Szegedi Piaristák

bolt.piarista.hu

Nyári ügyeleti napok:

Az ügyeleti napok a következőképpen alakulnak a nyári szünetben:

  • 2019. július 3. (szerda) 9:00-13:00
  • 2019. július 10.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. július 17.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. július 24.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. július 31.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. augusztus 14.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. augusztus 21.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. augusztus 28.(szerda) 9:00-13:00

Ezeken a napokon van lehetőség ügyintézésre.


Osztályozó-, javítóvizsgák időpontja:

2019. augusztus 26-én (hétfő) 9.00 órától


 

    Gilbert Ryle:

    A szellem fogalma

    I. fejezet DESCARTES MÍTOSZA

    1. A hivatalos doktrína

    A hivatalos doktrína szerint az ember testből és szellemből áll, de a test halála után a szellem még tovább létezhet. A test térbeli, mechanikai törvényeknek alávetett, külső megfigyelők megfigyelhetik folyamatait, állapotait, élete nyilvános. A szellem nem térbeli, nincs alávetve a mechanikai törvényeknek, élete nem nyilvános, hanem privát, állapotairól, folyamatairól csak nekem vannak tapasztalataim. Tehát a személy két párhuzamos életet él: egyiket a szellemi világban, a másikat a fizikaiban. Vitatott, de azért alapvetően elfogadott az az elképzelés, hogy a személy saját szellemi eseményeit introspekció révén meg tudja figyelni közvetlenül és tévedésektől mentesen, míg a fizikai eseményekkel kapcsolatban kétely merülhet fel, ezekkel kapcsolatban nem. A személyt két világra szakítják szét, melyet a külső és a belső metaforával illetnek. A szellem a belső metafora révén elveszti térfüggetlen jellegét, mert belehelyezik az agyunkba. Komoly problémája az elméletnek, hogy a szellem és a test hogyan hatnak egymásra, mivel az ilyen események nem tartozhatnak sem az egyén nyilvános életéhez, sem a belső életéhez. Az elmélet filozófiai következménye, hogy a létezők szigorúan vagy szellemiek, vagy anyagiak, előbbiek nem térbeliek, de időbeliek, funkciójuk a tudat; míg az utóbbiak tér- és időbeliek, és funkciójuk az anyag. Az emberek egymás testét érzékelhetik, és kölcsönhatásba léphetnek vele, de egymás szellemi folyamatait nem figyelhetjük meg, és nem hathatunk egymás szellemi életére. Az ember saját szellemi állapotainak és folyamatainak tökéletesen a tudatában van, mert ezek a szellem életét alkotó tudatos folyamatok. Bár Freud megjelenésével felmerült némi kétely, hogy vannak folyamatok, gondolatok, motivációk, amelyek tulajdonosaik elől elbújnak, de ezt a hivatalos doktrína azzal utasította el, hogy egy normális ember normális körülmények között számot tud adni tökéletesen a szellemi életéről. A belső észlelés, introspekció, tehát közvetlen, és tévedhetetlen, nincs érzéki csalódás, és zavarosság. De míg a saját szellemi állapotaimban ilyen biztos lehetek, a többiekéhez sehogy se tudok hozzá férni, arra hogy milyen szellemi folyamataik vannak, vagy hogy van szellemük, a fizikai testük mozgásából próbálok következtetni, de igazából nincs megalapozva az a hitem, hogy mások is rendelkeznek szellemmel. A szellemi képességeket és folyamatokat leíró kifejezéseink így sajátos értelmezést nyernek, mely szerint speciális módosulások létrejöttét jelzi mások tudatában. Ezen kifejezések helyes vagy helytelen használatról viszont senki más nem tud számot adni, mint akire épp alkalmaztuk őket. Mégis a hétköznapi tapasztalat azt mutatja, hogy mindenki tudja, hogy mikor alkalmazza helyesen ezeket a kifejezéseket másokra, és korrigálni tudja tévedéseit, tehát szabályszerűen és hatékonyan használjuk őket. A hivatalos doktrína filozófusai épp ezért meg akarták alkotni a szellemi viselkedésre alkalmazott kifejezések logikai geográfiáját, de ennek a geográfiának az lenne a következménye, hogy másokra nem tudjuk hatékonyan alkalmazni ezeket a kifejezéseket.

    2. A hivatalos doktrína abszurditása

    A hivatalos doktrína egy kategóriahiba, mely úgy kezeli a szellemet, mintha egy bizonyos logikai kategóriába tartozna, pedig egy másikhoz tartozik. Példák a kategóriahibára:

    Külföldi látogatónak megmutatjuk az egyetemet: kollégiumok, sportpályák, könyvtárak, múzeumok, tanszékek, hivatalok épületeit mutatjuk meg. A látogató megkérdezi, hogy na de hol az egyetem, mintha az egyetem is egy lenne az épületek, a szervezeti egységek közül, holott az egyetem az a mód, ahogyan a fentebbieket összeszervezik. Két különböző szinten vannak, más kategóriába tartoznak.

    Ugyanez a hadosztállyal és az azt alkotó zászlóaljakkal, ütegekkel, századokkal.

    A krikettpályán van labdavető, ütőjátékos, pályaszéli játékos, bíró és pontozó. Na de hol van az, aki előre mozdítja a csapatszellemet. Mintha a labda eldobása és a csapat szellem előmozdítása két külön cselekedet lenne, miközben a játékosok jó esetben minden mozdulatukkal ezt teszik.

    Az angol alkotmány és a belügyminisztérium közötti kapcsolatot se lehet ugyanolyan terminusokkal, ti. intézményközi kapcsolatokkal leírni, mint a belügyminisztérium és az anglikán egyház közti kapcsolatot.

    Kis János és Nagy József lehet szomszédja, barátja, ellensége egymásnak, de ez nem mondható el róluk az átlagos adófizető állampolgár viszonylatában.

