Szegedi Piaristák

bolt.piarista.hu

Nyári ügyeleti napok:

Az ügyeleti napok a következőképpen alakulnak a nyári szünetben:

  • 2019. július 3. (szerda) 9:00-13:00
  • 2019. július 10.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. július 17.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. július 24.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. július 31.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. augusztus 14.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. augusztus 21.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. augusztus 28.(szerda) 9:00-13:00

Ezeken a napokon van lehetőség ügyintézésre.


Osztályozó-, javítóvizsgák időpontja:

2019. augusztus 26-én (hétfő) 9.00 órától


 

    Eric Fromm:

    Birtokolni vagy lenni?



    I. Szempontok a Birtoklás és a Létezés különbségének megértéséhez

    l. Ahogyan első pillantásra látszik

    a) A Birtoklás és a Létezés különbségének jelentősége

    A birtoklás teljesen normális dolognak tűnik, sőt: úgy tűnik, a létezés tulajdonképpeni lényege a birtoklás, és aki semmit sem birtokol, az nem is létezik. Valójában az emberi egzisztencia legdöntőbb problémájával állunk szemben, a birtoklás és a létezés az emberi tapasztalás (és cselekvés) két alapvetően különböző formája. Egy kis példán szemléltetve: Van, aki csak pl.: úgy tudja élvezni egy mezei virág szépségét és illatát, ha leszakítja és magával viszi (birtokolja); s van, aki meglátja, elmerül csodálatában, majd szívében örömmel továbbmegy (létezik).

    A „létezés” tehát az a létmód, amelyben az ember semmit sem birtokol és semmit sem kíván birtokolni, hanem produktívan használja képességeit és egy a világgal, miközben tele van örömmel.

    A birtoklás és a létezés különbözőségét úgy is érzékeltethetjük, mint különbséget ama társadalom között, mely a dolgok körül forog (pénz, dicsőség, hírnév, hatalom…) és a között, melynek középpontjában az ember áll.

    b) Változások a nyelvhasználatban

    Az utóbbi száz évben a „nyugati civilizációban” a hangsúly eltolódott a létezésről a birtoklásra; ezt jelzi a főnevek növekvő használata, a cselekvést kifejező szavak csökkenése, a cselekvésnek a birtoklás fogalmaival való kifejezése, pl. „gondolkodom, elképzelem” helyett „van egy ötletem, elképzelésem” („ich denke” – „ich habe eine Idea”) „vágyakozom” helyett „az a vágyam” („ich sehne mich” – „ich habe sehnsucht”), „gondban vagyok” helyett „van egy problémám” („ich bin besorgt” – „ich habe ein Problem”).

    c) Birtoklás és fogyasztás

    A birtoklás egyik megjelenési módja a bekebelezés. Az evés és az ivás a birtokba vétel archaikus formái (csecsemők, kannibálok). Van szimbolikus és mágikus bekebelezés is (pl. egy intézmény, tekintély stb. introjekciója).

    A birtoklás másik, ma talán legfontosabb módja a fogyasztás (vö. „fogyasztói társadalom”); alapja az egész világ elnyelésének vágya (a fogyasztó az örök csecsemő…) A modern fogyasztó elmondhatná: „Az vagyok, amit birtokolok és elfogyasztok!” (autó, utazások, TV, hifitorony stb.),

    d) Kis összefoglalás

    A birtoklás és a létezés két alapvető létmód, két különböző orientáció önmagunkkal és a világgal szemben, két különböző karakterstruktúra; amelyik a domináns, az határozza meg, hogyan gondolkodik, érez és cselekszik valaki.

    A birtoklás a birtokba venni akarás és a birtoklás viszonyulása, amely mindent és mindenkit (önmagát is) saját birtokává akar tenni.

    A létezés egyrészt a birtoklás ellentéte, másrészt a látszat ellentéte (egy személy igazi valósága).

    Az alább következő gyakorlati példák segíthetnek a két létmód mibenlétének és különbségének megértésében.

    2. A Birtoklás és a Létezés a mindennapi tapasztalatban

    a) Tanulás

    A birtoklás létmódjában – pl. egy egyetemi hallgató esetében – a tanulás azt jelenti: a tankönyveket beszerezni, jegyzetelni, s aztán levizsgázni: a tananyag igazából nem gazdagítja a gondolatvilágát, a tananyag és a tanuló idegenek maradnak egymás számára; az egyetlen cél: a „megtanultakat” megőrizni(emlékezet, jegyzetek); új gondolatok létrehozása nem cél, sőt minden új gondolat zavaró, mert megkérdőjelez(het)i a meglévő információkat.

