Magyar Balázs:

Egyházi személyek és segítőik

Sajátosságok, nehézségek és örömök

Öröm és üresség. Életünk két nagy ajándéka. Minek kerteljek: ebbe a kettőbe törik bele a fogunk. Nekünk, segítőknek is. Szinte rettegünk mindkettőtől, nem beszélve arról, ha egy időben törnek ránk. Mintha cselekedeteink dicsérete vagy büntetése állna előttünk. Biztatás és veszély? Pedig csak két fontos tantárgy. Jó lenne mindkettőt jelesre megtanulni. Pontosabban: jól, kezelni.

Gyorsulási kultúránk: gyermekkorunk óta mindenki arra biztat bennünket, hogy jobban, pontosabban, gyorsabban, szebben, tökéletesebben csináljuk dolgainkat. Ahogy a hétköznapi események, találkozásaink csepegtetik agyunkba az örömöt, fogadjuk azt, és hozzá is szokunk. Ha hirtelen örömzuhany ér, éppúgy megszédülünk (megrészegedünk), mint amikor sokáig elmarad tőlünk (kiürülünk). Előbb tanuljuk meg, hogyan kérjünk repetát a jóból, mint beteljesületlenül letenni a kanalat. Azt is előbb kóstoljuk, hogyan gyorsuljunk 140-re, míg a helyes lefékezés örömét és módját nem tanítja senki.

„Lelassulni az örömben” -ezt tanítsd meg nekem, Élet! Mint a vizet a fürdőben, nem folyatni, de mindig vágyni. „Elfogadni az ürességet, talán meg is ünnepelni... sőt, keresni!” - ezt szeretném jól megtanulni. Ha pedig párban érkeznek - miért ne?-, örülhetnék az ürességemnek. Igazán csak üresen örülhetek? Hogyan kezelhetném mások bajait, ha ezt a kettőt nem értem? Ha a segítésben is a sikert vadászom, vagy akárki örömét szeretném növelni? Akár a másét is.

Ebből a kettőből nem buktatnak (lásd magatartás, szorgalom), de bukunk.

„...Szókratész leült és így szólt: - Bizony jó lenne, Agathón, ha a bölcsesség olyan dolog lenne, puszta érintésre átfolyik egyikünkből a másikunkba, a teltebből az üresebbe, ahogyan a serlegekben is átfolyik a víz a gyapjúszálon át a teltebből az üresebbe...”

(Platón: A lakoma)

Csakugyan jó (enne (milyen is lenne akkor?), ha a bölcsesség folyna, mint a víz? Pestiesen szólva: „menne az észosztás”?

Hová és mit öntenénk át? Vagy honnan? És ki merne öntésre vállalkozni?

TÜKÖR

Négy közelítési zavart fontos elkülöníteni a nagy öntözgetések előtt:

SAJÁTOSSÁGOK

1. Speciális ellenállás

Az egyházi személyek segítése kapcsán mutatkozó ellenállás jóval nagyobbnak tűnik, mint világi személyeknél, ugyanakkor könnyebben lebontható.

A nagyobb ellenállás okai:

Miért bontható le könnyebben?

2. Miért tagadjuk a betegségünket?

3. A kapcsolatok betegsége

4. A kiégési tünetek

megjelenhetnek és felerősödnek. Egymás után, újabb stációként jönnek és kérdeznek: lelkesedés - megrekedés - frusztráció - hangulat zuhanás - kétségbeesés.

Apátia: a lélek válasza a frusztrációra. Nemcsak hangulati nyomottság, pszichés tempólassulás, de új negatív látásmód is megjelenik. (Áltálában életbölcsességnek álcázva - de humor és könnyedség nélkül.)

A munkában elmarad, reális kiutak nem mutatkoznak. „Majd az idő megoldja...” - mondja magában, s a változásokra, fejlesztésekre egyre kevesebb belső energiát mozgósít (ezt jól lehet mérni). Ezen a ponton lehet az új szokásokhoz új barátokat találni, állást, kapcsolatokat veszteni, leszázalékolás után bóklászni, eladósodni, megbízhatatlanná válni.

A reménytelenség irányába mozduló ember szociális közege megszűnt vagy megmerevedett, életveszélybe kerülése erősödik. Kiszámíthatatlan események láncolata következhet.

Megfelelő beavatkozási kísérlettel, lehetőséggel minden fázisból visszakanyarodhatunk, de ez szakirányú segítséget igényel.

A hatékony intervenciók hiánya miatt a kiégési tünetek hamarabb és drasztikusabban jelentkeznek.

A szenvedélybetegségek felerősödése a megrekedés utáni fázisokhoz társul.

5. Az intervenció

Szakmailag átgondolt, célirányos segítői tevékenység a kliens lelki egyensúlyának visszaállítása érdekében.

Célja: láttatni a problémát; egy vagy több folyamat megváltoztatása.

Nem célja: a személy megváltoztatása vagy meggyőzése! Nem egyenlő a „lelkizéssel”.

Sikere: (nem a beavatkozó személyes sikere!) a feladat pontos végrehajtása. Nem szabad függeni attól, hogy a kliens végrehajtja-c (az ugyanis a kliens sikere lesz).

Következményei: olyan változások, melyek nem mindig kellemesek és megnyugtatóak, valamint ronthatják az életminőséget is.

