A kötet címe - Teremtés, Húsvét, Pünkösd - a Szentháromság misztériumát fejezi ki. A teremtésben az Atya, a húsvéti áldozatban a Fiú, a pünkösdben a Szentlélek nyilvánul meg, fordul az ember felé. A kötetet hangkazetta egészíti ki, melyet közösségi, iskolai műsorok összeállításában is fel lehet használni. A kötetben nagyobb hangsúly került Krisztus életére és a húsvéti eseményre, mivel a karácsonyi ünnepkörről külön összeállítás és hanganyag jelent meg Karácsony üzenete címmel. A két könyv és kazetta kiegészíti egymást, de önállóan is használható. A jelen összeállítás hanganyaga több mint egy órában foglalja össze a Szentháromság misztériumát.
Mikor elkezdtük közös munkánkat a színészekkel, több barátunk aggódva figyelmeztetett. A mai világban a Szentháromságról írni, sőt hangzó anyagot készíteni? Ugyan már, kit érdekel ez! Ott fog porosodni a könyvesboltok polcain, egy ilyen mű aligha számíthat kasszasikerre. Más érvünk valóban nem volt, mint annak a néhány fiatalembernek a példája, aki kétezer éve úgy gondolta, hogy másképpen kellene élni, gondolkodni, a hétköznapi cselekedetekben is figyelmet kellene fordítani az emberi létezést meghatározó örök értékekre, a szeretetkapcsolatra. Környezetük, főként a hivatalos hatalom kétkedéssel fogadta ezeket a fiatalokat, sőt közülük is többen megrendültek, meginogtak hitükben. A végsőkig csak egyikük tartott ki, ő volt Jézus Krisztus, az Isten Fia. Kereszthalála azonban nem ijesztette el követőit műve folytatásától, sőt megerősítette őket. Feltámadása, majd a Lélek pünkösdi kiáradása tanítványai számára elhozta a bizonyosságot, már ők is készek voltak minden üldöztetés vállalására. Így született meg, jött létre a kereszténység, néhány ifjú eltökéltségéből, sőt volt egy olyan pillanat, mikor a jövőt annak a hite jelentette, aki a keresztfán haldoklott, és aki rátekintett, szánhatta bár, de aligha gondolta, hogy ő az Út, az Igazság és az Élet. A kereszténység mégis az öröm és az optimizmus vallása, hiszen azt hirdeti, hogy az ember annak a képét hordozza, aki a világot teremtette. Az emberiség történelmében sohasem volt olyan korszak, mikor ezek az eszmék, a szeretet, a testvériség maradéktalanul érvényre juthattak volna. Azonban mindig akadtak elkötelezett nők és férfiak, akik akár a kudarcot, részvétlenséget is vállalva, megfogalmazták, közvetítették a Krisztus által hirdetett gondolatokat. Mi az ő példájukat szerettük volna követni, hitvallást téve egy olyan korban, amely válaszút előtt áll, hiszen a rendszerváltás, a valódi értékek, a minőség létrehozása nem csupán külső körülményektől, politikai történésektől függ, hanem a lélek belső eseménye.
A szövegköny dőlt betűs részei nem szerepelnek a CD-n.
A CD-n sok verset zenei aláfestés kísér.
A világot ki teremti meg, Egyetlen magból ezer levelet? A sejtésből a gondolatot, Ködfoltból a ragyogó napot?
,,Kezdetben volt az Ige''. János evangéliumának első mondatában a Szentháromság egysége fejeződik ki. Az Atya, a Fiú és a Lélek egy: a Teremtés művéhez Krisztus születése visz közelebb, a Lélek kiáradása felragyogtatja a Megváltó tetteit, megértjük a felénk sugárzó isteni szeretetet. A világban szüntelenül körülvesz, megszólít, párbeszédben áll velünk Isten személyessége, melyet Krisztusban nyilatkoztatott ki.
Kezdetben volt az Ige: ez azt is jelenti, hogy a Teremtés első napját tekinthetjük az Ige, Krisztus születésnapjának is, a harmadik nap Krisztus föltámadása, a hetedik napon, a Teremtés befejezésekor pedig lelkünkben él a teljes Szentháromság. A Teremtés harmadik napja reménységünk hajnala is, ezért szól a vers az erdélyi templomokról. Krisztus szüntelenül eljön, jelen van a Teremtésben, ezért a Teremtés és Krisztus életének egybevetése összhangban áll a Szentírás szellemével. Az összeállítás első része a Teremtésről szól.
Mert rejtve küldte el közénk, És csak egy patak tudta, hogy Felragyogtatta, mint a fényt, Kimondta, mint egy csillagot.
Mint virágzó tavaszi ajándék Fehér bokor a hajnalfényben áll. A Teremtésből egy iniciálét Fellobbantson az első napsugár.
Isten ez volt: a halvány derengés Az első nap hófehér falán. Sejtelemből megszülető tett, és Virág-tenger a lét hajnalán.Egyetlen bimbó, teljes önmagába És kitáruló szirmok hármassága.
Mert ég a vágy és lobog egyre jobban, Hogy imádkozzam minden templomodban. Karácsony-éjen, mikor megszülettél És letérdeljek minden feszületnél.
Harmadnapon A sírokat kitárják. Harmadnapon Nem leszünk többé árvák. Harmadnapon Csendülnek nevetések. Harmadnapon Mert visszatér közétek.
A hetedik napon megpihent - Így mondják. De élet-teli csend Zúgott föl a rengetegből akkor, Fények cikáztak forgó csillagokból, S a réteket betölti szava, Mint születő virágok illata.E bőség végül önmagára ébred, Rámutasson pontjára a Középnek. Legyen látás, amely visszahajlik, Fül, mely felfog szellőt, egy sóhajnyit.
Különválik érdes és a sima, Szikla pattan, ha az ujj tapintja. Megnyílik a szomjazó ajak, Amelynek az ízek vallanak.
A lélekbe beoltja a vágyat: Add, Uram, hogy halljalak és lássak.
Arra kérünk, Isten, hogy lobbanva járd át Azt is, ami átok, s szentelő imádság. Azt is, ami jótett, azt is, ami vétek Azt is, ha káromlás hívna mégis TégedTürelmetlen: hol vagy? Istenem, nem látod, Hogy vet a tagadás az emberre jármot? Hogy aki elfutna, csak Hozzád menekszik Önmagára sújt, ha ellened cselekszik.
