Egy gonosz porkolábnak históriája,

kiben mindenek okulására megírattatik, miképpen bizonyos nevezetű Imre porkoláb istentelen ember, jámbor ősek kalastrominak sanyargatója Remete Szeni Pál őstől csudálatosképpen kastigáltaték.

Tudjátok meg, atyámfiai, miképpen nehézséges lészen bűnösöknek ő hóltoknak utána ítéletnek hórája. Mivelhogy senki is őmellettök istápul nem lészen, hanem mindvalamennyien akkor nyilván láttatnak ő vétkeknek otsmányságában és mindenek tulajdon ő szemikkel meglátják bűnösöknek forbatlatját De maga csudálatos Úr Isten irgalmas kegyességének nagy vólta, vaj méltó álmélkodásra ő jóságának telije, Ki meg nem veti önöttinek alázatos imádságát, hanem ő bocsánatának köntösét megnyomoróllott árva bínösökre ő könyörgésiknek miatta ráteríti. Mert semmiképpen sem akarja az Úr hóltát a bínösnek, hanem igen nagyon ahítja újólag való Ő hozzája tévültét. Sokszor aaonban tsudálatosan magához fordítja erköltsöknek setétségében járó gonosz embereknek elméjeket, ideig való ostorozásoknak kegyelmével szívöknek keménységét meglágyítván. Valamiképpen láttatik ama bizonyos nevezetű porkolábnak Imrének példájából, az kinek emlékezetös históriáját eleitekben terjesztöm, Úrnak dütsőségére és ditsőséges Remete Szent Pál ősönknek tisztöletére, miképpen következendő sorjában ekképpen.

Az időben, mikoron írnának egyezernégyszázhuszonkettőben Sigmond tsászárnak királnak idein, él vala Diós Győrben néminemű porkoláb, Imre nevű, vámosi vajdának fija, istentelen gonosz ember, szegényeknek sanyargatója. Senki ő tőle hét vármegyéknek határikban békességben nem maradhata, hanem mindenek kisziríttetének ezen gonosz megvetemödött ördög szolgájának istentelenségit viselni. Soha ez ember pihenésre nem tére, soha ő szernyő erőszakosságinak folytát meg nem szakasztá és teljes vala gonoszsággal és rablással és véres kegyetlen gyilkolással és mindennemű kincs drágaságok egybe halmoztatásával. Méne ő maga képe szerint való emberinek sokaságával utaknak árkaiban és jámbor arra utazó kereskedő embereknek útjokat állá. Méne királi vásároknak sokadalmiban és ottan szépen ki rakott bötsületes mester embereknek jószágit ő várába hurtzolá. Méne harmincadokra és királnak vámosit mind sorban fosztogatá. És semmit is ő ellene nem tőnek királ úr és az országnak naggyai oszlopi urak, mivelhogy nem vala érkezések. Úgy aztán megmarada ez gonosz porkoláb ő vakságának setétségiben és mindennemű istentelenségeknek táméntalanságában. Úr Istennek szent Egyházi és jámbor istenes barátoknak Calastromi is egy is nem vala bizton eme pokolbeli léleknek cimborájának előlle, mivelhogy nem esmére akadályt őmaga előtt és nem tisztölé elvakultságában Úrnak Tsarnokit.

Lőn pedig, hogy talála egyszer ő magahitt gonosz embereinek seregével becsületes árus embereknek országuton utazó kisded csapatára, az kik bátrfai sokadalomra Sarlós Boldogasszony napjára ő jószágikkal tartának. Ottan istentelenül őket kardoknak élével szerte űzék, valalák pedig közülök panaszkodni merészelének, gonosz csatlósok mind ő mellüket vassal által verék. És vivék az ő jószágaiknak sokaságát maguk seregének köziben ő házuk felé.

Jőve pedig az uton szembe ővélük Anzelmus frátör Szent Pál szörzete béli jámbor Istennek szolgája és föl emelé ő jog kezét és szóla:

- Istentelen férfiak, megálljatok!

Támada pedig gonosz indulatnak förgetege Imre porkolábnak szívében és mondá a barátnak:

- Hitván barát, ki vagy te és honnan jössz és kinek nevében állsz az én lovaim útjának elejbe?

Felele pedig Anzelmus frátör ekképpen:

- Istennek seregek Urának szolgája vagyok és frátör vagyok Remete Szíz Szent Pál ösönknek fijaji közől, Győrben való kalastrom frátörje és én prédikálni megyek utamon bínbánatnak kegyelmét és Boldog Anyánk Máriának szépségét az abonyi híveknek. És én Istennek nevében állapék a te lovaid elejiben, mivelhogy nem tetszik immáron az Úrnak a te gonoszságidnak sokasága. Állj meg azért a te utadon és térj a te lelkedbe mivelhogy közel vagyon az itélet és rettenetös Istennek ő igazsága.

