(Öncsaló jámborság!)
Istenre bízlak, s kívánom, te is Reája bízva magad átaladjad! Vársz-e máshol Őrajta kívül nyugalmat? Őneki zárod a szíved, ellökve Irgalmat magadtól? De: ,,Ki az, ki ellenállott Istennek s élt volna békén?'' (Jób 9,4) Útra kell hát kelned, a tékozlónak útján. Add föl már magad! Rohanj Feléje! Késésben minden pillanat egy új kis árulás... Szívem szorong fölötted, távol állsz, - pedig reméltem, megvigasztal visszajöttöd... Tanácsot másnak osztogatsz, s magad megragadsz a semmikbe! Fölizgat minden; folyton félsz, hogy ,,vétkezel'', vagy öntudatlan ,,bajt okozol''. Vad-élénk képzelődésbe túlzol, sok kis silány ügy egyre kétségbe hajt. Kész vagy: ,,másoknak áldozni magad'', de ebből is bálványodat faragod! Innen a rejtett önbálványozás, mit Isten majd letapos, megaláz! Erőszakos lesz ez, de szükséges! Járj világ végig: lesd a szíved elégülését: csak kórságod gyarapul - vigasz helyett! Kínodnak oka tenszíved: ellökted konokul az Isten Kezét! Csak önszerelmed, amire hallgatsz, így mérget hordasz és mérgezésbe halsz bele. Nos menj, amerre kedved tartja! Elér mindenhol Istened haragja!
