A Mester azt mondja: ,,Ha sejtjük, hogy elérkezett az idő egy változtatásra, tudatlanul is elkezdjük lejátszani - egészen addig a pillanatig - minden kudarcunkat, mint valami videoszalagot, saját belső szemünk előtt. Minél öregebbek leszünk, természetesen annál nagyobb lesz kudarcaink száma. De velük együtt azon tapasztalataink is gyarapodnak, hogy miként győzhetjük le ezeket a kudarcokat, és hogyan lehet ráakadni arra az útra, mely továbbvezet bennünket. Ezt a szalagot is be kell tenni lelki videónkba.
Ha csak a kudarcokkal teli szalagot nézzük meg, az megbénít bennünket. Ha csak a tapasztalatokkal teli szalagot látjuk, végül azt hisszük, hogy bölcsebbek vagyunk, mint valójában.
Mindkét videokazettára szükségünk van.
A Mester azt mondja: ,,Ha döntés előtt állsz, hozd meg, és élj a következményeivel. Nem tudhatod előre, hogy mik is lesznek ezek a következmények.
Minden jövendőmondással kapcsolatos ,,tudomány'' azért született, hogy az embereket tanácsokkal lássa el, és sohasem azért, hogy a jövőt előre megmondja. Ezek kiváló tanácsadók, de rossz próféták.
Egy imában, amit Jézus tanított nekünk, a következő hangzik el: 'Legyen meg a Te akaratod!' Ha ez az akarat gondot is hoz magával, de magában hordozza annak megoldását is.
Ha a jövendőmondók tényleg képesek volnának látni a jövőt, akkor mindnyájan gazdagok, házasok és boldogok volnának.
- Ha útra kelsz, el fogsz jutni egy ajtóhoz, melyre fel van írva egy mondat- mondja a Mester. - Jöjj vissza hozzám és mondd el, hogy hangzik ez a mondat.
A tanítvány buzgón bekilátott a keresésnek. Egy nap meglátta az ajtót, és visszatért a Mesterhez.
- Az út elején azt láttam leírva: 'Lehetetlen' - számol be Mesterének.
- Hol láttad azt? - kérdezte a Mester. - Egy falon vagy egy ajtón?
- Egy ajtón - válaszolta a tanítvány.
- Nos, akkor ragadd meg a kilincset, és nyisd ki az ajtót!
A tanítvány engedelmeskedett. Mivel a mondat az ajtón volt, vele együtt mozdult a tanítvány is. Amikor az ajtó teljesen nyitva állt, már nem láthatta a mondatot - és folytatta útját.
Egy férfi elhatározta, hogy felkeres egy remetét, aki Sceta kolostora közelében élt. Miután sokat vándorolt a sivatagban, ráakadt a szerzetesre.
- Tudni akarom, melyik az első lépés, mely a spirituális életbe vezet - mondta.
A remete elvezette őt egy kis kúthoz, és kérte őt, hogy figyelje saját tükörképét a vízben. A férfi engedelmeskedett, de a remete beledobott egy kis követ a vízbe, amitől a vízfelszín zavaros lett.
- Így nem tudom nyugodtan figyelni a képmásomat, ha köveket dobál a vízbe - mondta a férfi.
- Amennyire nehéz az embernek saját arcát látnia a felkavart vízben, épp ily kevéssé lehetséges Istent keresni, ha lelke egyes-egyedül a keresésre koncentrál - mondta a szerzetes. - Ez az első lépés.
Egy 32 éves paciens felkereste Richard Crowley terapeutát.
- Egyszerűen nem tudom abbahagyni az ujjszopást - mondta.
- Ne csináljon ebből problémát! - nyugtatta Crowley. - Egyszerűen szopja minden nap egy másik ujját!
Innentől kezdve a paciensnek, mindes egyes alkalommal, amikor kezét a szájához emelte, tudatosan kellett döntenie az egyik ujja mellett, ami épp aznap volt soron. Még véget sem ért a hét, a paciens már gyógyult volt.
- Ha egy szenvedély szokássá válik, nehéz vele bánni - szólt Richard Crowley. - De ha ez tőlünk újfajta viselkedést, új döntéseket, vagy valamiféle választást követel, tudatosul bennünk, hogy nem éri meg a fáradozás.
