Bor Pál Fizikaverseny

Tanév:

A hetedik és nyolcadik osztályosok számára rendezik meg immár tizedik éve a háromfordulós Bor Pál Fizikaversenyt. Iskolánkból három nyolcadik osztályos tanuló jutott a döntőbe. A SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Általános és Környezetfizikai Tanszékén megrendezett záró fordulón egy elméleti feladatsort kellett megoldaniuk a versenyzőknek, majd szünet után mérési feladatok következtek. A dolgozatok javítása közben a résztvevő diákok és vendégek Prof. Dr. Bor Zsolt fizikus, akadémikus előadását hallgathatták meg, amelyben beszámolt a lézeres szemműtéteket kifejlesztő kutatócsoportjainak a munkásságáról, majd a szemhibák kialakulásáról tartott nagyon izgalmas előadást. Ezután következett az eredmények kihirdetése.
Bálint Béla 2. helyezést, Tallósy Péter 4. helyezést ért el. Barta Alexandra dicséretet kapott.

http://www.borpal.hu