    A létezés létmódjában szóban forgó egyetemi hallgató előzetesen foglalkozik a tematikával, érdeklődik a tananyag iránt, passzív befogadás helyett odafigyel, válaszol magában a hallottakra, új kérdések és távlatok merülnek fel benne; a tanulás eleven folyamat számára, amelynek a végére mássá lesz, mint aki volt.

    b) Emlékezés

    Az emlékezés egyfajta szellemi kapcsolatteremtés az alany és a tárgy között; a két létmód e kapcsolat létrehozásának mikéntjében különbözik egymástól.

    A birtoklás létmódjában a kapcsolat mechanikus (megszokott fogalomtársítások) és (vagy logikus csupán; pl. felidézés, ellentétpárok, idő-, tér-, nagyság-, színbeli összefüggés alapján).

    A létezés létmódjában az emlékezés aktív cselekvés, amellyel szavakat, gondolatokat, arcokat, zenéket stb. „hívunk vissza”; a kapcsolat itt eleven, minden fogalom produktív gondolkodással (vagy érzéssel) kapcsolódik össze (pl. az aszpirinről nem a fejfájás jut eszembe, hanem az, hogy stressz, bosszúság vagy hasonló, azaz a társjelenség helyett a jelenség lehetséges oka, magyarázata).

    Az emlékezet jó működésének feltételei: erős és közvetlen érdeklődés, koncentrált megfigyelés a múltban.

    c) Beszélgetés

    A birtoklás létmódjában úgy zajlik, hogy „A”-nak is, „B”-nek is megvan a véleménye (birtokolja), ettől nem akar eltérni, a másiktól sem várja ezt; a beszélgetés csak áruk (információk tudás) cseréje.

    A létezés létmódjában a beszélgetés lényege az elevenség; valami új keletkezik a dialógus révén, amelyben nem számít, hogy kinek van igaza, s így a partnereket nem választja el egymástól a győzelem vagy a vereség érzése, hanem öröm van bennük a közös új születése fölött.

    d) Olvasás

    Lényegileg a beszélgetés ismérvei vonatkoznak rá; „A” és „B” itt a Szerző és az Olvasó. A birtoklás létmódjában az olvasás fogyasztás, a létezés létmódjában befogadás, gondolkodás, kritika. Formájánál fogva precízebb, de egyoldalú.

    e) Tekintélygyakorlás

    Mindenekelőtt tegyünk különbséget: van „racionális” tekintély, mely illetékességen alapul, és elősegíti annak növekedését, aki rábízza magát, és van „irracionális” tekintély, mely hatalomra támaszkodik, és a neki alávetettek kizsákmányolását szolgálja.

    A döntő szempont: valaki tekintéllyel rendelkezik-e („er hat Ansehen”), vagy tekintély-e („er ist Ansehen”).

    A birtoklás létmódjában a tekintély alapja a szociális státus, a cím, az uniformis (a pénz, az erő, a fotogén megjelenés, stb., stb.).

    A létezés létmódjában a tekintély alapja az illetékesség (a hozzáértés) pontosabban: annak a személyisége, aki az önmegvalósításban magas fokot ért el: tekintélyt sugároz anélkül, hogy parancsolnia, fenyegetnie vagy megvesztegetnie kellene; létével (s nem csupán szavaival és tetteivel) demonstrálja, mi lehet az ember.

    A (nevelés egész problémája e kérdés körül forog; a létezés létmódjában vett tekintély fölöslegessé teszi a „tekintélyi” ill. a „laissez-faire” nevelés körüli vitát: a gyerek ugyanis szívesen veszi a létezés létmódjában gyakorolt tekintélyt, de lázad a birtoklás létmódjára jellemző tekintély ellen, ha tehát olyasmit akarnak ráerőltetni, amit az illetők maguk sem csinálnak.)

    f) Tudás

    A birtoklás létmódjában azt jelenti: „tudást” (információkat) birtokolok” („ich habe Wissen”) és őrzök. A legfőbb cél a több tudás.

