Szegedi Piaristák

bolt.piarista.hu

Nyári ügyeleti napok:

Az ügyeleti napok a következőképpen alakulnak a nyári szünetben:

  • 2019. július 3. (szerda) 9:00-13:00
  • 2019. július 10.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. július 17.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. július 24.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. július 31.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. augusztus 14.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. augusztus 21.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. augusztus 28.(szerda) 9:00-13:00

Ezeken a napokon van lehetőség ügyintézésre.


Osztályozó-, javítóvizsgák időpontja:

2019. augusztus 26-én (hétfő) 9.00 órától


 

    Farkas József:

    Megváltás a vallásosságból

    Abból indultunk ki, hogy Jézus eretnek – oly módon eretnek, hogy más! (Ld. ÉV, 1998. február!) Másként gondolkodik, másként cselekszik, mint ahogy körülötte a világ. Még valamit erről a „másféleségről”. A megváltásról valamit. Ebben a hatalmas és gyönyörűséges ügyben is más volt Jézus, mint kora teológusai, hívői. Az volt a közfelfogás, hogy „az ember elbukott, bűnös: ítéletre, halálra, kárhozatra méltó!” Az embernek a bűneire kell valami segítséget adni, bocsánatot szerezni. Az a megváltás, hogy valami módon elintézzük az ember bűn-ügyét. Jézus ebben a vonatkozásban is sokkal radikálisabb volt, mint a többiek. Mert a többiek azt mondták, hogy vannak az embernek bűnei és vannak jó tulajdonságai. Például a vallásosság a bűnnek az ellentéte. Éppen a vallásosságban lehet a bűn-ügyet elintézni. Amikor az ember imádkozik, a Tórát mormolja magában, akkor a megváltás állapotában van, nem úgy, mint amikor... és a bűneiket sorolták. Jézus radikalizmusa abban mutatkozott, hogy szerinte a vallásosságból is meg kell váltani az embert. Itt került halálos összeütközésbe korának a teológusaival. Így mondhatnánk: nemcsak a rossz tulajdonságokból, a bűnökből, a jó tulajdonságokból, hanem a vallásosságból is meg kell váltani az embert. (Csak így közbül mondom ezt, hogy „anyai szeretet”. Az anyai szeretetet nem kell megváltani? Az úgy magában csodálatos ajándék és gazdagság, tökéletesség? Kétségtelen: az ember jó tulajdonságai közé tartozik a szülői szeretet, az anyai szeretet is: de bizony akik benne vannak, csinálták, csinálják, azok fejüket lehajtják és csöndesen mondják, hogy bizony a szülői szeretetet is meg kell váltani. Az édesanyai szeretetet is meg kell váltani.)

    Jézus még tovább ment, még radikálisabb volt és azt mondta, hogy az embereket a vallásosságukból is meg kell váltani! Mi az, hogy vallásosság? És mi az, hogy megváltás a vallásosságból?

    János I. levelének 3. fejezetében olvassuk ezt a mondatot: „Ámbár a szívünk elítél, Isten nagyobb a mi szívünknél!” Az a meggyőződésem, hogy ez tökéletes leírása a megváltásnak és a vallásosságnak. A vallásosság lényege az, hogy a szívünk elítél. A modern lélektannak a kifejezéseivel: a szívünkben szorongás van, bűntudat van, önbüntető tendenciák vannak és ezeket – Isten nevét emlegetve éljük meg. Ez a vallásosság. Figyeljük meg a vallásos embereket. Szorongó, bűntudattal kínlódó és önbüntetésre mindig hajlamos emberek, vezeklésre hajlamos emberek; és az egyház megkínálja az embereket a bűntudat megfogalmazásával, aszketikus gyakorlatokkal, az önbüntető mechanizmus kiélésével. Ez a vallásosság. Elítél minket a szívünk!

