Országos Sakk Csapat Diákolimpia

Tanév: 
2018-2019

Magyarország legnagyobb létszámú sakk eseményén (550 fő), az országos csapat diákolimpián vettünk részt középiskolás fiú kategóriában induló csapatunkkal Szombathelyen 2019. március 22-24. között. Alsós, felsős és középiskolás fiú és leány megyebajnokok és Budapestről az 5 legjobb csapat indulhatott. Mi csak azért indulhattunk az országos döntőn, mert a Radnóti M. Gimnázium tavaly országos bajnok volt, így idén nem indult a megyei döntőn.

23 induló csapatból a 15. helyen végeztünk - holtversenyben 14-16. - az elért 15 pontunkkal (32-ből).
A verseny elején a 20. helyen rangsoroltak bennünket az ÉLŐ pontszámaink alapján. Jó volt látni, hogy nemcsak a végén játszottunk, hanem az 5., 8., 12., 13. helyezettekkel is. Ezek után kifejezetten sikeresnek mondható az eredményünk. Egy körben 4 pontot lehetett elérni és 2-2.5 pontra voltunk a 6-8. helyezettektől. Mindenki önmaga legjobbját hozta. Jellemző volt csapatunkra, hogy Varga Gábor II. osztályú versenyzőként I. osztályú versenyzőkkel küzdött folyamatosan, míg Varga Szilvi IV. osztályúként II. osztályú versenyzőket is megvert!
http://chess-results.com/tnr422729.aspx?lan=1

1. tábla: Varga Gábor 7.a 7/3.5 pont
2. tábla: Varga Szilvia 11.b 7/4 pont
3. tábla Hódi Ádám 10.a 6/2 pont
4. tábla Keresztury Hanna 11.b 2/0.5 pont
5. tábla Odrobina András 12.b 6/3 pont

Szépen küzdöttek, jó közösségi alkalom volt és nagy élmény, a megye legjobb sakkozóival is nagyon összebarátkoztunk a már meglévő kapcsolatok mellett.