Szegedi Piaristák

bolt.piarista.hu

    Fekete Tamás - F. Szakos Éva:

    Gondolatok a családtervezésről

    A család a társadalom alapsejtje. Az ember a családban éli meg legszemélyesebb kapcsolatait és itt találhat igazán önmagára. A keresztény ember számára a házasság különleges hivatás: Isten arra hívja meg az egymást szerető nőt és férfit, hogy házasságukban együtt, testi-lelki egységben jelenítsék meg az Ő szeretetét és teremtő erejét.

    A szerelmesek együttléte új élet fogantatásához is vezethet. A gyermekek életre hívása felelős döntést kíván meg a pártól, ami óhatatlanul fölveti a születésszabályozás (fogamzásszabályozás), illetve a családtervezés kérdéskörét. A házasok számára a családtervezés fogamzóképes éveik alatt, tehát hosszú ideig aktuális kérdés (Fekete).

    A felelős családtervezés kérdése a II. Vatikáni zsinat szerint része a házasságnak (GS. 50.). A zsinati dokumentum tanítása szerint a házaspároknak olyan megoldást kell találniuk, amely erkölcsileg helyes, tiszteletben tartja a megfogant életet, ugyanakkor mint módszer biztonságos és könnyen alkalmazható (GS. 51., 87.). A családtervezés konkrét módjaival összefüggő vitás kérdések miatt azonban az azokkal foglalkozó szövegeket a zsinat záró dokumentumaiból törölték, és a kérdésről VI. Pál pápa nyilatkozott 1968-ban, a híres Humanae Vitae enciklikában (HV.). Ebben az enciklikában a pápa megerősítette, hogy az abortusz nem lehet a születésszabályozás eszköze és erkölcsileg helyes módszereknek a természetes fogamzásszabályozás módszereit jelölte meg.

    A születésszabályozás témájával II. János Pál pápa is többször foglalkozott, és enciklikáiban, valamint egyéb megnyilatkozásaiban megerősítette a Humanae Vitae enciklika tanítását (FC., VS., EV.).

    A családtervezéssel foglalkozó pápai és egyéb hivatalos egyházi megnyilatkozásokra a tömegkommunikáció és a széles közvélemény sokszor úgy reagált, hogy „az Egyház álláspontja túlhaladott és érzéketlen a modern idők szelleme iránt.” A családtervezés kérdései, módszerei és eszközei nemegyszer komoly lelkiismereti problémákat vetnek föl a keresztény házaspárokban (CSK. 115.), ezért a dokumentumok sokfelé élénk vitát váltottak ki az Egyházon belül is.

    Vajon tényleg olyan érzéketlen az Egyház az emberek problémái iránt? Avagy érdemes a dokumentumokban foglaltakat megfontolni; netán a gyakorlatba is átültetni? A kérdés hazai aktualitását növeli, hogy 2003 decemberében publikálták a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia bioetikai témájú körlevelét „Az élet kultúrájáért” címen (BK). Bár a körlevélnek nem témája a családtervezés, mégis jelentős részben foglalkozik olyan kérdésekkel (a fogamzás, az élet kezdete), amelyek a családtervezéssel szorosan összefüggenek.

    A következőkben röviden érintjük azokat a kulcsterületeket, amelyek átgondolása véleményünk szerint az Egyház családtervezéssel kapcsolatos álláspontjának megértéséhez szükséges, és amelyek kellő szintű ismerete fontos lenne ahhoz, hogy a házaspárok a maguk számára egyetértéssel és felelősséggel vállalt, bölcs döntést hozhassanak életük e fontos területén.

    A testben élő ember

    Sok ember hajlamos arra, hogy létezésének testi oldalát éppen csak a biológiai adottság szintjén vegye tudomásul. Testben való létezésünk pedig ember mivoltunk lényegéhez tartozik: testben leszünk láthatóvá, tapasztalhatóvá önmagunk és mások számára (Auer 10.). Testünk nem tárgyként áll velünk szemben, hanem egész életünkön keresztül saját magunkkal való legbensőbb egységnek tudjuk; annyira kicserélhetetlenül a miénk, hogy személyiségünket el sem tudnánk másvalaki testében képzelni.

    Testi mivoltunkban vagyunk magunk és mások számára megismerhetők. A lelki szellem is testünkben nyilvánul meg: „A test a lélek materializálódott külseje” (Strätling). Testünk és lelkünk nem választható el egymástól, feltételezik, áthatják és a szintézis egységében alkotják az emberi személyt: „Az ember test és lélek egysége” (GS. 14.).

