Természettudomány

Természettudományos Diákkonferencia

2018. április 27-én a vásárhelyi Németh László Gimnázium természettudományos munkaközössége 12. alkalommal rendezte meg a Természettudományos Diákkonferenciáját (megyei szintű).

Kovács Hédi 8. A osztályos tanulónk a pályamunkájával a kategóriájában az első helyet érdemelte ki.

A tanuló a NTP-MTTD-17-0147 számú "Laborgyakorlatok a természettudományos tehetséggondozó osztályok tanulóinak" pályázat keretében készült fel a versenyre.
 

Országos sikerek a Bolyai Természettudományos Csapatversenyen

Az idei tanév Bolyai Természettudományos Csapatversenyén iskolánk több csapata is ért el jelentős sikert.

Hetedik osztályosokból álló „Kémcsövesek” nevű csapatunk, melynek tagjai Fábián Bernát, Kovács Anna, Jusztin András és Pancza Péter megnyerte a körzeti fordulót, így az országos döntőbe jutott, ahol a 12. helyezést érte el. Kategóriájukban országosan több mint 200 csapat indult.

Bolyai Természettudományos Csapatverseny

Az e tanévi Bolyai Természettudományos Csapatversenyen iskolánk három csapata indult. A hetedik osztályból Kelemen Zsófia, Berta Jázmin, Tajti Ágnes Gréta "Mizo", illetve Gulkai Barna Tádé, Balogh Domonkos, Szabó Boldizsár, Hódi Ádám "Király kecskék" nevű csapata. A 8. osztályból Dabis Marcell, Rója István, Németh Csenge és Bella Márton "Darónébel" csapatnévvel indultak.

Az első fordulón diákjaink négy megye hasonló csapataival mérték össze tudásukat. A Mizo, 23 csapat közül a 13. helyen végzett.