Szegedi Piaristák

bolt.piarista.hu

    Utazás az elég világába

    » Tartalom

    Utazás az elég világába

    Végtelen vágyakkal élünk itt a Földön, s közben végesek az anyagi körülményeink, lehetőségeink, készségeink, erőnk. Véges az idő is, amely beláthatóan a rendelkezésünkre áll. Választásainkat ezernyi körülmény, megszorítás, szükségszerűség határolja be. Bármilyen téren akarunk fejlődni, utunkat az elégedetlenség érzése kíséri.

    Jól tudjuk, hogy anyagi gyarapodásunknak, lélekszámunk növekedésének határt szabnak a földi erőforrások korlátai. Gyakran látnunk kell, hogy munkánk, találékonyságunk, alkotókészségünk nem mást szolgál, mint a keveseknek hasznot hozó, életünk terét felemésztő gazdasági növekedést. Ha más utat választunk – ha megtehetjük –, és a Föld sebein vagy az emberek gondjain próbálunk segíteni, ha hosszú távú változásokon munkálkodunk – akkor is naponta ezer módon szembesülünk azzal, hogy nem tudunk úgy élni, ahogy szeretnénk.

    Az elégedetlenség „szakirodalma”, legalábbis a sikerkönyvek csoportja állítja, hogy elérhető mindenki számára a hatalmas vagyon, a tökéletes egészség, a nyerők kiterjedt kapcsolatrendszere vagy a végtelen spirituális hatóerő. Jó érzékkel úgy sejtjük, hogy a megelégedést nem ezek nyomán érdemes keresnünk. Az MCC (Mennonite Central Committee) is más utat választ. Önkéntesei, munkatársai, diákok segítségével és élményei alapján dolgozta fel az elégedettség témáját. Az összegyűjtött anyag javát egyhónapos elmélkedés-sorozatba rendezte egyének, de még inkább közösségek számára. Ez a kiadvány arra keres választ, hogyan élhető meg a kiegyensúlyozottság elkötelezettségeink, vágyaink, szükségleteink, terheink között egyénileg; hogyan lehet társadalmi szinten is fenntartható módon élni, a jövő nemzedékekre és a teremtménytársakra is tekintettel. Az egyszerűsítést, a valóban fontos dolgokra figyelést, a fenntarthatóságot, a harmóniát tűzi ki célul. Arra biztat ez a kiadvány: lépjünk be a mindenki számára elég világába négy hétre – és ha tetszik, éljünk aszerint tovább, családunkkal, közösségünkkel.

    Az MCC a mennonita egyház segélyszervezete, világszerte kb. ötven országban van jelen. Munkája a helyi közösségek szükségleteihez igazodik, munkatársai nagyrészt az élelmiszerellátás, oktatás, egészségügy területén dolgoznak, katasztrófák, háborúk áldozatait, menekültjeit látják el, közvetítenek – a mennonita kezdettől erőszakmentes egyház –, munkahelyeket teremtenek. Kiadványukat, amely az „Utazás az elég világába” címet viseli, négy részletben közli az „Érted vagyok”.

    Kaland az elég világában

    „sem szegénységet, sem gazdagságot ne adj nékem…” – Példabeszédek 30:7-9

    Elég? Micsoda fogalom! Társadalmunk arra biztat: „Többre van szükséged. A több jobb. Nem élhetsz teljes életet, hacsak nincs ez és ez, no meg még amaz is a birtokodban.” Gyakran kérdezzük magunkban fáradtan: „Mennyit bírok még? Vajon belefér-e ez az újabb tevékenység amúgy is zsúfolt napjaimba?” Azt mondta egyszer egy lelkész a Fülöp-szigetekről: „Keresztény hitünknek nem az a lényege, hogy kevesebbünk van, mint amennyire szükségünk lenne, hanem hogy mindenkinek elegendő jut.” Egyszerű gondolat… mindenkinek elég. Elég étel… elég ruha… elég pihenés… elég idő a családdal… elég csend… elég idő Istennel. De mi az elég? Az „Utazás” során erre a kérdésre keressük a választ gondolkodva és tettekkel. Tegyük meg ezt az utat barátainkkal, diáktársainkkal, közösségünkkel, családunkkal. A barátok fontosak, nem azért, hogy ők mondják meg, hogyan gondolkodjunk és éljünk, hanem hogy elmondjuk történeteinket, bátorítsuk egymást. Az „Utazás” négy héten keresztül különböző témákat mutat be, naponta új történettel, bibliai idézettel, megbeszélésre váró kérdésekkel, tennivalókkal. Mindez arra hív, hogy lépjünk be a mindenki számára elég világába, s ebben gondolkodjunk, éljünk.

    Jó utat!

    „Aki sokat gyűjtött, nem bővelkedett, aki meg keveset, nem szűkölködött.” – Kor. II, 8:15

    Fürdés az elég tengerében

    Ha csoportosan mennek úszni az emberek, a bátrabbak mindig előbb ugranak a vízbe, azután odakiabálnak a többieknek a partra: „Gyertek, jó a víz!” Az Utazás történetei arra a kérdésre keresnek választ, hogy mi az „elég”. Hívnak minket is, hogy vessük bátran bele magunkat, éljünk az „elég” szabályai szerint. Persze nem egyformán lépünk a vízbe. Van aki fejest ugrik. Az ilyen emberek először az „ökológiai lábnyomokat”, és a melléklet más adatait nézik át, majd négy hétre előre készítenek tervet. Mások lábujjhegyen közelítik meg a vizet, azután egyre mélyebbre merészkednek. Az ilyen emberek naponta határozzák meg céljaikat az „utazás” során. Lesznek napokra, hetekre esedékes, esetleg az „utazás” hónapján túlnyúló feladatok. Senki ne próbáljon mindent végigcsinálni, mert belefárad. Válaszd azt a feladatot, amely illik hozzád; ha az aznapra eső nem érdekel, találj ki helyette mást. Jelölj ki egy hónapot! Kezdjétek az „utazást” azzal, hogy az „elég” szellemében összegyűltök: együtt tölthettek egy hétvégét valamelyikőtöknél, átnézve a kiadványt, készülődve a hónapra, együtt játszva, szolgálva, imádkozva, külsőségekben (étel, alvóhely) is egyszerűen. Vagy szentelhettek egy estét, egy szabadnapot az indulásnak. A tapasztalatszerzés végén ismét gyűljetek össze, hogy beszélgessetek az átéltekről, tervezzetek a továbbiakra.

    Gyertek! Jó a víz!

    I. Az út kezdete – elég öröm

    1

    1. Az élet értelme

    „Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.” – János 10:7-18

    Ezen a héten az élet értelmét vizsgáljuk. Miért és mire teremtődtünk? Mit kezdünk az életünkkel? Hogyan találhatjuk meg és érhetjük el célunkat? Az észak-amerikai kultúra ellentmondásos tanácsokkal lát el bennünket arra vonatkozólag, hogy hogyan tudnánk a maximumig fokozni életörömünket. Az Egyesült Államok katonai hirdetései szerint: „Légy minden, ami csak lehetsz, csatlakozz a hadsereghez!” Elégedettek leszünk, ha megtanulunk harcolni? Egy híres karórareklámot idézve: „Soha nem lehetsz elég gazdag és elég karcsú.” Megelégedettek lennénk szupermodell szépségű testtel és hatalmas vagyonnal? Az egyik sörreklám hegyi tóban horgászó férfiakat mutat dobozos sörrel. Így szól: „Ennél jobb már nem lesz.” Valóban dobozban rejlik a megelégedettség? Jézus azt mondta, hogy bőséges, teljes életet akar adni nekünk. Ezen a héten arról lesz szó, hogy mit jelent számunkra a teljes, bőséges élet. Életfilozófiánk legmélyebb hitünkből ered. Kifejezi, mit gondolunk Istenről és a világról. Amikor ezekről beszélgetünk, nem arról döntünk, hogy kinek van „igaza” és ki „téved”. Létünk misztériumának legmélyéről kapunk információkat egymástól.

    Dave Schrock-Shenk

    Milyen életre és tettekre teremtettek engem?

    A bőséges életről alkotott elképzelés nagyszerűnek – és nagyon személytelennek tűnhet.

    Mindannyiunknak sajátos tehetsége, érdeklődési köre van.

    Az életünk akkor lesz teljes, ha rájövünk, miképpen illeszkedhetünk be a nagyobb elképzelésbe.

    Melyik szentírási rész, vers, történet, ének vagy idézet foglalja össze az életről alkotott véleményemet?

    Mi az elképzelésem arról a „bőséges életről”, amit Jézus ígért nekünk?

    Sorolj fel tíz olyan dolgot, amit nagyon jól tudsz csinálni!

    2

    2. Csaknem mindent nélkülözni

    „…Érte mindent elvetettem,… csakhogy Krisztust elnyerhessem…” – Filippieknek 3:7-16

    „A lelki élet titka az a hajlandóság, hogy csaknem mindent nélkülözzünk” – ismeretlen szerző.

    Észak-amerikaiként számomra a szabadság egyenlő a választási lehetőségekkel. Az egyik üzlet 135 féle gabonapelyhet árul. Ekkora választási lehetőség megbénít – hogyan tudnék ennyifélét kipróbálni? Huszonévesen azt gondoltam, mindent meg tudok tenni; hosszútávon dolgozom az egyháznak, megházasodom és családom lesz, mások szolgálatának szentelem az életem, „normális” életet élek. Amikor 35 éves lettem, váratlanul rájöttem, hogy nemsokára eltűnik az életemből a gyermekvállalási lehetőség. Választásainknak következményei vannak. Mégsem bánom életem egyik döntését sem. Azzal, hogy szegény embereket segítek, más lehetőségeket kizárok az életemből. Mégis szabadabbnak érzem magam, mert nem aprózódom el azzal, hogy minden utamon felmerülő lehetőségnek utánajárok. „Választásaimnak szabad utat hagyni” csak akkor tudok, ha nem kötelezem el magam hosszú távra életem során. Ha Jézust követem, el kell fogadnom, hogy az út szűk, a hűséggel nem jár együtt a vég nélküli választási lehetőség. De a szűk úttal vállalt határok a szükséges mederbe terelik energiáimat, hogy céllal és irányultsággal áramolhassanak. Ha hajlandó vagyok „csaknem mindent nélkülözni”, egyedülálló, teljes és mély lelki elhivatottságot élhetek meg.

    Susan Classen

    Hogyan hatnak rám a körülöttem lévő választási lehetőségek?

    A látható, tapintható jelenségeket megérteni egészen más, mint kapcsolatunk Istennel, aki nem látható, nem tapintható.

    Isten-kapcsolatunkban nem támaszkodhatunk mások mércéire. Ha őszinte kérdéseket teszünk fel önmagunknak, növekedni fog ez a tudatosságunk.

    Életünk ideje véges, nem tehetünk meg mindent. Ha egyvalamit választunk, gyakran le kell mondanunk más lehetőségekről. Akkor leszünk elégedettek, ha alapvető választásaink alapvető értékeinket tükrözik.

    Mondhatom-e őszintén, hogy Isten a legfontosabb az életemben?

    Életem során melyek voltak azok a választások, amelyek Istennel való kapcsolatomat tükrözik?

    Tölts ma 15 percet Istennel! Imádkozz, elmélkedj séta közben, olvasd a Bibliát vagy írj naplót! Próbáld meg az Istennel töltött időt napjaid állandó részévé tenni.