    Az elmondottakból több fontos következtetést vonhatunk le:

    Testünkkel kötődünk a természethez: nem vonhatjuk ki magunkat a természet keletkezésének, működésének és elmúlásának törvényei alól. Ez vonatkozik létezésünk biológiai és pszichológiai szintjére egyaránt.

    Testi létünkön át kötődünk embertársainkhoz és az emberi közösséghez. Ember és ember közötti kapcsolat csak a test igénybevételével lehetséges. Embertársunkat érzékelve válunk magunkká.

    Az ember testi mivoltában hordozza transzcendens jellemzőit, és fogja föl Istent. Az ember különleges helyet foglal el a teremtmények között: az egyetlen, akit Isten önmagáért akart (GS. 24.) és aki párbeszédre képes vele (BK. 13.). Istenképmásságunk semmiben sem nyilvánul meg jobban itt a földön, mint szeretőképességünkben; és mivel a Teremtés könyve szerint Isten az embert saját képmására teremtette, minden emberi szeretet képmása az isteni szeretetnek.

    A testben való ember tehát sokrétű valóság, amelynek a természethez, a társadalomhoz kötődő, és transzcendens dimenziói is vannak. Az emberi személyről szóló reflexió során ügyelnünk kell arra, hogy e dimenzióknak csak a megfelelő szintézise alkot helyes képet az emberről; bármelyik dimenzió egyoldalú hangsúlyozása téves emberképre vezet (BK. 12.).

    Az ember nemileg formált

    Testi létezésünkhöz alapvetően tartozik hozzá, hogy szexuálisan formált lények vagyunk. Ez a dimenzió fogantatásunk pillanatától életünk végéig jellemez minket; testünk minden sejtjében, és működése teljes egészében nemileg jellemzett. Következőleg személyiségünk is nemileg formált.

    Egyfelől minden egyes ember szexuális meghatározottságában teljes egész; másfelől férfi és nő mint szexuális lény, egymástól különbözően, képes arra, hogy egymást kiegészítse, a másiknak társa, partnere legyen: „Nem jó az embernek egyedül lennie... Ezért a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz” (Ter 2,18-24). Ez a bibliai mondat nemcsak a két személy egymást kiegészítő voltára utal, hanem egyszersmind meghatározza viszonyuk helyét, „rendjét” az emberi kapcsolatok között, mégpedig a házasságban.

    Férfi és nő kiegészülésre való törekvése, egymás iránti szerelmük, kölcsönös önátadásuk és intim szerelmi egyesülésük a házasságban teljes egészében megfelel Isten akaratának, teremtett rendjének, melyet Krisztus természetfölötti, szentségi rendbe emelt (GS. 49).

    A házastársi szerelem

    Férfi és nő együttélésének természetes rendje abból adódik, hogy partneri viszonyban egymásra vannak utalva, és együttes életükért közösen vállalják a felelősséget. Ez a viszony az emberi kapcsolatok között kiváltságos jelentőségű és különleges szerkezetű annyiban, hogy egyik alapeleme a férfi és a nő nemi különbözőségéből, kiegészülni-vágyásából eredő vonzódás. Ugyanakkor ennek a viszonynak a személyes szeretetre kell épülnie, mert csak ebben a „légkörben” képesek a partnerek személyükben kiegészíteni egymást.

    Az igazi szerelemnek természete a kizárólagosság és a teljes önátadásra való törekvés is. Ez azt jelenti, hogy a kapcsolat monogám és felbonthatatlan. A hívő szerelmesek ezt az emberi ígéretet pecsételik meg a szentségi házasságkötéskor, amikor „igen”-jüket tanúk előtt Isten kezébe helyezik. Ettől kezdve érvényes rájuk az, ami a Teremtő akarata, és amelyre Jézus is utal a farizeusoknak a házasság felbonthatatlanságáról mondott szavaiban (Mk 10,7-9). Hitünk szerint tehát az igazi szerelemnek szükségszerűen a házasságba kell „torkollnia”, és abban kell továbbélnie.

    A házasfelek közötti kommunikáció kiterjed személyes szerelmük kifejezésére is. A szerelem „közlésekor” a párbeszédet a férfi és a nő kettejük legszemélyesebb viszonyáról folytatja. Ennek kifejezésekor a szavak önmagukban elégtelennek bizonyulnak és az érzések, érzelmek testi gesztusokkal történő kifejezése is fontossá válik. A verbális kommunikáción kívül tehát lényeges szerepet kap a nemverbális kommunikáció is. A szerelmet kifejező kommunikáció „csúcsa” a szerelmes testi egyesülés, mely egymás iránti személyes szeretetük legintenzívebb kifejezésének lehetősége. A nemiségükben megtapasztalt együttes élvezet nagy jelentőségű a házasfelek számára, mert személyiségük és közösségük gazdagításához, fejlődéséhez járul hozzá. A testi egyesülés természete szerint elmúlik ugyan, de utána is megmarad a házastársakban annak a boldogságnak a tudata, amelyet a testi kapcsolat során átéltek.

