Izajás, a Kr. e. 8. századi próféta természetesen ,,az Úr lelkéről'' álmodja vagy ,,rajongja''? -, hogy ,,derekának öve az igazságosság'', s aztán az állatok békéjéről szóló tanmesével mondja el, hová vezet ez:
Természetesen az emberekre gondol, amikor az egymást hirtelen elviselő ragadozókról beszél - legalábbis a felsoroltak közül egyesek ténylegesen ragadozók, mint például a falkában járó farkas, a nesztelen fekete párduc, a vérszomjas oroszlán, a falánk medve és az alattomos kígyó...
Izajás nem arról a világról beszél, amelyikben felnőttünk - az ő állatparadicsomában a szelíd háziállatok vendéglátók, s a vadon lakói elfogadják meghívásukat, s egy óvodás gyermek vezeti a csapatot. Mi másmilyennek ismerjük világunkat: olyan világnak, amelyben az erősebb törvénye uralkodik.
Olyan ez, mintha Bush elnök meghívta volna Szaddám Huszeint Camp Davidbe, hogy reggelizzék vele, és mintha a Tel Aviv-i Saron és a ramallahi Arafat a Vörös-tenger partján fekvő Eilatban találkozna, hogy együtt élvezzék a fürdőzés örömeit, és mintha Gerhard Schröder azt mondaná: Páncélosokat nem kaphattok tőlünk, de mit tartotok ti, ott Izraelben, a mentőkocsikról vagy a kerekeken gördülő kis kórházakról...?
Arafat és Bush, Szaddám és Saron békés együttlétben, amint kölcsönösen megajándékozzák egymást... ez lehetetlenebb, mint egy utópia, ez méla undor.
De az izajási ,,állatok békéje'' még sokkal lehetetlenebb. Az oroszlán a macskafélék családjába tartozó ragadozó állat, nem tehet ellene semmit, s a farkasok sem esznek füvet, természetüknél fogva. A zsákmányt nem ejtő, ragadozó ösztön nélküli ragadozók betegek.
De emberek képesek megváltozni. Ezt megtérésnek hívjuk. lzajás erre gondol.
Fennmaradásunk feltétele, hogy az emberi ragadozók megtérjenek. Meg kell térniük, különben végünk van, már megbocsásson nekünk Arafat és Saron, Bush és Szaddám. Tudjuk, hogy kissé igazságtalan, ha itt most őket nevezzük meg, mert még számtalan más ragadozó, kígyó, párduc, medve és farkas létezik - több, mint ez a négy. De ha mind fel akarnánk sorolni őket, nem jutnánk a végére. Ezt a négyet az összes emberi ragadozók képviselőjeként vesszük számba:
Kérjük, térjetek meg. Tegyétek le a fegyvert, fogadjátok el a reggeli-meghívást a bárányoktól és egyéb szelíd háziállatoktól. Megígérjük nektek: Mi csatlakozunk hozzátok!
És most megmondjuk nektek, hogyan megy ez.
Egy Reuven Moskowitz nevű izraeli katona mesélte nekem többek között. Vasárnaponkint együtt ebédeltünk egy trieri étteremben. Reuven éppen az Izrael és Palesztina közti békéről tartott előadást. A 75 éves Reuven a levesét kanalazta, amikor egyszer csak belenyúlt a zsebébe, és előhúzott egy szájharmonikát:
,,Eljátszhatok nektek valamit? A 34. zsoltárhoz kapcsolódó meditációt játszom nektek.''
,,Keressétek a békét, és vegyétek űzőbe...'' Valamennyien letettük a kanalunkat, és hallgattuk. Reuven, az öreg zsidó szépen játszott, halkan, nem hosszan. Aztán tudni szerettük volna: ,,Hogyhogy szájharmonikázol? Étteremben, ebéd idején...?!''
Ez volt a végszó Reuven számára. Elkezdett mesélni az 1973-as jóm kippur-i háborúról, amikor még javakorabeli férfi volt.
Be kellett vonulnia az izraeli hadsereg tagjaként. ,,Állig felfegyverkezve bevonultunk egy palesztin faluba. Minden katonán acélsisak, oldalán kézigránát, kezében gyorstüzelő géppisztoly, rajta golyóálló mellény... A falu kihalt volt. Akkor hirtelen egy kisfiú állt előttem, hét vagy nyolcéves lehetett, egy meglehetősen toprongyos palesztin gyerek - és felém nyújtotta a kezét.''
,,Ezt neked adom'', mondta. ,,És nekem adta a szájharmonikáját. Ezt a szájharmonikát. Ebben a pillanatban le voltam fegyverezve. A gyerek lefegyverzett. Amilyen gyorsan csak tudtam, elhagytam a hadsereget, és többé nem nyúltam fegyverhez.''
Mi, az étteremben, ott voltunk Izajás könyvének kellős közepén, a ragadozók lefegyverzésénél, tanúi lettünk az erőszakmentesség erejének és hatalmának, és tudtuk: ha akarjuk, a béke lehetséges.
Forrás: Forrás: imprimatur, 2003/3 - Érted vagyok, 2004. február