Hírek, események az iskola életéből

2021. december 9-én a szegedi Tiszavirág Sportuszodában a Városi Úszó Diákolimpiai Bajnokságon a következő eredmények születtek...

Veni Sancte, Dugonics András szobrának koszorúzása…, a jubileumi év ezen programjai után november utolsó hetében, november 25-én és 26-án, csütörtök-péntek, ünnepeltük Kalazanci Szent Józsefnek, a piarista rend pártfogójának ünnepét. Ez az ünnep rendalapítónk halála napjához kötődik, ami igaz, hogy augusztus
25-én volt, de 1928-ban döntött úgy a piarista tartományi káptalan...

Az iskolánk csapata Szegeden
(2021.12.07.) a Futsal Diákolimpia
V-VI. kcs. országos elődöntőjén
III. helyezést ért el! A csapat nagyon szépen teljesített, azonban az országos döntőbe jutás kiharcolása elmarad!

Szeretettel várunk Mindenkit a Dugonics András Piarista Gimnázium Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek Adventi hangversenyére!

2021. december 9. csütörtök, 17.00
Dugonics András Piarista Gimnázium Díszterme

(A hangverseny csak védettségi igazolvánnyal látogatható!)

Király Dóra 8. A osztályos tanuló
2021. november 21-én a Zalaegerszegen megrendezett judo ob-n 1. helyezést ért el -44 kg  serdülő korosztályban.

Ez a 3. magyar bajnoki címe.

Ozsváth Lili 12. A osztályos tanulónk 2021. november 28-án futás sportágban a szegedi versenyen,
10 km-es távon felnőtt 3. hely ezért ért el.

Az idei tanévben megrendezésre került az első Tanári Koncert. Az alkalom különleges volt az iskolánk 300 éves alapításának évfordulója miatt. Csemegéket sorakoztattunk fel, olyan műveket, melyek közt Hungaricum kettős is volt és olyan darabok, melyek pont az általunk tanított hangszerekre íródtak át. Megjelenítettünk korokat a reneszánsztól napjainkig.

A családos adventikoszorú készítés régi iskolai hagyománnyá erősödött közösségi kezdeményezés, amelynek keretében a Dugonics András Piarista Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, a szegedi Piarista Rendház és a Mester Tanoda Alapítvány összefogásával családok és kis baráti körök készítik együtt adventi koszorúikat közösségben.

Junior Príma díjas lett növendékünk Balazs-Piri Soma.

2021. november 22. 17 óra, díszterem

Női önismereti meseműhelyre várjuk a kedves édesanyákat Sólyom Andrea meseterapeuta vezetésével.

Az alkalom ingyenes, korlátozott létszámú, és regisztrálni szükséges.

Szeretettel hívjuk kedves mindnyájukat, diákjainkat, családtagjaikat rendalapító patrocíniumi ünnepségsorozatunk tanári koncertjére.

A koncert jövő héten november 24-én szerdán iskolánk templomában kerül megrendezésre, amelynek kezdési időpontja délután 16:30.
A koncerten fellépnek az Alapfokú Művészeti Iskolánk tanárai.

Hívjuk Önöket Patrocíniumi ünnepségsorozatunk további eseményére, amely november 25-én csütörtökön iskolánkban kerül megrendezésre.
"Parlando Rubato"  jubileumi koncert és kiállítás.
A koncerten Fábri Géza és Szokolay Dongó Balázs muzsikál iskolánk templomában.

Bárdos Inez Ildikó 9. C tanulónk
2021. november 8-13. részt vette Montenegróban (Budva) megrendezésre kerülő utánpótlás kick-boksz Európa bajnokságon (WAKO Older Cadets and Juniors European Kickboxing Championships), ahol
Európa-bajnoki címet nyert!

Az iskola csapata Makón (2021.11.18.) a Futsal Diákolimpia  V-VI. kcs. megyei döntőjén
I. helyezést ért el, ezáltal továbbjutott az országos elődöntőbe!

Iskolánk tanulói és dolgozói összesen 4632 kg újságot és 1191 kg kartont gyűjtöttek össze.
 
A gyűjtött összeget a venezuelai piarista közösség megsegítésére ajánlották fel.

Ozsváth Lili 12. A osztályos tanulónk futás sportágban a K&H félmaratonon, korosztályos
1. helyezést ért el Siófokon
2021. november 13-án.

pdf Készüljünk közösségben az adventre!

Szeretettel várjuk a közösségünk tagjait a nyílt rendezvényre, ahol növendékeink és a szülői-, baráti-, szerzetesi-, tanári közösségünk a közös ünnepi előkészületben kötetlen jelleggel tud találkozni.

 

 

A megyei kézilabda diákolimpián iskolánk V-VI. korcsoportos leánycsapata 2. helyezést ért el.

A sikert elérő csapat tagjainak nevei és osztályai a tovább mögött olvashatók.

A megyei kézilabda diákolimpián iskolánk V-VI. korcsoportos fiúcsapata 1. helyezést ért el.

A sikert elérő csapat tagjainak nevei és osztályai a tovább mögött olvashatók.

A városi futsal diákolimpián iskolánk V-VI. korcsoportos csapata
1. helyezést ért el. A sikert elérő csapat tagjainak nevei és osztályai a tovább mögött olvashatók.

Oldalak