    És jött Jézus és meghirdette, hogy nagyobb az Isten mindennél, ami szívünkben történik. Ez az evangélium: Nagyobb az Isten ennél az egész vallásos mechanizmusnál. Érthető, hogy ezt nem tudták Neki megbocsátani. Isten szeretetét hirdette és nem vallásos gyakorlatokat hirdetett. Akár Keresztelő Jánossal is szembe lehet állítani Jézust. Keresztelő János olthatatlan tűzről szól: különválasztják a búzát és a polyvát, és ezt olthatatlan tűzzel égetik meg. Tehát a jó embereket és a rossz embereket különválasztják; a bűnösöket olthatatlan tűzzel égetik. János lelkületére jellemző ez az „olthatatlan tűz”. Ezzel szemben Jézus lelkületére leginkább jellemző a királyi menyegző. Többször is különféle változatokban emlegeti a mennyegzőt, ahova a csonka-bonkák is hivatalosak – a méltatlanok is hivatalosak. Isten meghívja a bűnös világot a királyi vendégségbe. Itt van Jézusnak a megváltásról vallott gondolata: a szorongásos vallásosságból is meg kell váltani az embereket. A misztika szóhasználata szerint a megváltás igazában nem más, mint „belemerülés az Isten szeretetébe.” És Jézus ezt hirdette és cselekedte és segítette az embereket, hogy belemerüljenek az Isten szeretetébe. Ez a megváltás, Jézus szerint.

    A második megfogalmazás: az akkori vallásos embereket az jellemezte, hogy teo-centrikusak voltak az ember rovására; Jézus antropo-centrikus volt a vallás rovására. Nem Isten rovására, mert az nem lehet, hogy valaki ember-centrikus és közben Isten kimarad belőle. Jézus antropocentrikus volt a vallásosság rovására. Itt nagyon sok Igét lehetne idézni.

    Gondoljunk csak a szombatnapi gyógyításokra és megbotránkozásokra, amiket az váltott ki, hogy Jézus nem volt elég teo-centrikus, nem tisztelte eléggé a szombatot; jobban szerette a beteg embert, szombaton is gyógyította. Vagy arra a kemény példázatra gondoljunk, amit Jézus mondott az irgalmas szamaritánusról: Ott van a vérbefagyott, nyomorult ember, és elmegy mellette a vallás képviselője: a pap és a lévita; és bizonyára teológiai megalapozással mentek el mellette: „A vér tisztátalanná tesz!” Egyéb teológiai indítékokat is lehetett felhozni, hogy elmehessenek mellette – és elmentek. A másik, a szamaritánus pedig megállt és könyörült rajta.

    Egy másik ige is kristálytisztán mutatja Jézus gondolkodását. „Ha áldozati ajándékodat az oltárhoz viszed, és ott jut eszedbe, hogy atyádfiának valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, menj el, békülj ki előbb atyádfiával, és csak azután térj vissza, s ajánld fel ajándékodat!” Ha vallásosság gyakorlása közben jut eszedbe, hogy emberi kapcsolataid zavarosak, akkor a vallásosság cselekedeteit hagyd abba, és rendezd az emberi kapcsolataidat! Ez nagy eretnekség volt abban a világban, mert az a világ elsősorban ezt mondta: „Szeresd az Urat, a te Istenedet!” Tudott arról is, hogy következik utána az, hogy „Szeresd felebarátodat!”, de ha dinamikailag nézzük, vagy akár statisztikailag nézzük az akkori kegyesek, vallásosak életét, cselekedeteit, azt kell mondani, hogy Jézus korában nagyon élték ezt: Szeresd az Istent! Mindenekfelett az Istent szeresd! Jézus, hogy úgy mondjam, „dinamikai eltolódást” munkált az ember javára: „Szeresd felebarátodat!” A felebaráttal való kapcsolat legalább olyan fontos, vagy még fontosabb, mint az, hogy a vallásos kötelességeidet teljesítsd. Itt nagyon kemény volt az összeütközés, és végül is azt lehet mondani, hogy ez az út vitte Jézust a golgotai kereszthez. Hol gúnyosan, hol teológiai mélységekkel vitázott a korabeli kegyességgel.

    A Márk 7-ben is erről van szó, hogy Jézus tanítványai miért nem „vallásosak”? A vallás szabályait miért nem tartják be? Jézus így válaszolt nekik: „Találóan prófétált Ézsaiás rólatok, ti képmutatók, amint meg van írva: Ez a nép csak ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem! Az Isten parancsolatát elhagyva az emberek hagyományához ragaszkodtok. Ezt is mondta nekik: Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát, hogy megtartsátok a magatok hagyományait.”

