Isten, te vagy én Istenem:
kereslek szorgos-éberen;
Téged szomjaz a lelkem, érted eped a testem,
mint asszú föld, mely szomjas és vizetlen.
A szentélyben szemléllek,
hogy lássam hatalmad és dicsőséged.
Mert jobb a te jóságod, mint az élet,
hirdetni fog ajakam téged.
Így akarlak, míg élek, énekelni,
nevedben kezeimet fölemelni.
Eltelik lelkem mint a zsír javával,[165]
és ajkam dícsér ujjongás szavával,
Amikor rád emlékszem ágyamon,
és virrasztván rólad gondolkodom.
Mert számomra te vagy segedelem,
szárnyaid árnyékában vígasságom lelem.
Hozzád tapad a lelkem,
erősen tartasz jobbkezedben.
Ellenben akik életemre törnek,
mélységeibe szállanak a földnek.
Kardélre fognak hullani,
sakáloknak lesznek zsákmányai.[166]
De Istenben fog örvendezni a király,
és dicsekedni mind, ki rája esküdött,[167]
mert megnémíttatik a gonosz szavú száj
165. A zsoltáros Istennel egyesült lelkének úgy tűnik föl, mintha valami pompás lakomán venne részt, és azon teljesen jóllaknék.
166. sakáloknak lesznek zsákmányai: azaz eltemetetlenül a vadállatok fogják őket felfalni.
167. mind, ki rája esküdött: ti. Istenre; Istenre esküdni olyan istentiszteleti ténykedés, amellyel az ő legfőbb tekintélyét ismerik el (vö. Móz. V. 6, 13).