Szegedi Piaristák

Felvételi előkészítő

Partnereink

    Váci Mihály:

    Ave Mária

    Csak gondolok Reád: – agyam fagyos tekervényei
               mit neoncsövek, felderengenek
    reszketeg piros fényével szelíden izzó
               betlehemi nevednek.
    Csak álmodom Rólad, ahogy a befagyott tavak
               álmodhatnak az égről,
    s derengsz Te bennem, mint az égmerengés
               a jégalatti mélyből.
    Csak álmodom Rólad – ahogy a sápadt hómezők alatt
               a behegedt barázdák,

    susogsz bennem örökkön, ahogy a fagyos rögökben
               a hízelgő rozstáblák;
    ahogy a leásott oszlopokban zokognak
               a legallyazott lombok;
    – zúzott rönk, tört hasáb vagyok: – erdőid bennem
               suhogva kibontod!

    Neved forró áhítata lehervadna itt e lucskos
               hideg közönyben,
    mint halk imák a sárba csuklanak
               a tipró körmenetben.
    Ki érezné meg itt
               azt a bölcső-meleg mennyet,
    amelynek enyhe üde neved imádkozva
               engemet elmelenget.
    Ki értené meg itt e hótól fuldokló,
               elkékült arcú télben
    neved tavaszi szeleit, melyek májust
               tartanak bennem ébren.
    Hogyan is hangzana e fagyvijjogásban
               ez a pacsirta-sírás?
    recsegő jégmezők fölött hogy suhoghatna
               neved – e virágnyílás?
    Ki értené nevednek dallamát,
               s dallamtalan zenéjét,
    örök-zsongását, kagyló-búgását,
               harangkehely-remegését,
    gordonka hízelgését, s hegedű-ujjongását
               ezüst-röptű nevednek,
    orgona-futamait, amellyel – nagy dallam! –
               Szerelem, kereslek!
    Mária! – jászlak meleg aljára vetett
               kisded-kori ágyak!
    Jézusi gyermekkor, mikor még hittem, hogy reám,
               mint messiásra – várnak.
    Mária! – esték gyapjas nyája tolong
               a térdeimnél;
    aranyat, tömjént kínál az éj, s bánata
               arcomon könnyű tömjén.
    Mária! – ez a szó felkelti bennem a sírást:
               – nem e tájon születtem!
    Ó, üljél szelíd öszvér hátára, – menekülj,
               ó, vigyél innen engem!
    Mária! – valami betlehemi szelídségű emlék
               az én örök sírásom!
    Egy csillag sajog bennem pirosan, s suhog
               fényszárnyú örök karácsony!
    Mária! – énbennem keserű pásztorok indulnak
               e szóra s otthagyják a nyájat,
    torkomon örökös a meghatódottság, mellyel
               kalaplevéve csodát várnak.
    Mária! – zokogó ária, templomi dallam,
               Ave Mária, zsoltár,
    Énekek Éneke! – halk kórus, botló gyermekkoromban
               már bennem dudoltál!
    Mária! – dallam, ki tudja, honnan száll
               s honnan kél, milyen húrról!
    Csak én tudom, hogy miről énekel, milyen
               szemet homályosító búról.

    Mária! – verdesnek arcom körül
               e hangok, mint a lepkék,
    s hallgatok, akkor is szárnyuk
               hímpora lep még.

    Ha hallgatok is, – én örökké neved
               susogó rozstáblájában alszom,
    ha alszom is – neved búzavirágzása
               szenteli arannyal arcom.