Aki ellenszegül, s az is, aki térdel Mindenhogyan, Isten, csak Tehozzád ér el. Hitvesünk mosolyát, gyermekeink álmát Tavaszi szellővel, Istenem, Te járd át.
Ötvözzed a lelkem viharok tüzében Legyél velem nappal és a sűrű éjben. Öröm-kacagásban, hulló könnyben itt vagy. Nemcsak bajban, gyászban: szüntelenül hívlak.
Olyan vagy, Uram, mint a sűrű zápor, Vagy csillag-rengeteggel int a távol. Mint mezőn a fűszál, olyan vagy, Mely egyszerre harmatot ragyogtat.Nap tüzén és erdeid árnyékán Mindenünnen körülveszel némán. Te ragyogsz a földön és az égen, Lélek tükrén és a falevélen.
Dicséretedre himnuszok teremnek, S karcsú ágat hajlítasz, a csendet.
Erdő kérdi az Úrtól: - Hogyan hirdesselek? - Hirdessen némaságod, Tisztásodon a csend.Patak kérdi az Úrtól: - Hogyan hirdesselek? - Hirdessen vízesésed, Mely megdördülve zeng.
És térdrehull az ember: - Hogyan hirdesselek? - A Példa él. Hát vedd fel, S hordozd keresztedet.
Krisztus, égi nyugalom, Kéklő legfőbb jóság, A szívünket egyesítsd Örök állandóság.Fogadj, kegyelmed ragyog, Országodba minket. Te, kit korbács szaggatott, Hitünk egyesítsed.
Fénylő, egyetlen napod Üdvösséget áraszt. Adj meleget, Krisztusunk, Lelkünk tavaszának.
A mi széttört sugarunk Magadhoz emeljed. Meglelhessük új napunk, Egyesülve benned.
Krisztus, égi nyugalom, Fénylő legfőbb jóság, Percünk hisz csak benned él, Örök állandóság.
A természeti világot ritmusok járják át: a teremtés, a létezés lüktetése. Érezzük őket a szélzúgásban, a rügyfakadásban, a hajtások növekedésében. Az Újszövetség a lélek pünkösdi kiáradását is a szélzúgáshoz hasonlította: a rejtetten munkáló isteni akarat adott jelet, vált láthatóvá a szétoszló lángok fényében. Ezek a ritmusok egybefogják az emberi létezést és a természetet: ha figyelünk rájuk, felfedezhetjük a Teremtő felénk irányuló szándékát, szeretetét.
Uram, legyek egy dallamod Mely ismeretlen pásztorsípból terjed. Hegyekre dőlve hallgatod, Mint csobbanást, mely megtöri a csendet.
Ahogyan ezüst tű zöld bársonyba öltve Fut a fényes patak, megcsillan a csöndje. És egymásba ölti partján a fenyőket Hozzá a csillagát virágos mezőnek. Mint vetélő-tűje fényes gondolatnak Hogy egymásba fűzze, mi külön szakadna. Úgy ragyog a Szándék, ember-szívbe rejtve És virágzó réten megcsillan egyszerre.
Valamikor azt kértem, Uram, Adj annyi örömöt, Amellyel a világot befogadhatom.Röpültem a szárnyas szavakon, S ma ezt kérem: add nekem a könnyed, Fájdalmadból adjál csak egy csöppet, Mellyel a földet befogadhatom.
Valamikor azt kértem, Uram, Vándorbotot adj, vándorbotot, Lapozzam a rétet, a színes csodát, Mint gyermek a képeskönyveit.
Ma ezt kérem: egy szilánkot adj Keresztedből: roskassza vállamat, S az utadon, kísérve lépteid, Simont kövessem, a Ciréneit.
- Szeretnék valamit csinálni Szólt a kő - ami én vagyok. És így született meg a forrás, A forrás, melyben fény ragyog.- Szeretnék valamit csinálni A forrás szól - mi én vagyok. És virág borítja a földet, Mint fehér szirmú csillagok.
- Szeretnék valamit csinálni Szólt a virág - mi én vagyok. S libbenő szárnnyal szállt a lepke, Mezők álmából felcsapott.
Ki olt vágyat az emberekbe, Egyszerre cél és akarat. Szivárvány-szárny borul szemedre, Lelkedben virágszál fakad.
És arra törne mind e földön Kő, virág: véle több legyen, És ember-szívet is betöltsön Sugárzó Isten-szerelem.
Energia, fémek párája csak: Távolabbra suhan az anyag. Elérheted végső lényegét? Széjjelfoszlik, ha érintenéd. Mi mozgatja? Egy végső akarat? Gyémántkemény, és tovább nem hasad. Az életünk tűnő árny csupán, Elfutó rajz homályos burán. Öröm, bánat száll és kavarog Ki őrzi meg a pillanatot? Míg sugárzik a fényen túli fény, A Szeretet a világ üvegén.
Szél sodor szárnyas magvakat, Ez kőre hull, az tövisbe akad, Millió kell, míg egy megfakad.Szél sodorja szavad, az Igét. - Elfordulnak, mint ki mit sem ért. - De szikla-résbe hajszálgyökeret Bocsát, átjárja a lelkeket: Az apró mag már erdő-rengeteg. S ha megakasztja a tövises ág Viseli, mint győztes koronát.
Téged, Isten, dicsérünk, Jóságodnak hálát adunk. Te vagy ég és föld ura, Előtted porszem vagyunk.A palástodról fény pereg, A mérhetetlent mérheted. Erőt sugárzó akarat, Szívünknek is mértéke vagy.
Kétségen, ezer bajon át Vessed a hitnek horgonyát. A végtelennel összeköt Fény-húrként feszülő erőd.
Hatalmas Isten, Aki Vagy, Harmatban mutatod magad. Szétosztva, hogy a gyöngeség Megértse karod erejét.
A létünket táplálhatod, És fellegek szárnyán ragyog, S a csöppnyi lepkét festi meg Szivárványban ezer színed.