    3

    3. A vadvirágok utáni adó

    „Csepegnek a puszta legelői és a halmokat vígság övezi.” – Zsoltárok 65

    Amikor az adóelszámolást készítettem, feltűnt, hogy az állam szegénynek minősíti családunkat. Ennyire szegények vagyunk: ötéves fiam jelentette, hogy egy májfű nyílik a dombon. Előző évben néhány vadvirágot ültettünk át a dombunkra. (Mi az értéke egy májfűnek az adózási űrlapon?) A férjem erősen megrándította a hátát néhány évvel ezelőtt – egy kertész számára ez katasztrófa. Barátaink kisegítettek a bajból: egy nyolcéves kisfiú gyomlálta ki a zöldbabot a kertünkben. (Mennyit ér a barátság dollárban?) Többgyermekes anyaként nem könnyű elmélkedésre időt találnom. Legjobban reggel tudok imádkozni, amíg fejem a kecskéket. (Tisztelt adóbehajtók: Levonható az adónkból farmköltségként annak a harminc percnek az értéke, amit a Nagy Tanácsadóval töltök?) Munkám közben Istenemmel vagyok kapcsolatban. A férjem és én többet kereshetnénk, ha más foglalkozást választanánk. De lenne-e időnk olyan vadvirágültetésre a fiunkkal? Tudnánk-e egymásnak segíteni a szomszédainkkal? Lenne-e időm az imádságra, ha túladnék a kecskéinken, amelyek „nem gazdaságosak”? Én továbbra sem a „módosított értékű bruttó jövedelem” szerint ítélem meg a vagyonunkat, és boldog vagyok szegénységem gazdagságában.

    Ellen L. Davis-Zehr

    Milyen mércék szerint értékelem már meghozott döntéseimet?

    Mindannyian hozunk döntéseket életünkkel kapcsolatban. Ahogy ezek szerint élünk, mások ezer módon adják tudtunkra, hogy szerintük indokolt és fontos volt-e a döntés.

    Utólag felül kell vizsgálnunk, jók voltak-e korábbi választásaink, s azok az értékek és elkötelezettségek, amelyek elsősorban befolyásoltak minket döntéseink meghozatalakor.

    Életvezetésem tükrözi-e a számomra legfontosabb értékeket?

    Legközelebbi barátaim támogatják-e értékrendemet, vagy megpróbálnak eltávolítani hitemtől?

    Válassz ki valakit, akinek életstílusa legjobban vonz téged! Hívd meg ebédre! Beszélgess vele terveidről, értékeidről. Kérdezd meg tőle, hajlandó-e rendszeresen találkozni veled, beszélgetni arról, hogyan lehet olyanfajta életet élni, amelyre lényed legmélyéről vágysz.

    4

    4. Láttam a pigmeusok táncát

    „…a hegyek és halmok ujjongva énekelnek ti előttetek…” – Ésaiás 55:6-13

    Az élet időnként meglepetéseket tartogat.

    Mennyi csodálatos élményem gyűlt fel az elmúlt 40 év alatt!

    Jók is… rosszak is…

    Láttam a pigmeusok táncát.

    Úsztam az Indiai-óceánban.

    Kagylókat gyűjtöttem Zanzibár szigetén.

    Láttam a keringő derviseket Khartoumban,

    és egy lázadást Khampala közepén.

    Éreztem a szantálfának, a tömjénnek és a mirhának az illatát.

    Emlékszem a nyitott kanálisok, az égő szemét, a rothadó hús, a száradó hal és a teveürülék szagára.

    Ébredtem a muzulmánok reggeli imádságának hangjára.

    Hallottam, ahogyan felrobbant egy taposóakna.

    És pisztolylövéseket ünnepléskor, lázadáskor, félelemből, dühből.

    Egy AK 47-est rám szegeztek, amikor ellopták az autónkat.

    Tudom, hogy sok minden van az életben, amit még nem tapasztaltam,

    és élhettem volna teljesebb életet is.

    Meglep, hogy a sajnálkozás efölött nem életem legfontosabb gondja.

    Most megpróbálom elképzelni magamat 50, 60, 80 évesen.

    Mekkora boldogságot jelent, hogy még a fél életem hátravan.

    Még negyven év tele lehetőségekkel, élményekkel, emberekkel.

    Még negyven évig élhetek azzal a férfival, akit szeretek.

    Még negyven évig járhatok Isten útjain, és szerethetem őt.

    Le vagyok nyűgözve.

    Pam Ferguson

    Milyen váratlan örömet hozott nekem az élet?

    Meg van írva, hogy Isten arra a helyre hív minket, „ahol találkozik nagy örömünk a világ nagy vágyakozásával”.

    A fenti elmélkedés írója olyan megtörtént eseményekről mesél, ahol veszéllyel és szükséget szenvedő emberekkel találkozott. Mégis arról ír, hogy jó élete volt. Nem kellett választania a között, hogy teljes élete legyen, és dolgozhasson másokért.

    Sokan végeznek számukra érdektelen a munkát, mert nincs lehetőségük mást csinálni. Mások meggyőződésükkel ellentétes munkát vállalnak, mert jól kereshetnek.

    Sokszor szükségleteink megfogalmazásától függ, hogy találunk-e olyan munkát, amiből meg tudunk élni, egyszersmind másoknak is hasznára vagyunk vele.

    Mely élményeimből származik a legtöbb öröm?

    Van-e mód arra, hogy olyan megélhetést válasszak, amivel másoknak is hasznára lehetek?

    Írj verset vagy más elmélkedést eddigi életed főbb állomásairól.

    5

    5. Kétes feltevések

    „…nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.” – Lukács 12:13-34

    Néha megkísért az a gondolat, hogy ha félre tudnék tenni elég pénzt, akkor pihenhetnék és lenne időm a számomra fontos dolgokra: minőségi időtöltésre a barátaimmal és a családommal; nehéz időket megélt emberek segítésére. Az a gyanúm azonban, hogy téves ez a logika, hiányzik az ellentmondó bibliai elvek valamilyen felszabadító egyensúlya. Anthony de Mello, indiai pap története erre az ellentmondásra emlékeztet.

    A gazdag gyáros északról megdöbbenve látta, hogy a déli halász kényelmesen fekszik a csónakja mellett.

    – Miért nem halászik? – kérdezte a gyáros.

    – Mert mára elég halat fogtam. – mondta a halász.

    – Miért nem fog többet?

    – Mit kezdenék vele?

    – Több pénzt kereshetne, azon motorcsónakot vehetne, mélyebb vizekre evezhetne, és több halat foghatna. Azután jobb hálókat vehetne, ezekkel még több halat foghatna, ami még több pénzt jelentene. Nemsokára két csónakot vehetne… talán egy egész flottát. Akkor aztán olyan gazdag lenne, mint én.

    – Akkor mihez kezdenék?

    – Élvezhetné az életet.

    – Mit gondol, most mit csinálok?

    Earl Martin

    Mi a jó egyensúly a „kielégülés elodázása” és a „holnapért nem aggódás” között?

    1957-ben az átlag amerikai fizetés 8000$ volt (mai árfolyam szerint). Ma az átlagkereset több mint 16000$, vagyis megkétszereződött. Mégis 30%-ra esett 42%-ról azoknak az embereknek az aránya, akik meg vannak elégedve anyagi helyzetükkel.

    Ha a nálunk gazdagabbakkal hasonlítjuk össze magunkat, vagy azon tépelődünk, mennyit tudnánk kereshetnénk, soha nem leszünk boldogok és elégedettek. Az „elég” nem egy számszerű cél, hanem hozzáállás kérdése.

    „Két módon lehet megelégedettségre jutni. Az egyik mód az, hogy egyre többet gyűjtünk. A másik mód az, hogy kevesebbel is beérjük.” – G. K. Chesterton

    Életem során egyre több lesz-e a birtokomban lévő tárgy, vagy egyszer csak kimondom majd: elég?

    Mennyit kell összegyűjtenem ahhoz, hogy megtehessem, amit igazán meg akarok tenni?

    Mit teszek jelenleg azért, hogy élvezzem az életet?

    Tölts el egy estét a szüleiddel, nagyszüleiddel, vagy olyan ismerősöddel, aki már nyugdíjas! Kérd meg őket, beszéljenek arról, milyen döntéseket hoztak életük alakításával kapcsolatban! Mely döntésük hozta a legtöbb örömöt? Mi az, amit visszagondolva többször szerettek volna csinálni?

    6

    6. Szabaduljunk meg a színleléstől

    „A hívek mind összetartottak, és közös volt mindenük… örömmel és tiszta szívvel vették magukhoz az ételt.” – ApCsel 2:43-47

    Egy dolgot nagyra értékelek azokban az emberekben, akiket Lao népéből ismerek: nem színlelnek. Ez persze részben kulturális örökség, és a szegénységgel is összefügg. Anyagi nehézségben az embereknek osztozniuk kell egymással. Ily módon szabadon lehetnek önmaguk, de nem kell fenntartaniuk a látszatot, hogy egyedül is boldogulnak. Ez különösen nyilvánvalóvá vált egy többhetes úton, mikor falvak sorát látogattuk végig. Kis szobákban aludtunk, nyitott ablakok és ajtók mellett. Az élet napi ritmusa – főzés, fürdés, mosás, látogatások – kint, közös tereken zajlott. Szobánk nem volt magánszentély, mint nyugaton. Laoi kollégáink be-bedugták a fejüket, hogy üdvözöljenek bennünket. Idővel megtanultuk élvezni ezt a közelséget és kötetlenséget. Amikor egy nagy városba értünk, ahol egyedül aludhattunk légkondicionált, fürdőszobás hotelszobáinkban, úgy éreztem, el vagyok vágva a kollégáimtól, akikkel együtt töltöttük az elmúlt heteket. Nem voltak többé nyitott ablakok, és nem éreztük a szükségét, hogy kiüljünk a verandára egy kis friss levegőért. Nem volt szükségünk egymásra. Gyakran eltűnődöm, hogyan befolyásol minket vagyonunk. Míg élvezem otthonom kényelmét, feladtam-e a reményt, hogy másokkal közvetlen tudok lenni? Míg függetlenségemet építgetem, be merem-e szabadon vallani, hogy szükségem van másokra?

    Linda Gehman Peachey

    Falakat vagy hidakat építek magam és az emberek közé azokból a dolgokból, amelyek a birtokomban vannak?

    Mit mondanak nekem mások arról, hogy szükséges-e, kívánatos-e „egy saját hely”? Kinek a gondolatai ezek?

    Ha leégne a házam, kit kérnék meg, hogy ideiglenesen szállást adjon?

    Beszéljétek meg csoportotokban, ki, milyen dolgot szeretne venni az elkövetkezendő hat hónapban. Válasszatok ki ezek közül valamit, és vegyétek meg, használjátok közösen.

    7

    7. Az egyetlen szükséges dolog

    „…Útjukon betértek egy faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta házába…” – Lukács 10:38-42

    Amikor megérkeztem a Belo Jardim nevű városba, egy 70 éves özvegyasszony, Dona Josefa adott szállást. Két évig voltunk szomszédok. A nap bármelyik szakában örült látogatásomnak, és sokszor találkoztam nappali szobájában más asszonyokkal, akiket szintén megragadott bölcsessége és humora. Örömmel tette félre a munkát, hogy az emberekre összpontosíthasson, mert ez volt számára a legfontosabb. Nem aggódott amiatt, hogy készüljön a látogatókra; tudta, hogy jelenléte a legfontosabb. „Mária… odaült az Úr lábához, és hallgatta a szavait, Márta meg sürgött-forgott, végezte a háziasszonyi teendőket.” Én mindig jó előre meghívtam az embereket. Kitakarítottam, aggódtam, hogy elég lesz-e az ennivaló. Doña Josefa gyakran nevezett a lányának. Vajon mennyit tanultam második anyámtól? Lehet, hogy valami nagyon fontosat? Hogy eszeveszett készülődésem elvonja a figyelmemet vendégeimtől? Hogy ők akkor érzik leginkább otthon magukat, ha teljesen rájuk figyelek, a házimunkát félretéve? „Az Úr azonban így válaszolt:… sok mindenre gondod van és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges…”

    Sally Jacober

    Mi a legnagyobb ajándék, amit az életembe belépő látogatónak adhatok?

