Előadás előtt még hazarohantunk a Levendula utcába, hogy Szigfridnek mindent elmeséljünk. A pajta kapuja be volt csukva, és valami különös buffogás hallatszott mögüle.
Peti belesett a résen.
– Szigfrid megőrült – mondta ijedten.
Bekukucskáltunk mi is.
Szigfrid a pajta minden berendezését az egyik sarokba hordta, s most ott állt a középen, harcias pózban. Mély torokhangon morgott, aztán három hatalmasat ugrott a mennyezet felé.
– Nem jó – mondta szomorúan, és a nadrágja zsebéből nagy, piros kockás zsebkendőt húzott elő, és törölgetni kezdte verejtékező arcát.
Aztán újrakezdte. Morgott, és vadul ugrálni kezdett. Később törzshajlításokat és hasizomgyakorlatokat csinált. A verejték patakokban csorgott róla, egyre jobban elfáradt.
– Mit csinálsz, Szigfrid? – kérdezte Peti.
– Izé… semmi – dadogott Szigfrid. – Ilyen hamar megjöttetek?
– Egyáltalán nem jöttünk hamar. Beteg vagy?
– Ugyan! Mi van Szilviával?
– Ma este kiszabadítjuk.
– Óriási! – dörzsölte össze a mancsát Szigfrid. – Két ugrással ott termek, egy morgás, százfelé szalad az egész banda!
– Mit csinálsz?
– Hogyhogy mit csinálok? Kiszabadítom a feleségemet. Vagy talán nélkülem akarjátok?
– Csak nem gondolod, hogy elviszünk felfordulást csinálni? Még csak az hiányozna!
– Veletek akarok menni – könyörgött Szigfrid.
– Nem jöhetsz! – mondta szigorúan a kisfiú.
Szigfrid búsan leült a kirojtosodott karosszékbe, és a mancsát bámulta.
– Ágyat kellene szerezni Szilviának. Nem lesz hol aludjon – mondta Gabriella.
– Igen, egy ágyat szerezni kell. Majd körülnézek a padláson. A múltkor mintha láttam volna fönt egy régi ágyat. Egyelőre jó lesz az is.
– Pszt! Nézzétek csak – tette a szája elé az ujját Gabriella –, Szigfrid sír.
Tényleg. Szigfrid lehajtott fejjel ült a karosszékben, és a szeméből könnypatakok csordogáltak.
– Szigfrid, mi bajod? Ne sírj – mondta megindultan Peti.
– Egész délután tréningeztem – zokogott Szigfrid –, veletek akarok menni!
– Jól van, ne bőgj! Velünk jöhetsz. De ígérd meg, hogy rendesen viselkedsz.
– Hurrá!!! – Üvöltött Szigfrid, és hatalmasat ugrott a levegőbe. Morgott egyet-kettőt, aztán lendületes ugrással elsöpört bennünket.
– Pardon – mondta. – Remélem, semmi bajotok.
Gabriella sziszeget, megütötte magát.
– Nem szégyelled magad? Fellökted szegény Gabriellát.
Szigfrid megijedt, hátha mégsem jöhet velünk, és laposakat pislogott.
– Izé… – mondta – nem láttátok a nadrágtartómat?
– De igen, rajtad van – mutatott rá Gabriella.