Szegedi Piaristák

bolt.piarista.hu

Nyári ügyeleti napok:

Az ügyeleti napok a következőképpen alakulnak a nyári szünetben:

  • 2019. július 3. (szerda) 9:00-13:00
  • 2019. július 10.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. július 17.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. július 24.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. július 31.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. augusztus 14.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. augusztus 21.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. augusztus 28.(szerda) 9:00-13:00

Ezeken a napokon van lehetőség ügyintézésre.


Osztályozó-, javítóvizsgák időpontja:

2019. augusztus 26-én (hétfő) 9.00 órától


 

    Gondolatok a boldogság közgazdaságtanáról

    Takács Dávid
    MSc, PhD. Hallgató

    Széchenyi István Egyetem, Gazdálkodástudományi Tanszék,
    Multidiszciplináris Társadalomtudományi Doktori Iskola

    Napjainkban egyre több tudományos publikáció foglalkozik a boldogság kérdésével. A szerzők egyöntetű állásfoglalása szerint a boldogság az emberek legfőbb célja, ezért a közgazdaságtan – mint az emberek céljainak maximalizálását elősegíteni hivatott tudomány – nem hagyhatja figyelmen kívül az idevonatkozó empirikus kutatások eredményeit. Meglátásom szerint azonban ezek az eredmények korántsem kielégítőek ahhoz, hogy erre egy boldogság alapú közgazdaságtant lehetne alapozni (a jóléti gazdaságtan legújabb fejlődési állomásaként). Úgy vélem, hogy a szakirodalomban dominánssá vált boldogságdefiníció – a szubjektív jóllét koncepciója – csupán egy meglehetősen szűken vett értelmezése a fogalomnak. Elsősorban ezzel magyarázom az empirikus boldogságkutatás hiányosságait. Továbbá, felvázolom hipotézisemet a boldogság mibenlétét illetően.

    Az empirikus boldogságkutatás

    Azt mondhatjuk, hogy a második világháború utáni évtizedekben a jóléti állam megteremtésével a világ fejlett ipari államaiban az emberek széles tömegei számára korábban soha nem tapasztalt anyagi gazdagság vált elérhetővé (amit Hankiss Elemér [6] a proletár reneszánsz terminussal illetett). Amit vártak: egy nyugodtabb, biztonságosabb, szép új világ. Amint láttuk, láthatjuk, mindez nem teljesült – 68-as diáklázadások, megnövekedett stressz, agresszió és egyéb lelki betegségek. Másrészt az empirikus boldogságkutatások sem támasztják alá azt, hogy a jóléti állam fejlődésével párhuzamosan az általános boldogságszint is növekedett volna (lásd. [2], [3]). A jelenséget jóléti paradoxonnak neveztem el [12].

    A jelenség magyarázatául több elmélettel is szolgál a szakirodalom. Scitovsky azt találta, hogy az emberek az élvezetekhez való jutás módját tekintve előnyben részesítik a kényelmet a később ugyan nagyobb élvezeti nyereséggel kecsegtető de az elején komolyabb erőfeszítést igénylő tevékenységekkel szemben. A kényelem iránti igényt pedig a modern technika újabb és újabb vívmányai elégítik ki, ami által élénkül az anyagiakban vett fogyasztás, de a társadalom örömtelen (utalva a szerző főművének, [9] címére) marad, mert a valódi és tartós boldogságot csak az utóbb említett foglalatosságok eredményeznek. Pugno [8] a lélektanban használatos kötődéselméletet hívja segítségül, utalva arra, hogy manapság egyre kevesebb a stabilan kötődők száma, így az emberek alábecsülik a mások társasága (relational goods) nyújtotta élvezetet a piacon beszerezhető javakkal (market goods) szemben. Ugyancsak a bensőséges emberi kapcsolatok hanyatlásával érvel Lane lebilincselő című művében [7]. Frank [4]a közgazdasági imperializmus jegyében úgy gondolja, hogy a társadalmi rang, presztízs elérésének vágya az egyik legfontosabb emberi motiváció. Manapság többnyire a feltűnő fogyasztás, a státusszimbólumok juttatják kifejezésre az egyénnek a közösségi ranglétrán elfoglalt helyét. Mivel a rangért folyó küzdelem zérus összegű játék, az anyagi javak hajhászása e tekintetben hiábavaló, ezért – Frank leírása szerint – az emberek egyre intenzívebben erőfeszítéseket tesznek az anyagi javak előteremtése érdekében, amit a szerző a rat-race elnevezéssel illetett. A jelenség hasonlatos a biológiában ismert evolúciós túlszaladáshoz (runaway-selection), melynek során az egyedek a szelekciós nyomásnak engedvén olyan tulajdonságokat fejlesztenek ki, melyek a versenyben ugyan előnyt jelentenek, viszont az egyedek túlélési esélyeit rontják. Lényegében véve hasonlóan érvel a humanisztikus pszichológia egyik megteremtője, Rogers is.