    Hasonlóan hibás, ha a szellemet a testhez hasonló kategóriába sorolják be. A hiba eredete, hogy látták, hogy az ember érzelmeit, gondolkodását nem lehet fizikai jellemzőkkel leírni, ezért paralel kifejezésekkel akarták leírni. A test egy bonyolultan szervezett egység, tehát a lélek is az, csak más az anyaga meg a struktúrája. Mivel a test, mint anyag az ok okozatok területe, ezért a lélek is bár nem mechanikai, de ok-okozatok területe.

    3. A kategóriahiba eredete

    Galilei kimutatta, hogy a tudományos módszerei alkalmasak arra, hogy mechanikai elméletet alkossanak mindarról, ami térben van, Descartes nem akarta elfogadni, amit Hobbes elfogadott, hogy az emberi természet csak bonyolultsági fokában különbözik egy óraműtől. Mivel nem akarták, hogy a szellemi csak egy változata legyen a mechanikainak, a szellemire vonatkozó kifejezéseket úgy értelmezték, mint amik a szellemben lejátszódó nem mechanika és nem térbeli törvényszerűségeket írja, melyek szerint a szellemi okoknak szellemi okozatai vannak. Tehát a „dolog”, az „állapot”, az „ok”, az „okozat”, a „tulajdonság”, a „folyamat” kategóriáin belül maradtak a magyarázatukkal. Kezdettől fogva komoly problémát okozott a test és szellem egymásra hatásának a magyarázata. A szellemet úgy írták le, mint a test tagadását: nem térbeli, nem anyagi, nem mechanikai, egyszóval nem-gép, hanem valami kísértet gép. Az emberi test egy motor, amelynek bizonyos működéseit egy belső motor vezérli, de ez a belső motor nem látható, hallható, szétszerelhető, egészen másfajta törvényei vannak, és fogalmunk nincs, hogyan hat a külső motorra.

    A másik probléma, hogy a test szigorúan alá van vetve a mechanikai törvényeknek, tehát a szellem is szigorúan, determinisztikusan alá van vetve a saját nem-mechanikai törvényeinek. Az akaratszabadságot és az erkölcsöt úgy sikerült megmenteni a mechanikai kategóriáktól, hogy bevezették azt a feltételezést, hogy a szellem törvényei nem olyan szigorúak. További probléma, hogy nyilvánvalóan felismerjük, ha valaki szándékosan vagy racionálisan cselekszik, viszont az elmélet szerint elvileg a gépembereket nem tudjuk megkülönböztetni a valódi emberektől. Továbbá semmilyen tapasztalati alapunk nem lehet, hogy valakit gyengeelméjűnek vagy értelmesnek tituláljunk, ugyanis nincs hozzáférésünk a szellem történetéhez. Lehetnek olyan emberek, akiket gyengeelméjűknek titulálunk, viszont épelméjűek, és fordítva. Továbbá nem lehet kritériumunk arra, hogy mi normálisa vagyunk-e, mert ennek csak annak fényében lenne értelme, ha hozzáférnénk a többiek szelleméhez. Ha az elmélet kitalálói komolyan vették volna az elméletet, akkor fel se merült volna, hogy milyen törvények alá vannak vetve a szellemi folyamataink, mert a kérdés feltételezi a hozzáférést. A személy és a gép különbsége épp azért merült fel, mert a szellemi eseményekre vonatkozó kifejezéseket jól tudjuk használni, viszont ez az elmélet nem segített megmagyarázni ezt a hatékonyságot, sőt. Mert nem azt a kérdést tették fel, hogyan ismerjük fel az intelligens viselkedést, hanem az, hogy ha mechanikai oksággal nem tudjuk magyarázni a szellemi viselkedést, akkor milyen más kauzális elvvel tudjuk.

    Különböző logikai kategóriákban tartózó terminusukkal nem szabad konjuktív mondatokat képezni. Vett egy balkezes és egy jobbkezes kesztyűt; és egy pár kesztyűt. Pánikban és nagykabátban jött haza. Ahogy a pánik és a nagykabát szembeállítása abszurd, ugyanilyen a szellem és a test szembeállítása is, mert ezek nem ugyanolyan típusú logikai terminusok. Ezért mind a materializmus, mind az idealizmus tévedés, mert feltételezik, hogy vagy a testet a szellemre, vagy fordítva vissza lehet vezetni, de a kategóriakülönbség miatt ezt nem lehet. A szellem és a test másképp létezik, ahogy másképp emelkedik a hangulat és a vízszint. Léteznek prímszámok és szerdák; hajóhadak és vélemények; szellem és test.

    4. Történeti megjegyzés

    Descartes-on és a mechanikai világképtől való félelmen kívül a teológiai világkép is segített az elmélet kialakításban, így a kálvinizmus csak rám tartozó lelkiismeretéből lett a mások szelleméhez való hozzáférhetetlenség, és a predesztináció tanból a determinizmus. De az elmélet hasznos volt, mert a korábbi korok parapolitikai mítoszát felváltotta, ahol uralkodó, alattvaló, engedelmesség, lázadás szavak voltak a központi terminusok. Ahogyan a teleologikus tudomány helyét átvette a mechanikus, rejtett erőkkel dolgozó tudomány, úgy kezdett el a pszichológia is rejtett erőkkel magyarázni.

    II. fejezet „TUDNI, HOGYAN” ÉS „TUDNI, HOGY MI”

    1. Előszó

    Amikor azt mondjuk, hogy az emberek szellemi képességeiket működtetik, akkor nem rejtett eseményekről beszélünk, melyeknek okozatai az emberek cselekedetei, hanem magukról a cselekedetekről. Ha azt mondjuk, hogy valaki szándékosan hajtott végre valamit, akkor nem egy a cselekedet kísérő árnyékcselekedetére utalunk, hanem ellenőrizhető magyarázó és prediktív állítások vannak jelen.