    Engem mindig megragad, amikor ezt olvasom, hogy „szépen” teszitek félre... Lehet durván, káromkodva félretenni, vagy egyszerűen megtagadni az Istent – ateizmus stb.; de a vallásosságban mindig ott van ez a kísértés, hogy szépen félretenni az Isten akaratát, és az emberi hagyományt az emberi gondolatot, az emberi vallásosságot megvalósítani. Máté evangéliumának a 21. részében van egy példázat, amit Jézus így értelmezett: „Bizony mondom néktek, a vámszedők és a parázna nők megelőznek titeket az Isten országában.” „Amikor a főpapok meghallották ezeket a példázatokat, megértették, hogy róluk beszél. Szerették volna elfogni Jézust, de féltek a sokaságtól, mert az prófétának tartotta.”

    Ha ezeket egymás mellé rakjuk és próbálunk belehelyezkedni a másik oldalnak a lelkületébe, akkor megértjük, hogy itt nincs más kiút, mint az, hogy „halálba Jézussal, ezzel az eretnekkel!”

    A következő gondolat: Jézus és az Ótestamentum. Hogyan gondolkozott Jézus az Ótestamentumról, milyen útra irányította Őt a megváltás tekintetében az Ótestamentum? Jézus számára természetesen Isten Igéje volt az Ótestamentum, de szabad értelmezésben, mert Ő nem a betűk felől jutott el az Isten igazságához, hanem az Isten igazsága felöl olvasta a betűket; ezért mondhatta, hogy „a régieknek megmondatott. én pedig ezt mondom...” ő a Biblia nélkül is ott volt az Isten akaratánál, az Istenben, az Isten szeretetében. Éppen ezért Ő jól értelmezte az Ószövetséget. Ez hosszú probléma, csak a végeredményét mondom el ebben a szembesítésben.

    Hitem szerint – és ezt sok teológus vallja természetesen, nem én találtam ki – Jézus számára nem Mózes volt az Ótestamentum középpontja, hanem Ézsaiás, éspedig az Ézsaiás 53. fejezete. Az Úr „szenvedő Szolgájáról” szóló tanítás. Ez szinte valami titokzatos „betét” az Ótestamentumban, ez az Úr szenvedő Szolgájáról szóló ének, amelyben arról van szó, hogy a mi bűneinket hordozta. Mi azt hittük, hogy az Isten verése van rajta, pedig érettünk szenvedett. Az a meggyőződése a teológusoknak, és ezt én is hittel vallom, hogy ez a rész sokkal inkább Jézus ószövetségi bibliatudományának a középpontjában volt, mint a mózesi törvények. Jézus nem szembehelyezkedett az Ószövetséggel, hanem föléje emelkedett. Az Ószövetség vonalvezetésében megértette, hogy miként jutottak el Isten különös vezetéséből némelyek erre a „búvópatakra”. A harsogó nagy kijelentések során oda, hogy egy „szenvedő Szolga” váltja meg a világot és nem azok a hangos próféciák, amelyek vérről szólnak, földindulásról, Isten bosszújáról. Kialakult a zsidó népben az a diadalinas messiási elvárás, amit rá akartak ruházni Jézusra, hogy valósítsa meg; de Ő nem fogadta el. Nem véletlen, hogy kialakultak azok a másfajta messiási elvárások, mert azoknak is megvolt a bibliai alapjuk. De Jézus számára az Ézsaiás 53 fontosabb, elkötelezőbb volt, mint az összes többi prófécia. És ebből adódik az a nagy befejezetlen és befejezhetetlen vita, hogy vajon Jézus minek tartotta magát? Messiásnak tartotta-e magát vagy sem? Egyre inkább afelé tart a bibliakutatás, hogy nem tartotta magát Messiásnak, inkább ennek a szenvedő Szolgának tartotta magát. De annyira izzott, égett a népben a másfajta vágy még a tizenkettőben is, hogy reá ruházták a messiási titulust, és húsvét után Messiásként tisztelték. Lassan-lassan tisztázódott az, hogy igen, Ő Istennek a Fölkentje (mert hiszen ezt jelenti magyarul ez a szó), de nem abban az értelemben, ahogyan a népi váradalmak ezt igényelték.