    Mikor találkoztam lenyűgöző vendégszeretettel valakinek az otthonában?

    Mivel érték el, hogy otthon érezzem magam?

    Kinek a jelenléte old fel legjobban? Mit tesz az illető ezért?

    Összefoglaló kérdések:

    Mit tudtam meg önmagamról ezen a héten?

    Tapasztalatgyűjtés közben mit élveztem a legjobban?

    Mit találtam a legnehezebbnek?

    II. Lépj ki – elég egyszerűség

    8

    8. Félelem az elégtől

    „Azt sem tudom, mit teszek, hiszen nem azt teszem, amit szeretnék, hanem amit gyűlölök.” (Róm 7,14-25)

    Az emberek, akiket a kis mexikói városban meglátogattunk, nagyon szegények voltak, bármilyen mérce szerint. Mégis együtt nevettek, tréfálkoztak és dolgoztak. Összegyűltek a templomban imádkozni, az iskolában beszélgetni és játszani. „Az élet jó itt – gondoltam – még nincs is meg sok minden, ami otthon megszokott.” Azután elgondolkoztam: „Mi teszi értelmessé az életemet?” Fiamra és feleségemre gondoltam, a közösségünkre, a háztömbünk előtt minden évben megrendezett virágültetésre, munkahelyi, templomi eseményekre. Nem jutott eszembe sem a házam, sem az autóm, sem a tévém vagy a videóm, semmilyen „tárgy”. Folytattam a gondolatmenetet: – Hiszel benne, hogy a gazdagok és a szegények közötti szakadék sérti Isten akaratát. Hiszel benne, hogy ha sok „dolgot” használsz, azzal a Földnek okozol kárt. Ha a családod és a barátaid jelentik életed értelmét, miért nem adod el az autódat, és költözöl kisebb házba? Nem fogsz szükséget szenvedni, és hited szerint élhetsz. „Eladni az autómat!” Rossz érzéssel gondoltam arra, mennyire kiszolgáltatott az ember a zsúfolt buszokon. „Hogyan is tudnám eladni a házamat? Hogy férnénk el kisebb helyen?” Itt megálltam, lesújtottak saját gondolataim. Hitem és tapasztalataim azt súgták, hogy kevesebb tárggyal is teljes életet élhetnék, de a gyomrom összeszorult a gondolattól, hogy kevesebbel boldoguljunk. Miért olyan ijesztő az elég? Hogyan tudnék kitörni tárgyaim fogságából, hogy hitem szerint élhessek?

    Dave Schrock-Shenk

    Mi ad életemnek értelmet?

    A „dolgok” segíthenek a mindennapi életben, kreativitásunk kifejezésében, kapcsolataink megerősítésében. Ugyanakkor elvonhatnak attól, amit igazán akarunk az életünkkel kezdeni.

    Ahogy kapcsolatba kerülünk velük, az anyagi dolgok „önálló életre kelhetnek”. Ha ezt megértjük, ez fontos felismerés lehet, ahogy életünk legmélyebb örömét és értelmét keressük.

    Mi mindenem van, amire nincs szükség a számomra legjelentősebb tevékenységekhez?

    Mit tennék a szabadidőmmel, ha lehetne feleennyit dolgoznom?

    A melléklet adatai szerint a legtöbb észak-amerikainak egyharmadára kellene csökkentenie „ökológiai lábnyomát”, hogy a globális átlagot elérje. E számítás legfőbb elemei a közlekedés, az élelem és a lakásmegoldás (lakbérrel vagy lakásrészlettel, rezsivel). Számold ki, mennyit költesz, illetve a családod mennyit költ erre a három dologra évente! Azt is számold ki, mennyi pénzt takarítanál meg, ha ezekre a dolgokra az eredeti költség egyharmadát költenéd csak!

    9

    9. Add nekünk ezt a napot

    „Isten nem azokat választotta-e ki, akik a világ szemében szegények, hogy… örököljék az országot?” (Jakab 2,1-7)

    Tanító úr, kölcsön tudna adni öt bahtot?” Belenéztem a 12 éves Piak izzadtságtól maszatos arcába. Tanítványom volt, és éppen most kért tőlem 20 centet (kb. 50 Ft-nak felel meg). Nemrég ért haza a bangkoki szeméttelepről, ahol szétválogatja a szemetet, eladja a talált üveget, bádogot, papírt és műanyagot. „Mire kell neked a pénz? Egy kis szerencsejáték a barátaiddal, ugye?” – tréfálkoztam. „Nem, tanár úr, tegnap beteg voltam, és csak 10 bahtot tudtam keresni a szokott 15 helyett. Így nem tudom megvenni a nagymamám orvosságát.” Ezután Piak elmondta, hogy a szülei nemrégen elhagyták őt és a testvérét. Most a nagymamájukkal élnek abból, amit Piak minden nap iskola után keres a szeméttelepen. Estig dolgozik, így 15 bahtot keres, amiből tízért ételt vesz hármójuknak, ötért pedig gyógyszert a nagymamának, aki állandóan köhög. Dühös voltam magamra, amiért viccelődtem a szerencsejátékkal. Mint annyi emberben, úgy látszik, bennem is él az előítélet, hogy a szegények azért szegények, mert lusták és elpazarolják a pénzt. Benyúltam a zsebembe, és elővettem 100 bahtot. „A tiéd – mondtam –, ma vegyél magadnak valami finomat.” „Nem fogadhatom el. Csak ötöt kérek. Holnap lógok az iskolából és többet dolgozom. Este már vissza is tudom fizetni a pénzt.” Az 5 bahtos érme értékes aranynak tűnt, ahogy odanyújtottam neki. Mosolyogva mondott köszönetet és újból megígérte, hogy másnap visszaadja. Néztem, amint fáradtan elment és könnyek futottak végig az arcomon. Mennyi mindent tudna a világnak tanítani Piak, ha figyelnének rá!

    Max Ediger (a Soi On Nhut Általános Iskola igazgatója) elbeszélése alapján

    Mit tanult az iskolaigazgató Piaktól?

    Az életnek anyagi alapja van. Alapvető szükségletünk az étel, a ruha és a lakás. Máté 6. fejezetében Jézus azt mondta a tanítványoknak, hogy Isten ismeri szükségleteinket, imádkozhatunk ezekért a dolgokért, és Isten megadja nekünk, ami a legfontosabb.

    A gazdag Északon kevesen dolgoznak olyan keményen, mint Piak. Mégis, bárki, akinek munkája van, többet keres nála, mert a globális gazdasági rendszer rendkívüli mértékben „felnagyítja” kereseti lehetőségeinket.

    Ha mi, ilyen lehetőségekkel, be tudnánk érni az „eléggel”, akkor nemcsak osztozni tudnánk a javakon az olyan emberekkel, mint Piak, hanem életünk is nyugodtabb, stresszmentesebb lenne.

    Vajon Isten Máté 6. részben tett ígérete teljesül-e abban, ahogy Piak magára és családjára keres?

    Többet dolgozom-e hetente, mint amennyit szeretnék?

    Ha igen, minek kellene történnie velem ahhoz, hogy kevesebbet dolgozzak?

    Nézegesd a csillagokat! Kérj meg valakit, aki ért hozzá, hogy segítsen felismerni az alapvető csillagképeket! Este imádkozz azokért, akik ezeket a csillagokat nézik éjszaka, és akik a mindennapi kenyérért imádkoznak a Teremtőhöz!

    10

    10. Az öröm nem tárgyakban rejlik, hanem mibennünk

    „Miért adtok pénzt azért, ami nem kenyér, és gyűjtött kincseteket azért, ami meg nem elégíthet? (Ézsaiás 55,1-5)

    A tavalyi anyák napján 11 éves lányom, Laura összefoglalta, miért szeret: 1) jól főzök, 2) érdekeseket mesélek, 3) elviszem őt vásárolni. Mindhárom időigényes inkább, mint pénzigényes. Ami a gyerekeim ízlését illeti, nem válogatósak. Legjobban a palacsintának, rántottának, spagettinek, pizzának és az egyszerű kenyérnek örülnek. Meglepett, hogy könyvmoly lányom megjegyezte azokat a meséket, amiket olvastam neki. Egyedül is tudna olvasni, de amikor én olvasok neki, összebújunk az ágyon, megbeszéljük a hallottakat, kiemeljük az értékeket. No de a vásárlás! Elrontottam valamit, hogy a lányom egyik kedvenc időtöltése a pénzköltés a sétálóutcákban? Némi megfontolás után rájöttem, hogy a vásárlás egyike azon ritka alkalmaknak, amikor egyedül lehet velem, mivel családunk férfitagjai utálják az üzleteket. Nem kér olyant, amire nincs szüksége. Egyszerűen szeret kimozdulni, járkálni. A sok felesleges dolog között gyakran kifejthetjük véleményünket. „Laura, nézd ezt a szép pulcsit!” „De anyu, nincs szükségünk ilyen drága holmira!” „Hogy tetszik ez a ruha?” „Nem vetted észre, hogy vegytisztítani kell? Minek költsünk ilyesmire?” A gyermekeim néha túl sok dolgot kérnek. De amikor elgondolkodnak azon, hogy mi a legfontosabb, az időmet akarják, együtt elköltött étkezéseket, közös meséléseket és kirándulásokat. Ilyen alkalmakkor tudunk arról beszélni, hogyan válaszolunk Jézus meghívására az életre.

    Susan Mark Landis

    Megadom-e azoknak, akik szeretnek engem, azt, amit a legjobban szeretnének tőlem?

    Egyszerű dolgokat is fel lehet használni arra, hogy a különleges együttlét hangulatát megteremtsük szeretteink körében. Művészeti alkotásokat is hozhatunk létre egyszerű tárgyakkal. Ilyenkor a bennünk élő teremtő, szerető Isten képét formáljuk meg.

    Tudok-e annyi időt tölteni szeretteimmel, amennyire szükség van kapcsolatunkhoz?

    Mit kellene tennem, hogy több időm legyen?

    Teremts különleges alkalmat a „semmiből” valaki számára, akit szeretsz. Gondold végig, mit csinálna a legszívesebben. Csak kéznél levő, egyszerű tárgyakat használj a tervezett tevékenységhez.

    11

    11. A tárgyak bosszúja

    „Ahol a kincsed, ott a szíved is.” (Máté 6,19-21)

    Bevallom, megszállottan gyűjtöm a különböző szerkentyűket. Szváziföldön elég időm volt, hogy végiggondoljam és megtervezzem néhány új eszköz megvételét, míg közelgő hazalátogatásomra vártam.

    • Tintasugaras nyomtató
    • Új, könnyen kezelhető fényképezőgép, ami azért kell, mert a másik elromlott, én pedig rajongok a képekért.
    • Bibliaszoftver, ez segít majd az otthoni prédikációk összeállításánál.
    • Új memóriaegység a szoftverhez.
    • Faxmodem a számítógépemhez, mert ezt a cikket el akarom küldeni.
    • Rádió-alkatrészek

    A lista még folytatódik. A Szváziföldön eltöltött három év alatt nem vehettem semmilyen szerkentyűt. De most, hogy hazalátogathattam, lehetőség nyílt, hogy mindezt pótoljam. Hitelkártyámmal és három év alatt félretett pénzemmel bevásárlókörútra indultam. A csomagkihordó nemsokára ösvényt taposott a házunkhoz, egymás után érkeztek az újabb dobozok és számlák, mintha karácsony lett volna. Mint a karácsony… túlságosan is arra hasonlított. Az észak-amerikai karácsonyok hírhedtek arról, hogy a tárgyakon van a hangsúly – a különböző szerkentyűkön. „Mit vegyen annak, akinek megvan mindene?” „Tegye különlegessé ezt a karácsonyt… vegyen…” És így tovább. Miközben nyitogattam a dobozaimat és rendezgettem az új szerkentyűket, rájöttem, hogy valamit elvétettem. Az emberi kapcsolatokat áldoztam fel a tárgyakkal töltött időért. Választani kell: vagy a családomra van időm, vagy a tárgyaimra. Most, újra Szváziföldön, megint nem vehetek szerkentyűket. Remélem, még nem késő, hogy pótoljam az elveszett időt.

