Szegedi Piaristák

bolt.piarista.hu

Nyári ügyeleti napok:

Az ügyeleti napok a következőképpen alakulnak a nyári szünetben:

  • 2019. július 3. (szerda) 9:00-13:00
  • 2019. július 10.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. július 17.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. július 24.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. július 31.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. augusztus 14.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. augusztus 21.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. augusztus 28.(szerda) 9:00-13:00

Ezeken a napokon van lehetőség ügyintézésre.


Osztályozó-, javítóvizsgák időpontja:

2019. augusztus 26-én (hétfő) 9.00 órától


 

    Juan Arias:

    Isten – nő és anya

    Évszázadokig természetesnek vették, hogy Isten csak férfi lehet. A három nagy monoteista vallásban elképzelhetetlennek tűnt egy nőisten. Isten atya. A katolikus egyház Szűz Máriával kapcsolatban is óvatos álláspontra helyezkedett: figyelmeztette híveit, hogy a Mária-tisztelet csupán másodlagos fontosságú, hiszen Jézus anyja nem Isten.

    Ma mintha kezdene megváltozni a dolog. Komoly teológiai művek foglalkoznak a hipotézissel, Isten nő és anya voltával. Az istenségben ugyanis nem létezik a férfi és a nő közötti különbség, hiszen ha igaz, hogy Isten teremtette az embert, akkor semmi sem hiányozhat belőle, ami az emberi természetet jellemzi.

    A nagy sietségben, hogy egy férfiistent alkossunk magunknak, megfeledkeztünk arról, hogy az első istenség, amelyről tudomásunk van, Gea, a föld termékenységének istennője. Jóval később a görögök ruházták fel isteneiket kezdetben semleges, majd férfiúi tulajdonságokkal, s ekkor jelent meg a háború istene is. William Blake írja: „A görögök nagyon szerettek háborúzni. Az ő lelkükön szárad, hogy a szerelem férfiassá vált, a nő pedig hideg kőszoborrá, s hogy a világból kiveszett a boldogság.” A nőies vonások végleg lekoptak az istenszobrokról, s a férfiak kisajátították maguknak a történelmet. Ráadásul a történelmi kútfőket is ők szerkesztették.

    Ma egyre több tudós veti fel a kérdést, vajon milyen lett volna a világ, ha Isten továbbra is nő marad, s ha a hatalmat, legalábbis a hivatalos gyakorlását nem ragadják magukhoz a férfiak. Némelyek szerint a világ rosszabb lett volna, mert a férfit intelligensebbnek képzelik, mint a nőt. De senki sem kételkedhet abban, hogy múltunk másként alakul, és az utókorra is másként hagyományozódik át, ha nem a férfiak írják történelmét.

    Az egyházak is másmilyenek lettek volna. Csakhogy kész tényként fogadták el, hogy Isten férfi, s ehhez idomították egész teológiájukat, az erkölcstant, az Írások magyarázatát. Nem elég, hogy a nőiességet megfosztották összes isteni tulajdonságától, hanem ami még fájóbb, a nőben alantas lényt, sőt bűnokozót, örök csábítót láttak.

    A férfihatalom mindig azt állította, hogy a két nem közötti kétségtelen különbségből a férfi kerül ki győztesen. A férfi a megtermékenyítő, aktív elem, aki rákényszeríti törvényeit a nőre; a nő viszont passzív, s a férfitól kapja az életerőt. A férfi jelzői: aktív, objektív, racionális, bátor, vállalkozó szellemű, tántoríthatatlan. A nőiesség ezzel szemben passzív, szubjektív, irracionális, szentimentális, gyönge, bizonytalankodó, emotív tulajdonságra utal. Azt azonban senki sem mondta ki, hogy a nő jobban kordában tudja tartani érzelmeit, és otthonosabban mozog az elvont gondolatok terén, hamarabb felismer bizonyos dolgokat, s hogy négyszer annyi dadogós, olvasási zavarokkal küzdő egyén van a férfiak körében, mint a nők között. Az előítéletek ennek ellenére makacsul tartják magukat, roppant nehezen vesznek ki.

