Jean Daniélou bíboros:

Ádventi Mária

Jézus eljött már, mégsem nyilvánította ki magát teljesen, sem az egyesek, sem az egész emberiség előtt. Ezért mondhatjuk azt, hogy Jézus megszületett test szerint a júdeai Betlehemben, de minden emberben külön is meg kell születnie. Ez mibennünk Jézus örök születése, amely az isteni élet egész misztériumát magában foglalja.

Ami az eljövendő Krisztus előkészítésére „abban az időben” történt, ugyanúgy, sőt még igazabban érvényes az Úr lelki-hitbeli érkezésére, amely manapság bensőnkben, a mi személyünkben történik. Ahogyan Mária – a Boldogságos Szűz misztériumának lényegét érintjük most jelentős, egyéni szerepet vitt Jézus történeti születésében, amikor őt méhébe fogadta, ugyanígy Jézus mostani eljövetelében is kiváló módon, mint előkészítő tevékenykedik. Az Atya egyetlen szavára Mária még mindig, mint Jézus útjának előkészítője vándorol a világban. Ezért van különleges szerepe lelki életünkben, mivel az Úr érkezését készíti elő bennünk.


dugo@szepi_PONT_hu