Hírek, események az iskola életéből

A 2022. április 26-27-én megrendezett Megyei Egyéni és Váltófutó Pályabajnokság V-VI. kcs Diákolimpián, Szegeden a következő eredmények születtek...

Vajdaságban a középiskolás korosztály részére a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjén való részvétel nagy jelentőséggel bír: találkozó hely, egymás biztatásának helyszíne és fontos szakmai megmérettetés egyben. Növendékeink közül Ivánovics Viktor énekszólóban és támbura szólóval lépett színpadra, Tillinkó Luca pedig, nyolcadikosként vezette prímásként zenekarát, a Kamrás együttest.

A 37. Szólj, síp, szólj! népzenei vetélkedőn növendékeink közül Tillinkó Luca horgosi származása révén „hazai pályán” vetélkedett. Ezen kívül Bartók Miklós Dániel tavaly online formában, idén pedig, élő verseny keretében nyújtott kimagasló élményt a nézőknek.

A Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium elindulásának 300. évfordulója tiszteletére kiállítást szervez a Dóm Látogatóközpontban.

A tárlat február 18. és május 7. között tekinthető meg.

2022. április 30-án, szombaton délelőtt rendeztük meg végzős diákjaink ballagási ünnepségét és szentmiséjét.

Ezt követően a ballagók édesanyjukat köszöntötték anyák napja alkalmából.

Szerda délután iskolánk dísztermébe egy újfajta eseményre hívtuk az érdeklődő növendékeket. Az első alkalommal megrendezett program célja a gimnázium tanulóinak és az AMI növendékeknek egy új, szabad alkotási folyamat elindítása volt osztályzás nélkül, tanórán kívül. Az első percekben a bemelegítő játék összehozta a jelenlévőket. A zene, az irodalom és a képzőművészet egymásra hatása, kreatív társítása volt a cél.

2022. április 25. 17 óra
Helyszín: Dóm Látogatóközpont

A Piarista. 300 éves időutazás Szeged és az iskolatörténet múltjában címmel Károlyi Attila tanár úr kalauzolja a kedves érdeklődőket ezen a különleges helyszínen, az ünnepi kiállításunkon. Szeretettel várjuk a szülőket, diákokat, kollégákat, érdeklődőket - ismerjenek meg bennünket így is! A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Könczöl Ádám 12. C osztályos tanuló részt vett a Cyprus Junior nemzetközi tollaslabda versenyen. Ádám szenzációs játékkal ezüstérmet nyert és ezzel az eredménnyel már a világranglista 19. helyére lépett előre.

pdf

A Szimba tanuló biztosítást idén is Csányi Ildikó gordonka tanárunk köti gyermekeink részére.

Hétfő kivételével minden délután megtalálható az iskola olasz termében II.7.

Elérhetősége: +36308279917

Részletek a pdf-ben.

Népzenész növendékeink
2022. április 8-án, újabb megmérettetésre indultak - a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumba, egy csodaszép helyszínre.
Igen, ez volt az a verseny, amelyen a covid vírus első kitörése előtt jártunk, 2020. március 6-án. Sokáig meg volt még a vonatjegyünk… különös emlék lett!

 

 

 

Bárdos Inez Ildikó 9. C tanulónk
2022. április 17-én Bulgáriában a Plovdiv Open elnevezésű nemzetközi Kick-box kupán Junior 46 kg-ban aranyat, Junior 50 kg-ban bronzérmet nyert!

A Dugonics Társaság Ifjúsági Tagozata által meghirdetett művészeti fesztiválon, iskolánkból több diák is jelentkezett.
Március 30-án rendezték meg a zenei fesztivált, ezen az alkalmon népzenész és klasszikus zenés növendékünk is szerepelt.

Az országos Rajeczky verseny a katolikus iskolák növendékei között zajlik több korcsopotban. Az eddigi versenyekhez hasonlóan, népzenéből ismét több iskola is benevezett országunk különböző megyéiből. A verseny 2022. 03. 31-én zajlott a Budapesti Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban.

Az Országos Mezei Diákolimpián 2022. április 6-án, Gödöllőn a következő eredmények születtek:

  • 3. hely: Imre Petra 10. B
    leány V. kcs. egyéni
  • 17. hely: fiú V. kcs csapat
    (Gera Bence, Józsa Marcell 9. C, Kéri István, Mikó Vince 10. C, Savanya Ferenc 11. C)

Bartók Béla születésnapja alkalmából „Csak Tiszta Forrásból” címmel Tehetségnapi koncert került megrendezésre a szegedi a Dugonics András Piarista Gimnázium Alapfokú Művészeti Iskola szervezésében. A koncerten a művészeti iskola népzenei és klasszikus zene tanszakainak növendék műsora volt hallható.

Iskolánkban már hagyománnyá vált, hogy márciusban Tavaszi Gitártalálkozót rendezünk. A pandémia miatt 2019-ben tudtunk személyes jelenléttel találkozót szervezni, tavaly online szerveztük a programot. Idén a XIII. Tavaszi Gitártalálkozót március 19-én szombaton rendeztük meg. A szombati nap a húrok pengetésével telt az intézményben.

 

Könczöl Ádám 12. C osztályos tanuló megvédte címét és ismét tollaslabda Junior Magyar Bajnok lett.

2022. március 12-13-án rendezték meg Kiskunhalason a Tóth Péter emlékversenyt (Fit Kid Országos II. és I. osztályos  egyéni és csapatverseny). Bíró Viktória 9. B osztályos tanuló II. osztály A kategória VIII. korcsoportjának egyéni versenyében lett 2. helyezett.

2022. március 19-én Algyőn Tíztánc Magyar Bajnokság került megrendezésre.

Farkas Gréta Éva 10. C osztályos tanulónk és párja, Hartlein Ákos címvédése sikerült, így 2022-ben is Ifjúsági Tíztánc Magyar Bajnokok lettek. A világ - és Európa bajnokságon ők képviselik Magyarországot ifjúsági korosztályban.

Vigyikán Zorka, a 11. A osztály tanulója a Természet Világa című neves szaklapban publikálta az emisszióról, vagyis a járművek károsanyag-kibocsátásáról szóló cikkét. Az írás a XXX. Természet-Tudomány Diákpályázatra született. Gratulálunk a megjelenéshez!

Oldalak