Két rabbi a náci Németországban mindent megtett azért, hogy lelki támogatást nyújtson a zsidóknak. Két éven át éltek állandó félelemben, hogy elfogják őket. De két éven át mindig el tudtak menekülni üldözőik elől és sikerült istentiszteleteket tartaniuk a különböző közösségekben. Végül mégis elfogták őket. Az első rabbi egyfolytában imádkozott, félve attól, hogy mi vár rá. A másik egész nap aludt.
- Miért alszol? - kérdezte az aggályoskodó rabbi.
- Hogy legyem erőm. Tudom, hogy még szükségem lesz rá - mondja a másik.
- Hát nem félsz? Ki tudja, mit akarnak velünk tenni?
- Egészen addig a pillanatig féltem, amíg el nem fogtak minket. A félelem ideje véget ért; most a remény ideje kezdődik.
Szűz Mária, ölében a Kisjézussal, leereszkedett egyszer a földre, hogy meglátogasson egy kolostort. A szerzetesek örömmel álltak sorba, hogy kifejezzék neki tiszteletüket. Egyikük verseket szavalt, egy másik szépen festett könyveket mutatott, a harmadik pedig felsorolta a szentek neveit.
A sor végén egy egyszerű páter állt, akinek nem volt szerencséje, hogy kora tudósainál tanulhasson. Szülei cirkuszi artisták voltak. Amikor ő került volna sorra, a szerzetesek félbe akarták szakítani műsorukat, nehogy társuk blamálja kolostorukat. De ő nem hagyta magát megzavarni, és a saját módján mutatta be hódolatát Máriának és a Kisjézusnak. A testvérek feddő tekintete ellenére félénken elővett néhány narancsot a zsebéből, és ahogy a cirkuszban a szüleitől tanulta, elkezdett velük zsonglőrködni. Csak ekkor mosolyogta el magát a Kisjézus és örömében tapsolt kezecskéivel. És csak neki nyújtott kezet Mária és csak neki volt szabad rövid ideig karjában tartani fiát.
Szent Antal a sivatagban élt, amikor egy ifjú odalépett hozzá.
- Atyám, mindenem, amim volt eladtam, és a pénzt a szegényeknek adtam. Csak néhány dolgot tartottam meg, hogy segítségemre legyenek itteni életemben. Kérlek, mutasd meg a megváltáshoz vezető utat.
Szent Antal kérte az ifjút, hogy azt a kevés dolgot is, amije volt, szintén adja el, és a pénzből vegyen a városban húst. A visszafelé vezető úton pedig rögzítse a húst testére. Az ifjú engedelmeskedett. Visszaúton azonban kutyák és sólymok támadtak rá, hogy szerezzenek egy darabot a húsból.
- Itt vagyok megint - szólt az ifjú, és rámutatott szétmarcangolt testére és összeszaggatott ruhájára.
- Aki új lépést tesz, és meg akar tartani egy kicsit régi életéből, azt végül szétmarcangolja saját múltja - hangzott a szent kommentárja.
A Pireneusokban egy kis templom falán a következő olvasható:
,,Uram, add, hogy ez a gyertya, amelyet épp az imént gyújtottam meg, árasszon fényt, engem pedig világosítson meg döntéseimben és nehézségeimben. Legyen ő a tűz, amellyel elégeted bennem az egoizmust, a büszkeséget és a tisztátalanságokat. Legyen ő a láng, amellyel felmelegíted szívemet, és megtanítasz szeretni. Nem időzhetek sokáig templomodban. De ezzel a gyertyával itt marad egy darab belőlem. Segíts, hogy imám, a mai napon, kihasson cselekedeteimre. Ámen.''
A Mester azt mondja: ,,Ha sírnod kell, sírj úgy, mint egy gyerek. Te is voltál egyszer gyerek és a sírás egyike volt azon dolgoknak, melyet megtanultál életedben. Mert életedhez tartozik. Soha ne felejtsd el, hogy szabad vagy, és nem kínos kimutatnod érzelmeidet. Ordíts, zokogj hevesen, légy hangos, ha odáig vagy - mert így sírnak a gyerekek, és ők tudják, hogyan nyugtatják meg gyorsan szívüket. Megfigyelted már valaha, hogyan hagyják abba a gyerekek a sírást? Valami más útra tereli gondolataikat, valami más eltereli figyelmüket egy új kaland felé.
