
A 11. emelt történelem csoport 2026. június 12-én a SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban (egyetemi könyvtár) Karikó Katalin életútja kiállítás megtekintésével kezdte a szakmai gyakorlatot.
A tudós személyes tárgyai alapján, életszakaszok szerint került egyre közelebb. A személyisége és a tudományos sikere a Nobel-díjas embert mutatták be. Majd a vizsgaidőszak egyetemi életéből is kaptak ízelítőt a fiatalok. Tájékoztatták őket a tanulmányi és információs központ működéséről, méretéről, és arról, hogyan veheti igénybe a szolgáltatást egy középiskolás. Kis helytörténeti séta után a jubileumi Klebelsberg Kuno-kiállításra, „Én hiszek a teremtés örök erejében…” (Szegedi Dóm Látogatóközpont, Dóm tér 16.) érkezett a csoport. Közvetlen tanórai tananyaghoz kaptak kiegészítést. A látványos gyűjtemény Klebelsberg magánéletét, Szegedhez fűződő viszonyát, az oktatáspolitikus népiskolai és egyetemszervezői tevékenységét mutatta be. Pályaorientációs célzattal találkoztak a történészi, a könyvtárosi, a múzeológusi és a pedagógusi hivatással.