A Pál apostolról szóló verssel kezdődik Krisztus életének bemutatása. Pál apostol athéni beszéde a mai kornak is szól. A CD-n Pál apostol prédikációja után női hang szól a szeretetről, így a férfi és női szereplő együtt fejezi ki a szeretet közösségét.
Az Evangéliumok Krisztus tetteinek leírását és értelmezését tartalmazzák: Isten megújította szövetségét az emberrel. A krisztusi tanítás erejét Pál apostol példája mutatja, aki a keresztények üldözőjéből az evangéliumi üzenet bátor hirdetőjévé vált. Athéni prédikációjában azokhoz a görögökhöz fordul, akik az ismeretlen Isten tiszteletére emeltek oltárt, megsejtve, hogy van Valaki, aki mindenek fölött való.
Szívetekben, ím, oltárt emeltek A nem-tudott, mégis egyetlennek. Szétfoszlanak minden tudományok, És tudássá lesz a nem-tudásod. Bölcsességgé lesz az oktalanság, Mert benne van mélység és magasság. Országában boldogságot érve Felragyog a szomorúság fénye. Úgy érhetsz el hozzá, csupán kérve, Gyönge ember, Istennek szegénye.Roppant torony volt a bölcsessége, Porba omlott Bábel dicsősége. Hordozzad hát megváltó keresztjét, Gőgös szíved nehogy porba essék: Mert széthullik minden hazug bálvány, Dicsőséget ő hozhat, a Bárány. Mint levele a roppant fatörzsnek, Gyöngesége fénye az erőnek.
Földi vágyad őbenne kitelhet, Benne sóhajt, és gyümölcsöt nyerhet. Létednek, amely halálba hullna, Őbenne van koronája, csúcsa. Bűneinket mert magára vette, Mulandó hogy megváltást teremne. Öröklétet hordozhat a perced: Része vagy az oszthatatlan Egynek.
A szeretetről beszélek nektek, A szeretetről, mely értetek ég. Önmagát adja testvéreiért, S nyomába lép a Megfeszítettnek.A Szeretetről beszélek nektek, Jutalmat nem vár, sohase kér, Öröme az, ha bennetek él, S ajkatokon mosolyt teremhet.
A Szeretetről beszélek nektek, Az alázatról, mely a legnagyobb, S a gyöngeségben győztesen ragyog.
Ó, csöndes éj, egyetlen mosoly Mely a világra harmatozol. És földerülsz a pásztoroknak A hajnalnál is ragyogóbb vagy.
Érettünk ölt földi testet, Megszületik, aki él. Krisztus, ki az örök Kezdet, S tetteinkben ő a Cél.Fényeként egy gondolatnak, Isten-eszme, testet ölt. Csillagsugár, égi ablak, Szikla-kövével a föld.
Repes lelked őfeléje, A sátánnal harcba száll. Mosolyával csöndes béke, S hátrál tőle a halál.
Pusztuljon a bűn, a vétek, Ragyogj, égi tisztaság. Az igazság ő, s a béke, Lélek útja, tiszta láng.
Eltörli a Kisded ujja, Amit Ádám vétkezett. Reményt hoz szívünkbe újra, Hiszen ő a Szeretet.
Ő a bárány és a pásztor, Bíró, s bűnért áldozat. Hallod? Hív a jászolából, Ennyit kér: hogy befogadd.
Szívedben a tiszta forrás, Patakvíz a jég alatt. Hajnal fénye záporoz rád, Gőgöd, dacod széthasad.
Lelkedben hogy ő teremjen, Szelíd kézzel hint magot. Sziklakőre ne peregjen, Virágozzon tavaszod.
Krisztus élete ismeretlenségben folyt: még közvetlen környezete is csak utólag értette meg tanítását, cselekedeteit. Magányában mégis volt ereje ahhoz, hogy véghezvigye a Megváltás művét.
# Krisztzus ma is közöttünk jár: észrevesszük-e, odafordulunk-e hozzá, feloldjuk-e tetteinkkel a Krisztus ma is közöttünk jár: észrevesszük-e, odafordulunk-e hozzá, feloldjuk-e tetteinkkel a magányát?
Közöttük járt, de nem vették észre, Mit hirdetett, mert annyira más volt. Elrejtette őt a szeretet, A fény, mely arcáról szétsugárzott.A béna jár és újra lát a vak! Az ujjongásban csendben tovább lépett. A pusztában hogy magára maradt, Galamb képében rászállott a lélek.
Mint a forrás, ajkáról fakad Az imádság, és Atyjával beszélget. - Teljesítem akaratodat. És bíbor lett a Jordán, mint egy mély seb.
Elrejtőztél, Isten, mégis rád találok Illatozol, mint az erdei tisztások. Úgy csendülsz meg, ahogy forrás szava éled, Elrejtőztél, Isten, de mégis elérlek.Fedeles szárnyát hogy bontja a bogárka Szétnyílik, s kifeszül láthatatlan hártya. Tetteinknek mélyén a szándékod éljen Minden halk sóhajon, titkos rebbenésen.
Csillanó harmata a zöldellő fűnek Hajolva fogadja, Isten, mert Te küldted. Zúgását hallgatom apró víz-ereknek S a föld barna foltján virágzás ered meg.
Hol rejtőzött az életed? A sorsodat ki látta meg?Suhogó olajfák alatt Megőrizték egy-egy szavad.
A verejték, mint vér pereg, Egyedül volt és szenvedett.
Ahogy prédikál és tanít - Ki látta lelke titkait?
A kendő, amely fölitat Az Ismeretlent őrzi majd.
Prédikáltál, csodákat tettél Segítettél bénának, vaknak. De azoknak, kiket szerettél Uram, a szenvedésed adtad.
Mint halkuló harangütések, Közelednek a Krisztus-léptek. Teremtő csöndje egyre némább, Pillantása szíveken ér át. Nem lángok között, tűz-jelekkel, Az erdők mélyén hűs szelekkel. Simításán egy tenyérnek Léptei szívedbe érnek.
A száraz ágból zöld gally felszökött, Mert Krisztus jár az emberek között.Betakarja, nyugszik az üldözött, Mert Krisztus jár az emberek között.
S melyre kockát vetettek, palástja A világot fogadja magába.
A Krisztus-név, mely átragyog, Mint a magházon a magok. Magadban immár őt viszed, Növeled, véded, őrized.
