Szegedi Piaristák

bolt.piarista.hu

    Mire ösztönözte a szeretet a pásztorfiút?

    Azon az éjszakán, amikor az égen megjelent a csillag, az angyal irányítása szerint útra keltek a pásztorok. Volt közöttük egy fiú, aki olyan kicsi volt és ráadásul annyira szegény, hogy a többiek nem akarták magukkal vinni, hiszen úgy sem tudott volna ajándékot adni az Istengyermeknek.

    Ő azonban nem nyugodott bele. Egyedül indult el a hosszú útra, és meg is érkezett Betlehembe. Társai ekkorra már hazaértek, az istállóban pedig mindenki aludt: Szent József, Mária és az angyalok. Aludt az ökör és a szamár is, csak a kis Jézus volt ébren. Csendesen feküdt a szalmán, s talán elhagyatottsága miatt kissé szomorú volt, de nem sírt és nem nyugtalankodott, annál ő sokkal derekabb gyermek volt.

    A Kisjézus a fiúra nézett, amint ott állt a pólyája előtt teljesen üres kézzel. Nem volt nála még egy darabka sajt, még egy szál gyapjú sem, amit odaajándékozhatott volna. A fiú is nézte a gyermeket. Ott feküdt szegény a szalmán és nem volt semmije, amivel unalmát elűzhette volna; sem csengettyűje, sem csörgőcskéje, sem egyéb játéka.

    A pásztorfiú nagyon megsajnálta a kicsi gyermeket. Kezébe vette a piciny öklöcskéjét, kihajlította hüvelykujját, és a szájába dugta.

    Ettől kezdve nem volt többé szomorú a Kisjézus, mert a szegény pásztorfiú a legdrágábbat ajándékozta neki, amivel egy pólyás gyermeket meg lehet ajándékozni: saját hüvelykujját.