Szegedi Piaristák

bolt.piarista.hu

    Endreffy Zoltán:

    Az egyház és a pénz

    A magyar katolikus egyház 2000-ben 34 milliárd forinttal gazdálkodott, aminek nagyobbik része, 21,5 milliárd forint állami vagy önkormányzati támogatásból származott. Istennek tetsző-e, hogy a magyar katolikus egyház kiadásainak jelentős hányadát a Magyar Köztársaság állja? Nem mernék nyilatkozni Isten nevében, de az alkotmány és a katolikus egyház II. vatikáni zsinatának Gaudium et spes kezdetű konstitúciója azt sugallja, hogy nem.

    Az alkotmány kimondja, hogy a Magyar Köztársaság világnézetileg semleges állam, és egyetlen vallást vagy világnézetet sem részesíthet előnyben – kiemelt költségvetési támogatásban, adókedvezményben, előnyösebb működési feltételekben stb. – más vallásokkal és világfelfogásokkal szemben. Ha történetesen buddhista, krisnatudatú vagy muszlim lennék, igazságtalannak tartanám, hogy az én adóm egy részét az állam nem az én felezetem, hanem a számomra közömbös katolikus egyház hitéletének támogatására – templomok építésére vagy restaulására, papok, hittan-tanárok fizetésére, szerzetesrendek fenntartására és effélékre – fordítaná. Éppoly igazságtalannak tartanám ezt, mint amennyire igazságtalannak tarthatná, mondjuk, egy bélyeggyűjtő, ha az ő adójának egy részéből az állam a horgászok tevékenységét finanszírozná.

    A II. vatikáni zsinat Gaudium et spes kezdetű dokumentuma így beszél az egyház és az állam viszonyáról: Reményét az egyház nem veti az államtól felajánlott kiváltságokba. Sőt, le is fog mondani szerzett jogainak gyakorlásáról, mihelyt kiderül, hogy e jogok gyakorlása miatt kétségbe vonható: őszinte-e a tanúságtétele… (Az egyháznak) mindig és mindenütt legyen meg az a joga, hogy igazi szabadságban hirdesse a hitet, előadhassa szociális tanítását… hogy erkölcsi szempontból ítéletet mondhasson a politikai rendre vonatkozó dolgokról is, ha így követelik az emberi személy alapvető jogai vagy a lelkek üdvössége.

    Vajon eleget tesz-e a zsinat e tanításának a magyar katolikus egyház, amelyet ma bőkezű támogatásban részesít az állam? Tud-e ítéletet mondani az evangélium szellemében ”a politikai rendre vonatkozó dolgokról”, vagyis az állam politikájáról, ahogyan a zsinat kívánja? Nem fenyegeti-e az egyházat az a veszély, hogy az ő vezetői is úgy gondolkodjanak és cselekedjenek, mint a megélhetési politikusok, fizetett ideológusok és bértollnokok, akik akkor, arról és úgy beszélnek és hallgatnak, ahogyan kenyéradó gazdájuk meghagyja nekik?

    A zsinat idézett dokumentuma szerint „helytelenek az olyan politikai rendszerek, amelyek… a közjó előmozdítása helyett jogtalan előnyöket biztosítanak valamelyik pártnak vagy éppen a vezetőknek”.

    Polgártársaink jó része arra gyanakszik, hogy a kormány autópályák építésére, informatikai rendszerek kifejlesztésére, a diákhitel folyósítására és egyéb állami megrendelésekre azért nem ír ki közbeszerzési pályázatokat, hogy „kormányközeli” személyeknek és vállalatoknak juttasson jogtalan előnyöket. E gyanú jogosult vagy jogosulatlan voltáról az egyház azonban mélyen hallgat.