Krisztus a hegyen összegyűlt tömeg előtt feltárta a földi szenvedés értelmét, nyolc boldogság-mondásával vigaszt hozott szomorúságunkba. Az albertfalvi templom ablakmozaikjai életpéldákon mutatják be, ábrázolják a hegyi beszéd mondásait, gondolatait.
Bennük az Úr kívánsága ébred, Boldogok a lélekben szegények. Benne élnek, csak rá hagyatkoznak, Sugaruk a Ragyogásba olvad.És boldogok, akik szomorúak, Könnyük mert a keresztfára hullhat. Megérinti őket tisztasága, És lelkükre hajlik vigaszával.
Kéklő égbolt, mint kéklő tekintet, Boldogok a szívükben szelídek. Teljesülést korsajukba tölt, Egy könnyű kéz, és övék lesz a föld.
Enyhülését égő szomjúságnak - Boldogok, kik igazságra vágynak. Mint az éhség kínzó érzete - Boldogok, mert eltelnek vele.
Arcukon az Ígéret ragyog, Mert boldogok az irgalmasok. A kegyelem teremtő csodája Kenyerüket rózsatőre váltja.
Megcsillan az arany feszület, Mert boldogok a tisztaszívűek. A lélekben véle együtt fénylők: Boldogok a békességben élők. S az igazságért kit üldöznek itt: Boldogok, mert országom nyerik.
Árpádházi Szent Erzsébet élete az önzetlenség példaképévé változott, úgy csillan meg az utókor előtt, mint a templom színes ablakmozaikján ábrázolt kenyércsoda.
A kenyércsoda nem valamiféle isteni bűvészmutatvány, amely kimenti Erzsébet ,,hazugságát''. Erzsébet ugyanis igazat mondott: csakugyan rózsákat vitt, a szeretet virágait, az átlényegülés hasonlít a kenyér és a bor áldozatához, melyben Krisztus adja át magát. A versben a templom szólal meg, mondja el a történetet. az aláfestő zene azonos a Hegyi beszéd zenéjével. Erzsébet áldozatos élete a hegyi beszédben kifejtett tanítás gyakorlati megvalósításának példája.
Sziklák között egyszer egy völgybe értem Napfény csillant ezernyi zöld levélen S ahogy aranyport szitál a barka Megcsendült egy kis templom harangja.És elsimult, mint fűszálak a réten Sok haragom, gyötrő szenvedélyem. Vágyaimból nem maradt, csak ennyi: Virágillat vagy harangszó lenni. Sajgó szívvel a templomot kérdem: - Mi a neved? S ő megcsillan szerényen.
- Felszenteltek Erzsébet nevére Mert itt történt, hogy kenyeret osztott S piros rózsa hajlott, mint a vére Mert a kenyér a szívéből foszlott Mikor felelt a feddő kérdésre Mit rejtene, mit takar köténye.
Mert szétosztani számára tilos volt, Vagyonát az utolsót is adni. De felderült a téli táj, a hófolt És rózsákkal kezdett sugarazni Virággal, mely csak lélekből nyílhat S mindent betölt a friss kenyérillat.
Mert ez történt - sohasem gondolnád! Kenyér-illatot ontottak a rózsák És a bimbó, pirosló, temérdek Meghasadó haja a kenyérnek. - Illatként szállt a harangszó a tájra Zengett a völgy, Erzsébet csodája.
S akkor halkan fohászkodni kezdtem: - Kenyérillat, töltsed be a lelkem! Mint Erzsébet, úgy adhassak én is Mi átfut az emberek szívén is Felderíti elesettek sorsát, Akár kenyér-illattal a rózsák.
Az Evangéliumban többször vagyunk tanúi annak, hogy Jézus követéséről egy pillanat alatt döntenek a tanítványok, kilépnek életük szokványos menetéből, egy másfajta időrendbe kapcsolódnak. A belső tétovaság, keresés egyszerre bizonyossággá szilárdul. Ez történt Mátéval, a vámossal is, aki elhagyta korábbi foglalkozását, és Krisztus tanítványául szegődött. Az egyszerű halászok pedig, mint amilyen Péter is volt, a lelkek halászává, a megváltás munkásaivá lettek.
A tétova mozdulat Amikor ráhullott a fény Hogy én lennék, Uram, csakugyan én? A szemsugár a szívére mutat.Hogy követni ezt az idegent Ott hagyni, amit épített- Úgy érzi, mintha hullámok sodornák, Lelkében ég a bizonyosság.
Más, mint a megszokott - - Építsd fel otthonod Az országomban másképp! Legyen szikla-alapja a Szándék.
Nem arany-homok, Viharban szétpereg - Lelkedben lobog Megtartó szeretet.
Hagy el a hálódat, halász! Szántóvető, vár bővebb aratás. Én a lelkek halászává teszlek, Szüretelhess más szőlőgerezdet. Embersorson, bűnön és borún Ragyogjon az Evangélium.
A lelkükben mi lazán szétpereg Megfeszülnek a hálószemek. Szándékukat, mely gyönge és szakad Rendezi egy nagyobb akarat.A szelíd szó, akár az eső-permet: - Indulj, Péter. Emberhalásszá teszlek.
Ennyi volt. Alattuk lenge csónak, A fellegek szinte a vízre csapódtak. Körülöttük villámok lobbantak szerte, Parányi rés sem látszott a kegyelemre.Hol van a kékség? A csillagok hová tűntek? Elmerül minden, sodrán az emberi bűnnek. Akkor fölállt, mint ki álmából ébred, Látták mozdulatát szöggel átvert kezének.
Segíts, Uram! Mindnyájan térdre hulltak Karját kétfelé tárta és a hullámok elcsitultak.
Jézus életében a csodákra, szelídségre, szeretetre adott emberi válasz az elutasítás volt. A krisztusi magány nem elzárkózás, sokkal inkább elhagyatottság. Nem Krisztus vonul ki a világból, hanem a szív keménysége fordul el tőle, lehetetlenné téve a kegyelem közvetítését. A szeretetlenség azonban saját ítéletét mondja ki.
Keménység tölti az emberek szívét, Judeában ne hirdess igét.Elfordulnak, konok ostobák, Judeában nem tehetsz csodát.
