Szegedi Piaristák

Beiskolázás

Felvételi előkészítő

Partnereink

    Gyimóthy Gábor:

    Nyelvlecke


    Egyik olaszóra sodrán,
    Ím a kérdés felmerült:
    Hogy milyen nyelv ez a magyar,
    Európába hogy került?

    Elmeséltem, ahogy tudtam,
    Mire képes a magyar.
    Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
    S hogy némelyik mit takar,

    És a szókincsben mi rejlik,
    A rengeteg árnyalat,
    Példaként vegyük csak itt:
    Ember, állat hogy halad?

    Elmondtam, hogy mikor járunk,
    Mikor mondom, hogy megyek.
    Részeg, hogy dülöngél nálunk,
    S milyen, ha csak lépdelek.

    Miért mondom, hogy botorkál
    Gyalogol, vagy kódorog,
    S a sétáló szerelmes pár,
    Miért éppen andalog?

    A vaddisznó, hogy ha rohan,
    Nem üget, de csörtet – és
    Bár alakra majdnem olyan
    Miért más a törtetés?

    Mondtam volna még azt is hát,
    Aki fut, miért nem lohol?
    Miért nem vág, ki mezőn átvág,
    De tán vágtat valahol.

    Aki tipeg, miért nem libeg,
    S ez épp úgy nem lebegés, –
    Minthogy nem csak sánta biceg,
    S hebegés nem rebegés!

    Mit tesz a ló, ha poroszkál,
    Vagy pedig, ha vágtázik?
    És a kuvasz, ha somfordál,
    Avagy akár bóklászik.

    Lábát szedi, aki kitér,
    A riadt őz elszökell.
    Nem ront be az, aki betér…
    Más nyelven, hogy mondjam el?

    Jó lett volna szemléltetni,
    Botladozó, mint halad,
    Avagy milyen őgyelegni?
    Egy szó – egy kép – egy zamat!

    Aki „slattyog”, miért nem „lófrál”?
    Száguldó hová szalad?
    Ki vánszorog, miért nem kószál?
    S aki kullog, hol marad?

    Bandukoló miért nem baktat?
    És ha motyog, mit kotyog,
    Aki koslat, avagy kaptat,
    Avagy császkál és totyog?

    Nem csak árnyék, aki suhan,
    S nem csak a jármű robog,
    Nem csak az áradat rohan,
    S nem csak a kocsi kocog.

    Aki cselleng, nem csatangol,
    Ki „beslisszol”, elinal,
    Nem „battyog” az, ki bitangol,
    Ha mégis: a mese csal!

    Hogy a kutya lopakodik,
    Sompolyog, majd meglapul,
    S ha ráförmedsz, elkotródik.
    Hogy mondjam ezt olaszul?

    Másik, erre settenkedik,
    Sündörög, majd elterül.
    Ráripakodsz, elódalog,
    Hogy mondjam ezt németül?

    Egy csavargó itt kóborol,
    Lézeng, ődöng, csavarog,
    Lődörög, majd elvándorol,
    S többé már nem zavarog.

    Ám egy másik itt tekereg,
    – Elárulja kósza nesz –
    Itt kóvályog, itt ténfereg…
    Franciául, hogy van ez?

    S hogy a tömeg miért özönlik,
    Mikor tódul, vagy vonul,
    Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
    Hogy mondjam ezt angolul?

    Aki surran, miért nem oson,
    Vagy miért nem lépeget?
    Mindezt csak magyarul tudom,
    S tán csak magyarul lehet…!


    A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét „óangolnak” nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd' 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300-as évekre datált hangzását.

    De hogy ne csak az én elfogultságom szóljon:

    … mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:

    Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: „a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet”.

    N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): „Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság.”

    George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: „Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér­zelmek titkos rezdüléseit.”

    Grover S. Krantz amerikai kutató: „A magyar nyelv ősisége Magyarországon (…) meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét (…) az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi.”

    Ove Berglund svéd orvos és műfordító: „Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke.” (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)

    Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: „…Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar.” (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)

    Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll. A genetikai eredményekből már tudjuk: teljes joggal.)

    De ne csak a nyelvünket, hanem annak teremtő erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:

    Isaac Asimov scifi író: „Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok.”

    Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: „Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!”

    A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.

    VARGA CSABA: Mire lehet büszke a magyar (részlet)

    És ami mosolyt csalhat az arcotokra: Gyimóthy Gábor (Firenze 1984. X. 12.) Nyelvlecke című írása. Figyeljétek meg, hogy a mozgást kifejező igére hányféle szinonimát használ! Már kétszer is nekiugrottam, hogy átszámoljam, de egyszer 63 jött ki, másszor meg 81 – de talán a számok annyira nem is lényegesek, mint a magyar nyelv gazdagságának ténye. Talán nincs is a földön még egy ilyen nyelv, mint a mienk! Szerintem joggal lehetünk büszkék rá.

    Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.