    2. Intelligencia (értelmesség) és intellektus (megismerés)

    A szellemi fogalmaknak először az „intelligencia” vezetéknevet viselő családját vizsgáljuk (okos, eszes, kritikus, figyelmes). Elsőrendű fontosságú, hogy az ostobaság nem ugyanaz, mint a tudatlanság. Lehet valaki tájékozott, de esztelen. A filozófusok hajlamosak az értelmi műveleteket tekinteni az elsődlegesnek: ebből magyarázni a többi szellemi tevékenységet, mintha a főtevékenységünk az elméletalkotás lenne, és ezen felismert igazságok alkalmazása. Racionálisnak lenni szerintük annyi, mint igazságokat és köztük lévő kapcsolatokat felismerni, racionálisan cselekedni pedig, hogy ezek a felismerések irányítják a cselekedetet. Pedig nagyon sok tevékenység van, ami szellemi és nem értelmi tevékenység, és még csak nem is annak okozata. Sőt az értelmes gyakorlat sem az elméletalkotásból származik, hanem az elméletalkotás is egy az értelmes gyakorlatok közül, és mint minden gyakorlatot, lehet ostobán is folytatni. Tehát nem az intelligenciát (értelmesség) kell magyarázni az intellektusból (megismerés), hanem az intellektust az intelligenciából. Ugyanis bár az elméletalkotás és a gondolkodás jelentős részben magunkban, csendben történik, ezek nem szükséges feltételei. Sőt először hangosan kell megtanulni gondolkodni, hogy utána magunkba is menjen. Nem az a rejtély, hogy hogyan tesszük nyilvánossá, hanem hogy hogyan rejtjük el a gondolatalkotást.

    Tehát két dogmát tartalmaz a hivatalos doktrína, hogy a szellem legfőbb tevékenysége az elméletalkotás, és hogy a gondolkodás lényegi tulajdonsága, hogy magántermészetű, vagyis csendes.

    3. „Tudni, hogyan” és „tudni, hogy mi”

    Az elméleti szakemberek gyakran megfeledkeznek annak vizsgálatáról, hogy mit jelent az, hogy valaki tudja, hogyan hajtson végre egy cselekedetet. Míg a mindennapi életben vagy az oktatásban gyakrabban foglakozunk a képességekkel, mint az ismeretekkel. A tudás vagy a tudatlanság is inkább abban az aspektusában kerül elő, hogy valaki képes-e felismerni igazságokat, vagy nem. A „tudni, hogy mi” és a „tudni, hogy” is megtanulható, rájöhetünk, elfelejthetjük. De nem mondhatjuk azt, hogy hiszi vagy jogosan véli, hogyan. Az, hogy valaki tudja, hogyan hajtson végre egy tevékenységet, azt jelenti, hogy betart bizonyos kritériumokat, de ezt az óra is megteszi. A különbség, hogy mi alkalmazzuk a szabályokat, ennek megfelelően szabályozzuk a cselekedeteinket és korrigáljuk. Ezt a köznyelvben úgy mondják, hogy „arra gondol, amit csinál”. Erre az intellektualista elmélet lecsap, és levonja azt a következtetést, hogy minden cselekedetünket megelőzi egy elméleti megfontolás. Minden gyakorlat bizonyos kritériumoknak felel meg, és feltételezik, hogy a cselekvés előtt ezeket felidézzük magunkban. Ezzel beolvasztják a „tudni, hogyan”-t a „tudni mi”-be. Ryle szerint az intellektualista elmélet hamis, mely szerint az értelem cselekvés az elmélkedés és végrehajtás kettőséből áll. Vannak az intelligenciának olyan megnyilvánulásai, amikor a cselekvés kritériumai nem megadhatók: humorosság, tapintatosság, ötletesség, esztétikai ízlés. A helyes gondolkodás szabályait először Arisztotelész írta le, de előtte is, azóta is, amikor érvelünk, nem idézzük fel ezeket. Sőt soha nem is gondolnánk ki semmit, ha előtte meg kellene tervezni, mert akkor a terv lenne megtervezetlen (végtelen regresszus); mivel a gondolkodás is tevékenység, ennek is kell elméleti előzményének lennie. További kérdés, hogy a feladat végrehajtása előtt miért az adott irányelv ugrik be, és miért azt fogadjuk el, vagyis az elmélkedést is meg kell alapozni, hogy helyes legyen, nemcsak a cselekedetet. Tehát ahhoz, hogy alkalmazzunk egy kritériumot, nem szükséges végiggondolnunk. Továbbá az elméleti megfontolások csak általános elveket közölnek, azt nem mutatják meg, hogy ezeket az adott helyzetre hogyan kell alkalmazni. Az irányelv tudása és az irányelv alkalmazásának tudása két külön dolog. Az ésszerű cselekvést nem a származása (intellektuális tervezés) különbözteti meg, hanem a cselekvés módja, amely az intellektuális és gyakorlati tevékenységek értelmességének is kritériuma.