Akkoron kendé fogait csikorgatni Imre porkoláb és kezde szörnyű istentelen káromkodásnak fertelmességibe és kiáltó nagy haragos indulattal:

- Köszönd ezen tiszteletes köntösnek életedet, gyalázatos barát és régi Lajos királnak, ki benneteket fölöttébb istápolván, hitvánokat kegyetlenül oltalmaztatni rendölt. Ki Venéceseken erőt vévén hozatá tőlök, Budában Szent Pál atyátoknak testét két más apró szentöknek testivel egyetemben nagy készölettel és tisztösséggel. És köszönd életedet magyari nagyságos uraknak, kik tinéktek örvendetes birodalmokban ország szerteszerént különb-különb kalastromokat rakattanak. Azért nem bántom hitván életedet, ellenemre járó gonosz kámzsás frátör. Hanem elmegyek az te kalastromodnak látogatására és ezen oldalamon való vas kemény kardnak erősségére fogadom, hogy minden barmaitoknak sokaságát és minden kéncseiteknek drágaságit magam kedvére titőletek elhordatom. Valaki pedig minden pilises barátok közől egy igét is én ellenemben szóllani bátorkodnék, erős esküvéssel esküszöm, miképpen halálnak halálával halni fogna. Fogjátok meg azért emberek ezen barátot és kötözzétek meg az ő kezét. És elmegyünk mostan mindjárt kalastromnak föl dúlására.

És lőn, hogy megkötözteték ottan Anzelmus frátör és lónak nyergéhez szíjaztaték és istentelenekkel mönni kéntelenítteték és héjában várák őtet prédikállani az abonyi hívek. A gonosz porkoláb pedig méne az ő csatlósaival nálánál nem különb társaival paulinus remetéknek kalastromában.

Látá pedig őket nagy pornak föllyhőiben közelgeni egy futosó kicsinyded gyermök és futa kalastrom béli Superiorhon Polikárpus frátörhön és mondá neki amaz istentelen porkolábnak csatlósit közelegni és megkötözve vélük Anzelmus frátört.

Mikor pediglen érének Imre porkoláb és az ő csatlósi kalastrom portájának eleiben, szólítá a gonosz porkoláb Anzelmus frátört és mondá neki:

- Meglássad mindjárt, gyámoltalan barát, hogy megjelentsed jöttönket a kalastrombéli egyéb barátoknak. Serénykedjél, hogy nékik erősen meghadjad miképpen senki is az mi itt mulatásunk ideiglen ő orcáját eleinkben mutatni ne merészelné. Mert ha kit barátok közül szemeim előtt meglátnék, tulajdon ezen kardommal ő fejét kettőbe hasíttatni ne kételkedgyék. Mostan pedig meglásd, hogy magadat elhorgyad.

Méne tehát Anzelmus frátör Superior Polikárpus színe eleiben és esék az ő térgyeire és szóla:

- Atyám, Superior, vaj keservetes hírnek levék hordójává Istennek öröktől való akarattyából. Nám itt vagyon istentelen embereknek sokasága a mi kalastromunk portájában és gonosz porkoláb, vámosi vajda fija Imre parancsol bennünket eltávozni rablásnak, fosztogatásnak, dorbézoló gonosz indulatnak útjából, ha kit pedig meglátna közülünk, tulajdon kezétől megölettetni fogadta. Ó valóban boldogtalan fia én Ősünknek, Szent Pál remetének, ki tulajdon magam feddő istenes igéjével ez elvetemőltnek ördögi indulatját mi ellenünk gerjesztém. Jaj immár minékünk mind paulinus őseknek, jaj mi árva kalastromunknak. Irgasson már mi bennünket mi erőségünk Istenünk Urunk!

Igy esenkedék ez jámbor frátör, Polikárpus atya pedig és mind az kegyes ősek vonólának kápolnába Úrnak oltárának elébe és keservetes sírással kezdék ő kínos solosmájokat, bínbánatnak hét sóltárát énekleni.

A gonosz porkoláb pedig néne ő esatlósival barmoknak istállójába és mind egy lábig való jószágokat elhajtatni parancsola. És méne lovaknak paripáknak istallójába és mind gyönyörűséges állatoknak sokaságát maga kényére maga házának vállójáhon köttetni rendelé. És néne sertvés kocáknak óljába és a röfögő tisztátalan porkosokat azonképpen mind elhajtatá. Tahát méne oztán juhoknak báránkáknak apró jószágoknak házában és tsirke madaraknak mind ludaknak, rucáknak és különb-különb szárnyas marháknak házokban és semmit is nem hagya jámbor őseknek ő jószágiknak teméntelenségiből, kikkel kegyes magyari nagyságos urak őket Szent Remete Pál ősnek tisztöletiből gyakorlatták volna. És járá pintzéknek setétségét, két nagy szorkos faklyakat őmaga előtt hordatván és drága vén boroknak hordóját mind udvarra és ő házába guríttatá. És látogatá padlásnak grádicsát és tekinté kéméneknek keskenségit és mind a füstön kitétetett szalonnáknak és mindennémű sertvésből metszetett húsoknsk gyönyörűséges szeletit leakasztván viteté szekereknek sokaságával maga istentelen kohnájában