    Termékenység és családtervezés

    Ha a házasok testi-lelki szerelmükről, szexualitásuk megéléséről gondolkodnak és beszélgetnek, nem tehetik azt annak a ténynek a figyelmen kívül hagyásával, hogy férfi és nő testi egyesüléséből új élet is fakadhat. Ez pedig a családtervezés kérdését veti föl, melynek kezelése hosszú ideig fontos része a házaspár kapcsolatának.

    A házas szerelmi kapcsolatnak termékenynek kell lennie. Ez a termékenység azonban nem pusztán a biológiai termékenységet jelenti, hanem annál sokkal többet: „A házastársi szerelem termékenységét nemcsak a gyermekek világrahozása jelenti, jóllehet elsősorban ezt értjük rajta, hanem a termékenység... magába foglalja az erkölcsi, lelki és természetfölötti élet mindazon gyümölcseit, amelyeket a házaspár hivatásának erejéből a gyermekeknek és általuk az Egyháznak, illetve a világnak ad” (FC. 28.).

    A termékenység ilyen értelmezésében a gyermekek nemzése mellett helyet kap a házaspár közösségért végzett, alkotó tevékenysége, amelybe beleértjük a házasfelek egyéni, választott élethivatását is. Ugyanakkor a házas termékenységnek változatlanul alapeleme, hogy a pár szerelmes kapcsolatában minél több gyermeket hívjon életre és őket szeretetre képes személyiségekké nevelje.

    Mivel az ember olyan lény, aki testi mivoltában transzcendens dimenziókat hordoz, a házaspár biológiai termékenységéhez is kapcsolódnak transzcendens dimenziók. A gyermekek nemcsak az életük kifejlődéséhez szükséges genetikai anyagot (genomot) és az abban kódolt „programot” öröklik szüleiktől, hanem abban is hasonlítanak hozzájuk, hogy maguk is transzcendens jellemzőket hordoznak. A gyermekek nemzésének transzcendens összefüggéseit tömören a következőképpen foglalhatjuk össze: „A házaspár számára a nemző tevékenység együttműködés a Teremtővel: kifejezése lehet annak a személyes aktusnak, amellyel beleegyeznek a teremtésbe, hogy Isten halhatatlan személyeket teremtsen közreműködésük révén, akiket öröktől fogva szeret (Ef 1). A házasok a gyermek életre hívásával megpecsételik házasságuk szövetségét is: így a gyermek mindkettőjük számára az az ajándék, amelyet a másik adott. Kölcsönös szeretetük, teremtő szerelmük gyümölcse”.

    Az eddigi gondolatok kulcsfontosságúak ahhoz, hogy az Egyház termékenységgel kapcsolatos felfogását megértsük. Ugyanebben a felfogásban íródtak ugyanis a II. Vatikáni zsinat – és különösen a Humanae Vitae enciklika – óta az Egyháznak azok a hivatalos dokumentumai, amelyek az emberi élet védelmének, a fogamzásszabályozásnak és a „nemzés manipulációjának” erkölcsi kérdéseivel foglalkoznak (HV., FC., DV., VS., EV.).

    A házaspár testi termékenységéről beszélve, a transzcendens dimenziók mellett tekintettel kell lenni arra a tényre is, hogy az ember a természet, valamint a társadalom szerves része, ezért élete során nem vonhatja ki magát azok működési szabályai alól. Ez azt jelenti, hogy a párnak figyelembe kell vennie az életét meghatározó élettelen és élő világ törvényszerűségeit, valamint az őt körülvevő szűkebb és nagyobb közösség (a család, az Egyház, a nemzet, az emberiség) jogos szempontjait.