    4. Az intellektualista legenda motívumai

    Az az elképzelés, hogy egy értelmes cselekvés az elméletalkotás és a végrehajtás kettős folyamata a szellem a gépben elképzelésből származik. Nyilván a szellemhez kapcsoljuk az értelmes jelzőt, ezért a látható, fizikai cselekvéshez feltételezni kell egy szellemi folyamatot is. Egy papagájt nem minősíthetünk szellemesnek, míg egy humoristát igen, ugyanazért a megjegyzésért, ennek pedig hajlamosak vagyunk valami nem érzékelhető okot tulajdonítani. Ha azt mondjuk, hogy nincs érzékelhető különbség egy humoros és egy humortalan tett között, az nem jelenti azt, hogy el kell fogadnunk egy titkos aktus végrehajtását. A bohóc botladozása csak a szándékosságban különbözik egy ügyetlen ember botladozásától, de a nézők nem a fejében végbemenő aktusokat tapsolják meg, hanem a látható produkciót, ami nem más, mint az ügyesség kifejtése. Az ügyesség pedig nem cselekedet. Ennélfogva sem nem megfigyelhető, sem nem megfigyelhetetlen cselekedet, hanem diszpozíció, vagy diszpozíciók egy csoportja. A külső és belső tevékenységek által kifejtett diszpozíciók (ügyesség, hajlam, tehetség) nem külső vagy belső, megfigyelhető vagy megfigyelhetetlen. A hivatalos doktrína a diszpozíció és a diszpozíció kifejtése közötti típuskülönbséget tévesen a szellemi okokra és fizika okozatokra vezette vissza. Tehát a szándékos cselekvés szellemi és fizikai folyamat, de nem két külön folyamat, a látható tevékenység maga a működésben lévő szellem.

    Ellenvetésként nem vethető fel, hogy ha valaki fejben számol az csak szellemi tevékenység. Ugyanis a gondolkodásnak nem lényegi eleme, hogy csendben végzik, mint ahogy az sem, hogy tollal vagy ceruzával írnak le egy elméletet. Ha valaki fejben végez el egy művelet az ugyanúgy egy tevékenység. Aki a fejben gondolkodást szelleminek nevezi, az visszaél a nyelv többértelműségével, mert a szellemit az eddigiekben nem ebben az értelemben használtuk. Továbbá az, hogy valami csak a fejemben történik meg, nem biztosítja a szellemi vagy az értelmes voltát: ismételgethetek haladzsákat is.

    5. A „fejemben”

    Rövid leszek, mert ez nem annyira lényeges.

    Amikor fejben számolok, vagy fejemben jár egy dallam, akkor vajon miért érezzük olyan megfelelőnek ezt a metaforát. Egyesek azzal érvelnek, hogy az agy és az értelmi folyamatok viszonyára gondolunk. De egy dallam belső dúdolása nem értelmi tevékenység. Szóval miért pont a fejemben és nem a bokámban. Mert ha hangokat adok ki, akkor a fejemből érkeznek, illetve a fejemen lévő füllel fogom fel. Nyílván ha kívülről hallok egy hangot, az messziről jön, illetve a látvány is. Míg a szaglás, az ízlelés és a tapintás tárgyait közvetlenül érzékeljük, nincs távolság. Tehát a fejemben van a dallam, jelezni akarjuk, hogy nem kívülről jött, hanem belülről, és mivel ezek az érzékszervek a fejemen vannak, kézenfekvő a metafora. Ha viszont valaki leszáll a hajóról, akkor a lábában érzi tovább a képzeletbeli ringatózást, és egy ízre is, ha visszaemlékezünk, a nyelvünkön érezzük.

    6. A „tudni, hogyan” pozitív jellemzése

    Ha valaki sakkozni tanul, akkor először elmondják neki a szabályokat, eleinte ezt mindig a fejébe kell idéznie, aztán második természetévé válik, tudja, milyen lépéseket léphet, fogadhat el, nem léphet, vétózhat meg. Idővel talán el is felejti, hogy hogyan hangoztak a szabályok, és nem is tudja megfogalmazni őket, és egy sakkozni nem tudót úgy tanítana, hogy jelezné neki, hogy mely lépései megengedettek és melyek nem. Ez utóbbi módszerrel tanuljuk meg mi is az anyanyelvünket anélkül, hogy egyetlen nyelvtani szabályt is ismernénk. A „tudni hogyan” lényege nem az, hogy fel tudjuk mondani a kritériumokat, hanem hogy alkalmazni tudjuk őket. Ezért egy hatéves angolkisgyerek valószínűleg jobban tud angolul, mint egy külföldi, akinek beleverték a fejébe az összes szabályt.

    7. Értelmes képességek és szokások

    Mivel a „tudni, hogyan” a szabályok alkalmazásának képessége, amely gyakran második természetünké válik, néha annyira, hogy a szabályokat fel se tudjuk mondani, gyakran feltételezik, hogy szokássá válnak. A hozzáértés és a szokás a második természetünk, de lényeges különbségek vannak közöttük. Ha valami szokásunkká válik, mint a járás, akkor automatikusan teszzük, nem fejtünk ki kritikát, éberséget. Egy értelmes tevékenység kapcsán, mint például a hegymászó, folyamatosan figyeli minden mozdulatát, korrigál, ellenőriz: még tanul. Szokásnál az egyik tevékenység másolata az azt megelőzőnek, értelmes tevékenységnél az előző cselekedetek tapasztalat korrigálja, befolyásolja a jelenlegit. A szokást gyakorlással tanítjuk meg, a cél az automatizmus. Az értelmes tevékenységet képzéssel, melyben bár sok a gyakorlás is, alapvetően az intelligencia fejlesztése a cél.

    A diszpozicionális fogalmak logikája. Az, hogy a cukor oldható, semmit nem mond a cukorról aktuálisan. Az oldhatóság a cukor diszpozíciója, azt jelenti, hogyha a cukor meghatározott körülmények közé, vagyis vízbe kerül, akkor feloldódik. Ez egy egyvágányú diszpozíció, de vannak többvágányúak, ha valami kemény, abból következhet, hogy éles hangot ad, ha hozzáütjük az asztalhoz, fáj, ha megütnek vele stb. Ugyanígy az emberi diszpozícióknál: a dohányosság egyirányú, mert rá akar és rá fog nyújtani, ha lehetősége van rá; több irányú a büszkeség, mert rengeteg helyzet és szituáció van, amelyben ez megnyilvánulhat. Az episztemológusok nem vették figyelembe a többirányúságot, és feltételezték, hogyha valaki hiszi, hogy „A Föld kerek”, akkor rendszeres időközönként ezt a gondolatot elő kell vennie, és helyesnek kell megítélnie. Pedig nagyon valószínű, hogy ez senki nem csinálja, viszont jó néhány cselekedetükből lehet rákövetkeztetni, hogy azt hiszik, hogy „A Föld kerek”.