A gyerekek gyorsan abbahagyják a sírást. Nálad is így lesz, de csak akkor, ha úgy sírsz, mint a gyerekek.
A Mester azt mondja: ,,Ha álmaid útján mész, add oda magad teljesen. Ne hagyj nyitva semmiféle hátsó ajtót a mentegetőzésnek: 'Ez nem egészen az, amit akartam.' Ebben a mondatban benne van a vereség csírája. Menj utadon! Még akkor is, ha néha ez azt jelenti, hogy lépéseid a bizonytalanságba tartanak. Még akkor is, ha tudod, hogy jobban is csinálhatnád. Ha kihasználod a jelen lehetőségeit, a jövőben biztos jobb leszel. De ha megtagadod saját határaidat, soha nem fogod őket legyőzni. Lépj bátran utadra, ne félj mások kritikáitól. És mindenek előtt: ne hagyd magad saját önkritikád által megbénítani!
Álmatlan éjszakáidon ott lesz melletted Isten, és felszárítja szeretetével titkos könnyeidet. Isten a bátrak Istene.
Álmaink és életcéljaink keresése közben kimegyünk a világba. Gyakran elérhetetlennek hisszük, ami kéznyújtásnyira fekszik tőlünk. Ha felismerjük a tévedést, az az érzésünk támad, hogy elfecséreltük azt az időt, amíg a távolban kerestük, ami oly közel volt. Szemrehányásokat teszünk magunknak a rossz lépések, az eredménytelen keresés és a szerencsétlenség miatt, amit okoztunk.
A Mester azt mondja: ,,Még ha a kincs ott is van elásva házadban, csak akkor fogod megtalálni, ha eltávolodsz magadtól. Ha Péter nem tagadta volna meg háromszor Jézust, nem választották volna az Egyház fejévé. Ha nem hagyott volna ott mindent a tékozló fiú, nem fogadta volna apja vissza oly ünnepélyesen. Életünkben vannak olyan dolgok, amelyeken ott áll a pecsét: 'Akkor fogod felismerni értékemet, ha elveszítettél, és újra rám találtál.'
Nem jó lerövidíteni ezt az utat.
Az idomárnak sikerült az elefántot egy egészen egyszerű trükkel megszelídítenie: a kiselefánt egyik lábát odakötözte egy nagy fa törzséhez. Bármennyire is ellenkezett, nem tudta magát kiszabadítani. Így egész lassan hozzászokott, hogy a fa törzse erősebb, mint ő. Ha az elefánt felnő, és hatalmas ereje lesz, elegendő lesz az egyik lábát egy madzaggal odakötni egy ághoz, és nem fogja megpróbálni, hogy kiszabadítsa magát. Mert emlékszik rá, hogy számtalanszor próbálkozott már ezzel.
Ahogy az elefántok lába, úgy a mi lábunk is csak egy vékony hurokkal van megkötve. Mi azonban, mivel gyermekkorunk óta lábunk egy fa törzséhez volt szokva, nem merünk ellenkezni.
És elfeledkezünk arról, hogy csak egy egyszerű, bátor tettre van szükség, hogy szabadok legyünk.
Egy kolostor lelkipásztora állandóan azt mondja, hogy János apát már annyit imádkozott, hogy nem kell többé aggódnia: szenvedélyei legyőzettek.
Ez a kijelentés eljutott Sceta kolostorában az egyik bölcs férfi fülébe. Vacsora után összehívta novíciusait és így szólt: ,,Hallottam, hogy János apátnak nem kell már többé ellenállnia a kísértéseknek. De ha hiányzik a küzdelem, gyenge lesz a lélek. Ezért kérjük az Úrtól, küldjön János apátnak egy hatalmas kísértést. És ha ellenáll neki, akkor kérjünk még egyet és még egyet. És ha újra küzd kísértései ellen, imádkozzunk azért, hogy soha többé ne mondja: 'Vedd el ezt a démont tőlem!' Imádkozzunk azért, hogy azt mondja: 'Uram, adj nekem erőt, hogy legyőzzem a gonoszt!'''
Egy páciens azt mondja az orvosnak: - Félelem uralja lelkemet, és a félelem minden örömömet elvette.