    Jon Rudy

    A tárgyaim hozzátesznek emberi mivoltomhoz, vagy elvesznek belőle?

    A fogyasztói kultúra szándékosan elmossa a határt az életünkhöz szükséges dolgok és a felesleges tárgyak között. Az utóbbiak visszahúznak bennünket, elszívják energiáinkat.

    Victor Lebow, amerikai kereskedelmi elemző szerint: „Rendkívül termelékeny gazdaságunk… megköveteli, hogy életmódunkká, lelki megnyugvásunkká váljon a fogyasztás, a dolgok beszerzése és használata rituálévá váljon… Egyre gyorsuló ütemben kell hogy vegyük, elhasználjuk, kidobjuk és helyettesítsük a dolgokat.” (Journal of Retailing)

    Ha végső megelégedést keresünk a dolgok birtoklásában, az végső kiábrándultsághoz vezet.

    Valódiak-e Jon érvei eszközeinek vásárlásakor?

    A segítségünkre létrehozott tárgyak mikor válnak nyűggé?

    Nézz körül a lakásodban és a garázsodban, ha van. Melyek azok a felszerelési tárgyak, amiket ritkán vagy soha nem használsz? Ajándékozd oket a legközelebbi nonprofit bizományinak.

    12

    12. Vegyük észre hatásunkat a földre

    „A folyóvizek tapsoljanak, a hegyek együttesen örvendezzenek az Úr előtt” (Zsoltárok 98)

    Gyakran zuhog az eső Kentucky hegyes-völgyes keleti részén, ahol élek. A folyókban, patakokban hömpölyög a sáros víz. Amikor lemegy az ár, könnyen meg lehet látni a magas vízszint vonalát. A part menti fák és cserjék ágain ugyanis fennakad a víz hordta szemét: zacskók, használt pelenkák, üres tejes flakonok. A zavaros víz alatt pedig régi autógumik, szódásüvegek és egyéb kidobott tárgyak vannak. Nem mindig volt ez így. A térség természetvédelmi területein a víz tisztán folyik fényes kövek fölött, a part menti fenyők lábánál vastag a moha. Valaha ilyen volt egész Kelet-Kentucky – mielőtt megjelentek mindennapi életünkben az olcsó, eldobható használati eszközök. Egyszer egy művészeti órán szobrász tanárnőnk figyelmeztetett bennünket, hogy fontoljuk meg jól, mit alkotunk a Föld nyersanyagaiból: „Ne feledjétek, a szobraitok talán tovább fognak létezni ezen a világon, mint ti magatok! Ezért először tegyétek fel magatoknak a kérdést: »milyen hatással lesz az alkotásom a világra?«” Nem felejtettem el tanárom figyelmeztetését, ezért megfontolom, hogy megvegyem-e a következő rövid életű tárgyat a legközelebbi leértékelésnél. Mennyire fontos? Meddig használható? Mi történik vele, ha nekem már nem kell? Talán meg sem kell venni, mert jó a meglevő is, s Kelet-Kentuckyban valamivel tisztábbak lehetnek az áramló folyók.

    Liz McGeachy

    Milyen hatással van életmódom a Földre?

    Több mint száz éve egy brit közgazdász jellemezte az angol fogyasztók beszerzési „körét”: „Észak-Amerikából és Oroszországból jön a gabona… Peru küldi az ezüstöt, Dél-Afrikából és Ausztráliából ömlik az arany Londonba; a hinduk és a kínaiak termesztik nekünk a teát és a kávét, az összes cukor és fűszerültetvényünk Indiában van. Borunk Spanyolországból és Franciaországból származik, a Földközi-tenger vidéke a gyümölcsöskertünk.” (Stanley Jevons, A szénkérdés, 1865)

    A mai globális gazdaságban csaknem mindannyian használunk olyan árucikkeket, amelyeket a világ másik tájáról hoztak. Szemetünket autóink kipufogógázával és gyáraink füstjével együtt szétterítjük a világban.

    Ablakunkból nem láthatjuk, mi az ára fogyasztásunknak. Meg kell tanulnunk más szemszögből nézni a dolgokat, ha észre akarjuk venni „hatásunkat a Földre”.

    Veszélyezteti-e valami kedvenc tájam szépségét és sértetlenségét?

    Mi kellene hogy történjen ahhoz, hogy ez a táj így megmaradjon nekem és a jövő nemzedéknek?

    Ültess egy fát!

    Vizsgáld át a szemetet otthon! Ha találsz olyan dolgokat, amiket újra lehetne hasznosítani, próbáld meg kialakítani ennek rendszerét.

    Válassz egy kellően összetett tárgyat, ami a birtokodban van – egy biciklit, gépkocsit, sztereót. Járj utána, milyen alkotórészeket vettek el gyártásakor a földből, és a gyártás során milyen hatás érte a földet. Tedd fel a kérdést önmagadnak: Mennyi ideig fogom ezt használni? Mit csinálok vele, ha már nem kell? Választható-e jobb, kisebb negatív hatású megoldás az adott tárgy megvétele ill. kidobása helyett? Ha igen, fontold meg, ha választanod kell.

    13

    13. A legértékesebb ajándékok

    „És ha vagyonomat mind felétetem is,… szeretet pedig nincsen bennem, semmi hasznom abból.” (1Korintus 13)

    Az ajándékozáshoz kapcsolódik a munkám, ezért tudom, hogy ajándékot venni jó dolog. Egy olyan világban azonban, ahol túl sok a stressz, az eldobható tárgy, a felszínes boldogság, az ajándékvásárlás feladat lesz, kötelesség. „Negyven dollárt költöttem az első unokám diplomaosztója alkalmával, ezért erre az unokámra is legalább ennyit kell költenem” – mondta egy holtfáradt vásárló nemrégen. Tíz perccel később már el is ment az ajándékkal, amit valójában én választottam ki. Évek során sok olyan ajándékot kaptam, amelyeknek pénzértéke nem volt, mégis drágábbak voltak nekem, mint akár egy rakomány különleges gyertyatartó. Egy váratlan telefonhívás a barátomtól, aki az egészségem iránt érdeklődött, egy recept kis megjegyzéssel: „Ennek a süteménynek az ízéről te jutottál eszembe”, a szeretet ezernyi gesztusa a nagymamámtól, aki 50 mérföldeket vezetett zongorahangversenyeimre, rengeteg gyümölcstortát sütött a különféle ünnepekre, és nagyobb útjaim után az üdvözlete vár az üzenetrögzítőmön. Mi gátol abban, hogy ma tegyek valami jót? Miért nem vagyok többször kedvesebb, ha a jó szándék megvan bennem? A bőség világában mi teszi a szeretet gesztusait olyan értékessé? Ma, amint belevetem magam világjobbító teendőimbe, két olyan ember intésére figyelek, akik szakértői a kedvességnek: „Nagy dolgokat nem tudunk tenni, csak kis dolgokat nagy szeretettel.” (Teréz anya) „Egy kedves szó nem kerül semmibe” (Gertie Rice, a nagymamám) Elhatározom, hogy valami váratlan jócselekedetet teszek ma. Az elég világában, amelyről álmodom, mindenkinek elég az élelem, a védettség, és elég a kedvesség, az öröm, a vendégszeretet és a figyelem is. Az utóbbiak valóra váltását már meg is kezdhetem.

    Doris Daley

    Mi tart vissza attól, hogy gyakrabban adjam önmagam ajándékát?

    „Miféle bölcsesség lehet nagyobb a kedvességnél?” – Jean-Jacques Rousseau

    A különböző ajándékozási alkalmakkor milyen nem-anyagi ajándékot tudnék adni?

    Mi volt a legértékesebb ajándék, amit valaha kaptam?

    Legközelebb, ha vásárolt ajándékot akarsz adni, az ajándékot olyan szervezettől vedd, amely az igazságos kereskedelmre törekszik. (Ilyen pl. a Fair Trade hálózat, vagy a Tízezer Falu hálózat: http://www.tenthousandvillages.ca)

    14

    14. Magasabbra a forrásnál

    „…mindenben úgy viselkedünk,… mint akiknek semmijük sincs, mégis mindenük megvan.” (2Kor 6,1-10)

    Egy kis csoport gyűlt össze winnipegi otthonunkban, hogy életünkről és értékrendünkről beszélgessünk, és hogy eldöntsük, akarunk-e 30 napig az „elég szintjén” élni. Először megosztottuk egymással tapasztalatainkat ezzel az életmóddal kapcsolatban. „Az önkéntes szolgálatban és a szemináriumban eltöltött éveink a legértékesebbek számunkra – mondta egyikünk. Önkéntesként olykor még költségeinket is megtakarított pénzünkből fedeztük. A szemináriumon meg egyik hallgatónak sem volt pénze. Alkalmi munkákkal tartottuk fenn magunkat. Alig volt valamink, mégis életünk legszebb évei voltak ezek, a gyermekeink szerint is.” „Lehet, hogy visszatérne az az életminőség, ha megpróbálnátok újra az 'elég szintjén' élni” – kockáztattam meg a feltevést. „Most meg sem próbálnám” – válaszolta. Nem értettem, miért nem akarja ismét átélni életének „legszebb éveit”. Megmagyarázta: „A visszatérésünk utáni évek voltak a legfájdalmasabbak az életünkben. Barátaink és hitközösségünk tagjai nagy házakat építettek, új autókat vettek és egzotikus helyekre mentek nyaralni. Senki nem támogatta azt a vágyunkat, hogy egyszerűen éljünk. Úgy éreztük magunkat, mint valami különc csodabogarak, végül feladtuk a próbálkozást. Ezt nem akarom még egyszer átélni.” Csendben ültünk. Megdöbbentett határozott elutasítása és könnyei. Mennyire másként alakulhatott volna az életük, ha egy olyan egyházba és közösségbe térnek vissza, amely támogatta volna képességüket és elkötelezettségüket az iránt, hogy kevéssel legyenek boldogok.

    Dave Schrock-Shenk

    Legközelebbi barátaim erősítik-e bennem a hitet legmélyebb elkötelezettségeim iránt?

    Egy népszerű mondás szerint: „A víz nem emelkedhet magasabbra forrásánál.” Ugyanígy azok, akiket példaképnek tartunk, életükkel mutatják meg, mennyi szintje van az elfogadhatónak, a lehetségesnek. Ezek a példák támogatják vagy visszafogják azokat a kísérleteinket, ahogy legmélyebb értékeink szerint próbálunk élni.

    Erősen támogatni kell azt, aki a „túl sok” társadalmában az „elég” szintjén akar élni.

    Hogy vélekedik az anyagi javakról egyházam és közösségem?

    Legközelebbi barátaim legmélyebb értékeim felé irányítanak, vagy megnehezítik, hogy azok szerint éljek?

    Ha nem tartozol olyan csoporthoz, amely támogatná legmélyebb értékeidet, építs ki egyet! Keress hasonló érdeklodésű embereket a barátaid, az egyházad tagjai között. Barátkozzatok össze, és kötelezzétek el magatokat, hogy hosszú távon próbáltok máshogyan élni.

    Összefoglaló kérdések:

    Melyek a legfontosabb új gondolataim a tárgyakhoz való viszonyomról?

    Melyek a legfontosabb új gondolataim az emberi kapcsolataimról?

