Adventikoszorú-készítés

Tanév: 
2021-2022
pdf Részletek a pdf-ben.

Kedves Közösségünk!

A szegedi Piarista Rendház, Keserű György atya személyében és a Dugonics András Piarista Gimnázium, Jusztinné Nedelkovics Aliz igazgató képviseletében, az idén is a Piarista Alapfokú Művészeti Iskola és a Mester Tanoda Alapítvány segítségével szervezi az adventi koszorúk elkészítését.

Időpont: 2021. november 27. 15:00 – 17:00
Helyszín: Piarista Vértanúk Temploma

Önkéntes kézművesek és TESZI szolgálatra jelentkező diákok segítenek majd a résztvevőknek a koszorúik elkészítésében - a hangulatvarázsló muzsikát, áldáshoz való közös éneklést kobzos énekmondással ékesítjük, szeretettel.

A koszorú készítés a piarista templom karzata alatti szakrális térben kap helyet*, így tekinthetjük ezt „különleges lehetőségnek”.

A szegedi piarista közösség, az iskola diákjai, a családok és a templomi közösség tagjai készítik el az adventi koszorúkat, sőt díszbe borul a Piarista Vértanúk Temploma nagy adventikoszorúja, amelyek végül közös éneklés mellett áldást kapnak.

Szeretettel várjuk a közösségünk tagjait a nyílt rendezvényre, ahol növendékeink és a szülői-, baráti-, szerzetesi-, tanári közösségünk a közös ünnepi előkészületben kötetlen jelleggel tud találkozni!!!

Az esemény teljesen önkéntes alapon szerveződik, "batyus" jelleggel. A jelentkezők részére beszerezzük a koszorú alapokat, díszeket, de lehetőség van saját koszorú alapot hozni.

A készülődéshez a gimnázium portáján lehet jelentkezni és befizetni:
november 24. szerdai határidővel!
További részletek a plakáton olvashatók.

Üdvözlettel és várakozással:
Fábri-Ivánovics Tünde