    A létezés létmódjában azt jelenti: „tudok” („ich weiss”): funkcionális valami, a produktív gondolkodási folyamat része. A legfőbb cél a mélyebb tudás. Itt a tudás az illúziók, a tévedések összetörésével, a „csalódással” kezdődik, s azt jelenti: a felszíntől eljutni a gyökerekig és ezzel az okokig, a realitást a maga mezítelenségében látni; nem az igazság birtoklása, hanem kritikus és tevékeny törekvés az igazság mind mélyebb megközelítésére.

    (Oktatási rendszerünk teljesen birtoklás-jellegű: birtokolható ismeretcsomagokat nyújt.)

    g) Hit

    Az elmondandók mindenfajta hitre érvényesek, vallási, politikai, vagy személyes értelemben egyaránt.

    A birtoklás létmódjában a hit:

    – olyan válaszok birtoklása, melyekre az illetőnek nincs racionális bizonyítéka, de bekebelezte azokat, mert megszerezhetők voltak;

    – olyan megfogalmazások összessége, melyeket mások alkottak, s amelyeket így neki nem kellett kiizzadnia, elég volt késztermék gyanánt „olcsón” beszerezni azokat;

    – elveszi az egyéni gondolkodás és döntés nehéz feladatát;

    – bizonyosságérzést a szóban forgó bürokrácia reális vagy beképzelt hatalma alapján ad; végső, rendíthetetlen tudást hirdet, amely azért hiteles-hihető, mert azoknak a hatalma, akik ezt a hitet hirdetik és védik, rendíthetetlennek látszik;

    – a belépőjegy az emberek egy nagy csoportjába, az „igaz hit” birtokosai közé(„beati possidentes”);

    – mankó.

    A létezés létmódjában a hit elsősorban nem bizonyos eszmékben való hit, hanem:

    – egy irányulás, egy alapállás; az ember inkább „hisz, hitben van”, mint „hite van” (fides qua creditur = hit, amellyel hiszünk – fides quae creditur = hit, amelyet hiszünk).

    – bizalom (Istenben, önmagamban, embertársaimban, eszmékben); olyan bizalom, amely tényeken nyugszik és így racionális, jóllehet ezek a tények nem feltétlenül megállapíthatók vagy pláne bizonyíthatók pozitivista módszerekkel; lehet, hogy csak én „regisztrálom” őket saját elevenségem erejében;

    – bizonyosságot ad, de olyat, amely saját tapasztalatokon nyugszik (és nem egy tekintélynek való alávetettségben); annak az igazságnak a bizonyosságát, amely nem feltétlenül bizonyítható racionálisan kényszerítő erővel, amelyről azonban szubjektív evidenciám alapján meg vagyok győződve.

    h) Szeretet

    Előszöris azt a kérdést kell feltenni, lehet-e egyáltalán szeretetet birtokolni („Liebe haben”)? Ha lehetne, akkor a szeretet egy tárgy lenne, amit az ember megszerezhet és birtokolhat; de ilyen dolog, hogy „szeretet”, nincsen; ez csak egy elvonatkoztatás, a valóságban csak a szeretés aktusa létezik. (Ezért Fromm híres könyvének címfordítása „A szeretet művészete” helyett helyesen így hangzik: „A szeretés művészete” – „Die Kunst des Liebens”.)

    A létezés létmódjában szeretni annyit jelent, mint produktív tevékenykedni: valakiről-valamiről gondoskodni (felelősségérzettel, tisztelettel, megismerésére törekedve), örülni neki, foglalkozni vele, életre kelteni, fokozni elevenségét…

    A birtoklás létmódjában az ember azt, akit-amit „szeret” fojtogató, bénító, gyilkos (többnyire csak visszaélés történik benne a „szeretni” szóval) annak leplezésére, hogy az illető valójában nem szeret.

    3. A Birtoklás és a Létezés az Ó- és Újszövetségben

    a) Ószövetség

    Az Ószövetség egyik fő témája ez: „Hagyd el, amit birtokolsz – légy!” Ez leginkább Ábrahám és Mózes alakján, a szombat intézményén és a messiási kor látomásán szemlélhető.

    Ábrahám arra kap felszólítást (Ter 12,1), hogy hagyja el családját, birtokát, hazáját, és induljon el az ismeretlenbe… Utódai már más szellemben élnek, s ennek eredménye: az egyiptomi szolgaság, az Egy-Isten látomásának elvesztése, a bálványimádás.

