Szegedi Piaristák

logo

    Rónay György:

    Őszi himnusz

    „Üdvözlégy!” – olvasód morzsolva így köszöntünk.
    Október van, korán leáldozik a nap.
    Tengernek csillaga, te tündökölj fölöttünk,
    hogy el ne vétsük a homályban az utat.

    Magam is mily sokat bolyongtam, mint a vándor
    hűtlenül életem kalandor idején;
    de felém ragyogott templomod ablakából
    s kimentett bűneim bozótjából a fény.

    Sebes kopóival űzőbe vett az Isten;
    futottam, mint a vad, de nem volt már remény.
    Húnyt szemmel buktam el, vártam, hogy leterítsen,
    és védő két karod közt ébredtem fel én.

    Büszkén suhant hajóm, kevélyen álltam ormán.
    Vihar csapott le rám, vitorlám eltörött.
    De megszántál, mikor már-már elnyelt az orkán
    s föléledt a halott szelíd szíved fölött.

    Most lábadnál ülök, békésen, mint az árva,
    ha új anyát talált halott anyja helyett,
    s többé már köntöse szélét el nem bocsátja:
    be nem telik vele, hogy házánál lehet.

    Immár, hogy tőled el soha ne csavarogjak,
    hozzád kötöztem én olvasóddal magam,
    Irgalmas anyja vagy a hozzád tért raboknak
    s boldog rab, akinek ilyen őrzője van.

    Öledbe hajtja le lankadt fejét, s te lágyan
    addig simogatod megfáradt homlokát
    míg el nem szenderül… Életem alkonyában
    így ringass engem is örök hazámba át.