- Mester, most menjünk arra a hegyre, ahol Isten lakik! - szólt a lovag a társához. - Be akarom bizonyítani, hogy Ő mindig csak követel és soha semmit nem vesz el abból a teherből, amit viselnünk kell.
- Én pedig fölmegyek oda, ahol hitem szimbóluma van - szólt a másik.
Éjjel fölértek a hegy csúcsára, és egy hangot hallottak a sötétben. - Fogjátok azokat a köveket ott a földön és tegyétek lovaitokra!
- Látod? - mondta az első lovag. - A hosszú emelkedő után még több terhet akar ránk rakni.
A másik úgy tett, ahogy a hang mondta neki. Amikor leértek a hegyről, már virradt és az első napsugarak beragyogták a köveket, melyeket a jámbor lovag magával hozott: tökéletes gyémántok voltak.
A Mester azt mondja: ,,Isten tanácsai csodálatosak és sohasem válnak kárunkra.''
Szenteste a vándor és felesége mérleget készített a hamarosan véget érő évről. Egy pireneusi kis falu vendéglőjében, vacsora közben; mi hogy volt, mi nem úgy sikerült, ahogy azt elképzelte. A feleség a karácsonyfára nézett, amely az éttermet díszítette. A vándor azt gondolta, hogy feleségét nem érdekli tovább a beszélgetés, és másra terelte a szót.
- Milyen szépek a fa fényei! - mondta.
- Így van - válaszolta felesége. - De ha alaposan megfigyeled, a sok tucat égő között találsz egyet, amely kiégett. Nekem úgy tűnik, hogy te, ahelyett, hogy ragyogó áldások soraként tekintenél az évre csak arra az egyetlenegyre figyelsz, ami nem hozott fényt.
Minden napban van egy olyan pillanat, amikor nehéz tisztán és pontosan látni: az alkonyat. A fény és a sötétség összekeveredik és semmi sem teljesen világos és semmi sem teljesen sötét. A legtöbb spirituális hagyományban ez a pillanat szent. A katolikus hit arra tanít minket, hogy délután hatkor imádkozzunk el egy Üdvözlégyet. A kecsuák szerint, azt a barátot, akivel délután találkoztunk és üdvözöltünk, az alkonyat beálltával még egyszer kell köszöntenünk, Így tehát jó estét kívánunk neki.
Alkonyatkor a föld és az ember közti egyensúly próbát áll ki. Isten összekeveri a fényt és az árnyékot, hogy lássa, van-e bátorsága a földnek tovább forogni. Ha a föld nem ijed meg a sötétségtől, elmúlik az éjszaka - és másnap újra felragyog a nap.
A Mester azt mondja: ,,Ha cselekvésre szánod el magad, váratlan konfliktusokkal kell számolnod. Ezekkel együtt természetesen sebeket is kapsz. A sebek gyógyítanak: ott maradnak a hegek. Ez pedig áldás. A sebhelyek életed végéig megmaradnak és nagy segítségedre lesznek. Ha egyszer, kényelmességből vagy más okból túlságosan erős lesz benned a vágy, hogy visszatérj a múlthoz, elég csak rájuk nézned. A hegek a bilincsek nyomait, a rabság borzalmait mutatják majd. És tovább fogsz indulni.
- Látod ott azt az alázatos szent embert, aki ott megy az utcán? - kérdezte az egyik ördög a másiktól. Odamegyek hozzá és elhódítom a lelkét.
- Nem fog rád figyelni, mert csak szent dolgokkal foglalkozik - válaszolta társa.
De emez, fondorlatosan, mint mindig, magára öltötte Gábriel arkangyal alakját és megjelent a férfinek.
- Azért jöttem, hogy segítsek neked - mondta az ördög.
- Biztosan összekevertél valakivel - válaszolta az alázatos és szent ember. - Semmit sem tettem egész életemben, mely méltóvá tenne arra, hogy lássak egy angyalt.
És anélkül folytatta útját, hogy tudta volna, kivel találkozott.
Egy férfi épp felhőszakadáskor ment át egy falun, amikor meglátott egy égő házat. Közelebb érve, a lángok között egy férfit látott, aki a hálószobájában ült.
- Hé, lángokban áll a házad! - kiáltott az utazó.
- Tudom - válaszolta a férfi.
- De miért nem menekülsz?
- Mert esik az eső - mondta a férfi. - Anyám mindig azt mondta, tüdőgyulladást kapok, ha kimegyek a házból.
Zoo Chi így kommentálja a történetet:
,,Bölcs az a férfi, aki képes változtatni viselkedésén, ha a körülmények arra kényszerítik.''