    8. Az intelligencia működése

    Ahhoz, hogy meg tudjuk állapítani, hogy valaki értelmesen és szándékosan cselekedett-e, a képességeit és a jártasságát kell megvizsgálnunk. Egy céllövő esetében, hogy a következő lövései is jól sikerülnek, milyen tanácsokat ad a szomszédainak, milyen megjegyzései vannak a szélről stb.. Az a kérdés, hogy bizonyos „tudna tenni” vagy „tenne” mondatok igazak-e az illetőre, mert a szellem ellenőrizhető hipotetikus és félhipotetikus kijelentések csoportjaival. Az értelmes és józan ember ugyanis egy csomó mindet meg tud tenni adott körülmények között, amit egy idióta vagy egy részeg nem.

    Ha valaki értelmesen okoskodik, érvel, akkor nincs lényegi különbség aközött, hogy ezt magában teszi vagy hangosan, hallgatóság előtt vagy csak magának. Persze előfordulnak egy érvelésben megszokásból hozott fordulatok, de alapvetően az érvelő figyel az új bizonyítékokra, ellenvetésekre, leleplezi az álkövetkeztetéseket, kapcsolatokat kell felismernie. Ahogy egy autóvezető, ő se képzeli el az összes lehetséges előforduló esetet, hanem fel van rá készülve, és tud rá reagálni, de ez kiderül az egész viselkedésének a módjából, hogy fel van készülve, anélkül, hogy mondaná. Természetesen miközben érvel, nem idézi Arisztotelészt és az érvelés egyéb szabályait

    Ugyanígy az ökölvívó, a költő, a sebész esetében, persze rendelkezniük kell némi elméleti tudással, az orvos esetében nem is kevéssel, de ezzel hiába rendelkeznek, attól nem lesznek jók a szakmájukban. Ahhoz, hogy alkalmazni tudják, kell a gyakorlat, a jártasság. Továbbá az is előfordulhat, hogy valaki nagyon szép stílusban ír mégis badarságokat beszél arról, hogy hogyan kell szépen fogalmazni. Tehát az értelmességet nem rejtett folyamatokra kell visszavezetni, hanem félhipotetikus és hipotetikus kijelentésekre. Amikor valaki értelmesen cselekszik, akkor magáról a cselekedetről mondunk ítéletet, bár a fiziológus vagy a fizikus leírása nem merítené ki, ha valaki mondjuk szobrot farag éppen. Ahogy „a madár délre repül” és „a madár költözik” mondat se két cselekedetet ír le, nekünk se kell árnyékcselekedeteket feltételeznünk a szellemben.

    9. Megértés és félreértés

    Amikor az embereket szellemi predikátumokkal jellemezzük, akkor nem ellenőrizhetetlen következetéseket vonunk le számunkra hozzáférhetetlen tudatfolyamatokra nézve, hanem azt a módot írjuk le, ahogy az emberek túlnyomórészt nyilvános viselkedésük egy részét lefolytatják. Igaz, túlmegyünk azon, amit tapasztalunk abban az értelemben, hogy azokat a képességeket, hajlandóságokat vesszük figyelembe, amelyeknek az adott cselekedet a kifejtése. Aki ismeri a sakk szabályait, és aki nem, az is meg tudja figyelni, ahogyan két játékos játszik, de az egyik meg tudja ítélni a játékosok okosságát, míg a másik nem. A hivatalos doktrína szerint az egyik megfigyelő tehát tud következtetni a rejtett szellemi tudatfolyamatokra, mint ahogy a vasúti jelzőberendezés mozgásából tudunk a jelzőbódéban végbemenő mozgásokra. Az analógia több szempontból hibás: soha nem tudjuk ellenőrizni a tudatfolyamatokat, mert észlelhetetlenek; csak a sajátunkból következtetnénk mindenkiére, ami jogosulatlan, mert lehet, hogy nem mindenkinek ugyanolyan a „jelzőbódéja'; a szeljem nem mechanikus, mint a jelzőbódé; nem tudjuk, hogyan kapcsolódik a szellem és a test, de a vasúti analógiánál ismerjük a mechanikai kapcsolatot. Az analógia hasznavehetetlenségéből pedig következik, hogy eddig senki nem értett meg semmit és senkit. Ez nyilván abszurd, mivel hosszas pszichológiai előképzettség nélkül is megértjük egymást., de az analógia a megértéshez előfeltételez egy bonyolult pszichológiai elméletet. Az elmélet nehézségein az se segít, hogy mások megértésében segítségünkre vannak azok a kapcsolatok, amelyeket megfigyelhetünk saját privát élményeink és nyilvános cselekedeteink között. Mellesleg Ryle szerint a saját cselekedeteinket is a diszpozicionális módszerrel értékeljük, és nem a kísértetessel. Továbbá Ryle egyelőre nem azt akarja bizonyítani, hogy nincsenek rejtett szellemi folyamatok, hanem hogy ezeknek semmi közük a megértéshez. A megértés a 'tudni, hogyan” része. Csak az tudja megítélni egy sakkozó teljesítményét, aki maga is tud sakkozni. Persze nézőnek lenni egy kicsit más, mert a cselekvő maga hoz létre valamit, így egy Platón kommentátornak nem kell eredeti filozófusnak lennie. De a két tevékenység hasonló, hisz ugyanazokat a kritériumokat tartják szem előtti, és a megfigyelő is mérlegeli a lehetőségeket, igyekszik észrevenni a hibákat, melyek a cselekvő igyekszik elkerülni, tehát a megfigyelő ugyanúgy tanul a tevékenységből. Ezért a tanár tanul mikor tanít valamit, mert kritikusan szemléli tanítványai tevékenységét (szép is lenne, az én gyerekem Ryle-hoz fog járni :)) Tehát a tevékenység helyes megítélésének képessége ugyanolyan jellegű, mint egy tevékenység helyes végrehajtásának képessége, ez is mutatja azt, hogy az értelmes képességek nem egyvágányú diszpozíciók, hanem különböző tevékenységekben nyilvánulnak meg (megértés, megítélés, végrehajtás). Természetesen az, hogy valaki meg tudja ítélni, és végre tudja hajtani a cselekedetet, nem jelenti azt, hogy szavakba tudja önteni (matróz a csomók megkötését, vagy hogy miért rossz az adott csomó).