Jár a béna, újra lát a vak, De jobban köti lelkében a dac.
Kufár-had lepi el a templomot, Judeában nincsen otthonod.
A búzaszem itt konkolyba vegyül, És az Ige keresztre feszül.
Feküdt, az út szélére vetve Egy szelet kenyér: Krisztus teste.Aki hanyagul dobta félre Nem volt éhségre, gondja télre.
És az vacogva sose fázott, És fedél nélkül sose ázott.
Koldus-kezét kinyújtva, kérve Nem kereste az igazságot.
Krisztus a pusztába vonul imádkozni, ekkor megkísérti a Sátán. Arra próbálja rávenni, hogy az olcsó népszerűséget keresse, saját hatalmát építse föl, ne törődjön a lényeggel, az emberi lélek megváltásával. Krisztus, az örök Ige életének csúcsa azonban a Hegyi beszéd, az önzetlen, másokért élő szeretet, nem a hatalomnak a Sátán által kínált magasságai.
A sátán föl, egy magas hegyre vitte, Ragyogott az esti város íve. Ezernyi ház mécsei lobogtak Hol emberek bíztak, álmodoztak. Fényes ponttá gyulladt a sötétség Lüktetett a remény és a kétség. Szél indult, hogy lobogássá szítsa A sejtelmet, mely a lélek titka. Erős hitnek a vállára dőlve Teljesedjen a tétova, gyönge. És keringjen magasabbra szállva Ezer lélek csillag-sziporkája.A sátán akkor gúnyosan legyintett: -Csupán bólints, neked adok mindent! Mit érhet a lélek tisztasága? Sár marad, mely visszahull a sárba. Aki tegnap szeretett, elárul És csak saját érdeke után nyúl. Józanságán majd egy pillanatnak Barátaid mind-mind megtagadnak. Keresztedet egyedül kell vinned: Önmagukban látják csak az istent. Zsoltár dördült, melyben messze fénylett Az igeszó ajkán az Igének.
A tanítványok az utolsó estét töltik együtt Krisztussal. A most lezajló eseményeket megőrzi emlékezetük, jelentőségüket azonban csak később fogják föl. Krisztus a magány keresztjét is a vállára veszi.
Közöttük ült, de senki sem látta, Csak fecsegtek és beszéltek, egyszerre. És mikor a kenyeret megszegte Alig figyeltek mozdulatára.S aki vele együtt nyúlt a tálba Felpattant, és futott már sietve, Pillantását már észre sem vette, Mellyel féltőn tekintett utána.
Kit-kit elnyomott aztán saját álma. S míg kenyérré változott a teste, Az üdvösséget egyik sem kereste, Nem gondoltak holnapra, csak a mára.
Pedig sokasodtak a jelek, Arcába nézett, forrás-szemsugárba, És egy asszony a keresztet látta, Hajára öntött drága kenetet.
- Én nem leszek mindig köztetek. Csak azt nézték, hány garas az ára az olajnak, nem figyeltek szavára, Nem látták meg a búcsú-könnyeket.
Az út fölött ingott már a pálma, És meghasadt már a cédrus ága, S a percre, melyben Golgotára indulsz, Hűs árnyékot terít a szelíd ciprus, S belengi az olajfa illat-árja.
Adj szívembe békességet Békességet, csendességet Csendességet, amely átjár Halkabban a holdsugárnál.Mint ahogy az ág beszélget Beszélget, suttog a szélnek Szélnek suttog, mely átjárja Harmatot terít az ágra.
Krisztust elhagyatottságában egy angyal erősíti meg. Bármekkora is körülöttünk a részvétlenség, bármekkora magányt is érzünk, mindig találhatunk egy felénk hajló mozdulatot, Isten szeretetének a jelét.
Mint amikor szárnyát összezárja A lepke, ha már pihenésre kész: Egy-ívű lesz könnyű suhanása, Összehajlik imára a kéz. Becsukódik a lélek virága, S hogy megnyíljon, kegyelmedtől várja, Harmadnapon aki visszatérsz.Megcsendül a vízsugár, a nap: Mindent elönt a fényes virradat.
Napsugarak futnak a falon, Madárszárny-kéz. Árnyék a csontokon.
Látogatók. Piros, kék szinek. Aztán az élet csendben elsiet.
Egy apró ponton az ér vérezni kezd - Ödéma az utolsó kereszt.
Ketten vagyunk már. A végső titok - Vigyék innen az infúziót.
Nem segít már hűvös szakértelem, De te maradj, emberség, velem.
Pilátus, a római helytartó halálra ítéli Krisztust, aki saját magát nem menti meg. A keresztút eseményei azonban a krisztusi győzelem jelképévé válnak: a töviskorona valódi koronává lesz, a kereszt felirata pedig Krisztus királyságát tanúsítja. Mindenkinek színt kell vallania, állást kell foglalnia. A szerepek megcserélődnek, a bírói székben Krisztus ül.
Nem szólt, mikor fölcsapott a vád, Hallgatott, mint virágja a rétnek. Búzamező, mely kenyeret ád, Szőlőliget, mely gyümölcsöt érlelt.
Rigóének. Kajafás szava vádol. Élet s halál gördül a Golgotáról.Mint majd egykor, szétválnak jók és rosszak. Pilátusnak ezüsttálat hoznak.
Finom csengés. Lélek-fényt fáklyafüst nyel. Júdás szalad a harminc ezüsttel.
Ki hisz most a megváltó mozdulatnak? De int a kéz: a bűneid megbocsáttatnak.
Péter zokog. Megmenthet most egy könnycsepp. Harmadnapon legördül súlya a sziklakőnek.
Kemény arcán halk virág terem, Szemében képek futnak csendesen.Felrémlik egy távoli vidék, Földig hajló szőlő-venyigék.
Tapsikolva szedi sok gyerek, - Vegyétek hát. Szétosztom testemet.
Az én erőmmel terem a világ, Szeret az ég, mint tulajdon fiát.
Hol én állok, ott sűrűbb a sugár, A lázban égő enyhülést talál.
A kép megszakadt. Nem pergett tovább, Míg rátették a töviskoronát.