    Mózes arra bíztatja népét, hogy hagyják el a biztos „húsos fazekakat”, és vonuljanak ki a pusztába… A Puszta a megszabadulás kulcsszimbóluma: a szabad, minden birtoklástól tehermentesített élet jelképe. Másrészt: A manna gyűjtése kapcsán Isten két fontos utasítást ad: 1/ Mindenki szükségleteinek megfelelően szedjen (Kiv 16,17-18). 2/ Óv a felhalmozástól, a bírvágytól (Kiv 16,20-21).

    A szombat (intézménye a mannagyűjtéssel kapcsolatos: Kiv 16,26) nem az önmagában vett nyugalom napja, a fizikai és szellemi erőfeszítés puszta hiánya, hanem az emberek közötti harmónia, ill. az ember és a természet közötti harmónia visszaállításának napja. Szombaton az ember úgy él, mintha semmit sem birtokolna, mintha nem lenne más célja, mint hogy létezzék, azaz lényegi erőit, képességeit kifejtse: imádkozzék, tanuljon, egyék, igyék, énekeljen szeressen… – A szombat az öröm napja, mert ezen a napon az ember egészen önmaga.

    A messiási kor látomása. A messiási kor voltaképpen egy végtelenbe kiterjesztett szombat: ismérvei ugyanazok, mint a szombatéi.

    b) Újszövetség

    Az Újszövetség folytatja az Ószövetség tiltakozását a birtoklásirányultságú élet ellen, de még radikálisabban. Az evangélium központi követelménye az, hogy az ember mondjon le minden bírvágyról és a vagyontárgyak után kívánkozásáról, szabaduljon meg a birtoklástól teljesen. Ennek megfelelően minden pozitív erkölcsi norma a létezés, az osztozás és a szolidaritás éthoszában gyökerezik. Ez az emberi viszonylatokra és a dolgokhoz való viszonyra egyaránt vonatkozik.

    1/ Az emberek viszonylatában: radikálisan mondjunk le saját jogainkról (Mt 5,39-42), szeressük ellenségeinket (Mt 5,44-48), ne ítélkezzünk (Mt 6,19- 20)

    2/ A dolgokhoz való viszonyban: „Ahol a kincsed, ott lesz a szíved is” (Lk 12,34), „Boldogok vagytok ti, szegények…” (Lk 6,20); példabeszéd a mezei virágokról és az ég madarairól (Mt 6,24-34).

    A birtok- és hatalomvágy (mint birtoklás-irányultság) elítélését alapvetően szemlélteti Jézus megkísértésének története. A kövek kenyérré változtatásának kísértése az anyagi javakkal, a templompárkányról leugrásé a természet feletti hatalommal, az összes királyságok felcsillantása az emberek (minden ember) feletti hatalommal kapcsolatos. A Sátán a materiális fogyasztás, valamint a természet és az ember felett való hatalom képviselője – Jézus a Létezés megtestesítője és azé az eszméé, hogy a létezés előfeltétele a nem-birtoklás. (Ne feledjük azt sem, hogy a kísértés a pusztában játszódik le…!)

    (Bár a történelem során a világ eddig a Sátán alapelveit követte, ez a győzelem sem olthatta ki belőlünk a Létezés utáni vágyakozást, és az evangéliumi szellem újra meg újra felbukkan a kereszténységben: szerzetesek, egyházatyák, „szekták” életében.)

    II. A két létmód alapvető különbségeinek analízise

    1. A Birtoklás létmódja

    a) A nyereségorientált társadalom a birtoklás létmódjának bázisa

    Az ipari társadalmak három oszlopa: a magántulajdon, a profit és a hatalom; ebből fakad az az általános előítélet, hogy a szerzés, a nyereség és a birtoklás az egyén szent és elidegeníthetetlen jogai. Az az elv uralkodik, hogy „Senkire sem tartozik, hogyan szereztem és mit csinálok vele! Korlátlan és abszolút rá a jogom, amíg nem vétek a törvények ellen!”

    A szóban forgó tulajdon „privát tulajdon” (latin privare = kifosztani!), mivel másokat e javak használatából és élvezetéből kizár. Abszolút természetesnek látszik, hogy „én vagyok az egyedüli birtokos”; pedig más tulajdonformák is vannak: maga alkotta tulajdon, korlátozott tulajdon, funkcionális vagy személyi tulajdon, köztulajdon stb.

    A társadalomban érvényes normák megjellegzik-alakítják a társadalom tagjainak karakterét (ezt hívjuk „társadalmi karakternek”); e társadalmi karakter ma: tulajdont szerezni, haszonhoz jutni!