    Arra, hogy valaki hogyan értheti meg Platónt, kidolgoztak egy másik elméletet is, mely szerint el kell játszanom a másik ember nyilvános cselekedeteit, hogy újraélhessem, és ezáltal megtudhassam, megérthessem a másik ember privát élményeit. De ugye ez nem lehet tökéletes, mert nekem mások a korábbi élményeim, mint Platónnak, ezért az elmélet kidolgozói elismerik, hogy tökéletes megértés csak akkor lenne, ha én lennék Platón, de is jobb, mint a semmi (mármint a nem tökéletes megértés). További probléma, hogy a megértés ezen elmélete azon az igazolhatatlan feltételezésen alapul, hogy hasonló külső tetteknek mindig hasonló belső folyamatok felelnek meg. Az elmélet kiinduló pontja annyiban jó, hogy feltételezik, hogy az emberek cselekedeteiben, szavaiban tükröződnek vissza a szellemi képességeik, csak nem tudják leküzdeni a test és szellem között tátongó szakadékot, mert nem vették észre, hogy a tevékenység módja maga szellem működése.

    A tudni, hogy mi és a tudni hogyan között az is egy különbség, hogy egy igazságot nem lehet részlegesen tudni, viszont egy képesség folyamatosan fejlődik. Mivel a megértés is a tudni, hogyan-hoz tartozik különbség van aközött, ahogyan egy átlagos sakkozó, egy versenysakkozó és az épp játszó versenysakkozó megérti a cselekedeteit. A félreértés pedig a megértés képességének aktuálisan rossz használata, de csak az érthet félre egy orosz mondatot, aki valamennyire tud oroszul. Néha egy rosszindulatú cselekvőnek tulajdonítható a félreértés, de van olyan helyzet, hogy az addigi cselekedetekből, premisszákból többféle folytatás és konklúzió is következhet, ilyenkor nem félreértés, hanem elhamarkodott ítélés történik.

    10. Szolipszizmus

    A szellem a gépben elképzelésnek az a következménye, hogy nem lehetek biztos abban, hogy másoknak is van szellemük, mert sose lépek mások szellemével kölcsönhatásba. Az eddigiekben megmutattuk, hogy amikor másokat megértünk vagy élvezzük a vicceit, akkor ezekből nem következtetünk szellemi tevékenységükre, hanem magát ezt a szellemi tevékenységet, működést kísérjük figyelemmel. Ugyanis felfedezni azt, hogy az emberek rendelkeznek szellemmel annyi, mint felfedezni, hogy az emberek képesek és hajlamosak megtenni bizonyos dolgokat annak révén, hogy megfigyeljük, milyen dolgokat tesznek. Persze vannak dolgok, amiket csak úgy tudhatunk meg, ha ez emberek elmondják magukról, ezért kérdez az orvos tüneteket. De az emberek belső monológjai, képzetei, érzései korántsem akkora jelentőségűek, ha valamit meg akarok tudni a jellemükről, a hiteikről, a képességeikről; ehhez bőven elég útmutatást adnak a cselekedeteik.

    V. fejezet DISZPOZÍCIÓK ÉS ESEMÉNYEK

    1. Előszó

    Az emberi viselkedés leírására és magyarázatára használt szavak nem eseményt, hanem diszpozíciót jelölnek. Az, hogy valaki tud valamit, nem azt jelenti, hogy épp most csinál valamit, hanem ha úgy adódik képes megcsinálni az adott dolgot. Diszpozicionális kifejezéseket nemcsak emberekre, hanem állatokra, növényekre, atomokra, tárgyakra is használunk. A lényeg, hogy a diszpozicionális fogalmak használatát tisztázzuk, és ne tulajdonítsunk velük rejtett okokat és okozatokat. A diszpozicionális szavakat tartalmazó mondatok ellenőrizhető, nyitott hipotetikus állítások, továbbiakban félhipotetikus állítások. Persze az emberi viselkedés leírására használunk esemény szavakat is, amikor arról beszélünk, hogy miként cselekednek, vagy kellene cselekedniük.

    2. A diszpozicionális állítások logikája

    Az, hogy a tehén kérődző vagy az, hogy valaki nagy evezős, nem azt jelenti, hogy a tehén épp kérődzik, vagy az illető éppen evez. Természetesen a diszpozicionális mondatok nem lennének érvényesek, ha az eseményt leíró mondatok néha nem lennének igazak. Az evezni kifejezésnek van esemény és tendencia jelölő használata is. De sok tendencia- vagy képességállító kifejezést nem lehet események leírására használni. A rugalmas tárgyaktól többféle viselkedést is elvárunk, ami a rugalmasságából fakad, ezért az eseményeket csak több szóval tudjuk leírni (meghatározható diszpozicionális szavak), míg a kérődzéstől azt várjuk csak, hogy az állat néha kérőddzön. A teoretikusok nem ismerték fel, hogy a tudni és hinni kifejezések is többféle dolog végrehajtására irányuló képességet jelölnek, inkább titkos tudás- és megragadásaktusokat és hitállapotokat feltételeznek, mintha az, hogy az ügyvédet soha nem látjuk ügyvédkedni, feltételezné azt, hogy ezt a tevékenységet titkosan végzi az ügyvéd. Itt két gond van: 1. a diszpozicionális szavakat esemény szavakként értelmeznek és 2. feltételezik, hogy minden diszpozicionális szónak megfelel egy esemény szó.

