Öregdiák arcképcsarnok - Paskai László

 

Paskai László

PASKAI LÁSZLÓ
Szeged, 1927. május 8. -

A háború végén, a gyermekkorában a keszthelyi ferencesek bujtatták; ez az élmény alighanem befolyásoló erővel bírt későbbi életútjára is. Szegeden a piaristáknál tanult, 1945-ben érettségizett. Belépett a ferences rendbe, szerzetesi neve: Pacifik. Filozófiai és teológiai tanulmányait Gyöngyösön kezdte, a rend szétszórása után a Szegedi Hittudományi Főiskolán tanult, ahol 1951-ben végzett. A budapesti Hittudományi Akadémián 1952-ben szerzett teológiai doktori címet. Pappá 1951-ben szentelték, 1965–1969 között a Központi Papnevelő Intézet spirituálisa, 1973–tól 1978-ig rektora. Bavagalianai címzetes püspökké és veszprémi apostoli kormányzóvá nevezték ki. 1978-ben szentelték püspökké. 1979-től 1982-ig veszprémi megyéspüspök. 1981-től 1990-ig a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. 1987-től esztergomi, az egyházmegyék átszervezése folytán 1993-tól esztergom-budapesti érsek, Magyarország prímása. 1988-ban a pápa bíborosi rangra emelte, címtemploma Rómában a falakon kívüli Szent Teréz-templom. 75. életévét elérve benyújtotta lemondását, melyet II. János Pál pápa elfogadott. 2003. január 11-ig a főegyházmegye adminisztrátora volt, jelenleg Esztergomban él. Utóda Erdő Péter. 2007. május 8-án betöltötte 80. életévét, ezzel elveszítette pápaválasztó jogát, vagyis egy jövőbeni konklávén már nem vehet részt. 2008-ban Esztergom díszpolgárává választották.

Szeri Richárd