    III. Amennyi nekem elég – könnyíts a terheden

    15

    15. Gyalog Digayapba

    „Jobb egy teljes marok nyugalommal, mint mind a két maroknak teljessége nagy munkával és lelki gyötrelemmel.” (Prédikátorok 4:4-16)

    Négyórás hegyi út után érek Digayapba, a Fülöp-szigeteki mennonita egyház vezetőinek, Norma és Edwin Lorenzónak az otthonába. Puha fényben fürdenek a rizsföldek, a munkások hazafelé mennek a zöld ösvényeken, főtt rizs várja őket vacsorára. Norma és Edwin háza durván megmunkált deszkalapokból épült, a teteje hullámos bádog. Ahogy belépünk, szinte üres, alig tűnik szembe az egyszerű berendezés: matrac, takarók, párnák, mindegyik családtagnak két-három váltás ruha és néhány eszköz a főzéshez, étkezéshez. Mindenük elférne egy talicskában. Jártam már szegény családoknál a Fülöp-szigeteken, de ez a település más volt. Nem nyomasztó a szegénység. A házat zöldségágyások és gyümölcsfák veszik körül. A gyermekek egészségesnek látszanak. A házilag készített olajlámpa fényénél üldögélve a szerény vacsora után megkérdezem Normát és Edwint, hogy boldogok-e. Azt válaszolják, hogy meg vannak elégedve, csak a hosszú út a nehéz az iskolához, a kórházhoz. Valaha azt hittük, a fejlődés lehetővé teszi, hogy a szegény emberek utolérjék a gazdagokat. De az ökológusok szerint még öt földméretű bolygóra lenne szükségünk a nyersanyag-szükséglet és a szemét elhelyezése miatt, ha mindenki úgy élne, mint az átlagos észak-amerikai és európai polgár. Ahelyett, hogy mindenkinek többet akarunk juttatni, lehet, máshogyan kell osztanunk, amit rendelkezésre áll, ha a szegénység problémáját meg akarjuk oldani. Norma és Edwin példáján okulhatunk, hogyan lehet beérni kevesebbel.

    Dale Hildebrand

    Elégedettebb lennék-e kevesebb tulajdonnal?

    A Föld nagy árat fizet használati tárgyainkért. A globális gazdaság elérte a Föld nyersanyagkészletének és szemételnyelő-képességének határait.

    Mégis, a Fortune magazin becslése szerint a hirdetők évente több mint 250 milliárd dollárt költenek arra, hogy reklámok segítségével az embereket világszerte egyre több dolog megvásárlására vegyék rá. (1993. júl. 26. 188-204. old.)

    Naponta több mint háromezerszer szólítanak fel bennünket, hogy vásároljunk. Ha valamit megveszünk, máris nyomunkban van a reklámszakma, hogy meggyőzzön, rosszul választottunk, vegyünk másik típust. Olyanok vagyunk, mint a tengerimalacok a mókuskerékben: minél gyorsabban futunk, annál gyorsabban pörög a kerék.

    A megelégedettséghez nem a költekezés útja vezet.

    Hogyan magyarázható Lorenzóék válasza, mely szerint ők elégedettek az életükkel?

    Milyen ismérvek alapján döntöm el, hogy mire van igazán szükségem, és mi lényegtelen?

    Vigyél magaddal egy kis jegyzetfüzetet egy napra! Minden alkalommal, amikor elér egy üzenet, hogy vásárolj valamit, jegyezd le, hol voltál, és hogyan kaptad az üzenetet! A nap végén látni fogod, honnan jön a legtöbb felszólítás a vásárlásra. Egy hétig próbáld kerülni azt az üzenetforrást.

    16

    16. Utazz könnyű teherrel a világban!

    „Nem több az élet az eledelnél, s a test a ruhánál?” (Máté 6,24-33)

    Hároméves szolgálatra készülődtünk a férjemmel Kenyába, órákig gondosan csomagoltunk. Csak a legszükségesebbeket akartuk vinni, s büszkék voltunk, hogy minden belefért három dobozba, két csomagba és néhány táskába. Csaknem három évvel később Kenyában segítettünk a felkészülésben egy maasai férfinak, aki egy évre indult Kanadába cserelátogatásra. Elmondtuk neki a kanadai szokásokat, az időjárási viszonyokat. Megegyeztünk, hogy majd a repülőtéren elköszönünk.

    Juliusszal a check-in pultnál találkoztunk. Egyetlen kis táska volt a poggyásza. Még csak tele sem pakolta. Két teherautót bérelt azonban, hogy barátai és családtagjai elbúcsúzhassanak tőle. A hagyományos, élénkszínű ruhákba öltözött búcsúztatók körülállták, elhalmozták jókívánságaikkal. Sokáig emlékeztem erre a megható jelenetre. Egy fiatal kenyai ember egy évre indul egy távoli, ismeretlen országba, és annyi poggyászt visz csak magával, amennyi nekem egy hétvégére is kevés lenne. Sokkal fontosabb dolgot vitt el az útra; éneklő, integető honfitársai szeretetét és támogatását, az otthon, a hovatartozás biztonságát.

    Deborah Fast

    Mi adja életemben a biztonság érzését?

    Ruházatunk takarja és védi testünket. Juliusnak kevés ruhája volt kis útitáskájában, mégis elégnek érezte.

    A ruhák kifejezhetik kreativitásunkat és eredetiségünket. Megkülönböztetik a szegényt és a gazdagot. Megadhatják azt az érzést, hogy egy megbecsült csoporthoz tartozunk.

    Ruháim hogyan fejezik ki egyéniségemet és értékeimet?

    A ruháimat készítő embereket rendesen megfizették-e munkájukért?

    Ruhásszekrényedből válassz ki egy hétre minden ruhát, amire szükséged lesz. A többit rakd félre. Csak azokat viseld két hétig, amelyeket kiválasztottál.

    17

    17. A szegények palotájában

    „…ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe.” (Márk 12,38-44)

    A vietnamiak a tet ünnepet, a holdhónap szerinti új évet úgy köszöntik, hogy új ruhákba öltöznek, meglátogatják barátaikat, különleges ételeket esznek. Egyik évben Ba Hein, egy menekült a Quang Ngai város környéki táborból meghívott minket a tet ünnep alkalmára készített ebédre. Késő délután érkeztünk meg hozzá. Nádból és sárból készült, egyhelyiséges háza a menekülttábor közepén állt. Konyhája a sarokban álló tűzhely volt. Barátságosan ültetett le minket az asztalhoz húzott alacsony székekre. Háza egyik sarkában családi képeket láttam, köztük egy fiatalemberét és egy kisgyermekét. Elmondta, hogy a férjét és a kislányát ábrázolja a kép, az amerikai tüzérség áldozatául estek a háborúban. Ba Hein törött csőrű teáskannából töltötte ki a teát. A csészék tisztára súrolt sörösdobozok voltak. Miközben ittuk a teát, Ba Hein elkészítette és felszolgálta a néhány fogást. Nem kért elnézést a szegényes ételért, és házának szomorú állapotáért. Méltósággal szolgálta fel az ételt, biztos volt benne, hogy vendégszeretete ugyanolyan értékes, mint Quang Ngai leggazdagabb házaié. Távozáskor hátrafordultam, hogy búcsút intsek neki. Az ajtóban állt, erősen, dacosan, önbizalommal mosolyogva. Királyként bántak velem a szegények palotájában.

    Max Ediger

    Mi kell ahhoz, hogy valakivel királyi módon bánjunk?

    Milyen tulajdonságai voltak Ba Heinnek, amelyek arra késztették Maxot, hogy házát palotának lássa?

    Vannak-e olyan emberek a közösségemben, akiket soha nem hívnék meg az otthonomba? Miért?

    Hívj meg valakit ebédre, akit eddig nem akartál meghívni.

    Állapítsd meg családoddal vagy lakótársaiddal, melyik az az öt legfontosabb háztartási munka, amelyeket „időmegtakarító” gépekkel végeztek. Ki használja ezeke leggyakrabban? Ki végezné el ezeket a munkákat, ha energiatakarékosabb módszerekre térnétek át, ha elhagynátok az energiaigényes gépeket? Mit követelne meg az egész családtól, lakóközösségtől egy ilyen változtatás?

    18

    18. Vízhordás

    „Az úré a föld s annak teljessége; a föld kereksége s annak lakosai.” (Zsoltárok 24,1-6)

    A háziúr Harit fogadta fel, hogy segítsen a ház körüli munkákban. Hari 11 éves, egyik feladata az, hogy vizet húzzon fel a kútból és vödörben a földszinti vízgyűjtőbe vigye. Innen elektromos motor segítségével pumpálják a tetőnél lévő tartályba. Nepálban a száraz évszak alatt nem lenne víz a házban, ha Hari nem dolgozna. Amikor csak megnyitom a csapot, mindig Hari jut eszembe, hogy milyen keményen dolgozik, s hogy én neki köszönhetően jutok könnyen vízhez. Tudom, hogy nem jár iskolába, így a jövőben nem lesz sok választási lehetősége. Hari boldog – fütyül, dobként ütögeti üres vödrét. Mosolyog, melegen üdvözöl, ha találkozunk. Gyakran jön oda szobám ajtajához, és egy pohár vizet kér. Szereti a nálam folyó szűrt vizet, és sóvárog az után, hogy észrevegyék. Sohasem utasítom vissza a kérését. A víz tartja fenn az életemet. Nélküle testem gyorsan kiszáradna, elhervadna, mint egy fonnyadt rózsa. Szükségem van a vízre, hogy tisztálkodhassam, és ételem elkészítéséhez is. Limonádémhoz, teámhoz is kell. Benne mosom a ruháimat és vele öblítem a vécét. De amikor minden cseppjét Hari pumpálja és cipeli, úgy érzem, kötelességem csak annyit használni, amennyi feltétlenül szükséges. Elvárásaim nem változtak a jó egészséggel és a tisztasággal kapcsolatban, de sokkal kevesebb vizet használok, mint eddig bármikor.

    Catherine Mumaw

    Mennyi vizet használnék naponta, ha nekem kellene pumpálnom és cipelnem?

    Észak-Amerika „Harija” az elektromosság. Az elektromosság pumpálja a vizünket, hűti és főzi az ételeinket, világítja meg házainkat. Míg az elektromos áram viszonylag olcsó, a Föld nagy árat fizet az energiáért, amit elhasználunk.

    Észak-Amerikában a legtöbb ember olyan elektromos áramot használ, amelyet fosszilis tüzelőanyagok – szén, olaj, gáz – égetésével állítanak elő. E tüzelőanyagok előkészítése is szennyező, égetéskor pedig szén-dioxidot bocsátanak ki. Egy átlagos kanadai évi elektromos energiájának előállításakor felszabaduló szén-dioxid elnyeléséhez 2,34 hektár erdő szükséges. Egy átlagos amerikai elektromosenergia-fogyasztásához valamivel több.

    Hogyan termelődik az áram, amit otthon használok?

    Fürdőszobádba szerelj víztakarékos zuhanyrózsát! Állandóan melegítő vízbojleredet cseréld ki olyanra, ami csak szükség esetén működik, vagy napenergiát használ! Kutasd fel a legjobb módszert házad energiaellátására!

    19

    19. Lélegzettől lélegzetig

    „És látá Isten, hogy minden, amit teremtett vala, ímé igen jó.” (Teremtés 1-ből)

    Biciklivel járok munkába, mert reggel szeretem kinyújtóztatni a tagjaimat, szeretem az arcomba fújó szelet, a friss reggeli levegőt, s ahogy az izmaim felébrednek az első emelkedőn. Elkerülöm az izzadó emberek tömegét a zsúfolt tömegközlekedési eszközökön, az ideges autóvezetőket a forgalmi dugókban. Ha hazafelé biciklizek a napi tárgyalások után, újjáélednek a tagjaim, az agyam. A zöld fák, az éneklő madarak, a kanyargó patakok és a gyönyörű virágok eszembe juttatják, milyen szép világot teremtett Isten. Még esőben is jó biciklizni, hideg napokon, mert ilyenkor otthon kibújok nedves ruháimból, és vár a forró zuhany. Mostanában észrevettem, hogy a tüdőmet telíti az autók, távolsági buszok kipufogógáza. Ha gyorsan vagy emelkedőn tekerek, hörögve kapkodok levegő után. Soha nem volt asztmám, de lehet, hogy ez változik. Most levegőszűrő álarcot viselek. Hülyén nézek ki, de védem a tüdőmet. A maszk meleg és fullasztó, nem érzem benne a naptól meleg fű, a reggeli nedves föld, a virágok illatát. Milyen ostoba választási kényszer: vagy a föld illata, vagy a tüdőm megőrzése. Össze vagyunk kapcsolva, te meg én, összeköt a világ, amelyben élünk, a levegő, amelyet belélegzünk.