    A teoretikusok szerint mivel a képességek pontenciák, a lehetőségek semmi valóságosat nem jelentenek. Szerintük, amikor azt mondjuk, hogy a cukor oldható, egyszerre akarjuk fel is ruházni egy tulajdonsággal és nem is, de ez sérti a kizárt harmadik törvényét. Ez igaz, ha ezeket a mondatokat tényállításokként kezeljük, és kísértet okokról és okozatokról akarunk a segítségükkel beszélni. De a mondatoknak nem csak tényállító szerepe van, lásd kérdő, óhajtó, felkiáltó mondatok, és a kijelentő mondatok sem mind tényeket állítanak (algebrai, jogi, filozófiai, logika könyvek), ez csak egyik funkciójuk.

    A természettörvényeket meg lehet fogalmazni olyan nyitott hipotetikus mondatban, ahol a változó a bármi, a bármely, a bármikor. Ezek révén a törvény különféle tényesetekre vonatkozik, amiket maga a törvény nem említ. Ingák mozgásának törvényszerűségeiről szól, de a két konkrét ingám létéről nem. Először tényállítások használatát kell megtanulnunk, hogy érteni és alkalmazni tudjuk a törvényeket, melyek magasabb szinten állnak a tényállításoknál. A törvényállítások is igazak vagy hamisak, csak másként. A törvények funkciója más, arra szolgálnak, hogy egyedi állításokból más egyedi állításokra következtessünk velük, vagy tényeket magyarázzunk, létrehozzunk és megakadályozzunk. Néhány teoretikus szerint egy törvény felfedezésekor felfedezünk egy új létezőt, egy kauzális kapcsolatot egy betegség és egy baktérium között. Ez olyan mintha a sakkszabályok megfigyelhetetlen bábuk lennének. A következtetési sínek metaforája félrevisz, mert míg a vonatok, az egyedi tényállítások léteznek, a sínek az oksági kapcsolatok létezését jogtalanul feltételezik. Az egész azért fontos nekik annyira, mert el akarják törölni a törvények és tények közötti funkcionális különbségeket. A mondatok tényállító, érvállító és érveket hitelesítő feladata különbözik, és egymásra épül.

    A diszpozicionális állítások nem törvények, mert egyedi dolgokra vonatkoznak, de ezek is részben nyitottak. Egyesek szerint a diszpozicionális állítások törvényekből nyert dedukciók, ezért megértésükhöz a törvényeket is ismerni kell, de a tapasztalat azt mutatja, hogy épp fordítva tanulunk. Először azt tudjuk, hogy vannak tollasok meg tojásrakók, és csak utána, hogy minden tollas tojásrakó. A diszpozicionális állítások abban is hasonlítanak a törvényekre, hogy egyedi tényekre vonatkoznak, következtetni, magyarázni lehet a segítségükkel.

    A diszpozicionális állításokat csak úgy tudják tényekként kezelni, hogy feltételeznek rejtett folyamatokat. A rejtett folyamatok feltételezését azzal igazolják, hogy ezek magyarázzák meg, hogy hogyan tudunk következtetni, pedig mi ezek nélkül is ragyogóan következtetünk. De ezen sínek feltételezésekor további síneket kell feltételezniük, amelyek az első síneket igazolják, és így tovább…

    3. Szellemi képességek és tendenciák

    Most csak azokkal a diszpozicionális kifejezésekkel foglalkozunk, amelyek emberek intellektuális és jellembeli sajátosságaira vonatkoznak. (4 oldal után megtudtam, hogy a modális mondatok különféle fajtáiról beszél, de ezeket most nem írom le, mert fogalmam nincs, hogy mit akart velük.) Most a képességeket kifejező mondatok közötti különbségekről lesz szó. János tud úszni. ↔ A kölyökkutya is tud úszni. Jánosnak meg kellett tanulni úszni, a kutyusnak nem feltétlen. Tanulta abban az értelemben, hogy megértette, és alkalmazni tudja az utasításokat. Tud úszni értelmei: megtanult úszni, képes megtanulni úszni, tanult úszni, és ha figyel, meg is tudja csinálni, csak a gyakorlat hiányzik. A „tud”-ot abban az értelemben is használjuk, hogy helyesen, jól tud valamit megoldani. Ezek kifejezésére használjuk a sikerigéket is: megold, meggyógyít, megtalál, megnyer. Meg tud oldani anagrammákat. Vannak kudarc kifejezések is: elront, elveszít, téveszt. Fontos, hogy aki tud jól számolni, az tud rosszul számolni is, mert tud számolni, de a „tud számolni” alapvetően a jól számolást jelenti. A jól számolás képesség, a rosszul számolás hajlam. Hibásan megoldani egy feladatot azért nem lehet, mert logikai ellentmondás, és nem azért, mert bizonyos képességeinket tekintve tévedhetetlenek vagyunk.[1]

    A „hajlamos” maga után vonja a „tud”-ot, de a „tud” nem vonja mag után a „hajlamos”-t. A tendenciák különböznek a hajlamosságoktól és a képességektől. A tendenciák között vannak a természetesek és természetellenesek, vannak szokások, hajlamok, hobbik, érdeklődések, munkák. Amikor valamiben örömünket leljük, akkor figyelünk rá anélkül, hogy tudatosan törekednénk erre, és arra is figyelünk, ami zavar minket.

