Dícsérd, én lelkem, az Urat!
amíg élek, az Urat áldom,
amíg vagyok, Istenemet zsoltárokkal imádom.

A fejedelmekben ne bízzatok:
ember fia nem segít rajtatok!
Ha lelke kimegyen, földjébe visszatér:
és minden terve legott véget ér.

Boldog, akinek Jákob Istene az oltalma,
s Urában, Istenében bizodalma.
Eget és földet ő teremtett,
és a tengert s ami él bennük, mindent.
A hűséget megőrzi mindörökké,
az elnyomottnak megszerzi jogát,
éhezőnek kenyeret ád.
Az Úr eloldoz foglyokat,
az Úr látóvá tészen vakokat.
Az Úr a görnyedőt fölemeli,
az Úr az igazakat kedveli.
Az Úr őrzi a jövevényeket,
gyámolít árvát, özvegyet,
ám a gonoszok útját megzavarja.
Mindörökké az Úr uralkodik,
a te Istened, ó Sion, nemzedékektől nemzedékekig. Alleluja.



A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -
a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.


dugo@szepi.hu