    Reina C. Neufeldt

    Milyen árat vagyok hajlandó fizetni azért, hogy az árral szemben ússzak?

    „Ha azt hiszed, hogy az autók egészségesek, csukd be a garázsajtót, és indítsd be a motort.” (ismeretlen szerző)

    Az észak-amerikai társadalom a személygépkocsikra épült. Pedig az autózás az egyik legpusztítóbb környezetszennyező tevékenység, ami csak telik tőlünk. A benzin elégetésekor szén-dioxid szabadul fel (literenként kb. 0,5 kg), ami az üvegházhatás legfőbb okozója.

    Ha jelentősen akarjuk csökkenteni a Földre gyakorolt káros hatásunkat, akkor ki kell szállnunk az autónkból, és busszal, vonattal vagy biciklivel kell közlekednünk.

    Hogy ezt egyénenként megtehessük, nagyban függ annak a társadalomnak a döntéseitől, amelyben élünk. Támogatni kell a tömegközlekedési rendszert ahhoz, hogy tekintettel lehessünk környezetünkre.

    Mit tudok csinálni a buszon utazva, amit nem tehetek meg autóvezetés közben?

    Milyen érzésekkel utazom tömegközlekedéssel?

    Ha vannak részletes feljegyzéseid, számold ki, hány kilométert vezettél az elmúlt évben! (A kanadaiak átlagosan 18000 km-t, az amerikaiak 20000 mérföldet.) Ha autód átlagos fogyasztását tudod, kiszámolhatod, mennyi szén-dioxidot engedtél ez idő alatt a légkörbe. Készíts tervet, hogyan tudnád fogyasztásodat 75%-kal csökkenteni! A szükséges változtatásokat próbáld ki egy hétig! Vedd fontolóra, hogy egy hónapig próbálod ki ugyanezt!

    20

    20. Búzatermelés

    „…és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá nékünk” (Zsoltárok 90:13-17)

    Dél-Mexikóban voltunk; csoportunk egy meredek lejtőjű gabonaföld közepén állt, közel a hegytetőhöz. Megkérdeztük a farmert, mennyit fizetett a falujabeli asszonyoknak, hogy gyomlálják a gabonavetést, mennyi volt a föld bérletének ára és a bivaly kölcsönzési díja a szántáshoz. Egyikünk kiszámolta a költségeket a várt terméshez képest. „Hisz ez több, mint amennyiért a városban meg lehet venni a búzát! – kiáltott fel meglepetten. – Miért bajlódik vele mégis?” A farmert megdöbbentette a kérdés. Lenézett a völgy felé. Mi is odafordultunk, s új fényben láttuk a lenyűgözően szép völgyet, a folyót mélyen lent a házaknál, a körben álló hegyeket. Hűs szellő legyintette meg kimelegedett csoportunkat. A farmer kezével először a falujabeli emberekre mutatott, majd a gyönyörű látképre. „Ha az ember magának termeli a búzát…” kezdte, de nem tudta befejezni a mondatot, mert nem értette teljesen a kérdést. Csoporttársunk sem tudott mit kezdeni a válasszal. Bár ő angolul, s a farmer spanyolul beszélt, nem nyelvi nehézségek miatt nem értették egymást, hanem mert mások voltak az életről az elképzeléseik. Az észak-amerikai a búzát végterméknek tekinti, s értékét számokban méri. A mexikói farmer számára a saját gabonaföld értékét az jelentette, hogy ez kötötte össze a falujabeliekkel, így vitte tovább a ráhagyott életformát, s ez adta meg neki a természet, a munka szépségét, élvezetét.

    Dave Schrock-Shenk

    Mi szerint állapítom meg valaminek az értékét?

    Ha a földön termesztett összes élelmet egyenlően osztanák el az emberek között és nem állatok takarmányozására használnák, mindenkinek kb. 3000 kalória jutna naponta.

    A világ lakosainak többsége tápláló ételhez juthat minden nap. Sok millió farmer termeli meg saját családjának az ennivalót. Sokuk olyan társadalomban él, ahol az élelem termesztése majdnem olyan megbecsült, mint maga az étel.

    Mégis kb. 1 milliárd ember kel fel minden nap úgy hogy nincs biztosítva a napi élelme. Sokan mások pedig elhízási problémákkal küszködnek.

    Lassan, odafigyelve eszem-e az ételt, vagy rendszerint sietve, menetközben?

    Hogyan tudnék több élelmet vásárolni a lakóhelyem környékén élő gazdáktól?

    Készíts olyan ételt a családodnak vagy társaidnak az „elég világában”, amit közvetlen környezetedből beszerzett alapanyagokból főzöl! Hívj meg valakit a környékedről, aki növényeket termeszt! Kérdezd meg, mit jelent számára az, hogy mások számára is élelmet termel!

    21

    21. Vedd ezt, a legjobbat, amim van

    „Mária azért elővevén egy font igazi, drága nárdusból való kenetet, megkené a Jézus lábait, és megtörlé annak lábait a saját hajával;” (János 12,1-8)

    1983-ban önkéntesként dolgoztam a menekültsegélyezési programban a Szent Ferenc presbiteriánus egyháznál Fro Worthban (Texas). Egy napon Rodrigo megszólított: „Hálásak vagyunk azokért a gyönyörű dolgokért, amiket az emberektől kaptunk, de mindig azt mondják, hogy azért adják, mert már nem kell nekik. Olyan érzés ez nekünk, mintha a kidobott dolgaikat kapnánk meg. Hazámban azt mondanánk ilyen helyzetben: vedd, ez a legjobb, amim van. Ha egyszerű dolog is, azért adjuk oda, mert tudjuk róla, hogy jó.” „Értem, mit mondasz – válaszoltam – de nálunk sérti az emberek büszkeségét, ha el kell fogadniuk valamit. Azért mondják, hogy nem kell már nekik, hogy megkönnyítsék az elfogadását.” De új kérdések vetődtek fel bennem. Miért a maradékot adjuk oda? Én is olyan pólókat adtam oda a program során, amelyeket amúgy sem viseltem. Legközelebb, mikor ruhagyűjtés volt, az egyik legszebb blúzomat adtam oda. Amellett, hogy: „Jaj! Hogy fog hiányozni ez a blúz!”, megpróbáltam átérezni a büszkeséget, hogy a legjobbat adtam, amim csak volt. Közép-amerikai tartózkodásunk során szenvedtem az ajándékoktól. A szomszédok levágták miattunk az egyetlen csirkéjüket, felkínálták a legjobb széküket, drága idejükből is sokat szenteltek nekünk. Az ő példájuk kihívássá vált számomra.

    Kathy Ogle

    Hogyan tudnám megtanulni, hogy örömmel mondjam: „Tessék, vidd ezt, a legjobbat, amim van”?

    A takarékosság és az egyszerűség az „elég” világának alapszabályai. De ugyanezek az értékek a gazdagsághoz vezető utat is jelenthetik.

    Az individualista kultúra elleni védekezés egyik módja a nagylelkűség.

    Életünk korai éveiben hosszú időn át „ingyenes szállást és ellátást” kaptunk a szüleinktől vagy más családtagoktól. A Föld gazdagságát ingyen kapták az emberi teremtmények. Amikor adunk valamit a rászorulóknak, egyszerűen továbbadjuk, amit kaptunk.

    Mikor jelentette számomra a legnagyobb örömet, hogy adtam a rászorulónak?

    Miért tudtam akkor örömmel adni?

    Készíts egy listát azokról a dolgokról, amiket ingyen kaptál a családodtól, a barátaidtól, a társadalomtól, Istentől! Készíts egy másikat is azokról a dolgokról, amelyeket fizetség nélkül adtál családtagjaidnak, barátaidnak, a szükséget szenvedőknek! Egyensúlyban van-e érzésed szerint a két lista?

    Gondolatok arról, „amennyi nekem elég”:

    A szabadság vagy a megkötöttség érzésével tölt el, ha arra gondolsz, hogy kevesebb tárgyat használj?

    Motivál-e azoknak az embereknek a példája, akik teljes életet élnek kevesebbel?

    IV. Amennyi mindenkinek elég – tarts ki a tanultakban

    22

    22. A léggömbös példa

    „…szegénységet vagy gazdagságot ne adj nékem; táplálj engem hozzám illendő eledellel.” – Példabeszéd 30:7-9

    Viola, tanulmányutunk egyik résztvevője Texasból elmesélte egy reggel, hogy San Antonióban dolgozott egy Dockers nadrág üzemben, amíg a Levi-Straus át nem költöztette a részleget Közép-Amerikába az olcsóbb munkaerő miatt. Azóta a többi kitett munkással együtt azért küzdenek, hogy megkapják azt a hasznot, amellyel a Levi-Straus tartozik nekik. Később a nap folyamán együtt meglátogattunk egy műhelyt, ahol a hondurasiak termékeket állítanak elő északi exportra. A műhely bejárata fölött meglepve vettük észre a „Dockers” feliratot. Látogatásunk alatt az üzem vezetője elmondta, hogy ez a műhelyrendszer mennyi jót hozott a több száz fiatal férfinak és nőnek, akik a varrógépek fölé hajolva olyan gyorsan varrtak, ahogy csak tudtak, hogy meglegyen a napi normájuk. Ebédszünetben Viola odaült az egyik gép elé, amely ugyanolyan volt, mint amin Texasban varrt. Hogy örült akkor, hogy el tudja látni a családját! Most egy közép-amerikai nő volt az ő helyén, s ő örülhetett, hogy kereshet a családjára. A csoportunk zavarodott érzésekkel fejezte be a napot. Tudtuk, hogy miután Violát kitették, nagyon nehezen éltek. A hondurasi üzemben pedig az emberek százai sokkal kevesebb bért kaptak, mint Viola annak idején, de sokkal többet, mint addig bárhol másutt.

    Daryl Yoder-Bontrager

    Annyira össze vagyunk-e kötve a világgal, mint egy léggömbben a levegő, amely kipúposodik az egyik oldalon, ha benyomjuk a másikon?

    A nekem elég nem elég!

    Az utazás lényege nem az, hogy mi magunk legyünk jobban tápláltak, kevésbé stresszben élők vagy boldogabbak de elvágva a világ többi részétől. Azon kell munkálkodnunk, hogy a világ összes lakosa eljusson az „elég” szintjére. Ehhez meg kell változtatnunk azokat a rendszereket és struktúrákat, amelyek az egyik oldalon a bőséget, a másik oldalon a szükséget létrehozzák.

    A rendszerek megváltoztatása nehéz, és nehéz a „túl sok” kultúrájában az „elég” szintjén élni. Ezen a héten azokról a lelki erőforrásokról lesz szó, amelyek segítenek végigjárni ezt a hosszú utat.

    Minek kellene történnie ahhoz, hogy Violának is és a hondurasiaknak is elég munka jusson?

    Ismerek-e valakit, aki munkanélküli?

    Hívj meg ebédre egy olyan embert, aki munkát keres, hogy elmondja ezzel kapcsolatos tapasztalatait!