    A jártasságokat és a hajlandóságokat lehet színlelni (kuruzsló és képmutató). A „tudni” képességige, a „hinni” tendenciaige, hasonló a szokáshoz: fel lehet venni, le lehet adni, és néha akaratunk ellenére van; az egyiknek módszerei vannak (jártasság), a másoknak forrásai (motívum).

    4. Szellemi események

    A figyelem fogalmak vizsgálata. A figyelemfogalmak közös összetevőjét el akarták különíteni: megtekintés, szemlélés. De valamit figyelemmel csinálni nem azt jelenti, hogy végrehajtás együtt jár egy kis elméletalkotással. Ez abból a téveszméből ered, hogy az elméletalkotás a szellem leglényegesebb funkciója. Továbbá abból, hogy amire figyelmet fordítunk, arról rögtön, habozás nélkül tudunk beszélni, mint ami jó megvilágításban van előttünk (szellem látása a szemlélés). Viszont a figyelmetlenséget más dolgok is elárulják a beszélni nem tudáson kívül, mivel a figyelem alapvetően nem kognitív fogalom. A dünnyögés és a sétálás közül csak az egyiket is abba lehet hagyni, de ha olvasunk, nem hagyhatjuk abba az olvasást anélkül, hogy a rávaló figyelést is abba ne hagynánk (persze olvashatunk figyelmetlenül). Tehát nem figyelünk és olvasunk, hanem figyelmesen olvasunk, nem két cselekvés, hanem egy cselekvés meghatározott módon. Mivel a figyelem nem észlelhető, ezért hajlamosak valamilyen kísértet folyamatként értelmezni, de így a figyelés folytatódhatna magában is, és nem magyarázná meg, hogy valakiről miért tudjuk eldönteni, hogy figyel-e. Ha valaki figyelmesen olvas, azt jelenti, hogy később számot tud adni az olvasottakról. A figyelem ugyanakkor valami eseményszerű is, mert el lehet kezdeni, abba lehet hagyni, időben zajlik. Tehát meghatároz egy szellemi állapotot, amit mi később ellenőrizni tudunk, hogy létrejött-e, olvasás esetén keresztkérdésekkel az olvasottakról. Tehát a figyelmesen-mondatok egyszerre diszpozicionálisak (hipotetikusak) és ténymegállapítóak (kategorikusak), mert szól egy csomó dologról, amit az illető megcsinált volna, ha úgy adódik (elrántja a kormányt, ha kell), és szól azokról az eseményekről, amit tényleg megtett (fékezett, mikor egy kisgyerek a labdája után lefutott az úttestre). „Jellemző rá, hogy olyat csinál, ami várható tőle” típusú korcs kategorikus állítások közé tartozik. A „költöző madár” diszpozicionális, az „Afrika felé repül” eseményszerű, míg „a madár költözik” inkább eseményszerű, de diszpozicionális is, de mindhárom különböző mértékben mindkettő. A költözni ige olyan kifejezés, amelyet egy biológiából vett törvény hat át. Az, hogy figyelés közben magunkban értelmes „beszédlépéseket” tegyünk, nem szükséges feltétele a figyelemnek, csak egyfajtája. Sőt néha ez a belső beszéd megakadályoz a cselekvésben, mint Hamletet, vagy aki franciául beszélve anyanyelvén folyamatosan korrigálja magát belül.

    Mi a különbség a között, ha valaki parancsként teljesít valamit, másolásként vagy gyakorlásként? Ezek feltételezik, hogy az ember megtanult valamit, és ezt alkalmazza; a cukor nem tanulta az oldódást, a madár a költözést, az ember a meghökkenést. A tanulás nem a tanultak, begyakoroltak gépies ismételgetést jelenti, hanem azt, hogy alkalmazni tudjuk, bármely szituációban megfelelően reagálunk, fel vagyunk készülve a változó körülményekre. A figyelem is egy késültség különféle helyzetekre, de ez nem azt jelenti, hogy a sofőr elképzeli, hogy egy szarvas[2] eléugorhat, hanem fékez ilyenkor, sőt az, hogy elképzeli, nem jelenti azt, hogy fel rá készülve.

    5. Eredmények

    Az eredmény és sikerszavak eseményjelölő szavak. A vállalkozásigék helyett gyakran használunk sikerigéket, ha biztosak vagyunk az eredményességben, „kezel” helyett „meggyógyít”. A sikerige egyszerre jelenti a vállalkozóigét, és például azt, hogy a páciens beteg volt, de most már újra egészséges. Ugyanakkor vannak olyan sikerek, amelyekhez nem tartoznak vállalkozóigék, mikor az órát egy véletlen ütődés javítja meg. Amikor valaki küzdött és nyert, akkor nem két dolgot csinált, hanem egyet, de azt eredményesen. Az eredmények nem közvetlenül tudhatók, magukkal a vállalkozásokkal szemben. A vállalkozószókhoz járuló határozószavak ezért gyakran nem járulnak az eredményigéhez, mert némileg független a cselekvőtől a pozitív és negatív eredmény. Az észlelési igékhez szintén lehet a vállalkozásigék határozó szavait hozzárakni, mert nem tartoznak hozzá tevékenységek, titkosak sem. Mivel eddig nem ismerték fel az eredmény igék, köztük az észlelési igék specialitásait, tudniillik, hogy ez utóbbiak mindig pozitív eredménnyel járnak, kellett valamit feltételezniük, ami biztosítja ezt a tévedhetetlenséget, ezek voltak a sajátos vizsgálati eljárások. Azok az episztemológusok, akik nem ragaszkodtak a tévedhetetlenséghez, abban tévesztettek, hogy esemény- és cselekvésjelölő igéknek tekintették őket.


    Jegyzetek

    1. Lásd előző fejezet és az Eredmények rész végét.

    2. Ami nem az őz hím változata :)

    Forrás: http://phil.elte.hu/students/files/jegyzet/fl6/