    A II. Vatikáni zsinat szerint a házasságban a hitvesi szerelmi életet és a teljes életközösséget felelősen kell összehangolni a házasélet termékenységével (CSK. 113.). Ezt az optimális összehangolást nevezhetjük felelős családtervezésnek. A családtervezés megnyilvánul:

    – Egyfelől a házasság fejlődését meghatározó, átfogó döntésekben, melyekben maga a pár dönti el Isten színe előtt közös számvetéssel, megegyezéssel és együtt vállalt felelősséggel, hogy hány gyermeket tervez életre hívni. Ezek során mérlegelniük kell, mi válik maguk, gyermekeik (a megszületettek és a még meg nem születettek) és a közjó javára, milyenek a család anyagi és szellemi létfeltételei (GS. 50.). A döntések során a párnak nem szabad a „páros önzés” hibájába esnie a gyermekek rovására, másrészt egységes álláspontot kell kialakítania az esetleg „nem tervezetten” jelentkező gyermek elfogadását illetően is. A gyermek Isten ajándéka, a családi boldogság forrása, és akár „tervezett”, akár „nem tervezett”, egyformán szeretetet érdemel és vár a szüleitől.

    – Másfelől a mindennapok gyakorlatában, ahol a házaspár szerelmi életét is megpróbálja úgy alakítani, hogy családja élete a fenti döntésekkel összhangban formálódjék. A házasok számára ez a kérdés fogamzóképes éveik alatt aktuális.

    Családtervezési módszer választása

    Milyen legyen a felelősségteljes fogamzásszabályozás gyakorlata? Milyen konkrét módszert tanuljon meg és alkalmazzon a pár termékeny évei idején?

    A családtervezés illetve a fogamzásszabályozás témájának szakmai-etikai kérdéseivel egy fiatal, de rohamosan fejlődő interdiszciplináris tudományág, a bioetika foglalkozik. Az Egyház a bioetika egy sajátos irányzata, a perszonalista bioetika szemléletmódját vallja magáénak, mely az emberi személyről vallott felfogását a perszonalista filozófiából meríti. Ezen látásmód szerint az erkölcsileg helyes fogamzásszabályozási módszerrel szemben támasztott követelmények a következők:

    • tartsa tiszteletben a megfogant emberi életet,
    • tartsa tiszteletben az emberi test ökológiáját (alkalmazása ne változtassa meg az emberi test működését, használata esetén ne kelljen egészségkárosító mellékhatás rizikójával számolni),
    • ne manipulálja a nemzés folyamatát,
    • legyen pozitív hatással a párkapcsolatra,
    • legyen hatékony (biztonságos) és könnyen alkalmazható (GS. 51. 87., FC.).

    Mivel a fenti szempontrendszer meglehetősen összetett, ezért megfelelő tájékozódást, számvetést és döntést igényel az erkölcsileg helyes és a pár számára is megfelelő módszer kiválasztása. Egy fogamzásszabályozási módszer melletti döntés a házaspár életének gyakorlatára hosszabb ideig kihat. Ezért azt a házasság nagyobb, átfogó döntései közé sorolhatjuk, amely nem mindig magától értetődő, melynek meghozatalához a párnak megfelelő, hiteles információkra. (FC 33., EV. 97.).

    Melyek azok az ismeretek, amelyekkel a párnak a helyes döntés meghozatalához rendelkeznie kell, és milyen, az elvi döntés gyakorlati megvalósítását befolyásoló szempontok léteznek még?

    A testi egyesülés és a biológiai termékenység: összetartozó fogalmak

    Testünk a biológia törvényeinek alávetett rendszer, melynek alapvető törvényei szerint:

    • az ivarérett férfiak folyamatosan nemzőképesek,
    • a nők termékenysége többé-kevésbé szabályos ritmikussággal változik,
    • a nemi együttlétből a nő termékeny időszakában új élet fakadhat.

    A szerelmes testi kapcsolat és a biológiai termékenység tehát összefüggő fogalmak, bár ezt manapság mintha sokan elfelejtették volna, és a szaporodást megpróbálják elválasztani nemi életüktől. Ezzel azonban tudatukból is kikapcsolnak egy olyan nézőpontot, amely pedig az emberhez szorosan hozzátartozik. A szerelmes kapcsolat és a termékenység összefüggésének tudatosítása döntő mozzanat a szexualitás megélése és szabályozása szempontjából a házastársi kapcsolatban.

    A termékenység ismerete a házaspár önismeretének fontos részét képezi. Ez pedig megkívánja, hogy már a házasságra készülők alaposabban ismerjék a férfi és a nő nemiségének biológiai, fiziológiai működését is. Csak ezen ismeretek birtokában lesz képes a pár arra, hogy termékenységével minden szempontból körültekintően, helyesen tudjon élni.