    Ezzel magyarázható, hogy az egyházak évszázadok óta meggátolják, hogy a nők hatalmat kapjanak az egyházi struktúrákban. Fölöttébb ellentmondásos helyzet alakult ki: a katolikus egyház elvben elítél minden egyenlőtlenséget, mégis az egyetlen olyan intézmény, amely a mai demokratikus világban továbbra is hátrányos megkülönböztetést gyakorol a nőkkel szemben, megakadályozva őket, hogy részt vállaljanak a szolgálati papságból – pedig ez a püspökök egy részének véleményével is ellenkezik. Megjegyzendő, hogy a judaizmus és a buddhizmus sem fogadja be hierarchiájába a nőket.

    A civil társadalom azonban változik. A demokratikus államok törvényei megnyitják a nők előtt az összes hivatás ajtaját, és minden nemek szerinti hátrányos megkülönböztetést elítélnek. Persze, előfordulhatnak visszaélések, de nem szabad elfeledni, hogy egészen a közelmúltig senki sem tiltakozott amiatt, hogy a nő ugyanazért a munkáért kisebb bért kap, s hogy a fontosabb állások betöltésénél előnyben részesítik a férfiakat.

    Csak az egyházak nem változnak. Továbbra is fenntartják a papi szolgálattal kapcsolatos diszkriminációt. A katolikus álláspont azért is ellentmondásos, mert az egyház tanítása szerint a papi funkció nem hatalmat jelent, hanem a közösség javára végzett szolgálatnak teintendő, akárcsak a nőknek az egyházban végzett munkája. Ha mindkettő szolgálat, miért nem lehetnek a nők is papok? Azért mert az egyház alapjában véve továbbra is hatalomnak tekinti a papságot, ezért tilos ez az út a nők számára, következésképp az egyházban csak szolgálniuk szabad, de parancsolniuk nem.

    Bizonyos korszakokban az egyház jelentette a leghaladóbb társadalmi erőt. Sötét évszázadokon át őrizte meg a kultúrát, és a szabadság kovászaként tevékenykedett. Némely periódusokban azonban az egyházak a felszabadító jellegűnek semmiképp sem nevezhető konzervatív áramlatokat támogatva az elnyomók érdekeit szolgálták. Manapság megosztottak: még egy és ugyanazon hitvalláson belül is szabadelvű és hátrahúzó áramlatok feszülnek egymásnak.

    A nők kérdésével kapcsolatban ugyanaz történik az egyházban is, mint a világban. Az egyház egy része továbbra is elzárkózik a nők fokozottabb bevonása elől, ugyanakkor a másik része (főként a fejletlen országokban) felismerte, hogy a nőnek teljes joggal kell bevonulnia az egyházba, mégpedig minden diszkrimináció nélkül.

    A nő válságmentesebb a férfinál

    Különösen a nyugati világ kezdi mindjobban felismerni, hogy a nők az utóbbi évszázadban alapvető szerepet játszottak az intézményekben. Az új évszázadban a férfi nagyobb identitásválsággal küzd, mint a nő, aki már győzelemre vitte első forradalmát, még ha győzelme nem teljes is, és nyilvánvaló, hogy néha a feminista mozgalom is elvetette a sulykot, és nem minden célját tudta maradéktalanul megvalósítani. De az tény, hogy a nő felismerte, mit akar, és harcolt elképzeléseiért. Kivívott sikereit többé már senki sem vitathatja el. Tudatában van, hogy felszabadulásának folyamata elkezdődött.

    A férfi ellenben védekező álláspontra helyezkedett. A nők mozgalmának erősödése következtében megingott lába alatt az ősidők óta szilárdnak vélt talaj: hagyományos férfiúi szerepe csorbát szenvedett. Azt már tudja, hogy férfiasságát nem kényszerítheti rá az új időkre, de még nem sikerült új helyét megtalálnia. Nem tudja elképzelni, hogyan legyen apa, hogyan élje meg nemiségét egy emancipált nő mellett. Nem tudja, hogy nőiesebbé kell-e válnia, vagy továbbra is ragaszkodjon megingott férfiúi kiváltságaihoz. A férfiak bizonytalansága az Egyesült Államokban több mint kétszáz nosztalgiaklubot hívott létre.

    Sok férfi megértette, hogy a körülmények megváltoztak, és nekik is meg kell változniuk. Felismerték, hogy a nő felszabadulásának folyamatát már nehezen állíthatják meg. Néhányan közülük támogatják a női értékek eme újraéledését. Belátják, hogy a férfi is elfojtotta magában nőies oldalát, s ez akadályozta abban, hogy teljesen elfogadja önmagát. Vannak, akik örülnek a női nem előretörésének, mert meggyőződésük, hogy a történelem jobbá válik, ha a nők jelentősebb szerephez jutnak. Úgy vélik, ha a nő önmaga lehet s kibontakoztathatja kreativitását, a világ is békésebbé, igazságosabbá szelídül, s az agresszió kevésbé lesz jelen a hétköznapokban.