A legenda így szól: egymásra talált a Krisztus és a legkisebb madárka. Mert a madár azon a fán lakott Melyből készítették a kereszt-ácsolatot. És akik az ő fészkét leverték A keresztet egy megtört vállra tették. A szikla-úton keringett felette S a nehéz fát a szárnyával emelte. Erejénél nagyobb volt a szándék - Megérzi a Krisztus, és tovább lép. S hogy megfeszítve ajkai sebesedtek A madárka csőrében hozott egy vízcseppet. A Krisztus ekkor a madárra tekintett Bólintott, s torkára egy vércseppet hintett. Vércseppet, mely lecsordult a tövis-koronáról De megváltás lett, vigasz és öröm-zápor. S a szürke tollú apró verebecske A Feltámadást dalolta attól kezdve.
Könnyű szellő fához ér el, Mely egyetlen gyümölcsével Áll ott fönn, a Golgotán. Sudár ágad, büszke cédrus, Fájdalom gyümölcse, Jézus, Arca olyan halovány.Sóhajtása eme szélnek Roppant erdőkön zenélhet, Százados törzsek során. Míg rátalált, ím, az egyre, Melyből vad kéz készítette A kereszt ácsolatát. Ott még csupa zöld levél volt, Hajnal tüzén futó fényfolt, Madár füttyével tele. Megtöretett súlyos törzse, Gyűlölet hogy földre döntse, Megszakadjon éneke.
Ám szeretet viharának Cseppje tört edénybe árad, Új élettel megtelik. Kivirágzik, lásd, a holt ág, Hordozván az ember sorsát, Megváltását hirdeti.
És ahol a szegek érték Szétágazik dús reménység, Fának sebén rügy fakad. Vérben, sárban tisztaságod, Gyümölcsöt hoz a hiányod, Teljesül az áldozat.
És himnuszt zeng az a szellő, Mintha zúgna teljes erdő, Melyből a fa vétetett. Feltámadás, fényes ünnep Mély titkából részesülhet Minden, bárha vétkezett.
Add, lehessek kereszt fája, Krisztusát ki egyre várja, Érezzem át sebeit. Szögek akit általvernek, Országát a szeretetnek Véle majd elérem így.
Mater dolorosa Könnybe borult rózsa Szent fiad az ember Bűneit hordozza.Mater dolorosa Szivárványos rózsa. Szent fiad a világ Megváltását hozza.
Nézzétek hát, keresztények, Kereszt ága csupa vércsepp. Mint ahogy a harmatok Kín könnyei hullnak ott. Értünk szenved, értünk fárad Roppant súlyán a halálnak Melyet bűnünk rárakott.Nézzétek hát, keresztények, Isten vállán földi vétek Fakadjanak bánatok. Hiszen tiértetek vérzik Kitárt karján a remény, hit, Melyet vasszeg áthatott.
Íme, lelked tagadása Akár vipera marása Mint a korbács, rácsapott. De felemel mégis téged, Sebzett arcán az Igének Megváltásod átragyog.
Krisztus meghal a kereszten. Az ég elsötétül, a világ világossága kialudt. Ebben a percben megfogan a döbbent felismerés: a jeleket látva, de saját lelkének megrendülését is érezve, a római százados felkiált: ,,Ez az ember valóban Isten Fia volt.''
Felé indultok tétovázva, Akit korbáccsal űztetek. Mert vágynátok a vigaszára, Akin kezetek üt sebet.Mint vakok, nyúltok ki utána, Szívetek hasztalan remeg. Ki önmagában nem találja, Kívül sem ismerheti meg.
Az égbolt száműzött királya... Hittétek: száműzhetitek? Tán visszafogad a világba, Ha alázattal kéritek.
De hamis szóval mit akartok? Hiába mért idézitek? Kezet tördelve belemartok, Kis gyávasággal sértitek.
Igen, vagy nem. Jöjjön egészen. Aranyát elcserélitek. Jobban gyönyörködtök a rézben - Az is elég. A több: minek?
Futtok a fényes morzsalékkal, Köpenyét kockán vetitek. És átkozódtok, ha nincs elég hal, Kis csodákkal beéritek.
Kérjétek, s tietek az ország! Akarjátok, s megnyittatik. Vagy fölsöpri a kegyelem-morzsát, S a Kéz asztal alá hajít.
Uram, ki az életet adtad Találtam-e egyetlen napot Egy percet, melyben befogadlak A szeretetre egy pillanatot.
A harmadik napon asszonyok mentek a sírhoz, ahol megtudják, hogy Krisztus feltámadt. Ahogyan Jézus születésének hírét angyal vitte el a pásztoroknak, most is angyali hírnök adja tudtul a feltámadást. A feltámadott Krisztus ezután többször megjelenik a tanítványoknak, akiket testvéreinek nevez.
Azon a napon asszonyok futottak, Nem találták a Feltámadottat. De egy ajkon kiáltás fakad: Virággá lett, nézd! A sivatag.
Keresd a záport. Párája száll csak - Feltámadt Krisztus! - Bizony, feltámadt.Angyal hozta a hírt Máriának Most angyal mondja: - Bizony, feltámadt.
Megváltására jött a világnak Bűn váltságára. - Bizony, feltámadt.
Diadal-íve a keresztfának Feltámadt Krisztus! - Bizony, feltámadt.
Ne érints meg. Már lefoszlott rólam Mit utoljára adtatok, a vászon. De csupa seb a test még, aki voltam, Átvérzik a lélek-ragyogáson.
Nem külön, Uram: jöhet bármi, Véled akarok eggyé válni. Hogy ne csak beszélhessek rólad: Teste legyek az Isten-szónak.
Szívünkbe oltasz élet-ágat, Elvegye mérgét a halálnak. S mely minket életre váltott Szívünkbe oltod halálod.
Mint a mélyben zúgó patakok Melyeknek csak csillanását látni Töltsön be az Isten szava, hogy Megindulhass végleg megtalálni.
Krisztus testét vedd magadhoz Úgy hajolj a pillanathoz Felmutatva tetteid. Életeden, mint az ostyán Nagyobb fény hull: ember-sorsán Isten-léte megsegít. Ha kereszted hajlik hozzám Krisztus, nem kell más borostyán Lelkem véle eltelik.