    Helyesen élni a termékenységgel

    A fogamzás szabályozásának kérdése leggyakrabban a következőképpen szokott felmerülni: „Mit tegyen a házaspár azokban az életszakaszokban, amikor a fogamzást nyomós indokok alapján szeretné elkerülni, ugyanakkor a szerelmes testi egyesülés olyan érték, amely az átélt élmények által közösségüket mélyíti, és ezért a kapcsolat létrejötte nemcsak egyéni érzelmi és biológiai okok miatt kívánatos mindkét házasfél számára, hanem a házastársi kapcsolat fejlődése, fennmaradása érdekében objektív szempontok szerint is fontos?” (GS. 21. és 87.).

    Ha a pár valamilyen mesterséges fogamzásgátló módszerrel él, akkor olyan eljárást alkalmaz, amely valami módon meggátolni vagy eltörölni igyekszik a szexuális kapcsolatnak azt a lehetséges következményét, hogy abból a fogamzás létrejöhessen és/vagy a megfogant petesejt továbbfejlődhessen. A mesterséges eljárásokat elsődleges hatásmechanizmusaik szerint kategorizálják: eszerint vannak sebészeti, mechanikus, vegyi és hormonális módszerek. A mesterséges módszerek hatékonysága is eltérő, bár vitathatatlan, hogy nagyon biztonságos eljárások találhatók közöttük, noha a „leghatékonyabb” módszerekkel sem lehet 100%-os biztonságot elérni. A biztonságra vonatkozó igényeket többnyire kielégítik, alkalmazásuk azonban számos bioetikai jellegű problémát vet föl, mert pl.:

    • a testi egyesülés nem a maga természetes módján történik (pl. óvszer stb. alkalmazásakor);
    • bizonyos mesterséges eljárások megváltoztatják az emberi szervezet természetes működését (pl. a hormonális készítmények, a sterilizáció),
    • és/vagy súlyos, néha életveszélyes egészségkárosodást okozhatnak a nőnek, vagy az esetleg mégis megfogant magzatnak (pl. a méhbe helyezhető spirál), azaz ezek a módszerek nem tartják tiszteletben az emberi élet ökológiáját;
    • és/vagy több mesterséges módszer nem tartja tiszteletben a megfogant életet sem (pl. bizonyos fajta hormonkészítmények, tabletták, a méhbe helyezhető spirál) (Sgreccia, BK. 38., 43.).

    Végeredményben mindegyik mesterséges módszer valamilyen módon és mértékben beavatkozik a természet rendjébe, mert a természetes termékenységet mesterségesen megszüntetni, vagy pedig annak természetes érvényesülését, következményeit szándékosan meggátolni igyekszik. Általános értelemben mondhatjuk, hogy a mesterséges módszerek a házaspár termékenységét manipulálják.

    Egyedül a természetes családtervezés van teljesen összhangban a termékenység rendjével, mert nem avatkozik be a természetes folyamatokba, hanem az ember létfolyamatainak minden szintjén maximálisan alkalmazkodik hozzájuk. Akkor mondjuk, hogy a házaspár természetes családtervezési módszert alkalmaz, ha szexuális életében a fogamzást úgy igyekszik elkerülni, hogy a nő termékeny napjain nem létesít nemi kapcsolatot. A természetes módszer szerint élve a házaspárnak az előbb felsorolt problémák egyikével sem kell számolnia. A természetes családtervezéssel kapcsolatban azt a kérdést kell megvizsgálnunk, hogy hatékony és könnyen alkalmazható-e.

    Létezik-e természetes és biztos családtervezés?

    Sok házaspár a családtervezéssel kapcsolatos gondjait így fogalmazza meg: „Mit tegyünk, ha az Egyház által jónak tartott természetes családtervezés nem megbízható, ugyanakkor a választott fogamzásgátló módszer legalább biztonságos?” Nem egy asszony panaszolja, hogy több – sűrűn bekövetkező fogamzás, várandósság és szülés után – „védekezés nélkül fél a szexuális kapcsolattól”. A reális kép kialakítása érdekében vizsgáljuk meg azokat a kérdéseket, hogy alkalmazható-e a természetes családtervezés módszere a gyakorlatban, és ha igen, milyen feltételekkel.

    A természetes családtervezés alapjai

    A természetes családtervezés azon a biológiai tényen alapul, hogy amíg az ivarérett férfiak folyamatosan nemzőképesek, addig a nők termékenysége többékevésbé szabályos ritmikussággal változik. Ez azt jelenti, hogy a lányok, asszonyok biológiailag csak menstruációs ciklusuk bizonyos időszakában (a peteérés körüli napokon) termékenyek, egyébként nem.