    Az emberek nagy többsége nem „tulajdonos”. Honnan mégis a szerzés szenvedélye, az általánosan jellemző „tulajdonosi érzés”?

    – Akinek szinte semmije sincs, az is birtokol valamit.

    – Az emberek rabjai annak a vágynak, hogy amijük van, azt megtartsák, sőt gyarapítsák.

    – A legnagyobb élvezetei nem tárgyak, hanem személyek birtoklása. A patriarkális társadalmakban az apa birtokolja feleségét, gyermekeit és állatait, az anya birtokolja gyerekeit (így aztán a gyerekek birtoklás-központúan nevelkednek föl…). Az ipari társadalmakban (az iméntiek mellett!) az emberek barátaikat, szerelmi partnereiket stb. is „birtokolják”.

    – A birtokosérzés legfontosabb tárgya saját én-ünk: testünk, nevünk, továbbá javaink, társadalmi státusunk, önmagunkról alkotott képünk, eszméink, meggyőződéseink, szokásaink, érzelmeink és így tovább. (Mindez tárgyiasul, következésképpen birtokolhatóvá válik.)

    – Az emberek sok minden mást is birtokukként kezelnek: embereket (az orvosom, a varrónőm, a fodrászom, a kliensem, a tanárom, a főnököm, a beosztottam, a lelkivezetőm, a közösségem…) és dolgokat (a betegségem, az operációm, a kezelésem, a diétám, a gyógyszereim, a lelkigyakorlatom…) egyaránt.

    Fontos mozzanat e birtokosi gondolkodásban a birtokhoz való viszony változása a 19. század óta. Korábban az alapszemlélet az volt: „Megtartani!”, s a jelszó: „A régi a szép!”. Azóta az alapszemlélet: „Fogyasztani!”, s a jelszó: „Az új a szép!”

    Történelmi jelentőségűek azok az egyének és csoportok, akik-amelyek komolyan törekszenek a birtoklás helyett a létezésre! A kisebbség előre jelzi a történelmi fejlődés vonalát! A remény annál is reálisabb, mivel néhány visszafordíthatatlan tényező a létezés tárhódításának irányába mutat, mégpedig a szülők uralmának összeomlása a gyerekek felett, a férfiak uralmának összeomlása a nők felett és az egész szexuális forradalom.

    b) A Birtoklás lényege

    A birtoklás létmódja a magán- (privát-) tulajdonból következik; ebben a létmódban kizárólag a megszerzés, ill. a megszerzettek megtartásának korlátlan joga számít; mindenkit kizár, semmilyen kötelezettséget nem vállal; mindent és mindenkit az Én hatalmának alávetett tárggyá változtat.

    Az „Én birtokolok valamit” mondat az Alany: „én” (te, ő, mi, ti, ők) és a Tárgy: „valami” közötti viszonyt fejez ki; magában foglalja azt a feltételezést, hogy mind az alany, mind a tárgy tartós valóság. De tényleg így van-e? Nincs így, mert az alany megbetegedhet, meghalhat vagy egyszerűen elveszítheti a birtokait biztosító állást; a tárgyak tönkremehetnek, ellophatják őket, értéküket veszthetik. Ezért a birtoklás, a tulajdonosság, valamely tárgy feletti uralom: csak átmeneti pillanatok az életfolyamatban. Végső soron ez a kijelentés: „Én birtokolok egy tárgyat” az én-emet azáltal definiálja, hogy tárgya/ka/t birtokolok; az alany nem én magam vagyok, hanem én az vagyok, amit birtokolok; az „én vagyok” kijelentés alapjául szolgáló gondolat: „Azért vagyok, mert birtokolok”.

    A birtoklás létmódjában nincs eleven kapcsolat köztem és aközött, amit birtokolok; az „én” („ich”) és az „az” („es”) tárgyakká váltak; „birtokolom azt”, mivel meg tudom szerezni, magamévá tudom tenni, de fordítva is áll: „az birtokol engem”, mivel azonosságérzetem attól függ, hogy birtokolom; az Alany és a Tárgya közötti viszony nem eleven, halott.

    c) Funkcionális birtoklás

    Az életben maradáshoz szükség van bizonyos dolgok birtoklására, használatára (táplálék, ruházat, lakás – eszközök ezek előállításához…). Ezt nevezzük funkcionális vagy egzisztenciális birtoklásnak, mivel ez a birtoklás az emberi egzisztenciában gyökerezik; racionális irányítású impulzus, mely az életben maradást szolgálja – ellentétben azzal a karakterből következő birtoklással, amelyről eddig szóltunk (az ugyanis nem veleszületett, hanem társadalmi feltételezettségű!).