    A zsinat Gaudium et spes kezdetű dokumentuma azt is kimondja, hogy „a politikai tekintélyt… az államot képviselő intézményekben… a törvényesen meghatározott jogrend szabályai szerint kell gyakorolni”. Például a közszolgálati rádiókban és televíziókban is, amelyeknek a Magyar Köztársaság törvényei szerint a lakosság pártatlan tájékoztatását kell szolgálniuk, és nem szabad a kormánypropaganda puszta eszközeivé válniuk. Amivé a jelenlegi kormányzat alatt lettek – amiatt, hogy a médiakuratóriumok kizárólag kormánypárti tagokból állnak. A magyar katolikus egyház erről a kérdésről is hallgat, pedig a zsinati dokumentum szerint az egyháznak arra kell buzdítania híveit, hogy „a lehető legnagyobb részük kivegye részét a közügyekből”, aminek feltétele lenne, hogy az állampolgárok megfelelően tájékozódni tudjanak a közállapotokról. Azért hallgatna az egyház e kérdésekről, mert óvakodik olyasmit mondani, ami kellemetlen a kormánynak?

    A dokumentum felhívja a hívek figyelmét arra is, hogy „ki kell küszöbölni az Isten szándékaival ellenkező mindenféle társadalmi vagy kulturális megkülönböztetést, akár nem vagy faj, akár bőrszín vagy társadalmi helyzet, akár nyelv vagy vallás miatt”. Mivel ősi hajlandósága az embereknek a diszkrimináció, II. János Pál nemrég újból kimondta, hogy a „fajgyűlölet olyan bűn, amely súlyosan sérti Istent… Nem fohászkodhatunk Istenhez, minden emberi lény atyjához, ha nem vagyunk hajlandók testvérként viszonyulni az emberek egyes csoportjaihoz, akiket Isten ugyancsak a maga képére teremtett”. Köztük a magyar romákat is, akiknek megengedhetetlen rasszista megnyilvánulásokat kell ma elszenvedniük Magyarországon egyes állampolgárok, pedagógusok, rendőrök és önkormányzatok részéről.

    Súlyosbítja a magyar romák helyzetét, hogy az egyik parlamenti pártnak, a MIÉP-nek az egyik fő jelszava az antiszemitizmus, a cigányellenesség és általában az idegengyűlölet, és hogy a MIÉP vezető politikusai nyíltan rasszista uszítást folytatnak. A Magyar Katolikus Püspöki Kar, a pápa és a II. vatikáni zsinat figyelmeztetései ellenére, eddig még egyetlen egyszer sem ítélte el a magyar közéletben nem ritkán tapasztalható rasszista megnyilatkozásokat. Talán azért nem, mert a MIÉP rasszizmusát még soha nem ítélte el a kormány sem, amely bőkezűen támogatja az egyházat?

    Érdekes, hogy Michael Lake távozó EU-nagykövet szerint Magyarország szépen halad ugyan előre az EU-hoz való csatlakozás útján, a csatlakozást azonban hátráltatja néhány kevés, de annál szembetűnőbb és sürgetőbb hiányosság. Mégpedig a közbeszerzések és a médiakuratóriumok ügye, a magyar romák helyzetének, valamint a kormány és a MIÉP viszonyának kérdése.

    A magyar katolikus egyháznak természetesen nem azért kellene foglalkoznia e kérdésekkel, mert az EU megkívánja ezeknek az európai szellemű rendezését. Hanem azért, mert – ahogy a II. vatikáni zsinat erre világosan rámutatott – ma az egyház nem töltheti be a küldetését, ha nem foglal állást e kérdésekben.

    De vajon egy olyan egyház, amely kiváltságokra: jelentős pénzbeli támogatásban, sok tévé- és rádióműsorban és komoly állami befolyásban megnyilvánuló kiváltságokra törekszik, hirdetheti-e hitelesen a szegény, megfeszített Jézust és evangéliumát? Azt a Jézust, aki üldöztetést jósolt követőinek, és azt mondta tanítványainak: „boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket”? Akinek szeme előtt nem a trón és az oltár szövetsége, nem a palotákban lakó és luxusautókkal közlekedő apostolutódok, azaz püspökök lebegtek, és aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másokat, és életét adja váltságul sokakért?

    Forrás: Népszabadság, 2001. november