    A nő termékenységének könnyen észlelhető testi jelei vannak. Ha ezeket megtanulja felismerni és értelmezni, növekszik önismerete, öntudata, tudását – párjával együtt – gyakorlatilag is felhasználhatja a családtervezésben. Ha a házasok valamilyen oknál fogva el akarják kerülni a fogamzást, testi együttléteiket a terméketlen napokra korlátozzák, amikor egyesülésükből – igen nagy valószínűséggel – nem fakad új élet, a termékeny napokon pedig tartózkodnak a házasélettől, mert ha ezeken a napokon történik házastársi aktus, abból nagy valószínűséggel gyermek foganhat. Ha viszont a pár gyermeket szeretne, együttléteiket nyilvánvalóan ezekre a napokra koncentrálják.

    A természetes családtervezés módszereinek kulcskérdése az, hogy a házaspár fel tudja-e ismerni a testi jeleket, és azokat megfelelően értelmezve biztosan meg tudja-e határozni az asszony ciklusának termékeny napjait.

    A természetes fogamzásszabályozással kapcsolatos kutatások szerint egy természetes módszer alkalmazásának hatékonysága döntően a következő tényezőktől függ:

    • a módszer jellemzőitől,
    • az elsajátítás szintjétől,
    • az alkalmazó magatartásától.

    Többféle természetes módszer

    A gyakorlatban többféle természetes családtervezési eljárás terjedt el. A következőkben – nagyon vázlatosan – néhány olyan természetes módszert ismertetünk, amelyek szűkebb-tágabb csoportokban Magyarországon is ismertek.

    Az első, tudományos igénnyel kidolgozott természetes módszer a japán Ogino és az osztrák Knaus nevéhez fűződik – közismert neve a „számolgatós” vagy naptármódszer. Az asszony ciklusának termékeny napjait az előző ciklusok hossza alapján statisztikai módszerekkel igyekszik meghatározni. Mivel a nők jelentős hányadának ciklusa ingadozó hosszúságú, az eljárás a gyakorlatban olyan megbízhatatlannak bizonyult, hogy ma már senkinek sem ajánlható.

    A modernebb természetes eljárások alapja az önmegfigyelés: a nő bizonyos testi jelek rendszeres megfigyeléséből következtet arra, hogy éppen termékeny vagy terméketlen. E testi jelek az ébredési hőmérséklet és a méhnyaknyák változásai, amelyek viszonylag könnyen megfigyelhetők, és ezekhez járulhat még pl. a méhszáj vizsgálata, valamint egyéb kiegészítő észrevételek.

    A csupán a méhnyaknyák megfigyelésén alapuló, nálunk is ismert Billings-féle ovulációs módszer – bár nagyon egyszerű – Európában azért nem tudott számottevően elterjedni, mert megbízhatósága a gyakorlatban éppen ezen a kontinensen maradt el a konkurens módszerekétől. Azok a párok, akiknek nem elsődleges szempontjuk a nagy biztonság, megelégedettséggel alkalmazzák.

    Az ébredési hőmérséklet mérésén alapuló hőmérőzéses módszer német nyelvterületen az 1900-as évek elejétől ismert. Hívő házaspárok körében éppen egy katolikus plébános, Wilhelm Hillebrand atya terjesztette. E téren végzett életművét az 1960-as években német egyetemek díszdoktori címmel honorálták. A módszert Gerhard Döring müncheni nőgyógyászprofesszor tette szélesebb rétegek számára ismertté, egy rövid és közérthető leírás formájában, először 1954-ben. A módszer helyes alkalmazás esetén nagyon biztonságos, azonban érzékeny arra, ha felhasználója hibázik.

    Lényegesen megbízhatóbbak a több termékenységi tünet párhuzamos megfigyelését magukba foglaló ún. tüneti-hőmérőzéses módszerek, melyek leírása magyarul is megjelent már (Kippley, Rötzer).

    A világszerte leginkább bevált természetes családtervezési módszerek előnyeit szintézisbe foglalta és továbbfejlesztette egy német, neves nőgyógyász, pedagógus, és pszichológus kutatókból álló munkacsoport (Arbeitsgruppe NFP), és pedagógusaik az új módszer oktatására didaktikailag igen gondosan megalapozott koncepciót is kidolgoztak (N&S Handbuch). Az új német módszer a felmérések szerint az eddig ismert természetes családtervezési módszerek közül a legbiztonságosabb, és a gyakorlatban is versenyképes az ún. modern, nagy hatékonyságú fogamzásgátló módszerekkel, pl. a tablettával.