- Itt a praxisomban, él egy egér, aki a könyveimet rágcsálja - felelte az orvos. - Ha túl nagy jelentőséget tulajdonítok az egérnek, el fog előlem rejtőzni, és semmi mást nem fogok majd tenni, csak vadászom rá. Ehelyett a legértékesebb könyveimet biztos helyre raktam, és hagytam, hogy rágcsálja a többit. Így egyszerű egér marad, és nem lesz belőle szörnyeteg. Irányítsa maga is a félelmét csak néhány dologra, így marad bátorsága arra, ami tényleg fontos.
Egy afrikai varázsló az erdőben vándorolt tanítványával. Jóllehet élemedett korú volt már, fürgén lépett, miközben növendéke állandóan botladozott és el is esett. A tanítvány feltápászkodott, átkozódott, köpött egyet a mocskos földre, majd követte mesterét. A hosszú vándorlás után elértek egy szent helyre. Anélkül, hogy megálltak volna, sarkon fordult a varázsló, és elindult hazafelé.
- Ma semmit sem tanítottál nekem - szólt a tanítvány, miután újra elesett.
- Tanítottam neked valamit, de nem értetted meg - mondta a varázsló. - Megpróbáltam neked megtanítani, hogyan kell bánni hibáiddal.
- És hogy bánjak velük?
- Pontosan úgy, ahogy az eleséseiddel kellene bánnod - felelte a varázsló. - Ahelyett, hogy elátkoznád a helyet, ahol elestél, meg kellene próbálnod kitalálni, mitől estél el.
- Ki a legjobb kardvívó? - kérdezte egy harcos a Mestert.
- Menj ki a mezőre a kolostor mellé - szólt a Mester. - Van ott egy szikla. Szidd le!
- Miért tenném ezt? - kérdezte a tanítvány. - A szikla nem fog válaszolni.
- Akkor támadj rá a karddal! - mondta a Mester.
- Azt sem teszem meg - válaszolta a tanítvány. - Eltörne a kardom. És ha a kezeimmel támadnék rá, megsérülnének az ujjaim, anélkül, hogy bármit is elérnék. Én azt szeretném tudni, ki a legjobb kardvívó.
- A legjobb kardvívó az, aki hasonlít a sziklához - szólt a Mester. - Anélkül, hogy kihúzná a pengét, sikerül megmutatnia, hogy senki sem képes őt legyőzni.
A Mester azt mondja: ,,Két Isten van. Az egyik az, akiről tanáraink tanítanak nekünk, a másik az, aki minket tanít valamire. Az egyik, akiről az emberek mindig beszélnek, a másik, aki velünk beszélget. Az egyiktől megtanultunk félni, a másik pedig irgalmasságáról beszél. Két Isten van. Az egyik az Égben van, a másik pedig részt vesz hétköznapjainkban. Az egyik behajtja adósságainkat, a másik elengedi azokat. Az egyik a pokol büntetésével fenyeget minket, a másik megmutatja nekünk a jobbik utat.
Két Isten van. Az egyik, aki engedi, hogy megroppanjunk bűneink terhe alatt, a másik, aki szeretetével megszabadít bennünket.
Michalangelót egyszer megkérdezték, hogy lehet az, hogy olyan csodálatos dolgokat tud alkotni. - Egész egyszerű - válaszolta. - Ha egy márványtömbre nézek, meglátom benne a szobrot. Csak el kell távolítanom, ami nem tartozik oda.
A Mester azt mondja: ,,Mindnyájunkban benne rejtezik egy mű, amely csak arra vár, hogy alkotás váljék belőle. Ez életünk középpontja, és ha olykor be is csapjuk magunkat, mégis tudjuk, mennyire fontos ez, hogy boldogok legyünk. Félelmeink, bűntudatunk és döntésképtelenségünk néha éveken át eltakarja ezt a remekművet. De ha eldöntjük, hogy mindazt eltakarítunk, ami nem oda való, ha nem kételkedünk képességeinkben, akkor teljesíthetjük a feladatot, amit meghatároztak számunkra. Ez az egyetlen módja, hogy tisztességesen éljünk.''
A Mester azt mondja: ''Mindnyájunknak szüksége van szerelemre. A szerelem az emberi természet része, pontosan úgy, mint az evés, az ivás, és az alvás. Néha teljesen egyedül vagyunk, nézzük a csodálatos naplementét, és azt gondoljuk: 'Ennek a szépségnek nincs értelme, mert nem tudom megosztani senkivel'. Ezekben a pillanatokban meg kellene kérdeznünk magunktól, hogy milyen gyakran vallottak nekünk szerelmet, és milyen gyakran utasítottuk el azt oly egyszerűen; milyen gyakran féltünk attól, hogy közeledjünk valakihez, és azt mondjuk a szemébe: szerelmesek vagyok beléd.