    Az új férfinak ez a típusa, aki a nővel mint egyenrangú társával együtt kívánja felfedezni a közösen teremtett világot, mentesülhet a nemzedékeket fenyegető válságtól. Az ilyen férfi tiszteli a nő jó tulajdonságait, s vágyik rá, hogy a világ kormányzásában ne csak a férfiak nyerjenek tevékeny szerepet, hanem a nők is. Jól illusztrálják ezt Xavier Vidal-Folch gondolatai: „A nő ragyogás és élet emberi alakban. Hős, aki nap mint nap tanújelét adja hősiességének. Ő az, aki fényt hoz erre a föld nevű bolygóra. Ha a világot épülethez hasonlítanánk, ő lenne a kő és az agyag, a homok és a mész, a vakolat és a lépcső s a cserép is. Ha tenger, akkor a nő a part ígérete. Gránátalma és olajfa. Hullám, vihar, fuvallat. Harcos amazon, áldott kezű ápoló, szövőnő, cinkos társ. Ő a makkabeus anya, Antigoné, Avilai Teréz és Bovaryné. Ha nő vezeti a hadsereget, egyetlen anya sem veszíti el a fiát, ha a parlamentben elnököl, minden ifjú boldog öregkort él meg.”

    A nőnek ez a – már-már idealizált – képe persze csupán akkor válhat valóra, ha csakugyan hisszük, hogy maga Isten nő és anya is, s az isteni hatalom nem kizárólag a férfihoz kötődik, s ha az istennők szégyenkezés nélkül visszatérhetnek erre a férfias és elférfiúsított földre.

    Különös, hogy éppen egy katolikus pápa, I. János Pál (akinek pápasága csupán néhány hétig tartott) volt az, aki egy általános audiencián, zarándokok ezrei előtt olyan teológiai provokációra ragadtatta magát, mint előtte egyetlen pápa sem: azt állította, hogy Isten amellett, hogy atya, anya, vagyis nő is. A kérdést oly nagy horderejűnek találták a katolikus igazhitűség szempontjából, hogy maga a Hittani Kongregáció prefektusa, Joseph Ratzinger német bíboros is nyilatkozott. Kijelentette, hogy senkinek, még a pápának sem áll jogában „megváltoztatni Isten nemét”. Volt, aki viccelődött, mondván, hogy Isten mindössze harminchárom napig volt nő, vagyis I. János Pál pontifikátusa alatt, aki még ma sem teljesen tisztázott körülmények között hunyt el.

    A pápa, Velence nagy népszerűségnek örvendő pátriárkája, azonban egy olyan véleménynek adott hangot, amely csírájában már fellelhető volt a haladó szellemű katolikus teológiában. Felismerte, hogy Isten atyai, autoritatív, patriarchális tulajdonságokkal felruházott férfiúi modellje letűnőben van. Az ember és Isten közötti kapcsolat nem korlátozható az apa és fia közötti régi sablonra. Isten anyaként, nőként, jegyesként, szerető kedvesként is elképzelhető, mert az ember női vonásainak is hordozója. Ez azonban sok dolgot megváltoztatott. Elsőnek a szigor tűnt problematikusnak. Éppen a Biblia fejti ki férfias bátorsággal, az egyik próféta ajkára adva a szavakat, hogy Isten jósága az anyai ragaszkodásnál is csodálatosabb. A próféta felveti a kérdést, vajon elhagyhatja-e anya a gyermekét, majd kifejti: még ha ez megtörténhetne is, Isten akkor sem feledkezik meg rólad (vö. Iz 49,15). Mintha azt mondaná ezzel, hogy Isten még a legjobb anyánál is jobb anya, gyermekei iránt sokkal megértőbb, együttérzőbb, gyöngédebb. Akkor vajon miért fél az egyház attól, hogy Istent a férfiúi sablonok korlátain túl képzelje el, mely sémák szorosan kötődnek az autoritás elvéhez?

    Miért csak férfiúi vonásokat tulajdonítunk Istennek?