Országodba hogyan juthatok Ahol örök boldogság terem? Az Úr megszólított akkor: Türelem! S vérző tövis-koszorút adott.Sietnék, mert időm egyre fogy Homokszemként perdül életem! Az Úr megszólított akkor: Türelem! És vállamra kereszt-súlyt rakott.
Könnyel vegyül omló verítékem Aki barátom volt, elhagyott! Az Úr megszólított akkor: Türelem! És átölelt a getszemáni éjben.
Az Emmausz felé haladó tanítványokhoz maga a feltámadott Krisztus csatlakozik. Ők azonban csak később, a kenyértörés mozdulatából ismerik fel a Megváltót, ekkor visszaemlékeznek az utolsó együtt töltött vacsora áldozatára.
Imádkozunk az útonlevőkért: Keresztedben jöjjön el az ország. Kik tétováznak templomod előtt még S akik, Uram, megérkeztek hozzád.
Az oltárra bíbor fények estek, Jelezve: az alkony közelít. Add meg, Uram, hogy veled lehessek, Ha egészen besötétedik.
Egy mosoly, amely mindent beragyogott Hogy messzire láttak, pedig alkonyodott. S egy hang megtörte hallgatásuk csendjét Szél-zúgásban áradt a Jelenlét. Harmat pergett, mint igazság, az útra És megérkeztek akkor Emmauszba.
Íme a test, mely érted adatott, S a vér, amely a bor színén ragyog.Az életed, amely csak benne él, Általa lesz megszentelt kenyér.
Kenyér, hogy táplálhass másokat, Mert Krisztus a társává fogad.
Mint kenyeret, szétoszd az igét S mi benned ég, lobog mindenkiért.Hogy szétosszad az oszthatatlan-egyet: A lelkedben sugárzó kegyelmet.
Színeiden, harsány Vad világ, Halkan hajlik halvány Meggyfaág.Tavasz könnyű pírja Színesít, Az égboltra írja Színeit.
Kérgét legbelülről Járja át, Kicsap teli rügyből Pici láng.
Úgy lobog a fácska, Érte ég. Hitét a világba Hintse szét!
Hajolj, versek titka, Meggyfa-ág. Teremjed meg tiszta Vigaszát.
Tamás csak akkor hiszi el, hogy Krisztus feltámadt, mikor a Megváltó előtte is megjelenik. Tamást ezért ,,hitetlen Tamásként'' szoktuk említeni: de ismerjük-e hitét, és biztosak vagyunk-e a sajátunkban?
Tamásnak nagyon mély a hite: Krisztust valósággal ,,provokálja'', mert azt szeretné, hogy testi valójában is legyen jelen. Krisztus megérti és teljesíti Tamás kívánságát.
Megidézlek - látni akarlak! Ha keresztfán, ha szenvedőnek, annak. Sebeidet inkább nem hiszem Ne csak lelked érintse szivem. Nemcsak ahogy bor színébe olvad Azt láthassam, a testi valódat. Ne szellőként kínálj csak nyugalmat Halljam, ahogy prédikál az ajkad. Hangodban zeng a mindenség húrja Halljam, ahogy megszólítasz újra. Vigaszt nyerjen az emberi végzet Halljam újra a Hegyi beszédet. Lássam, ahogy elcsitul szavadra A hullámzás, az őrült vész haragja. Tükröződsz a tengerek ölében És a forrás apró fénykörében. A kereszted roskasztja a vállam S az vagy, kiben nyugalmat találtam. Mert te vagy a társtalanok társa Megcsillansz, mint lelkem ragyogása. A végtelen égbolt lángolása S a szemében őriz egy bogárka. Szelíd völgy és fölötte a vad szirt Amelyen a felleged aranylik. A hatalmas fenyő csak egy pálca S vagy az apró fűszál suhogása. Az a zúgás, melyet kelt a szélben Betölti szívünket észrevétlen. Ahogy szóltál, elém hoz az emlék És te vagy a szüntelen jelenlét. S ha nem látlak, megidézlek százszor Jöjj, mint Kisded, jöjj, mint Pantokrátor. Nem tölt be már tavasz sem, az ősz sem S ha érinthetem sebeidet, győztem.
Pünkösd a Szentlélek kiáradása, a krisztusi győzelem beteljesedése. Pünkösd átélése segít kulturális, történelmi értékeink megőrzésében is.
Keresztet vetni ne felejts el A kenyérre, ha megszeged! És az egyszerű mozdulattal Lelkünkbe Krisztus érkezett.És ünnepi lett minden asztal, S a szálló pillanat örök, Mert eljön, aki megvigasztal Ha a kenyeret megtöröd.
Végítélet harsonája Kell, hogy ébressze a lelked? Hisz mindennap felkínálja Egy kéz a segítő kegyelmet.A világot vidd előre, Ne félj, hogy majd szégyen érhet. Ki előtted járt, vállalta Keresztjét a megvetésnek.
Ötven nap, míg önmagukba néztek És Ő eljött még egyszer közéjük, Hogy letörje a hitetlenséget.Velük ment az emmauszi úton, És míg szavát tág lélekkel itták, Tamást hívta, a kétkedő tanítványt.
Ötven nap, és vetése megérett, Ez edzette kősziklává Pétert, És fölszította Jánosban a lángot.
Dicsőségében akkor mennybe szállott, De tudták immár: velük marad végleg, És összegyűltek és remegve várták
Hogy megérkezzen, akit Lelke küldött, S a dermedt földön lehelete szállt át, Csöndes fénnyel megvirradt a Pünkösd.
Neked zöldül a rét, Neked fakadnak gyors vizek. Az égen a szivárvány tiéd, Madarak dalát zendíted. S ha szívünk a teljességbe ért, Szellőt küldesz, mint csendes hitet, Hirdesse, hogy végleg visszatért, Kit gyűlölet keresztre feszített.
Piros színnel hirdessétek Virágok, hogy jő az Úr. Kitárulva készítsétek Bimbóitok trónusul.Tavasz tömjén-illatában Halk szellője elvonul. Dicsősége csillag-árban A világra ráborul.
Apró levél-lebbenések Hirdessétek: - Jő az Úr! Hozzá szól a madár-ének, Fűszál hívja szótlanul.
Harang-szívvel hirdessétek Egész világ: - Jő az Úr! Kigyúlnak a Pünkösd-fények, Lelketekbe lángja hull.