Egy perui történet szerint volt egy város, ahol mindenki boldogan élt. Lakói jól kijöttek egymással. Csak a polgármester volt elkeseredve, mert nem akadt semmi sem, amit intézhetett volna. A börtön üresen állt, a bíróság épületét nem használták, és a jegyző sem keresett egy fillért sem, mert a szó többet ért, mint a papír.
Egy nap a polgármester hivatott néhány munkást egy távoli faluból, hogy egy faépítményt építtessen a város közepén lévő térre. A kalapácsok és fűrészek hangját egész héten át lehetett hallani. A polgármester a város minden lakóját meghívta az avatásra. Ünnepélyesen leplezték le a faépítményt, és a szemük előtt egy bitófa állt.
Az emberek egymást kérdezgették, mire kell ez a bitó. Félve kezdték el bevonni azon ügyeikbe a bíróságot, melyeket korábban közös megállapodásaik szabályoztak. Elmentek a jegyzőhöz, hogy ügyirataikat regisztráltassák. Az iratok tartalmát korábban szóbeli megegyezés szentesítette. És félve a törvénytől elkezdtek hallgatni a polgármesterre.
A történet azt is elmeséli, hogy a bitófát sohasem használták. De puszta jelenléte mindent megváltoztatott.
Buscaglia mesélte el a negyedik napkeleti bölcs történetét, aki szintén látta a betlehemi csillagot, ám mindig túl későn érkezett oda, ahol a Kisjézust sejtette, mert útja során szegények és rászorulók kértek tőle segítséget.
30 éven keresztül követte Jézust Egyiptomban, Galileában és Bethániában. Végül megérkezett Jeruzsálembe is, de megint túl későn. A Kisjézus felnőtt, és a király a keresztre feszítés napján érkezett meg. Gyöngyöket vásárolt, hogy megajándékozza Jézust, de aztán eladta őket, hogy segítsen azokon, akikkel útközben találkozott. Egyetlen gyöngy maradt nála, de a Megváltó már halott volt.
- Kudarcot vallottam - gondolta a király. De akkor meghallott egy hangot:
- Épp ellenkezőleg. Egész életedben velem voltál. Meztelen voltam és te felruháztál, éheztem, és te ennem adtál, amikor pedig fogoly voltam, meglátogattál. Én voltam jelen minden lélekben, akikkel utadon találkoztál. És nagyon köszönöm neked a szeretet oly sok ajándékát.
Egy buddhista mester vándorúton volt tanítványaival. Egyszer arra lett figyelmes, hogy azok arról vitatkoznak egymás közt, melyikük a legjobb.
- Tizenöt éve meditálok - mondta az egyik.
Én azóta jótékonykodtam, amióta elhagytam szüleim házát - mondta egy másik.
Én mindig csak Buddha tanait követtem - szólt a harmadik.
Délben egy almafa alatt pihentek meg. A fa annyira tele volt gyümölccsel, hogy ágai csaknem a földig értek. A Mester megszólalt:
- Ha egy fa gyümölcsökkel van tele, ágai a földig hajolnak. Igazán bölcs csak az alázatos. Ha egy fa nem hoz gyümölcsöt, ágai elbizakodottan és büszkén nyúlnak az ég felé. És az ostoba is mindig azt hiszi, hogy jobb, mint mások.
A vándor a mise végeztével egyedül érezte magát. Akkor váratlanul megszólította egy barátja:
- Mindenképp beszélnem kell veled - mondta. A vándor jelnek tekintette a találkozást, és lelkesen kezdett el beszélni, mindenről, ami számára fontos volt. Beszélt Isten áldásairól, a szeretetről, és hogy barátja az ő angyalának jele, mert néhány perccel azelőtt még magányosnak érezte magát. A másik hallgatta, figyelt rá, majd megköszönte a beszélgetést és eltávozott. De a vándor öröm helyett még magányosabbnak érezte magát. Később ébredt tudatára annak, hogy lelkesedésében nem figyelt barátja kívánságára: ő szeretett volna beszélni vele.
A vándor lepillantott maga elé, és látta, hogy szavai ott fekszenek a földön. Az univerzum ebben a pillanatban egészen mást akart.
A Mester azt mondja: ,,A szó hatalom.'' A szavak megváltoztathatják az embert és vele együtt a világot is. Mindnyájan hallottuk már: Ne beszélj a boldogságról, ami osztályrészül jutott neked, ha nem akarod mások irigységét magadra vonni, és ezzel boldogságodat szétrombolni.