    A Márk evangéliuma 10. részében van ez a nagyszeru vers, hogy „az embernek Fia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon!” A szolgálat birodalmát állította fel Jézus. Szolgáló Messiás volt Jézus odáig, hogy az életét adta oda a népért. Szolgálatának a csúcsa, a teljessége a kereszthalál volt! Már sokszor beszéltem arról, hogy ez a golgotai kereszthalál nem a haragos Istennek a megbékítésére, kibékítésére szolgált. „Én és az Atya egy vagyunk!” – és amikor Jézus szenved, az Isten szenved Ővele! De ezt az utat végig kellett járnia, hogy az Isten szeretetének a mélységét, elképzelhetetlen gazdagságát megmutassa. Tehát a golgotai kereszt az Isten szeretetéről beszél, nem Jézus szeretetéről az Isten haragjával szemben. Isten szeretetéről beszél, Aki azonosítja Magát az emberiséggel. Akármilyen mélyen van az ember, az Isten még mélyebbre alászáll, hogy felemelje az embert. Ez volt Jézus megváltástana: belemerülni az Isten szeretetébe; és az Isten szeretetét leginkább éppen a golgotai kereszten lehet látni. Ott lehet meglátni, hogy kicsoda az Isten. És persze: ott lehet meglátni, hogy kicsoda vagyok én! Milyenek a vallásosak, milyenek a nem vallásosak, milyen az ember. Ott, a kereszten lehetett leginkább meglátni és ott lehetett átélni. Ott lehet belemerülni igazán az Isten szeretetébe.

    Arról, azt hiszem, nem kell sokat szólni, hogy a megváltás gyümölcse megintcsak a szeretet. Aminthogy a megváltás az, hogy én belemerülök az Isten szeretetébe, a megváltás gyümölcse az, hogy bennem azután az Isten szeretete gyümölcsözik. Erre nézve is vannak Jézusnak figyelmeztető példázatai tanításai. Talán a legmegrendítőbb a két adósról szóló példázat. Az egyik tízezer talentummal tartozik, fizetésképtelen, adósok börtöne vár rá, de irgalmas a király, elengedi néki. És akkor jönne az elköteleződés. Belemerült az Isten szeretetébe, a bűnbocsánatot megkapta. Akkor következnék az, hogy o továbbadja a szeretetet, és a példázat szerint ehelyett elkezdi fojtogatni az adóstársat, aki nevetségesen csekély összeggel tartozik neki. Jézus adott ilyen figyelmeztetéseket, hogy veszélyeztethetjük az Isten szeretetét a mi szeretetlenségünkkel. Tehát a megváltás gyümölcse a szeretet a mi felebarátaink, atyánkfiai iránt.

    Még ezt az utolsó gondolatot, hogy Jézus szerint a megváltáshoz vezető út nem egy szépen fölfelé ívelő vonal, hanem törésen át vezet. Megtörés, megtérés ugyanazt mondja. Ennek egyik nagyon szép kifejezése a Márk evangéliumában a 8. fejezetben ez a rész: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, az megmenti azt. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében azonban kárt vall. Mit adhat az ember váltságdíjul lelkéért?” Tagadja meg magát! Törés az emberi életben.

    Erről megint hosszan kellene szólni, de a lényeg az, hogy nem az Én önmagában a bűnös, nem az Én-t kell megsemmisíteni! Az Én-nek eltorzult, bűnbemerült, megkötözött volta az, amit meg kell tagadni, hogy az Istentől gondolt igazi személységem és életem kibontakozzék.

    „Kövess engem!” Ez Jézus öröksége számunkra. Kövess engem! Ne a betűimet, ne a Bibliát! Engem kövess! Engem, aki meghaltam és föltámadtam, aki élek! Kövess engem! Ez Jézusnak a megváltástana.

    (Részlet a ny. ref. lelkész „Szántsatok magatoknak új szántást! Alternatív teológia” c. könyvéből.)

    Forrás: EV 99/5