    Sallie McFague teológusnő megállapítja, hogy Istenről kizárólag az apa-gyermek hasonlatban gondolkodva istenképünk bálványimádásba torkollik. Az anyai és női vonásokat úgy tudjuk Istennel való kapcsolatunkra alkalmazni, ha tisztában vagyunk mindazzal, amit elhallgattak, de amit a teológiai hagyomány sohasem vont kétségbe: „Isten hasonló mindahhoz, és különbözik is mindattól, amit hasonlataink kifejeznek.” Vele kapcsolatban jogosan használhatjuk mind a férfiúi, mind a női jelzőket. Ha ugyanis az ember Isten képmására teremtett lény s az ember férfi és nő, akkor Isten sem lehet kizárólag férfi. Miért hallgatták hát el anyai, női vonásait? Nagyon egyszerű, állítja a teológusnő, hiszen „a nyugati bölcselet és teológia mélységesen félt a női szexualitástól, ugyanakkor csodálta is”. S hozzáfűzi: „Az alapvető ok, amiért Isten női metaforái annyira zavaróak, úgy tűnik fel, abban a tényben keresendő, hogy a férfiúi metaforákkal ellentétben, melyekben rejtettebb a nemi jelleg, a női metaforák világosan utalnak a rettegett női nemiségre.”

    Véleményem szerint a valódi ok másban rejlik. A sztereotipikus ábrázolás szerint Isten hatalom, márpedig a nőt és a nőiességet a társadalom a hatalomnélküliséggel azonosította. Ha Istent anyaként képzelnénk el, akkor gerinctelen, talán együttérző, de passzív Istenné torzulna, mert olyan tulajdonságokkal ruháznánk fel, mint amilyeneket a férfi kényszerített rá az alacsonyabbrendű lénynek tartott nőre. Ezért, hogy megérthessük az Isten mint anya új hasonlatát, a modern teológiának újra át kell értékelnie a nőiesség jellemzőit, a passzívakat és az aktívakat egyaránt. Ugyanis miközben a férfi a társadalom szemében tevékeny személyként, tekintéllyel lép fel, s harcosként az élet védelmezőjének szerepében tetszeleg, nem szabad elfeledni, hogy a nő viszont „életet ad”. És mi lehet pozitívabb, aktívabb és teremtőbb szerep, mint megfoganni és világra hozni egy új életet?

    Istennek mint anyának és nőnek a teológiája nagyban hozzájárulhat a nő felszabadulásához. Felfedezhetjük általa, hogy a nőiesség nem a passzivitás szinonimája, mint ahogy a férfiasság sem eleve azonos a tevékenységgel. Mindkét adottságban – a férfiasságban és a nőiességben is – léteznek aktív és passzív elemek, melyek kiegészítik egymást, nem pedig ellentétesek. A kizárólag férfiisten csonka Isten volna, tökéletlen, csak a hatalom ízlésének felelne meg, de igencsak távol állna tőle az együttérzés gondolata. Ugyanakkor ez sem kizárólag női erény, hanem minden ember számára nélkülözhetetlen törekvés. Mindig szükségünk van ugyanis arra, hogy elfogadjanak, megértsenek bennünket, s ne csak ítélkezzenek fölöttünk és büntessenek.

    A gyöngédség és az anyai gondoskodás nehezen fog isteni jelzővé válni, de nincs visszaút. Ennek szükségessége mélyen áthatja a harmadik világban születő teológiai áramlatoat, hiszen ott már mindenki belefáradt a hatalom logikájára épülő férfias teológiákba, melyek mindig készek elítélni az embereket, s a világ minden igazságtalanságát az eredeti bűnre visszavezetni.

    A nőiesség új teológiájának brazíliai szószólója, Leonardo Boff nemcsak a bosszúálló Istent hirdeti, hanem az együttérzőt is. Egyik művében egy riói anyáról ír, akit lesújtott fiatal gyermekének halála. A szegény asszony egész életében csak a nyomorral találkozott, s minden vétke ellenére szerette méhének gyümölcsét. A temetésen hősies lelkierővel tartotta magát. Boff a gyászoló édesanya fülébe súgta, miközben az a koporsóban fekvő fia nyakán a leszakadt gombú ing ráncait igyekezett elsimítani: „Isten az idő előtt elhunytak Istene is, s azoké is, akik nem jutottak el a hitre, mert az élet túlságosan kemény és Istenhez méltatlan volt hozzájuk.” Istenről, aki a gyermekét nem szégyenlő, hanem halála után is szerető édesanyában testesült meg, így ír: „A gondoskodó édesanya a fiait és a leányait egész életükben, sőt a halálon túl is szeretettel veszi körül. Gyöngédsége megváltást szerez a halálba merülő élet számára. Ha a férfiak, a nők és Isten nem törődnének a világgal, nem ölelnék mély gyöngédséggel magukhoz a teremtményeket, vajon léteznénk-e? Volna-e egyáltalán értelme élni és az idő korlátaiban létezni?”