De semmiképp sincs ez így. A sikeres emberek büszkeséggel telve mesélnek életük csodáiról. Ha te pozitív energiát áramoltatsz szét, ez még több pozitív energiát vonz magához, és boldoggá teszi azokat, akiknek jót kívánsz. Az irigy és sikertelen emberek csak akkor árthatnak neked, ha hatalmat adsz erre nekik.
Ne félj! Életed jó dolgairól szabadon mesélj minden olyan embernek, akik ezt hallani akarják. A világléleknek sürgősen szüksége van boldogságérzésedre.
A hófödte mezőn vándorolva egy öreg kínai bölcs találkozott egy síró asszonnyal.
- Miért sírsz? - kérdezte.
- Mert eszembe jut az életem, a fiatalságom, a szépségem - amit a tükörben láttam - és a férfiak is, akiket szerettem. Isten kegyetlen, mert megadta nekem az emlékezés képességét. Tudta, ha életem tavaszára vissza emlékszem majd, sírni fogok.
A bölcs állt a hófödte mezőn, és egy kis pontra szegezte tekintetét. Egyszerre az asszony abbahagyta a sírást.
- Mit nézel ott? - kérdezte.
- Egy rózsákkal teli mezőt - válaszolta a bölcs. - Isten bőkezű volt, mert megadta nekem az emlékezés képességét. Tudta, hogy télen majd emlékezem a tavaszra - és akkor mosolyogni fogok.
- Néha az emberek hozzászoknak ahhoz, amit a filmekben látnak, és elfelejtik, milyen is a valóság - mondta egyszer valaki a vándornak.
- Emlékszel A tíz parancsolat című filmre?
- Természetesen. Mózes - Charlton Heston - felemeli a botját, a víz ketté nyílik és így Izrael népe átkelhet a Vörös-tengeren.
- A Bibliában ez nem így van - mondta a másik. - Ott Isten a következő parancsot adja Mózesnek: ,,Mondd Izrael gyermekeinek, hogy induljanak!'' És Mózes csak akkor, amikor elindultak, emeli fel a botját, és kettéválik a víz. Mert csak annak tárul fel az út, akiben megvan a bátorság, hogy rálépjen.
Egy király követeket küldött egy távoli országba békeszerződéssel. Ő, hogy az utat saját céljaira is felhasználja, értesítette néhány barátját, akik abban a távoli országban fontos üzleti tevékenységet folytattak. Azok kérték őt, halassza el egy kicsit útját, új megbízásokat írtak, és megváltoztatták üzleti stratégiájukat. Amikor a követ végül útnak indult, már túl késő volt, hogy átnyújtsa a békeszerződést. Háború tört ki, szertefoszlatva a király terveit és tönkre téve azoknak az embereknek az üzleteit, akik maradásra bírták a követet.
A Mester azt mondja: ,,Életetek csak egyetlen dologtól függ: megélni saját sorsotokat - a küldetést, amit meghatároztak számunkra. Mi azonban mindig túlterheljük magunkat mindenféle haszontalan tevékenységgel, melyek álmainkat végül szétrombolják.''
Az összes ember által feltalált romboló fegyver közül a legrosszabb - és a leggyávább - a szó. A tőrök és lőfegyverek a vér nyomát hagyják hátra. A bombák házakat és utcákat rombolnak szét. A mérget is ki lehet mutatni.
A Mester azt mondja: ,,A szó szétrombol, anélkül, hogy nyomokat hagyna maga után. Gyerekeket éveken át gyötörnek szüleik, férjeket könyörtelenül kritizálnak, a feleségeket pedig férjeik számos megjegyzése alázza meg szisztematikusan. A hívőket olyanok tartják távol a vallástól, akik azt hiszik, egyedül ők tudják Isten szavait megvilágosítani.
Gondold át, használod-e ezt a fegyvert mások ellen! Gondold át, vajon mások használják-e ezt ellened! És ne tűrd se egyiket, se másikat.
- Van, mi fontosabb, mint az ima? - kérdezte a tanítvány mesterét. A Mester arra kérte tanítványát, hogy menjen el agy bokorig, és vágja le annak egyik ágát.
- Él még a bokor? - kérdezte a Mester.
- Pontosan úgy, mint korábban - válaszolta a tanítvány.
- Akkor menj oda és vágd el a gyökerét! - szólította fel a Mester.
- Ha ezt megteszem, kiszárad a bokor - mondta a tanítvány.
- Az imák a fa ágai, gyökere pedig a hit - mondta a Mester. - A hit létezhet ima nélkül, de az ima nem létezhet a hit nélkül.
D. M. W. Fordítás-próbálkozásai
