1. A kiválasztott szöveg csak eszköz ahhoz, hogy az Élő Istennel találkozzam.
  2. Értelmem mellett vágyaim, akaratom is kell hogy részt vegyen ebben a találkozásban.
  3. Amit őszintén nem viszek Isten elé, azon Ő sem tud segíteni.
  4. Gyümölcseiről ismerhető fel életem értéke. Isten nem szép gondolatokat fog számon kérni, hanem azt, hogy mennyire járta át legapróbb, leghétköznapibb részletét is az Ő szándéka, akarata.
  5. Az elmélkedés a napi elcsöndesedés fóruma: ,,Minél békésebb a szívünk, annál tevékenyebb az életünk. Minél csendesebbek vagyunk, annál munkásabbak lehetünk. Minél inkább nyugalom jellemez, annál inkább égethet a buzgóság. Minél inkább lehiggadunk, annál inkább áttüzesedhet az életünk''. (Newman)
  6. Az Isten felé vezető út a hit és a ráhagyatkozás mércéjével mérhető.
  7. Isten féltékenyen szeret, mindenestől magáénak akar, ez az üzenet jut el szívemhez az elmélkedésben.
  8. Az elmélkedés hozzásegít, hogy mindenben, mindenkiben, minden helyzetben Istent keressem és találjam meg.
  9. Vállaljam az Istennel való birkózást, s addig el ne engedjem, amíg meg nem áldott.
  10. ,,A befelé figyelő embert Krisztus gyakran meglátogatja, kedvesen szól hozzá, gyöngéden vigasztalja, nagy békességgel ajándékozza meg, csaknem hihetetlen közvetlenséggel magához öleli''. (Kempis)

Az elmélkedés gyakorlatáról

  1. Anyag: Legfeljebb egy oldal a Szentírásból, Kempisből, szentek írásaiból, patrisztikus írások, zsinati, pápai írások, Marmion, Merton, Newman, Pázmány, Prohászka...
  2. Előkészület:
    1. Távolabbi: a megelőző este figyelmesen, lassan elolvasom; ezen gondolatokkal térek nyugovóra.
    2. Közvetlen: az előkészítő imában bűnbánatban megtisztítom szívem, s alázattal koldulom Isten kegyelmét; kifejezem készségemet, hogy a megismert igazságot követni is akarom; kérem a Szentlélek megvilágosító, áttüzesítő kegyelmét.
  3. Menete: elképzelés, vágyódás, elfogadom a tanítást, szükséges, hogy kövessem, miről kell lemondanom, ma mit teszek érte, hosszabb távon mit teszek, írásba rögzítem, kontroll: hogyan elmélkedtem?, mit kell módosítanom?, hála és erőkérés.
  4. A nap folyamán a déli examen particulare-ban visszatérek a főbb gondolatokra, az elhatározásokra, a megvalósítást számon kérem. Este a lelkiismeretvizsgálatban döntő a napi elmélkedés és a megvalósítás számonkérése.
  5. Lelkivezetőmnek rendszeresen beszámolok elmélkedési gyakorlatomról.
  6. Rekollekciók, lelkigyakorlatok jó alkalmak, hogy hosszabb távú elmélkedési tervet adjanak.


dugo@szepi.hu