Óvakodjatok a magánytól! Ugyanúgy függővé tesz benneteket, mint a legerősebb drogok. Hagy úgy tűnik, hogy számodra nincs értelme a naplementének, légy alázatos, és indulj, hogy szerelemre találj. De tudnod kell, hogy a szerelemnél épp úgy van, mint a többi spirituális áldásnál: minél inkább készen állsz arra, hogy adj, annál többet fogsz kapni ellenszolgáltatásként.
Egy spanyol misszionárius felkeresett egykor egy szigetet, és találkozott ott három azték pappal.
- Hogyan imádkoztok? - kérdezte a páter.
- Csak egyetlen imánk van - felelte az egyik azték. - Te hárman vagy, mi is hárman vagyunk. Irgalmazz nekünk.
- Meg foglak tanítani benneteket egy imára, amit az Isten is meg fog hallani - szólt a misszionárius. És tanított nekik egy katolikus imát, majd továbbutazott. Röviddel azelőtt, mielőtt visszatért volna Spanyolhonba, újra megállt ezen a szigeten. Amikor hajója közeledett a parthoz, a három pap a vízen jött feléje.
- Atyám, atyám! - kiáltotta az egyik. - Kérlek, tanítsd meg nekünk újra azt az imát, amit az Isten meghall, mert elfelejtettük a szavait.
- Lényegtelen - válaszolta az atya a csoda láttán. És kérte Isten bocsánatát, mert megértette, hogy Ő minden nyelven beszél.
- Hogyan tudhatom meg, hogy életemben melyik a leghelyesebb módja a cselekvésnek? - kérdezte a tanítvány a Mestert.
A Mester kérte őt, hogy építsen egy asztalt. Amikor az asztal kész volt, és már csak az asztallapba kellett volna beverni a szögeket, odalépett hozzá a Mester. A tanítvány három biztos ütéssel verte be a szögeket. Az egyik szög mindenesetre nehézséget okozott, és a tanítványnak egy ütéssel többre volt szüksége. A negyedik ütéstől azonban túl mélyre került a szög, és ez megsértette a fát.
- Kezed három kalapácsütéshez van szokva - mondta a Mester. - Ha egy tevékenységet a szokás határoz meg, akkor az értelmét veszti, és végül károk keletkezhetnek. Minden egyes cselekedet önmagában lévő cselekedet. Soha ne engedd, hogy szokás uralja tetteidet.
Egy jámbor férfiú egyik pillanatról a másikra elvesztette összes vagyonát. És mert tudta, hogy Isten mindig segíteni fog neki, elkezdett imádkozni.
- Uram, engedd, hogy nyerjek a lottón - kérte az Istent. Évekig imádkozott, mégis mindig szegény maradt. Egy nap meghalt, és mivel istenfélő ember volt, közvetlenül a mennybe jutott. Megérkezve azonban vonakodott attól, hogy belépjen. Azt mondta, hogy egész életben megtartotta vallása parancsait, és Isten mégsem engedte, hogy nyerjen a lottón.
- Minden ígéreted hazugság volt - mondta a férfi felháborodva.
- Mindig kész voltam, hogy segítsek neked - válaszolta Isten. - Állandóan próbálkoztam, de te sohasem vettél lottószelvényt.
Egy mesternek sok száz tanítványa volt. Mindenki imádkozott a kellő időben, kivéve egyet, aki iszákos volt. Amikor a mester haldoklott, magához hívatta az iszákost, és átadta neki tudása legféltettebb kincseit.
- Micsoda gyalázat! Olyan mesterért áldoztunk fel mindent, aki képtelen volt arra, hogy felismerje jó tulajdonságainkat - mondták tanítványai.
A mester így szólt: ''Ezeket a titkokat egy olyan férfinak kellett átadnom, akit jól ismerek. Azok, akik mindig erélyesnek tűnnek, általában elrejtik hiúságukat, büszkeségüket és intoleranciájukat. Ezért választottam azt az egyetlen egy tanítványt, akinek láthattam hibáit. Ő pedig az iszákos.