6. Elöljárók, kollégák ambíciói

Ezek is meghatározzák a korai segítés lehetőségeit. Tőlük tanulunk - általában a rosszat hamarabb. A nyugtalan vezető, elöljáró nagyon fárasztó és elkedvetlenítő tud lenni a beosztott számára. Tudattalanul is ellenük dolgozunk, olykor éppen az ellenkező irányba indulunk. Hányszor lehet látni hiperaktív szülő depresszióba burkolózó gyermekét, vagy fordítva. Aztán hányszor látjuk, hogy felettesünk nem „hisz” bizonyos dolgokban (például pszichológia), pontosabban nem tanulta, s mondjuk minden tennivalót jogi köntösbe, összefüggésbe öltöztet, mert éppen azt tanulta. Rémes dolgok sülnek ki, ha nem tudjuk saját területükön értelmezni a problémákat! A jó elöljárót az is minősíti, mennyire képes szélesíteni látókörét, mennyire képes tanulni másoktól. Aki jó szakember, ismeri határait és azokat a munkásokat is, akikkel egy műhelyben dolgozik. Csak ne gondolja magát zseninek, mert attól fogva gyártani kezdi a selejtet!

Hány vezetőt ismerünk, aki nem fogad el visszajelzést! Megkezdte saját tudásának lebontását és egyben közösségének züllesztését. Tekintélye megszűnt. Az egészséges kontroll egyszerre jelent parancsadást, megértést, elfogadást és önmagam megváltoztatását. A napi gyakorlatban sokszor csak szurkálódó vagy balhés instruálással találkozunk. A jó mester hosszú távon felel tanítványa eredményeiért. Ne a tanítványokra legyünk büszkék, hanem az együttgondolkodásra, mert ezzel előzzük meg a bajokat. A parancsolgatás nem vezet engedelmességre, sőt megkockáztatom: a parancsolgató ember nem ismeri az engedelmességet, hiszen a problémák szerkezetét sem ismeri fel. Fokról fokra veszti el szabadságát, diszharmóniában él, és ennek következtében másokat is bánt. Az igazi engedelmesség mindkettőnket gyógyítja. A jó segítő először önmagának segít!

Milyen az „érdektelen vezető” környezete? Érdektelenség esetén „beszorul saját munkájába”. A korlátolt ember csak azt tartja fontosnak, ami neki az. Érdektelensége (amely természetesen a közösség életére vonatkozik) kisugárzik környezetérc, és még jó, ha csak felháborodást kelt. Szomorú, ha görbe vonalzóval kezdünk rajzolni, s ezt magunk is belátjuk. „A példa ragadós” - szoktuk mondani. Sajnos a példaadó is lehet az! l-la egy köztiszteletben lévő vezető rossz példát mutat, még nem megyünk utána, de ha bűnében még dicsekszik is, a legkevesebb az, hogy megvetjük. Engedelmességet érdektelen (azaz kizárólag saját érdekeit kereső) vezető csak vér árán szerezhet.

Azt is szoktuk mondani: „a tekintély gyógyít”. A valódi tekintély (mert van hamis, pénzen szerzett!) elgondolkoztat, megváltoztat és testilelki gyógyulást szerezhet. A tekintély segít megtalálni önmagam, mivel nem építi, hanem bontja a falakat.

7. Szemérmesség

Gyakori nehezítője a terápiába kerülésnek. Nem egyszer találkozunk azzal a jelenséggel, hogy „az én bajom nem annyira fontos...”, vagy „elnézést, hogy élek...” Valójában nem szemérmességnek nevezném, inkább „önidegenségnek”. Nehéz segíteni annak, aki nem szereti önmagát kellőképpen, álszerénységével sokszor hibának, bűnnek tünteti fel betegségének tüneteit. Magától értetődik, hogy aki a bajt, a tévedést, a bűnt, a betegség tüneteit keveri egymással, az önmagának, másoknak sem leltet segítője. Megfelelő beavatkozás esetén jól feloldódhat, az. önállóság és a bátor önképviselet a jó segítés során nő.

Képileg is világosabb: aki már nem szemlesütve jár, hanem jól lát kifelé és befelé is, az belehelyezkedett gyógyulásába. Ezért is olyan fontos a látásunk. Nem véletlen az sem, hogy jézus milyen sok vakot gyógyított meg.

8. A közösségtől való félelmek

9. Segítők és segítettek örömei

Számtalan helyzetben tapasztaltam életemben, mennyire sokat segítenek nekem azok a betegek, akik elfogadják segítségemet. Mennyik közös az a víz, amelyet iszunk. Ezért állíthatom: az igazi gyógyításban mindkét félnek megoldódnak a problémái.

A SEGÍTŐK MEMENTÓJAKÉNT (AJÁNLOM MINDENNAPRA):

A segítő

nem a kancsót tartó személy, ahogyan hinni szoktuk,
sem a gyapjúfonál, amely átvezeti a nedveket,
sem fényes tálca a poharak alatt,
sem a Forrás, ahonnan a víz ered.
A segítő leginkább a pohár üressége.
Ha jól van jelen, maga a Víz utáni vágy.

A serpa és a hegy

A serpa az a személy, aki a terheket egy időre átveszi, de nem tünteti el.
Volt már a csúcson és a szakadékban is, ezért megy hátul, követve a többieket.
Figyeli, hol a helye.
Hagyja magát vezetni az általa jól ismert úton.
A serpa a csoportnak nem a motorja, hanem az emlékezete.
Nem alázatoskodik, hiszen egy konkrét feladatra szerződött.
A serpa az egyetlen a csoportban, aki nem akarja legyőzni a hegyet.

Forrás: EMBERTÁRS 2006/3


dugo@szepi_PONT_hu