    A funkcionális vagy egzisztenciális birtoklás nem áll konfliktusban a Létezéssel, mivel szolgálja azt, míg a karakterből következő (szükségképpen) igen, mivel vetélkedik vele.

    2. A Létezés létmódja

    a) Nehéz definiálni

    Ezt a nehézséget egyrészt az indokolja, hogy a birtoklás létmódja sokkal gyakoribb, tehát ismertebb, könnyebb meghatározni, másrészt a két létmód természetének különbsége: a birtoklás ugyanis dolgokra vonatkozik, márpedig a dolgok konkrétak és leírhatók, a létezés viszont élményekre vonatkozik, az élmények pedig nem megfoghatók, elvben nem leírhatók; csak a persona, a maszk, a mutatott Én irható le; teljes én-ünk, egyediségünk nem ragadható meg, még beleérzés útján sem (mivel nincs két teljesen egyforma ember): még az egyes magatartásmódok sem írhatók le (valakinek a mosolya, arcjátéka, járása, testtartása, hanghordozása…).

    Az alábbiakban valahogyan mégis megpróbáljuk meghatározni, vagy inkább körülírni a létezés létmódját. Legtömörebben talán a most következő b/ pont címével fogalmazhatjuk meg:

    b) Tevékeny lét

    Lényegi jegye az aktivitás, de nem a dolgosság, „nyüzsgés” értelmében, hanem mint „belső” tevékenység, az emberi erők-képességek produktív használata.

    A tevékeny lét tehát ezt természetes adottságaink, talentumaink, emberi képességeink gazdagságának kibontása, kifejezésre juttatása; megújulás, növekedés, szétáradás, szeretés, kilépés elszigetelt én-ünk börtönéből, érdeklődés, adás…

    A létezés létmódját legjobban talán egy szimbólum világíthatja meg: A kék üveg azért tűnik kéknek, mivel minden más színt elnyel, csak a kéket veri vissza; azaz: azért hívunk egy üveget kéknek, mivel éppen a kéket nem tartalmazza; nem aszerint nevezzük meg, amit birtokol, hanem aszerint, amid odaad (visszaver)!

    A Létezés létmódja csak olyan mértékben tud áttörni bennünk, amilyen mértékben leépítjük a Birtoklás (= a Nem-Létezés) létmódját, azaz: megszűnünk biztonságunkat és identitásunkat abban keresni, hogy abba kapaszkodunk, amit birtokolunk, hogy ragaszkodunk én-ünkhöz és birtok- tárgyainkhoz. Minden ilyen kísérlet szorongással tölti el a legtöbb embert: az az illúzíó tartja ugyanis vissza őket, hogy – ha nem támaszkodnának birtokaikra – egymagukban nem tudnának járni és összetörnének. A valóság ennek a fordítottja!…

    c) A Létezés, mint valóság

    Eddig a Létezésnek a birtoklással szembeállított jelentését vizsgáltuk; most azt a tartalmát vesszük szemügyre, amely a látszattal szembeállítva jelenik meg.

    Igazi létezésünk az, ami karakterstruktúránkat, magatartásunkat valóban motiválja. Magatartásunk tükrözheti ugyan igazi létezésünket (igazi én- ünket) is, de rendszerint csak álarc, amelyet azért hordunk, mert céljaink elérése szempontjából hasznosnak tartjuk azt.

    Ennek a különbségnek tudatában vagyunk, de ezt a tudást, ill. igazi létezésünk(igazi én-ünk) milyenségének ismeretét – nagy energia-befektetéssel! – folytonosan „elnyomjuk”, „tudat alá szorítjuk” (elfojtással, racionalizálással, mert ahogyan magunknak bebeszéljük: ha ez az ismeret tudatos maradna, túl nehéz és túl veszélyes lenne az életünk…

    A Létezés tehát a valódi én-re, én-képre vonatkozik, ellentétben a meghamisító, illuzórikus képpel. Ebben az értelemben a létezés területének kitágítására irányuló minden kísérlet azt jelenti: egyre jobban látunk bele önmagunk – mások – környezetünk realitásába. A Létezésre akkor jut el az ember, ha áthatol a felszínen és megragadja a valóságot.

