eközben persze pontosan tudják, hogy a zseniális alapgondolat Darwintól ered. Aki pedig Newton Principiájára szavaz, holott nem is olvasta, az még ennél is indokoltabban jár el. Megkíméli magát attól a kudarctól, amit én átéltem, amikor a Principia elolvasásával megpróbálkoztam.

Steve Jones mégis úgy gondolta: Darwin briliáns gondolatmenete megérdemli, hogy a mai olvasó is megismerje. Ezért sajátos vállalkozásba fogott. Megírta Darwin művének mai változatát. Darwin szelleme (eredetiben: Almost like a whale) című könyvének fejezetcímei azonosak Darwin könyvének fejezetcímeivel, sőt Jones a fejezetek Darwin által összefoglalt tartalmi kivonatát is pontosan követi. Csakhogy Darwin példáit, ahol csak lehetett, mai tudományos ismereteinkre alapozott példákkal helyettesíti – és szinte mindenütt talált ilyeneket. Még fontosabb, hogy sok mindent, amit Darwin még csak homályos sejtésként fogalmazhatott meg, Jones vitathatatlan tudományos eredményekkel tud alátámasztani, például az öröklődés kérdéseiről.

Vérbeli bölcsészek szemében szentségtörésnek tűnhet, mégis nyugodtan ajánlom hallgatóimnak Steve Jones könyvének elolvasását Darwin eredeti műve helyett. Ma. Húsz év múlva minden bizonnyal valami mást fogok ajánlani – de akkor is az eredeti helyett.