nem arról hajnallik amerről hajnallott magam sorsa felől szomorú hírt hallok nem arról hajnallik amerről hajnallott jöttek a zsandárok mondták hogy rab vagyok nem arról hajnallik amerről hajnallott eljöttek elvittek mondták hogy rab vagyok kivetették reám az elfogató hálót úgy elfogtak engem mint egy utonállót vittek a törvénybe huszonnégyen ülnek mind a huszonnégyen rólam törvényt tesznek kinek tegyek panaszt istenem nem tudom hol tehetek panaszt köztük ki gyámolom megverték a dobot a hegyek tetején rám verték a vasat a tömlöc fenekén kinek tegyek panaszt istenem nem tudom hol tehetek panaszt köztük ki gyámolom hol tehetek panaszt istenem nem tudom kinek tegyek panaszt köztük ki gyámolom
eddig vendég jól mulattál ha persze még elindulnál! indulhatnál! szaladj gazda kapjál botra a vendéget indítsd útra! ettél ittál jól mulattál ördög vigyen indulhatnál! szaladj gazda kapjál botra a vendéget indítsd útra!
azt gondoltam eső esik pedig a szemem könnyezik az én szemem sűrű felhő s onnat ver engem az eső gyere rózsám béküljünk meg mi egymásnak engedjünk meg mindig voltak kik így jártak mind megengedtek egymásnak nyújtsad kezed bár egy felet bár még egy szót szóljak veled nyújtsad kezed keresztesen búcsúzzunk el örökösen! úgy fáj az én gyönge szívem nem tom tied fáj-e vagy nem fáj es annak mit tudsz tenni mikor ennek így kell lenni s ha a tied úgy tud fájni sohasem tudunk megválni
(ördöngösfüzes, mezőség)
hidegen fújnak a szelek azok nem jót jelentenek szabad élet szabad madár jaj de szép ki szabadon jár járnék én is ha járhatnék ha magammal szabad lennék nem vagyok magammal szabad kezemen lábamon lakat hidegen fújnak a szelek azok nem jót jelentenek
fordulj kedves lovam napszentület felé úgyse jövünk többet soha visszafelé messze földre megyek elbujdosom innen szép szülőhazámat nem látom meg többet fúdd el jó szél fúdd el hosszú útnak porát hosszú útnak porát fakó lovam nyomát jó ló volt a fakó jó a viselete áldja meg az isten aki fölnevelte! az idegen földön olyan beteg vagyok szomszédim házáig alig elámbolygok szomszédim azt mondják talán meg is halok én is azt gondolom meg nem is maradok idegen városba idegen emberek járok az utcákon senkit sem ismerek szólanék hozzájuk de ők nem értenek ezen az én szívem de nagyon kesereg fordulj kedves lovam napszentület felé úgyse jövünk többet soha visszafelé messze földre megyek elbujdosom innen szép szülőhazámat nem látom meg többet
repülj madár repülj menaságra repülj édes galambomnak gyenge vállára ülj! vidd el madár vidd el levelemet vidd el apámnak s anyámnak jegybéli mátkámnak ha kérdik hogy vagyok mondjad hogy rab vagyok: szerelemtömlöcben térdig vasban vagyok rab vagy rózsám rab vagy én meg beteg vagyok mikor eljössz hozzám akkor meggyógyulok repülj madár repülj menaságra repülj édes galambomnak gyenge vállára ülj! s ha kérdik hogy vagyok mondjad hogy rab vagyok: szerelemtömlöcben térdig vasban vagyok
régen volt soká lesz mikor az a nap lesz hogy galambom karja két vállam takarja régen volt vágyásom igaz szeretőre megadta az isten el kell válnom tőle rózsavirág voltam de már elhervadtam elhagyott galambom árvája maradtam régen volt soká lesz mikor az a nap lesz hogy galambom karja két vállam takarja
szerelem szerelem átkozott gyötrelem mért nem virágoztál minden fa tetejen minden fa tetején diófa levelén hogy szakisztott volna minden leány s legény mer én is szakisztottam s el is szalasztottam én is szakisztottam s el is szalasztottam ejde még szakisztanék ha jóra találnék ha jóra ha szépre régi szeretőmre s a régi szeretőmér mit nem cselekednék tengerből a vizet kanállal lemerném s a tenger fenekéről apró gyöngyöt szednék s a régi szeretőmnek gyöngykoszorút kötnék
én csak azt csodálom meg nem hal bújába ki az ő édesét gyakran nem láthatja lám én az enyémet csak máma nem láttam mégis az én szívem majd meghal bújában bújába nem másért csak a szerelemért csak a szerelemért szerelem kedviért elvágtam az ujjam holtig foly a vérem messze van édesem ki bekösse nékem messze van édesem ki bekösse nékem messze van édesem más ember kedvire elvágtam az ujjam holtig foly a vérem messze van édesem ki bekösse nékem messze van édesem más ember kedvire messze van édesem más néz a szemibe
elment a madárka üres a kalitka s azt üzente vissza visszajő tavaszra s azt üzente vissza visszajő tavaszra s ha tavaszra nem jő búzapirulásra s ha még akkor sem jő szőlőlágyulásra s ha még akkor sem jő tudd meg sohasem jő