    +++++++++++++++++++++++++++

    Mindkét tendencia (a birtoklásra, ill. a létezésre irányultság is) jelen van az emberben; a birtoklás is, az az erő tehát, amely végső soron az életben maradás, a halhatatlanság utáni vágyból nyeri erősségét; a létezés is, az a készség tehát, hogy az ember adjon, osztozzék, áldozatot hozzon, amely abból a velünk született igényből táplálkozik, hogy a másokkal való eggyéválás révén legyőzzük elszigeteltségünket.

    A társadalmi struktúrák és egyéni tényezők döntik el, melyik tendencia válik valakiben dominánssá. A két szélsőségbe tartozók kisebbséget alkotnak, a többségben mindkét tendencia megvan.

    3. A Birtoklás és a Létezés további szempontjai

    a) Biztonság – bizonytalanság

    Nagy kísértés arra hagyatkozni, amink van, mert amit az ember birtokol, azt ismeri, abban biztosnak érzi magát, meg tud benne kapaszkodni. Ezért félünk a határozatlanba, a bizonytalanba tett lépésektől, s ezért is kerüljük őket; csak a régi, a kipróbált tűnik biztosnak (minden új lépés a bukás kockázatát rejti – ezért félünk a szabadságtól…); persze a „régi és megszokott” minden életszakaszban más és más lehet.

    A birtokolók látszólag „biztonságban ringatóznak”, valójában szükségszerűen bizonytalanok: függenek a birtokuktól, a pénzüktől, az állásuktól, a presztízsüktől…: csupa olyasmitől, ami rajtuk kívül van. Jogosan bizonytalanok, mert semmi olyan nincs, amit ha birtokol az ember, ne veszíthetné el; ha pedig elveszíthetem, amit birtokolok, akkor folyton aggódni fogok azon, hogy el is fogom veszíteni (félek a tolvajoktól, a gazdasági változásaiktól, a betegségtől, a haláltól…) Ennek következtében védekező, kemény, bizalmatlan, magányos leszek – és űz majd az igény, hogy egyre többet birtokoljak (hisz ebben a létmódban „az vagyok, amit birtokolok”).

    A létezés létmódjában ez a félelem és szorongás, ez a bizonytalanság ismeretlen. Ha ugyanis „az vagyok, aki vagyok” (és nem az, amit birtokolok), akkor senki sem rabolhat ki engem, senki és semmi nem fenyegetheti biztonságomat és azonosságérzésemet (identitásomat). Ennek a következménye: nyitott, oldott, bizalomteljes, partneri életvezetés (a normális élethelyzetekben; az elviselhetetlen fájdalom helyzetei – pl. rákbetegség vagy kínzás – más kategóriába tartoznak).

    A birtoklás létmódjában a használat révén csökken az, amit az ember birtokol, a létezés viszont növekszik a gyakorlás révén, (gyarapszanak az értelem, a szeretet, az alkotás erői): jó szimbóluma ennek az égő, de el nem égő csipkebokor. Amit az ember odaad, azt nem veszíti el; ellenkezőleg, azt veszíti el az ember, amihez ragaszkodik (Mt 25, 1-12; 16,25).

    A létezés létmódjában egy valami fenyegetheti biztonságomat: én magam; hiányos hitem, belső lustaságom, elégtelen szeretetem. De ezek a veszélyek nem tartoznak szükségszerűen a létezéshez, míg a birtoklásban szükségszerűen lakik benne az elvesztés veszélye.

    b) Szolidaritás – ellenségesség

    Megnézni, megcsodálni egy virágot, élvezni illatát, formáját, színeit anélkül, hogy letépnénk – ez volt az első példánk olyan szeretet, tetszés, örömélményére, amely nem akarja a szeretet tárgyat birtokolni.

    A birtoklás-orientáltságú emberek birtokolni akarják, akit vagy amit „szeretnek”, csodálnak (szülő a gyermeket, tanár a tanítványát, férj a feleségét, barát a barátját) – ezért ragaszkodnak hozzá – emiatt féltékenyek is rá – következésképpen az ilyen kapcsolatok nyomasztóak, terhesek, tele vannak konfliktussal.