    A jóléti paradoxon mellett a kérdőívezési technika általánossá válásának tulajdonítható az empirikus boldogságkutatás térhódítása. Az empirikus kutatás egy csapásra megoldotta (megoldottnak tekintette) a boldogság illetve a közgazdaságtanban alkalmazott hasznosság, jólét fogalmak mérésének évszázados problémáját, vitáját. Adott egyén boldogságát az illető utólagos, szubjektív értékítélete alapján mérték, s az így definiált fogalmat szubjektív jóllétnek (subjective well-being, SWB) nevezték el. A jóllétkutatás annyiban is gyerekcipőben jár, hogy nincsen egységes módszertana. A leggyakoribb kérdések 1) Mindent egybevetve mennyire érzi magát boldognak? 2) Mindent egybevetve menyire érzi magát elégedettnek? A megkérdezettnek pedig válasz gyanánt egy diszkrét skálán kell bejelölnie az általa érzett értéket pl. 0-10 vagy 1-7 között[1]. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a kérdésre adott válaszok jól korrelálnak többek között az egyén által felidézett kellemes és kellemetlen emlékek arányával, mosolygási gyakorisággal vagy a megkérdezett környezetében élőknek az egyénről adott jellemzésével, sőt az agy „boldogságközpontjának” aktivitásával. Van tehát egy szubjektív érzet – szubjektív jóllét – melynek létezik objektíve megragadható lenyomata (fiziológiai is).

    Mindez rendben is volna, csupán az ehhez kapcsolódó elméletekkel kapcsolatban vannak kifogásaim. Azt posztulálják ugyanis, hogy a boldogság – amit a szubjektív jólléttel azonosítanak – az emberi élet végső célja. Továbbá, az emberek minél tovább és minél boldogabban szeretnének élni, amit a boldogsággal korrigált életévek számának (Happiness adjusted Life-Years, HLY) mutatója fejez ki. Így a boldogságkutatás azt a célt tűzte ki maga elé, hogy felderítse azokat az objektív kritériumokat (jövedelem, életkor, lakhely stb.), amelyek meghatározzák a szubjektív jóllétet – tehát keresték a boldogság egyenletét ill. boldogságegyenleteket. Többen az egyéni szubjektív jóllétet intra- és interperszonálisan is összemérhetőnek tekintik, és egy a jóllétre alapozott gazdaságpolitika elméleti megalapozásán fáradoznak. Kritikámban a fenti kiinduló feltételeket bírálom, illetve a boldogságegyenletek hiábavalóságát hangsúlyozom.

    Az empirikus jóllétkutatás

    A boldogságegyenletekkel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy mindig találhatunk olyan kutatási eredményeket, amelyek alátámasztják a modellt, de olyanokat is, amelyek ellentmondanak adatokat tartalmaznak [2], [14]. (sőt, úgy gondolom, hogy bárki találhat kivételeket a környezetében) Másrészt az ún. taposómalom-hatás jelensége (ld. [2], [12]) éppen azt mutatja, hogy az objektív életkörülményeknek (néhány kivételtől eltekintve) elhanyagolható hatása van a szubjektív jóllétérzetre. Pusztán a fenti érvek is megkérdőjelezik a boldogságegyenletek konstruálásának jelentőségét. Az összehasonlíthatósággal kapcsolatos kifogásaimat kifejtettem [12].

    A szubjektív jólléttel szembeni egyik legfontosabb ellenvetésem az, hogy jelentős torzításoknak van kitéve. A döntő tényező az autentikusság kérdése. Egyetérthetünk abban, hogy egy orvosi lombikba helyezett agy, amely elektródákon keresztül olyan biofizikai információkat kap, hogy boldognak érezze magát, nem tekinthető a boldog élet egy formájának (bár nem zárhatjuk ki, hogy valaki ezt választaná).

    Kritikám hangsúlyosabb részében a jóllétkutatás alapelveit bírálom, elsősorban azáltal, hogy – meglátásom szerint – a szubjektív jóllét nem azonos a boldogsággal, annak legfeljebb csak egy szűk értelmezése, és így nem is lehet az emberi élet legfőbb célja. Ez utóbbi állításomat a természettudományok által is igazoltnak látom. Az evolúciós pszichológia álláspontja szerint az egyén célja genetikai fitnesszének – azaz utódai számának és minőségének (egészség, életrevalóság) maximalizálása, ami háttérbe szorítja az egyén jóllét és hosszú élet iránti igényét. Úgy vélem azonban, hogy az én értelmezésemben vett boldogság még az előbbi materialista célkitűzésnek is fölébe helyezkedik.