    Isten elképzelhetetlen lesz női vonások nélkül

    A huszonegyedik század a nő évszázadaként hirdeti magát. A nő végérvényesen be fog vonulni a történelembe, ezért Istent sem lehet majd elképzelni a nőiesség, az anyaság, a minden teremtmény iránti együttérzés elveszett dimenziója nélkül. Nem lehet csak teremtő és ítélő Atya. Olyan Istennek kell lennie, aki képes kifejezésre juttatni az ember szívében rejlő gazdagságot, legyen ez akár férfiúi, akár női vonás.

    Többé nem elég egy kizárólag férfiisten. Fel akarjuk fedezni Isten női arculatát. Azt akarjuk, hogy az egyház ne szégyellje anyának és kedvesnek nevezni őt, s fogadja el azt a tényt, melyet a teológia sohasem vont kétségbe: hogy Isten nem valami semleges, az emberi valóságon kívül álló lény. Egyébként semmiben sem hasonlítanánk rá, nem ismerhetnénk meg, nem is képzelhetnénk el. Ha Isten valami módon szükségszerűen hasonlít teremtményére, nyilvánvaló, hogy nemcsak a férfi, de a nő legjobb tulajdonságaival is rendelkeznie kell.

    Szükségszerű, hogy ő legyen minden: erő és gyöngédség, alkotókészség és együttérzés, a tekintély elve és a megváltás vágya, szellemi és testi boldogság. Isten nem a nemiségtől mentes lényként öltött testet, mert a nemiség nem eleve romlott dolog. A nő sem a férfi ellenfele, aki bűnre csábítja, hanem – akárcsak Isten – társa az úton, akivel együtt válik egésszé; az isteninek a kinyilatkoztatója, akiben a férfi megtalálja azt, ami belőle hiányzik. A két nem így egészíti ki egymást. A történelem csak akkor válhat teljessé, ha felfedezzük az istenség női arculatát, s ha ráébredünk, hogy amit eddig történelemként ismertünk, azt férfiak teremtették, vagy legalábbis ők regélték el. A legfontosabb dolgokat, az e világon túlmutató, eszkatologikus értékeket, mindazt, ami számít, férfiak hozták létre, a nő számára csak a rejtett, névtelenségbe burkolózó munka maradt, mely mérhetetlenül termékeny ugyan, de sohasem tulajdonítottak neki különösebb jelentőséget. Ezért a nőket igen kevésre becsüli a férfiak által írt történelem, mely jobbára csupán a háborúk, a katonák és a királyok diadalának emlékét őrzi, s csak kevésbé nevezhető a valódi emberségesség, a teremtő szeretet, az emberi kapcsolatok, vagy a nagy fájdalmak és a sugárzó boldogság történetének.

    Isten nem kelthette fel mindenki érdeklődését, nem is válhatott mindenki Istenévé, ha csak férfiarccal ábrázolták. És valamennyien minden különösebb teológiai képzettség nélkül tudjuk, hogy a bennünk lakozó Isten, aki lényünk legmélyebb része, sokkal összetettebb és gazdagabb, mint amilyennek a vallások hivatásos szószólói elénk szokták állítani. Olyan Isten, aki minden: atya és anya, férfi és nő, néha szigorú, máskor meg mérhetetlenül könyörületes, legnemesebb, legőszintébb vágyaink hordozója. Létbeli nyomorunkból fakadt vágyunk, sóvárgásunk sohasem teljesen férfiúi vagy női jellegű, akár a férfi, akár a nő lelkében merül is fel. Isten arca az emberi lét arca, az emberiségé, a teremtés legjobbjáé, ahol egymás mellett él a két nem, és az emberek szívében szunnyadó teljes valóság.


    Asszony

      Félig alma,
      félig kígyó. Kéjes ringásod
      birtokba veszi a világot.

      Játék néha: verébfióka, máskor utas
      az árnyak országában.

      A szemed
      pokol tüzét szítja, méhedben fogan az éj.
      Az életfonalát gombolyítod.
      Roseana Murray

    Forrás: Juan Arias: A harmadik évezred Istene (AGAPE Kiadó 2003.)