    A birtoklás létmódjában tehát az emberek közötti viszonyt – a dolog természetéből fakadóan! rivalizálás, ellenségesség jellemzi, hiszen a bírvágy természetes következménye a birtoklás-orientáltságnak; ez a bírvágy pedig kielégíthetetlen, mivel a mögötte lévő ürességet, magányt, depressziót stb. a vágy kielégítése nem szünteti meg (pl. anyagi vonatkozásban: akármekkora, de szükségszerűen véges termelés sem tarthat lépést a korlátlan vágyakkal) – Mindez az egyének és a népek közötti viszonyra egyaránt érvényes! Béke csak akkor lehetséges, ha a birtoklás struktúráit felváltják a létezés struktúrái; egyetlen alternatíva van: karakterünk radikális megváltoztatása, vagy örök háború.

    A létezés létmódjában semmi sincsen ezekből, mert ahhoz, hogy használjak, vagy élvezzek valamit, nem kell birtokolnom, – akár milliók is örülhetnek ugyanannak a dolognak (mivel – pl. egy tájat, egy festményt…) egyikünknek sem kell birtokolnia ahhoz, hogy élvezze – következésképpen nincs veszekedés, sőt az emberi boldogság egyik legmélyebb élménye jön így létre: a megosztott öröm!

    c) Itt és most, – Múlt és Jövő

    A létezés létmódjában csak Itt és Most van (hic et nunc), örök pillanat. A birtoklás létmódja viszont csak az időn belül lehetséges; a Múltban, a Jelenben vagy a Jövőben.

    A birtoklás létmódjában az ember ahhoz van kötve, amit a Múltban „felhalmozott”: pénz, föld, hírnév, státus, tudás, gyerekek, emlékek…, úgyhogy elmondhatja: „Az vagyok, ami voltam!” Ebben a létmódban a Jövő nem más, mint elővételezése annak, ami egykor majd szintén Múlt lesz (vö. a mondást: „Ennek az embernek jövője van!” = sok dolgot fog birtokolni, jóllehet most még nem birtokolja őket. – A Jelen az a pont, ahol a Múlt és a Jövő találkozik, határállomás az időben, de minőségileg nem más, mint az a két terület (Múlt és Jövő), melyet összekapcsol. (Természetesen a Múltat és a Jövőt is lehet produktívan – létezésszerűen – átélni: utópiákban, hitekben például.)

    A létezés nem áll szükségképpen az időn kívül, de az idő nem olyan dimenzió, ami uralná a létezést (pl. a festő, szobrász vagy gondolkodó esetében a „kivitelezés” az időben történik, de az alkotói aktus, a „látomás” meghaladja az időt: egy pillanat vagy néhány pillanat műve, mindenesetre a látomásban nem él meg időt az ember. A szeretés, az öröm, az igazság megragadásának élménye nem az időben történik, hanem az Itt és Most-ban! Az Itt és Most maga az örökkévalóság (nem „végtelenbe nyújtott idő” tehát, hanem épp időtlenség)!

    d) Öröm – élvezet

    Az élvezet: egy vágy kielégülése (= birtoklás) – társadalmi siker, több pénzhez jutás, evészet, szexuális gyönyör, alkohollal, kábítószerekkel szerzett eufórikus állapot révén… Amikor valaki az effajta célt eléri, talán izgalmat vagy „intenzív kielégülést” érez, azt hiszi, a „csúcson van”. De minek a csúcsán? Esetleg az izgalomén, az eksztázisén – de ez voltaképpen patologikus állapot, mert szenvedélyek hozzák létre, és mert nem vezet az emberi problémák valódi megoldásához, sőt előbb-utóbb nyomorékká tesz! Ez csak az idegek csiklandozása valamilyen fokon, nem öröm! Az örömtelenség pedig ismételten izgató élvezetek megszerzésére kényszerít… (ördögi kör!).

    Az öröm: a produktív tevékenység (= a létezés) kísérő jelensége. Nem „csúcsteljesítmény”, amely kulminál és hirtelen véget ér, hanem inkább „fennsík”: olyan érzelmi állapot, amely az ember saját erőinek produktív kibontakoztatását kíséri; nem eksztázis, nem a pillanat tüze, hanem az az izzás, amely a létezésben benne lakik!

    A kereszténység – öröm (??????????). Öröm a jutalma annak, aki ellene mond a birktoklásnak – szomorúság a sorsa annak, aki ragaszkodik vagyonához (Mt 13,44-19,22)! Jézus „utolsó szava”: „Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen tibennetek és ezzel örömötök teljes legyen” (Jn 15,11)!

    G.A. könyvismertetése (?)

    2005