    23

    23. Amerikai étkezések

    „…megkérdezte Jézustól: »Kit tekintsek felebarátomnak?«” – Lukács 10:25-37

    Az „American” repülőjárat tömve volt. Az Egyesült Légitársaság egyik törölt járatának utasait is velünk utaztatták. A pilóta üdvözölt bennünket: „Örülünk, hogy elég helyünk van az Egyesült járat utasai számára is. Sajnos azonban nincs elég étel. Az „amerikai” utasoknak vacsorát tudunk felszolgálni, az „egyesült” utasoknak ásványvizet.” Először megkönnyebbültem, mivel „amerikai” voltam, de azután eszembe jutottak a mellettem ülők. Ha az Egyesültről jöttek, osztozzam velük? Szerencsére kiderült, hogy ők is „amerikaiak” voltak. De kapnak-e enni a mögöttem ülők? És a mögöttük ülők? Megosszam velük a vacsorámat? Ha elkezdem osztani, hol hagyom abba? Nem néztem semerre. Amíg nem láttam őket, tudtam enni. Szembesülök a kísértéssel, hogy „ne nézzek rá” az éhező, otthontalan emberekre szerte a világon. De tudom, hogy ha elfordul az ember, akkor kicsit érzéketlenebb és kevésbé emberi lesz. Ha nem rekesztem ki tudatomból a szükséget szenvedőket, sőt megosztom velük az ételemet, akkor emberibbé válok.

    Dave Schrock-Shenk

    Mi segítene abban, hogy jobban odafigyeljek a szükséget szenvedőkre?

    A legtöbb ember, akinek túl sok mindene van, soha nem néz azok szemébe, akiknek kevés jutott. Még egyazon országon és városon belül is, úgy tűnik, a gazdagok és a szegények két különböző világban élnek.

    A mai szentírási részlet a szamaritániusról szól, aki megsajnált egy ismeretlen embert az út mentén. A kérdés – „Ki az én felebarátom?” – azokra is vonatkozhat, akiket naponta látunk az ablakból.

    Mikor, hogyan találkozom szegény emberekkel?

    Lakóhely-választásom milyen értékeket és meggyőződéseket tükröz?

    Vegyél egy térképet arról a városról, megyéről, lakókörzetről, ahol élsz! Csoportoddal jelöljétek ki rajta a gazdagnak ill. szegénynek számító kerületeket. Kutasd fel a szegény városrészek múltját! Mindig is szegények voltak, vagy régen gazdagnak számítottak? Hogyan alakulnak ki az elkülönülő gazdag és szegény negyedek? Jelöld be azokat a helyeket, ahol te és a csoport többi tagja él! Milyen érzéseitek vannak közvetlen lakóhelyetekkel kapcsolatban?

    24

    24. A szegények könnyei

    „…amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” – Máté 25:31-40

    Vietnamban a szegénység időnként ráébreszt minket viszonylagos gazdagságunkra. De ez megszokott, köznapi érzéssé is válhat. Ly asszony egy földműves az ország északi, falusias részéről megmutatta nekem, mennyire közönyössé válhatok a szegény emberek helyzete és érzései iránt. Újévkor Ly és Ngoc asszony, mindketten farmerek, rizst, babot és gyümölcsöt hoztak ajándékba Hanoiban lévő irodánkba. Amíg beszélgettünk, egy koldus állt meg a kapunál. Mi ülve maradtunk, alig vettük észre. De a két asszony azonnal odament és pénzt adott neki. Az ő keresetük még a mi háztartásunkban dolgozó vietnamiakéhoz képest is kevés volt, minket, gazdag külföldieket nem is számolva. Mégis csak ők – és azonnal – reagáltak a koldus kérésére, eszükbe sem jutott, hogy ne így tegyenek. Közülük Ly asszony maga is volt korában hasonlóan nehéz helyzetben; megértően, együttérzéssel fordult most a koldusasszonyhoz. Az egyház munkatársaiként célunk, hogy jelen legyünk olyan helyeken, ahol az élet nehéz. De szükségünk van más emberekre, ahogy próbálunk túllépni elszigetelő gazdagságunkon, kiváltságainkon, hogy Jézus tanítása szerint élhessünk. A Ly asszonyhoz hasonló emberek segítenek összeköttetést teremteni a szegényekkel, akiknek szeretetére Jézus felszólít minket. Vagyonunk mértékétől függetlenül örömmel, szabadon és nagylelkűen adhatunk.

    Betsy Headrick McCrae

    Milyen kapcsolatra van szükségünk a szegény emberekkel, hogy együttérzően és nagylelkűen forduljunk feléjük?

    Volt-e valaha olyan időszak, amikor nem volt elég pénzem?

    Milyen érzéseim vannak emiatt a gazdagabb emberekkel szemben?

    Van-e személyes kapcsolatom valakivel, aki küzd a mindennapi megélhetésért?

    Ez a kapcsolatom mennyivel járul hozzá életismeretemhez?

    Beszélgess el valakivel, akinek az életében már voltak anyagi nehézségek!

    Mik voltak a legrosszabb és a jó oldalai ennek az időszaknak?

    25

    25. Elég együttérzés

    „Csak öt kenyerünk van, és két halunk… Mindnyájan ettek, s jól is laktak.” – Máté 14:13-21

    A Zairében eltöltött három év során tanúja voltam sok közeli barátom nyomorának és szenvedésének. Ahogy próbáltam segíteni, gyakran éreztem: soha nem elég. Önkéntesi fizetésem 50$ volt egy hónapban; ezer helye lett volna minden centnek. Csak csepp volt a tengerben az a néhány dollár, vagy pár zacskó rizs, amit adni tudtam. Ha segítettem is néhány embernek, végtelen volt a szegénység. Méltatlankodtam, miért küldött engem Isten erre a helyre, hogy csak nézzem a sok szenvedést, a segítség lehetőségei nélkül. Idővel megértettem, hogyan élik túl a nyomort a zaireiek. Ők úgy hívják, hogy Afrikai Szolidaritás. Ha van valamijük, megosztják. Ha szükséget szenvednek, barátokhoz, családtagokhoz fordulnak segítségért. Mindenki ad lehetősége szerint, mert soha nem tudhatja, mikor lesz saját magának is szüksége segítségre. Csodálatos közösségi szellem épül ki, ha mindenki lehetősége szerint ad. Ma már önteltségnek tűnik azt hinni, hogy képes lennék vagy szükséges lenne magamra venni a világ terheit. Tudom, hogy Isten lehatárolt anyagi eszközökkel hozott ide, hogy részt vegyek az adásban és a szenvedésben Isten családjának egyik tagjaként. Annyit adok, amennyit tudok a most szükséget szenvedőnek, s a maga idején ő is ad majd. Ha együttműködünk, másokkal szolidaritásban, elég lehet mindannyiunknak.

    Krista-Anne Rigalo

    Elmulasztom-e a lehetőséget, hogy megtegyem, amit tudok, ha nem tudok mindent megtenni?

    Elmegy a kedvem a segítéstől, ha a segítségem nem elég nagy a szükséghez képest?

    Mit tehetek azért, hogy többet tudjak adni a szűkölködőknek?

    Mi az a probléma a világon, amely legjobban lesújt téged? Keress egy szervezetet, amely ezzel a problémával foglalkozik. Van-e olyan pénzmegtakarító változás, amelyre az Utazás késztetett? Egy évig tedd félre a megtakarított pénzt! Havonta küldj ebből az összegből annak a szervezetnek, amely a téged legjobban lesújtó problémát próbálja orvosolni! Ha választásaid következtében időd szabadul fel, dolgozz önkéntesként ennél a szervezetnél!

    26

    26. Tartsd meg az elért szintet

    „…nem a törvény alá vetve éltek, hanem a kegyelemben.” – Rómaiaknak 6:5-14

    Kedves testvéreim az Elég Világából! Jólesik, hogy leírhatom gondolataimat útmutatótokhoz. Nekem túl sok mindenem van. Próbálok alacsonyabb színvonalon élni, változó lelkesedéssel dolgozom ezen.. Családunk benzinfogyasztása önmagában lehetetlenné teszi, hogy valaha is „megtartók” legyünk. De világosan érzem, hogy Isten küldött erre a hivatásra és ebbe a közösségbe, ahol semmi nem elérhető gyalog vagy biciklivel, tömegközlekedés pedig nem létezik! Sokan közülünk jó emberek, de olyan rendszerben élünk, amelyet nem mi teremtettünk vagy választottunk. Az anyagi erőforrások igazságtalan elosztásának rendszerében, hátrányos helyzetű testvéreinkkel ellentétben, mi éppen az előnyöket élvezzük. De együttérzésre is szükségünk van, ahogy változtatni próbálunk a rendszeren, amit nem mi alkottunk, és amiből néha képtelenségnek látszik a szabadulás. Megtartóbb életstílust szeretnék megvalósítani. Fájdalmas lesz, lelkiismeret-furdalással is fog járni, de ha életre szóló változásokat akarok elérni, akkor reménykednem kell, a lehetőséget kell látnom ebben, nem egy újabb nehéz, elviselhetetlen terhet.

    Susan Mark Landis

    Hogyan tudok az „elégért” küzdeni anélkül, hogy belegabalyodnék az elkeseredésbe, a bűntudatba?

    Kedves Susan!

    Feleségemmel, Carolynnal együtt, mi is próbáljuk egyszerűsíteni az életünket, mégis túlfogyasztók maradunk. Nem tudom, hogyan lehetne egy megtartó életformára eljutni. Azt tudom, mit kellene tenni, autó helyett buszra szállni, hús helyett babot enni, a házunkat másokkal megosztani. De nincs elég lelkierőm, kreativitásom és indíttatásom, hogy megtegyem mindezt.

    Ön is ismeri életformánk néhány negatív következményét. Azt is tudjuk, hogy a szégyen miatt nem fogunk változtatni rajta. Túl sok szegény embert ismerünk a világban, ezért könnyű mondani: mindez túl nehéz, felesleges próbálkozni.

    Meglehetősen kellemetlen dolog a mai világban gazdag kereszténynek lenni!

    Mégis azt remélem, hogy az evangélium magában hordozza az ígéretet, amely felszabadít gazdagságunkból. Együtt kell dolgoznunk, hogy beteljesedjen ez az ígéret. Az Elég világa valójában olyan emberek keresése, akik velünk alakítják ki a számunkra élhető modellt. Aztán megpróbálunk az „elég” szintjén élni 30 napig, és felfedezzük, hogy érdekes és élhető így az élet. Ön is, mi is konkrét fogódzókat szeretnénk azzal kapcsolatban, hogy mi az „elég”. Ha együtt keressük, meg fogjuk találni ezeket.

    Békességgel,

    David Schrock-Shenk

    Kapcsolódnak-e ezek a levelek az életemben felmerülő kérdésekhez?

    Írj levelet a „Nagy Út” szervezőinek! Meséld el azokat a kihívásokat, amelyekkel szembesülsz, ha az „elég” szintjén akarsz élni! Írj az álmaidról – ahogy élni szeretnél! Mondd el, mire lenne szükséged, hogy közelebb juss az „elég” szintjéhez! Levélcím: World of Enough, MCC, 21 South 12th Street, Akron, PA 17501.

    27

    27. Látomás az egyháznak

    „És lészen azután, hogy kiöntöm lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok…” (Joel 2,28)

    Hirdessünk a hittel élő embereknek látomást, amelyet Jézus tanítása ihletett! A keresztények a 2000. évet jubileumi évnek kiáltották ki! Az egész világon elengedték a kölcsönöket, ősszegyűjtötték a pénzüket, és elosztották, így mindenkinek elég jutott. Az egyházak az úgynevezett harmadik világból munkásokat küldtek az Egyesült Államokba és Kanadába, hogy megtanítsanak minket, hogyan lehet autók és repülőgépek nélkül utazni, egyszerű, tápláló ételeket főzni, pénzköltés nélkül vigadni. Az egész nyugati világban a keresztények drasztikusan csökkentették a jövedelmüket és összeköltöztek elmélkedő, aktív közösségekbe. Adóbegyűjtők próbálják megfejteni, miért nem tartoznak többé olyan sokan a katonai adóval. Régebbi vagyonuktól megszabadulva szárnyal a lelkük. Járványként terjed az együttérzés, a kiengesztelődés és az öröm. A Szentlélek még a fajgyűlöletet, az osztályok közötti megkülönböztetést és a patriarchátust is legyőzi. Az eddig egyházhoz nem tartozók egységesen csatlakoznak a keresztényekhez, hogy Krisztus életében osztozzanak. Isten alkotó ereje, a Szentlélek együttérzése és öröme, Jézus feltétel nélküli szeretete árad az emberekre mindenütt. Ezt a forradalmat Jézus kezdte, aki teljesen emberi és teljesen isteni, aki azért jött, hogy olyanok lehessünk, mint ő, és megkaphassuk az erőt mindehhez.

