Lucia és Rodrigo nagyon szerették egymást, de Rodrigo csak ritkán lopakodhatott le a partizánok búvóhelyéről a folyóparti találkahelyre, ahová Sanchez, a hat gyermeket eltartó szegény halász vitte át a lányt a túlsó oldalról. Kockázatos útjait odafelé a lány, visszafelé Rodrigo fizette meg. Egy nap a munka nélkül maradt Luciának elfogyott a pénze, pedig éppen találkozniuk kellett volna, talán utoljára, mert Rodrigoék körül egyre szorosabbá zárult a gyűrű, Pénz nélkül is lement a partra, mert bízott a halász jó szívében.
„Gyermekeim éheznek, nem vállalhatom ingyen az életveszélyt” – sajnálkozott Sanchez. – „Keríts valahogyan pénzt, megvárlak”.
Lucia elszaladt gyerekkori játszópajtásához, Garcia de Lopezhez, aki a város első divatüzletében dolgozott. Amikor őszintén elmondta, hogy mihez kér kölcsön pénzt, Lopez ezt súgta neki: „Túl sokat kérsz, mégis kevésre mennél vele, mert már elkezdődött a razzia. Egy megoldás mégis van: nálam kellemesen átvészelhetjük az igazoltatást, utána átviszlek én a motorcsónakomon.” Lucia meghökkent: „Hogy tehetném, amikor őt szeretem?” – zokogta. Lopez megvonta a vállát, és a vevőkhöz sietett. Lucia sírva bolyongott az utcán, aztán eszébe jutott, hogy José bácsitól, öreg tanítójától biztosan remélhet tanácsot, José bácsi figyelmesen hallgatta, tűnődött egy darabig, majd így szólt: „Lányom, most valami bölcsességet vársz tőlem. Hidd el, sokat kellett szenvednem a bölcsességért!” Lucia kétségbeesetten bolyongott az utcákon, majd zokogva Lopez lakása felé indult. Amikor felöltözködött, Lopez a zsebébe csúsztatta a pénzt. Futva ment a folyóhoz. Sanchez megvárta, és a pénz láttán azonnal evezni kezdett. Rodrigo, aki már türelmetlenül várta, karjába kapta, magához ölelte, és együtt voltak szerelemben hajnalig. Csak akkor jutott szóhoz a lány, amikor búcsúzniuk kellett. Elmondta, hogyan sikerült átjutnia. Rodrigo elsápadt és dühösen támadt rá: „Hogy adhattad oda magad másnak? Te hűtlen rongy! Undorodom tőled! Testeddel eldobtad szerelmemet. Nem akarlak látni többé!” Zsebéből gyűrött pénzdarabot vett elő, és a lány elé dobta.
„Miért sírsz?” – kérdezte visszafelé Sanchez.
„Mert szeretem őt” – válaszolta Lucia magába roskadtan.
„És ki a hibás?” – faggatta tovább a halász.
„Nem tudom” – zokogta a lány.