    A módszer kellő szintű elsajátítása

    A felhasználóktól függő családtervezési módszerek csak abban az esetben biztonságosak, ha helyesen használják őket. Ennek előfeltétele, hogy az illető megfelelő oktatást kapjon a módszerről és a szükséges tudnivalókat kellő szinten elsajátítsa. Más módszerekkel (pl. a tablettával) összehasonlítva az a tapasztalat, hogy a természetes családtervezési módszer elsajátítása több energiát igényel. A tanulási fázis a hőmérőzés és a nyákmegfigyelés kettős ellenőrzését alkalmazó módszer esetében általában 3 hónapig tart. Kidolgozott, nyomtatott tananyag áll rendelkezésre, melyből az érdeklődők a szükséges tudnivalókat elsajátíthatják. A nők bizonyos rétege – általában a képzettebbek és a viszonylag szabályos ciklussal rendelkezők – ebből az anyagból jól tájékozódhatnak. Az autodidakta tanulás hatékonysága ugyanakkor korlátozott: a módszer alkalmazásának tényleges megkezdésekor gyakran olyan kérdések merülnek fel, amelyeket egy tankönyv nem tud kielégítően megválaszolni. Ezért szükség van olyan személyes jellegű tanácsadásra, amely képes a tanuló nő egyéni helyzetére szabott eligazítást adni.

    A pár magatartása

    A természetes családtervezési módszerek (TCST) alkalmazása során az eredmény nagymértékben az alkalmazó pártól függ. A módszer- és a felhasználói biztonság közötti különbség lényegesen nagyobb, mint a legtöbb más családtervezési módszer esetén.

    A TCST hatékony alkalmazásában lényeges szerepet játszik a pár kapcsolata, melyet a kutatók és az oktatók egyaránt gyakran hangsúlyoznak. Felmérések igazolják, hogy azok a párok sokkal sikeresebben alkalmazzák a TCST-t, ahol a férfi együtt tanul a feleségével, részt vesz a családtervezés kérdésének megoldásában. Ennek az a magyarázata, hogy a módszer használata szinte megköveteli, hogy a partnerek beszélgessenek, kommunikáljanak, viszont egyidejűleg felkínálja a lehetőséget arra, hogy a termékenységről, szexuális élményeikről, igényeikről megtanuljanak beszélni, és azok kikerüljenek a tabuk kategóriájából. A tanácsadónak az oktatás során fontos feladata az, hogy rávezesse a párt saját kommunikációjának fejlesztésére. Ez ismét aláhúzza az egyéni tanácsadás fontosságát.

    Azok, akik a módszert jól elsajátították, más szemlélettel és tudással folytatják szexuális életüket, mert tudják, hogy mikor termékenyek és lelkiismeretüknek megfelelően élhetnek ezzel a tudással. E házaspárok tanúsága szerint a módszer elsajátítására és alkalmazására fordított idő és energia bőven megtérül egységük, házastársi szerelmük örömteli átélése, gazdagodása által.

    Képzett tanácsadókra van szükség

    Az eddig elmondottak szerint a természetes családtervezés módszere a gyakorlatban is élhető, de ahhoz, hogy a házaspár számára a mindennapok során megfelelő biztonságot nyújtson, a párnak megfelelő módszert kell választania, azt kellő szinten kell elsajátítania és következetesen kell alkalmaznia. A megfelelő döntések meghozatala és a tanulás folyamata sokak számára jó szándékuk mellett sem magától értetődő dolog, ezért jogos igényük, hogy autentikus személyekhez fordulhassanak információért, segítségért.

    Az előzőkben is említettük, hogy a természetes családtervezés elsajátításához idő kell. Ez a tanulási folyamat a módszer egyik legkritikusabb időszaka, melynek során a tanácsadó szerepe kulcsfontosságú lehet. Ő vezeti be a párt az önálló alkalmazás „rejtelmeibe”, ugyanakkor a felelősség egy részét is ő viseli. Nem mindegy tehát, hogy milyen a tanácsadó felkészültsége, felkészítése, azaz a képzése.

    Tekintettel arra, hogy nagy horderejű kérdésekről lehet szó, a tanácsadáshoz nem elegendő a jó szándék és a hiteles emberség, de még önmagában az orvosi hivatás sem. A tanácsadónak szüksége van a természetes családtervezésre és határterületeire vonatkozó olyan naprakész, speciális (fiziológiai, egészségügyi, pedagógiai, pszichológiai és gyakorlati) szaktudásra is, mellyel a tanácsért forduló egyéni helyzetéhez igazított válaszokat képes adni. Magyarországon ezt egyéves, vizsgákkal záruló képzés keretében lehet megszerezni, a német tapasztalatok alapján kidolgozott képzési program mentén.