Fellobogva körben égnek, Hirdetik, hogy itt az Úr! Benne fakad, benne élhet, Értetek jő vigaszul.
Oszthatatlan, s széjjeloszlik, Hatalmas, és meghajol. Némasága útra szólít, Míg a kakas hangja szól.
Arany mozaik dereng És hófehér márvány Oltárodon gyertya leng Mint remény-szivárvány. Nyugalmat hol lelhetek? Csak Tehozzád szállván Kínok között a kereszt Békessége száll rám.Krisztus! Ki a kezdetek Kapuit kitárod Így kínál új életet Keresztfán halálod Gyógyulást hoz mély sebed Vigaszt nyújt a rettenet Győz feltámadásod.
Íme, kemény szikla lesz Ki megfutott, Péter. Pál vakságán a kereszt Felragyogó fény-jel. S aki Téged elhagyott Árulásán sírva rogy Lelkének terhével.
Megsemmisül a halál Az embernek vétke. Keresztre ki rátalál Az lesz menedéke. Pünkösd-fény lesz a homály S bűnünkért cserébe Örök váltságot kínál A Báránynak vére.
Forrjon szavad törvénye bennünk, Uram, ne hagyj örvénybe vesznünk. Legyünk teremtő alkotásod, Ne bűnbe hulló csonka másod.Lábunk az ösvényt ne hibázza, Lelkünk legyen kész a hívásra. Mert úgy ragyogsz te némán bennünk, De teérted kell útra kelnünk.
Add, Uram, hogy hitünk ne késsen, Bőséged lássuk a kevésben. Mert testvér-tüzed rajtunk átcsap Szilánkjából a keresztfának.
Mint a víz színére a napsugár ér el, Száll az Úr igéje, telve bölcsességgel. Hozzá emelkedne, s a fehérlő párán Tündöklik kegyelme, mint színes szivárvány. Tengermélynek csöndje derengő ígéret - Te fordulsz el tőle csupán, ember-lélek?
A kegyelmet egészben kapod, Átélheted, vagy megtagadhatod. De nem választhatsz töredék-hitet: Lerombolod, ha föl nem építed.
Mert minden ember templom, melyben zengve Harangszó zúg reggel és estelente. Harangszó, mely egészen betölti, És belsejét sugárral elönti. Harangszó, de nem magányos oltár, S az ég-kupola mindent egybefog már. Mert templom ő, és örökmécse lebben, És válaszfény a csillag-fellegekben. És fénye száll, mely égi és e földi, Parányi pont, s a végtelent betölti.
Kell legyen, mi mélyebbről fakad Akárcsak az artézi kutak Bőven adjon kristály-sugarat.Rossz szándékok be nem szennyezik, És hűsen fut el a lelkedig Kövek közé csillogást derít.
Kell legyen, ami mélyről jövő Égboltot és csillagot tükröző Forrás szemben élő szelíd jövő.
Mert kell, hogy az egyszerű szavak E nemzet szívén megfakadjanak, Utat leljen az artézi patak.
Annyi öröm és annyi bánat, Így nőtt hegye a Hargitának. Nem sziklabérc, mely egyre pusztul, De minden csapástól megújul. És úgy nő, egyre magasabbra, Remény-csillag szikrázik rajta.Mert zúzhatja szél az erdőket, Minket a vihar le nem törhet. A ködökben is ragyogóbbra Fényesedik a népünk sorsa. És százszor ad az, aki elvesz, Ami leomlik, mégis hegy lesz. Az alkonyatból dús verőfény, Forrás fakad a szikla csöndjén. Kövön is pár maroknyi földből Sudáran fenyő zöldje tör föl.
Száll havasok virágpora, áldott Beragyogja az egész világot. Fehér szirmok kibomlanak itt-ott, Mint ahogy a forrás vize csillog. Lelkünkbe a messzi Hargitáról Isten álma, hullik a virágpor.
Fenyőlombok és tölgyek, hársak Zúgnak, zúgnak a magyar erdők És üzennek az elmúlásnak.Hófelhőben viharzó sorsnak Ezt üzenik a magyar erdők: Rügyeznek, élnek és dalolnak.
Törhetik barbár, vad csapások, Mert megújul a magyar erdő, Eddig minden csapást kiállott.
És ezt zúgja a lombok zöldje: A hegyeken át ezer karral, Meghajló ággal fogjunk össze!
És nem ver le a vész, ha támad, Ezt üzenik a magyar erdők Zöld levéllel a pusztításnak.
Kálváriás ösvényen járok, És hallgatom az erdő hangját, A megújuló imádságot.
S látom: míg bíbor sugarat szór A bukó nap, a téli alkony, Hajtás fakad a holt avarból, És madár kiált messze hangzón.
Hiszem, hogy van egy Isten, Ki végül egy velem. Őbenne forr a Minden, Csillagpont-végtelen.És vonzásába ő fog, És bennem ő kering. A tettemben végső ok, Szemedből rám tekint.
Hiszem, hogy van egy Isten, Ki megóv és vezet. Ki kézen fog szelíden, S vihara zúgva zeng.
Akiben fénysugár ég, Ki végső hatalom. Aki a cél s a szándék A kereszt-utakon.
Akiben egybeömlik A bánat és öröm. Hegyeket rengető hit És halk virágözön.
Hiszem, hogy van egy Isten, Egy végső akarat. A szűk ösvény a szirten Mely szabadságot ad.
Ki kemény, mint a kőfal, És aki befogad. Rigóban rezzenő dal, És láva-zuhatag.
Akihez sose késő És fény-ívébe von - Hiszem, hogy van egy végső Feloldó hatalom.
Ezek a költemények, Kozma László versei azért jelentősek az ökumenikus törekvések vonalán, mert mindhárom keresztény valláscsoport: orthodox - katholikosz -református meríthet belőlük lelki felemelkedést, meditatív elmélyedést, sőt misztikus lángolást. Korunk, mely keresi az ,,új utakat'' a vallásos élmény terén, itt bő lehetőséget talál ezen igényének kielégítésére. Bibliai és filozófiai - modern, de a középkori himnuszok hitét, hangulatát lehelő - és a keleti misztikát érzékeltető költemények gazdag tárházára lel ebben a kötetben az olvasó.