    Nancy Brubaker

    Mi az én látomásom az egyház számára?

    A keresztények arra hivatottak, hogy saját erőforrásaikon túl is reagáljanak a világ nyomorúságára. Ehhez a hosszú távú munkához, hitünk megéléséhez, az ad erőt, ha szem előtt tartjuk Isten akaratát az Ő népével.

    Hogyan nyitok teret önmagamban Isten lelke munkálkodásának?

    Hogyan érthetem meg Isten szándékát a világgal kapcsolatban?

    Írd le, mi történne a világgal, ha Isten minden teremtménye az Ő akarata szerint élne! Csoportotokon belül beszéljétek meg elképzeléseiteket, és azt a lehetőséget, hogy együttes munkával megpróbáljátok megvalósítani azokat!

    28

    28. Fordított imádság

    „Aki sokat gyűjtött, nem bővelkedett, aki meg keveset, nem szűkölködött.” – 2 Korintusiaknak 8:8-15

    „Isten, kérlek segíts, hogy a szegények meggazdagodjanak, és a gazdagok elszegényedjenek, hogy megtudják, milyen érzés. Azután kérünk, Istenünk, mindenkit hozz középszintre, hogy ugyanannyi étel és pénz jusson mindenkinek. Amen.”

    Ez volt a hétéves Ben vacsora előtti imája. Születése óta keresztény szolgálatban dolgozunk. Valószínűleg sokat töprengett már az „elég” jelentéséről. Amikor egy zairei gyémántbányász faluban laktunk, Bennek két különböző játszópajtása volt. Az egyik Rupert, egy brit gyémántszakértő egyetlen fia, akinek minden játéka megvolt, amit csak repülőgéppel el lehetett juttatni az ország belsejébe. A másik játszópajtás Sabu volt, az ő szülei menekültek voltak, házukat leégették Zaire egy másik részén. Azokon a napokon, amikor az édesanyja kimosta egyetlen ruháját, Sabunak otthon kellett maradnia. Ben nagyon jól érezte magát mindkét barátjával, de szinte soha nem játszottak hármasban. Ruperték házában távirányítós autóval és elektromos billentyűzettel játszott, Sabuval kis sártéglákat készítettek és kergették a csirkéket. Könnyedén váltott a vagyoni szélsőségek között. Ben nem azért imádkozott, hogy minden szegény ember gazdag legyen, hanem azért, hogy minden ember középszinten éljen. Megérezte az „elég” szabadságát.

    Jeanne Zimmerly Jantzi

    A „mindenkinek elég” elképzelés része-e szerintem Isten tervének az emberiséggel kapcsolatban?

    Az Utazás végén visszatekintünk az elmúlt 28 nap tapasztalataira.

    Mit tanultam az Utazás alatt az „elégről”, és mit tudtam meg önmagamról?

    A jövővel is szembesülünk.

    Ajándéknak tudjuk-e elfogadni az „elég” szintjét egész életünkben?

    A mai szentírási részlet arra a helyre hívja fel a figyelmet, ahol senkinek sincs „túl sok” vagy „túl kevés”. Az Utazás tanulsága az, hogy sokunknak egyharmadára kellene csökkentenie a fogyasztását, hogy elérje az „elég„ szintjét. Másoknak lehetnek más ötleteik az „elég” elérésére.

    De mindannyiunknak hasznos elgondolkodni a felszabadító bibliai paradoxonról, amiről Anthony de Mello történetében olvashattunk a halásszal kapcsolatban.

    Az „elég” elfogadása fel tud-e minket szabadítani a szerzés okozta stresszből és elégedetlenségből? Jut-e mindenkinek a Föld erőforrásaiból, ha mi csak a ránk eső részt használjuk belőle? Együtt kell-e másokkal dolgoznunk, hogy ők is megtapasztalják az egészséget és örömöt, amit Isten mindenkinek szánt?

    Hogyan tudnánk gyermekeinkre olyan világot hagyni, ami elég lesz nekik és az ő gyermekeiknek?

    Útjaink különbözőek lesznek, az „elég” mindannyiunknak mást jelent majd.

    Bízzunk Istenben, aki teremtett minket, hogy végigvezet ezen az úton. Áldja meg az Isten néhol hosszú és fáradságos utunkat az Elég világába, hogy boldogsággal haladhassunk rajta!

    Melléklet

    Ökológiai lábnyomunk

    Az emberek a Föld erőforrásait fizikai szükségleteik kielégítésére használják. A Föld kínálja életfeltételeinket és elnyeli a szemetünket. A gabonaföldek és az óceánok élelmet adnak. Szenet, olajat és más tüzelőanyagot a föld mélyéből kapunk. Az erdők fái a papír alapanyagai, és a fosszilis anyagok égetésekor felszabaduló szén-dioxid elnyelői. A kifosztott földön utak és épületek épülnek.

    Ki lehet számolni azt a földmennyiséget, amely egy ember szükségleteinek fedezéséhez kell. Ezt a továbbiakban „ökológiai lábnyomnak” nevezzük.

    Az ökológiai rendszerek, amiktől függünk, megújulnak a természet segítségével. A halak szaporodnak, az erdők terjeszkednek, a talajvíz pótlódik az esővel. A fák oxigént bocsátanak ki, és szén-dioxidot nyelnek el. Úgy is használhatjuk ezeket a rendszereket, hogy rendszeresen megújíthassák magukat. Az emberek és minden élő teremtmény megtartó módon élhet a Földön.

    Ha azonban túl nagy stresszt okozunk ezeknek a természetes rendszereknek, akkor nem tudnak többé rendeltetésük szerint működni, és nem tudnak megfelelő mértékben megújulni. A stressz mértéke attól függ, hogyan elégítjük ki szükségleteinket és mennyit használunk az erőforrásokból. A technológiai fejlettség lehetővé teszi az emberek számára, hogy könnyebben jussanak hozzá az erőforrásokhoz, ami csaknem biztosan nagyobb fogyasztáshoz vezet. Azoknak az embereknek, akik fejlett technikát használnak, csaknem mindig nagyobb az ökológiai lábnyoma, mint a fejletlenebb technológiával rendelkezőknek.

    Az egy országra jutó ökológiai lábnyom nagyságát úgy kapjuk meg, hogy összeadjuk a teljes lakosság szükségleteit fedező erőforrásokat, kiszámoljuk, mennyi földterület kell ezeknek az erőforrásoknak a biztosításához, majd elosztjuk a kapott földterület nagyságát az adott területen élő emberek számával.

    Önmagában nem jelent problémát az a tény, hogy egy ország lakosai más országok erőforrásait használják. Ez még a szegény országokban is megtörténik. A probléma az, hogy a vagyonosabb társadalmak nagyon nagy területre terjeszthetik ki ökológiai lábnyomukat. Nem tudnak azonban több földet létrehozni. Túlméretezett ökológiai lábnyomuk „ökológiai deficitet” jelent a világ többi része számára. Ha a Föld ökológiailag termékeny területét (7,4 milliárd hektár) elosztjuk a világ lakosainak számával (6 milliárd), akkor meg tudjuk határozni a Föld erőforrásainak „tisztességes elosztásból származó részét”. E szerint minden embernek 1,23 hektár jutna szükségletei kielégítésére.

    Hogyan lehet több földterületet használni a meglévőknél? Úgy, hogy az erdőket, a talajt és a levegőt kizsákmányolják, ennek következtében elvesztik regenerálódó képességüket és elvesznek a jövő generációi számára. Közgazdasági kifejezéssel élve (természetes) tőkét használunk, hogy a jelenlegi fogyasztást finanszírozzuk.

    átlagos, személyre bontott fogyasztási összehasonlítás

    egy főre jutó fogyasztás 1991-ben

    USA INDIA VILÁG
    szén-dioxid kibocsátás (tonna/év) 19,5 0,81 4,2
    járművek 100 személyenként 57,0 0,20 10,0
    papír fogyasztás (kilogramm/év) 317,0 2,00 44,0
    fosszilis energia használat (gigajoule/év) 287,0 5,00 56,0
    édesvíz fogyasztás (köbméter/év) 1.868,0 612,00 644,0
    ökológiai lábnyom (hektár/személy) 5,1 0,4 1,8

    Nem tudjuk megnövelni a Földet. Ha azt akarjuk, hogy Isten minden gyermekének „elég” jusson, akkor azoknak közülünk, akiknek túl nagy az ökológiai lábnyoma, kevesebb erőforrást kell használnia, és kevesebb hulladékot kell termelnie. Boldog, teljes életet élhetünk Isten rendelése szerint, ha a Föld erőforrásaiból csak a minket megillető részt vesszük el. Ehhez többségünknek egyharmadára kell csökkentenie fogyasztását, vagyis szén-dioxid kibocsátásunkat, fosszilis tüzelőanyag felhasználásunkat, papír és vízszükségletünket kb. 75%-al kell visszaszorítanunk

    Globális osztályok

    A „nagy utazás” egyik kulcsfontosságú elve az, hogy három globális társadalmi-gazdasági osztály létezik.

    E három osztály nincs teljesen elválasztva egymástól. A Nyomorgók felső, és a Megtartók alsó szintje nincs messze egymástól. De általános megfogalmazásban az emberiség jól megkülönböztethetően három csoportra tagolódik:

    nyomorgók: A világon kb. 1,4 milliárd ember tartozik ide. A háztartásokban az egy főre jutó jövedelem kevesebb, mint 700 dollár évente. Gabonát, gumós termésűeket és babot esznek. Nagyon ritkán jutnak tiszta vízhez. Fadarabokból, bádogból, ágakból készített házakban laknak. Gyalog közlekednek, esetleg állati erő segítségével. Összességében ez az osztály alkotja a globális család több mint egyötödét, de a globális jövedelemnek csak 2%-át kapja munkájáért.

    megtartók: Ez a globális középosztály, kb. 3.4 milliárd ember. Tagjai 700-7500 dollár között keresnek évente. Főként gabonaféléket esznek, néha húst. Rendszerint van tiszta ivóvizük. Masszív, de kisebb házakban laknak. Háztartásukban van elektromos áram, rádió, televízió, hűtőszekrény, mosógép. Busszal, biciklivel és vonattal utaznak. A globális jövedelem 33%-át keresik meg együttesen.

    túlfogyasztók: körülbelül 1,2 milliárd ember. Az egy főre jutó jövedelem több, mint 7500 dollár évente. Sok húst esznek, előre csomagolt, feldolgozott ételeket, üdítőket. Ételeik többsége távoli helyekről érkezik, eldobható csomagolásban. Házaik nagyok, fűtés és gyakran légkondicionálás van benne. Sok elektromos eszközük van, a megtartókra jellemző háztartási gépek mellett rengeteg kisebb készülék. Személyautóval járnak. Akkor utaznak tömegközlekedési eszközön, ha repülővel mennek. Ez az osztály, amely a globális család kevesebb mint egyötödét teszi ki, a globális jövedelem 64$-át keresi. Ez 32-szer több, mint amennyit a legszegényebbek keresnek.


    Forrás: http://bocs.hu/trek/trek-hungarian.html