    Írásunkban azt igyekeztünk bemutatni, hogy a természetes családtervezési módszerek a gyakorlatban elsajátíthatók és alkalmazhatók, de ahhoz, hogy a házaspárok ezekkel a módszerekkel éljenek, meg kell teremteni a szükséges feltételeket: a megfelelő szexuális nevelést, a termékenység mibenlétéről szóló hiteles tájékoztatást, valamint a módszerek tanulásához nyújtott segítségnyújtást, melyek „az Egyház pedagógiájának részét kell képezzék” (FC. 33. 35.).

    Korunkban senki nem vonja kétségbe az emberek azon igényét, hogy problémáik megoldásához a megfelelő időben megfelelő segítséget kapjanak. Ezért fontos egy olyan természetes családtervezési tanácsadó-hálózat kiépítése, ahol a tanácsadók a helyi igényekhez, lehetőségekhez igazodva az érdeklődők lakóhelyéhez közel, könnyen elérhetően állnak rendelkezésre (FC. 35., EV 97.).

    A családtervezés témája – mint láttuk – összetett kérdés, amelynek a biológiai dimenziókon túl sok más aspektusa is van. II. János Pál pápa néhány nappal ezelőtt a római Szent Szív Egyetemen „A termékenység természetes szabályozásáról és az élet kultúrájáról” rendezett konferencia résztvevőinek küldött üzenetében hangsúlyozta, hogy a természetes fogamzásszabályozást az emberi személy egységének figyelembevételével kell szemlélni, nem elég pusztán a biológiai hatásmechanizmusokat vizsgálni. „Csak a házasfelek kölcsönös, teljes és visszavonhatatlan szeretetének kontextusában élhető meg az életfakasztás mozzanata – amelyhez az emberiség jövője kötődik–, a maga teljes méltóságában” (II. János Pál).


    Irodalom

    (BK.) „Az élet kultúrájáért”, A MKPK körlevele a bioetika néhány kérdéséről, MKPK Bp., 2003.

    (CSK.) „A Boldogabb Családokért”, A MKPK körlevele a hívekhez és minden jóakaratú emberhez a házasságról és a családról Magyarországon, MKPK Bp., 1999.

    (DV.) „Donum Vitae” instrukció, „A családi iránytű 5.” kötetében Magzatvédő Társaság – Szent Gellért, Szeged, 1990.

    (EV.) II. János Pál pápa: „Az élet Evangéliuma” című enciklikája, Szent István, Bp., 1996.

    (FC.) II. János Pál pápa: „Familiaris Consortio” című apostoli buzdítása, Szent István, Bp., 1982.

    (GS.) „Gaudium et spes” zsinati konstitúció, „A II. Vatikáni Zsinat tanítása” c. kötetben Szent István, Bp. 1992.

    (HV.) „Humanae Vitae” enciklika a helyes születésszabályozásról, az „Amit Isten egybekötött” c. kötetben Szent István, Bp., 1986.

    (VS.) „Veritatis splendor” enciklika az emberi élet sérthetetlenségéről, Szent István, Bp., 1995.

    (Fekete) Fekete Tamás, F. Szakos Éva: Szerelem, házasság, családtervezés, Távlatok 2000/1 (A jelen cikkben leírtak részletesebb kifejtését tartalmazza.)

    (II. János Pál) II. János Pál pápa üzenete a Római Szent Szív Egyetemen a Természetes Fogamzásszabályozásról tartott konferencia résztvevői számára 2004. január 30-án, Vatican Information Service 040130/260

    (Kippley) John és Sheila Kippley: A természetes családtervezés művészete, Szent István, Bp., 1986.

    (N&S Handbuch) AG NFP: „Natürlich und Sicher” Ein Handbuch für NFP-Beratern und Beraterinnen, AG NFP, Köln, 1991.

    (Rötzer) Dr. med. J. Rötzer: Természetes fogamzásszabályozás. Herder, Bp., 1992.

    (Sgreccia) Mons. Elio Sgreccia: Család és bioetika „Az élet és szeretet bölcsője” c. kötetben Püspökkari Családpasztorációs Bizottság, Bp., 1994.


    Feketéné Dr. Szakos Éva (1959) egyetemi oktató, a Családi Életre Nevelés Európai Intézetének alelnöke.
    Fekete Tamás (1959) tudományos kutató, a Természetes Családtervezési Tanácsadók Munkaközösségének elnöke.
    Tanácsadói oklevelüket a németországi Malthäser Arbeitsgruppe NFP-nél szerezték. 1985 óta házasok, három gyermekük van.

    Forrás: JEL, 2004. március (XVI. évfolyam 3. szám)