Szegedi Piaristák

Beiskolázás

Felvételi előkészítő

Partnereink

    Márai Sándor:

    Mennyből az angyal

    MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE
    Az üszkös, fagyos Budapestre.
    Oda, ahol az orosz tankok
    Között hallgatnak a harangok.
    Ahol nem csillog a karácsony.
    Nincsen aranydió a fákon,
    Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
    Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
    Szólj hangosan az éjszakából:
    Angyal, vigyél hírt a csodáról.

    Csattogtasd szaporán a szárnyad,
    Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
    Ne beszélj nekik a világról,
    Ahol most gyertyafény világol,
    Meleg házakban terül asztal,
    A pap ékes szóval vigasztal,
    Selyempapír zizeg, ajándék,
    Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
    Csillagszóró villog a fákról:
    Angyal, te beszélj a csodáról.

    Mondd el, mert ez világ csodája:
    Egy szegény nép karácsonyfája
    A Csendes Éjben égni kezdett –
    És sokan vetnek most keresztet.
    Földrészek népe nézi, nézi,
    Egyik érti, másik nem érti.
    Fejük csóválják, sok ez, soknak.
    Imádkoznak vagy iszonyodnak,
    Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
    Népek Krisztusa, Magyarország.

    És elmegy sok ember előtte:
    A Katona, ki szíven döfte,
    A Farizeus, ki eladta,
    Aki háromszor megtagadta.
    Vele mártott kezet a tálba,
    Harminc ezüstpénzért kínálta
    S amíg gyalázta, verte, szidta:
    Testét ette és vérét itta –
    Most áll és bámul a sok ember,
    De szólni Hozzá senki nem mer.

    Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
    Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
    Különös ez a karácsonyfa,
    Ördög hozta, vagy Angyal hozta –
    Kik köntösére kockát vetnek,
    Nem tudják, mit is cselekesznek,
    Csak orrontják, nyínak, gyanítják
    Ennek az éjszakának a titkát,
    Mert ez nagyon furcsa karácsony:
    A magyar nép lóg most a fákon.

    És a világ beszél csodáról,
    Papok papolnak bátorságról.
    Az államférfi parentálja,
    Megáldja a szentséges pápa.
    És minden rendű népek, rendek
    Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
    Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
    Mért nem várta csendben a végét?
    Miért, hogy meghasadt az égbolt,
    Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.”

    Nem érti ezt az a sok ember,
    Mi áradt itt meg, mint a tenger?
    Miért remegtek világrendek?
    Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
    De most sokan kérdik: mi történt?
    Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
    És kérdik, egyre többen kérdik,
    Hebegve, mert végképp nem értik –
    Ők, akik örökségbe kapták –:
    Ilyen nagy dolog a Szabadság?

    Angyal, vidd meg a hírt az égből,
    Mindig új élet lesz a vérből.
    Találkoztak ők már néhányszor
    – A költő, a szamár, s a pásztor –
    Az alomban, a jászol mellett,
    Ha az Élet elevent ellett,
    A Csodát most is ők vigyázzák,
    Leheletükkel állnak strázsát,
    Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
    Mondd meg nekik, –
                                mennyből az angyal

    New York, 1956.