A zsonglőr kiállt a tér közepére, előhúzott három narancsot a zsebéből és a magasba dobta őket. Elkezdtek körülötte gyülekezni a nézők, és csodálták mozdulatai kecsességét.
- Az élet valami egészen hasonló - jegyezte meg valaki a vándornak. - Nekünk is mindig van a két kezünkben egy-egy narancs, miközben a harmadik mindig a levegőben száll. Azt is egy tapasztalt kéz dobta a levegőbe, de aztán a maga útját követi. Ahogy a zsonglőr teszi, mi is kidobunk egy álmot a világba, és az nincs mindig befolyásunk alatt. Ilyen esetekben képesnek kell lennünk arra, hogy rábízzuk Istenre, és kérjük őt, engedje méltó módon befejezni röppályáját, hogy aztán - immár teljesülve - hulljon vissza kezünkbe.''
Három tündért hívtak meg a herceg keresztelőjére. Az első odaígérte neki azt az adományt, hogy majd megtalálja szerelmét. A másik annyi pénzt ígért neki, hogy azt tehet majd, amit csak akar. A harmadik szépséget ígért neki. De mint minden mesében, itt is megjelent a gonosz tündér. Dühös volt amiatt, hogy őt nem hívták meg, ezért mondott egy átkot: ,,Mivel már mindened megvan, így még többet adok neked. Mindenhez, amit csak tenni szeretnél, tehetséget is kapsz.''
A herceg felnőtt, szép volt, gazdag és szerelmes. De sohasem teljesítette földi küldetését. Kitűnő festő, szobrász, zenész és matematikus vált belőle, de sohasem sikerült véghezvinnie feladatát, mert valami mindig gyorsan elterelte figyelmét és mindig valami mást akart csinálni.
A Mester azt mondja: ,,Minden út ugyanarra a helyre vezet, de te válaszd saját utadat, és menj végig rajta. Ne próbálj minden egyes útra rálépni!
Egy sivatagi legenda elmeséli egy férfi történetét, aki el akart jutni egy oázisba. Hozzálátott megpakolni a tevéjét. Rakott rá szőnyegeket, valamint konyhafelszereléseit és ruhásládáit - és az állat tűrte. Amikor útnak eredtek, eszébe jutott a férfinak egy szép kék toll, amit az apja adott neki ajándékba. Visszament érte, és rárakta a teve hátára. Akkor összerogyott az állat és kimúlt.
- A tevém egy toll alatt rogyott össze - gondolhatta.
Néha mi is ezt gondoljuk felebarátunkról, anélkül, hogy felfognánk, hogy kis tréfánk talán az a csepp volt, amitől a szenvedés hordója már túlcsordult.
Néhány zsidó imádkozott egy zsinagógában, amikor meghallották egy kisgyermek hangját: ,, A, B, C, D.'' Félbeszakították az istentiszteletet, és amikor körbenéztek, láttak egy fiút, aki még mindig saját dalát énekelte. A rabbi megkérdezte a fiút: - Miért teszed ezt?
- Mert nem tudom a szent verseket - mondta a fiú. Ezért azt remélem, hogy miközben az ábécét éneklem, Isten azokat a betűket fogja belőlük fölhasználni, amiből kijönnek a megfelelő szavak.
Zen-szerzetesek ültek egy szikla előtt, hogy meditáljanak. - Várjuk, hogy a növekedjék egy kicsit a szikla - mondták.
A Mester azt mondja: ''Körülöttünk mindig minden változik. A Nap minden nap új világot világít meg. Amit rutinnak nevezünk, számos teljesen új javaslatot és lehetőséget rejt magában. De nem vesszük észre, hogy minden nap minden addigitól különbözik. Ma valahol vár rád egy kincs. Lehet ez egy sietős mosoly, lehet egy hatalmas győzelem. De nem ezen múlik. Az élet nagy és kis csodákból áll. Semmi sem unalmas, ami állandóan változik. Az unalom nem a világ része, hanem azáltal jön létre, ahogy a világra tekintünk.
A költő, T. S. Eliot értelemszerűen a következőket írja: Vándorolj minden úton, térj haza, és úgy nézz mindenre, mintha az az első alkalom volna.
Fordította: D. M. W. Fordítás-próbálkozásai