    Egy alternatív boldogságkoncepció

    Kutatásom célja, hogy felhívjam a figyelmet a HLY maximalizálás posztulátumának veszélyeire, valamint hogy olyan egyéb szempontokat vessek fel, amelyekkel pontosabban felmérhető az egyén boldogsága és kiküszöbölhetőek az empirikus boldogságkutatás anomáliái. Egy élet ugyanis lehet hosszú és szubjektív jóllétben gazdag – pl. úgy hogy valaki hedonista életvitelt folytat – de ugyanakkor tartalmatlan. Ez esetben – feltételezésem szerint – az egyén élete végén rádöbben erre, és rátör a boldogtalanság, ami egész addigi „boldogságát” is mintegy idézőjelbe teszi. Ezt fejezik ki Gyökössy Endre szavai: „… Ezért van olyan sok depressziós öregember, aki nem tudja pontosan, hogy mi a baja, de homályosan érzi: tévedés volt az egész élete. Valóban az, mert… nem tudta megélni önmagát, nem az lett, aki lehetett volna.” [5]

    Hipotézisem szerint az egyén boldogságnak egyetlen kritériuma van: kibontakoztatta-e élete során a benne rejlő tehetséget vagy sem? A boldogság az egyén élete értelmének – tudatos vagy tudattalan – megtalálásában, és az ennek megfelelően való cselekvésben áll. Úgy vélem, hogy az így értelmezett boldogság keresése, illetve megtalálása minden egyéb törekvést háttérbe szorít. Tehát lehet az ember szegény, nyomorék és szubjektív jóllétének szintje is lehet alacsony; ha a fentiek alapján boldognak mondható, akkor célfüggvényét maximalizálta.

    Ahogy Selye János írja: „… az élet célja az, hogy… a benne rejlő képességeket és ösztönöket kifejezésre juttassa.” ([11]: 95. o.) Rogers is hasonlóképpen vélekedik: „… élőlényekként természetünktől fogva arra törekszünk, hogy a lehető legjobbat kihozzuk magunkból.”

    Ez a boldogságkoncepció jelentős hasonlóságot mutat Arisztotelész nézeteivel. Magam is úgy vélem, hogy az egyén boldogsága csak élete végén állapítható meg. Tehát az ember csak akkor mondható boldognak ha teljesítette a küldetését – elfogadván, hogy minden embernek van küldetése vagy legalábbis hogy minden ember képes arra, hogy megtalálja küldetését. Nem értek azonban egyet Arisztotelész alábbi szavaival: „Mert semmiképp sem lehet boldog az az ember, akinek förtelmes alakja van, aki nemtelen származású, vagy aki magára van hagyva és gyermektelen…” ([1]: 25. o.) Az én felfogásomban ugyanis adottságaitól függetlenül mindenki számára elérhető a boldogság, ha – a bibliai történethez hasonlóan – jól sáfárkodik a rábízott tálentumokkal. További kutatásom célja a bemutatott boldogságkoncepció empirikus igazolása az életút-elemzés módszerével (különböző emberek élettörténetének holisztikus értékelése), valamint a jóllét és az én értelmezésem szerinti boldogság összefüggéseinek vizsgálata (mennyire marginális jelentőségű a kettő közötti inkongruencia).


    Hivatkozások:

    [1] ARISZTOTELÉSZ: Nikomakhoszi Etika (fordította: Szabó Miklós); Európa kiadó 1997, Budapest.

    [2] DIENER, E., SELIGMAN, M.E.P.: Beyond Money Toward an Economy of Well-Being American Psychological Society vol. 5. 2004 No. 1.

    [3] EASTERLIN, R.A.: Will raising the income of all increase the happiness of all? Journal of Economic Behavior and Organization, 1995 27, 35-47.

    [4] Frank, R. H.: Choosing the right pond. New York: Oxford U.P. 1985

    [5] GYÖKÖSSY Endre: Magunkról magunknak (7., bővített kiadás), Budapest, A Magyarországi Református Egyház Kálvin Kiadója, 1992

    [6] HANKISS, E.: Proletár Reneszánsz. Budapest, Helikon1999

    [7] LANE R. E.: Loss of Happiness in Market Democracies. Yale University Press. 2000

    [8] PUGNO, M.: The happiness paradox: a formal explanation from psycho-economics, 2004 http://www.unitn.it/events/he/download/pugno.pdf (2009.04.18.)

    [9] ROGERS, C. R. A.: Way of Being Los Angeles: JP Tarcher, 1980 In C. George Boeree: Carl Rogers. Biography and theory. http://www.ship.edu/ cgboeree/rogers.html (2009.04.18.)

    [10] SCITOVSKY, T.: Az örömtelen gazdaság. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1990

    [11] SELYE, J.: Stressz distressz nélkül. Akadémiai Kiadó Bp. 1976.

    [12] TAKÁCS, D.: A pénz (nem) boldogít (?) Közgazdasági Szemle, 52. Évf. 2005. 9. Sz. 683-697. o.

    [13] WORLD DATABASE OF HAPPINESS (WDH) http://www2.eur.nl/fsw/research/happiness/index.htm (2009.04.18.)

    [14] http://www.worldvaluessurvey.org/Upload/5_wellbeingrankings.doc


    1. A Veenhoven professzor által kialakított Világ Boldogság-adatbázisa [12] a különféle módszerekkel készült kutatási eredményeket igyekszik közös nevezőre hozni.