Vala pedig a kalastromnak kertiben Asszonyunk Máriának régi nevezetes mesternek kezétől faragtatott kép szobra. Kit mikoron láta ezen gonosz porkoláb, azonnajt elvitetni mind az többi ragadománok szerént rendelé. Jőve azonban kertésznek ottan rakatott házából Filep frátör, jámbor igen együgyű vén ősfi, kegyes fia Szent Pál atyának, kertész frátör, ki házában megmarada mindidáig nem hallván semmi fosztogató istenteleneknek lármáját, mivelhogy nagyon igen siket vala. Jöve tehát ő szívének együgyűségében és fölemelvén ő kezeit nem akará engedni Bóldog Mária Anyánk képmását elvitetni. Kit gonosz latrok megfogának et suadente diabolo ördögi gonoszsággal bottal megverének és ő fejér hosszú szakállának tisztösségét pokolbeli kezeikkel megráncigallák. Ottan hagyák pedig szegén vén embert ő siralminak keserűségében a kép szobortól immár megüresíttetett kőlábnál.

Úgy aztán gyalázatosan mindeneket kifosztván és ő rablásoknak ocsmányságát ördögi kegyetlenségekkel halmoztatván, mindeneket üresen hagyának. Demaga nem merének Úrnak egyházába törni és úgy azért a kalastrombeli Kápolna mind benne kenyergő ősekkel a romlást elkerülté. Kik nagy siralmas kéátásokkal könyörgének Úr Istenhez erősséges Úrhoz és Bóldog Asszony Máriához és ő szent Ősjökhöz, segítené meg őket és büntetné meg az istentelen ördögnek cimborája porkolábot.

És ime nem feledtetének el az ő könyörgésekben.

Méne a gonosz porkoláb mind csatlósival házában és nagy sdombérozó lakomát csap vala és evének és ivának ez gonosz emberek barátoknak igaz jószágiban és marháiban és borában. És minekutána gyalázatos mértéktetelenséggel lakozának, annakutána megrészegülének. És vivék Imre porkolábot két markos legények az ő ágyába és lefekteték és aluvék.

És ime álmában jelenék neki dicsőséges Szent Pál ősönk nagy szép vén ember képében, fejér hosszú palástban és kemény göcsörtös mankót tartván ő kezében és mondá:

- Alussz-é, te kegyetlen? Ébredj immár!

És megébrede a bínös ember és üle az ő ágyában és mondá:

- Vajon ki vagy te?

Felelé a szent ős:

- Én Remete Pál vagyok, az én kegyes őseimnek paulinus barátoknak attya. Ó te gonosz napjafogyott! Mire gyetröd, kénzod az én fiaimat? Tudd meg immáron, miképpen elérkezett a számadásnak hórája, mikoron számot vagy adandó a te sáfárkodásodról.

A bínös gonosz porkoláb pedig kezde igen izzadni és kenyeregni és térdeire esék és síra és mondá:

- Igen szánom én gonoszságimat Atyám, kiket ördögnek intetétül vontatva igen halmozék rakásra. Jaj bánom immár minden én bínömet. Irgalmazz azért énnekem Atyám és kenyeregj és veszendő lelkemért Úr Istennél.

Felele az Szent:

- Héjába immáron végnapodon erekké el kell vesznöd, hanemha ezennel én ennen kezemmel eleget veszök ez mái napon való gonoszságidért és penetöncét tartasz és minden fertelmes gazságidat jóvá tészöd.

Felelé az nyomorólt ember:

- Ugy légyen Atyám. Bizonnyal úgy történjék, Atyám.

És mondá Szent Pál Atya:

- Tehát Úrnak nevében.

Azt megmondván, annyira kasztigálá őtet azon mankónak kemény nyelével, mígnem keservesen jajgata és veré az ő mellét. És elenyészék mellőle a Szent.

A nyavalás ember pedig felszököllék ágyából és nagy ivöltést, kiáltást kezde tenni, úgy hogy az egész udvar feltámada. És meg beszéllé nekiek, mint járt volna és meg mutogatván mind hátát, vállait, miképpen felszakadoztak volna az vereségben.

Mely vereségből tanula és jobbaddá lőn, parancsolván mind hozzá tartozóknak, hogy senki nem bántaná a jámbor őseket sem semmi némű szegény embereket. Annak utána nem sok idő mulván az hadban vesze, kinek még az testét sem tudhatták, hova veszett volna.

Ha ki ezöket kétellené, tudja meg, hogy semmit is magamtól írni nem merészeltem, hanem mind az egészet meg írta légyen némi nemű neve veszett kartuzianus atyánkfia, az Úrnak egyezerötszázhuszonhetedik esztendejében, kinek szavait meghiggye mindenki.