Szegedi Piaristák

 

Nyári ügyeleti napok

Az ügyeleti napok a következőképpen alakulnak a nyári szünetben:

  • - 2018. július 4. (szerda) 9:00-13:00
  • - 2018. július 18. (szerda) 9:00-13:00
  • - 2018. július 25. (szerda) 9:00-13:00
  • - 2018. augusztus 8. (szerda) 9:00-13:00
  • - 2018. augusztus 22. (szerda) 9:00-13:00

Ezeken a napokon van lehetőség ügyintézésre.

 

Osztályozó-, javítóvizsgák időpontja:

    2018. augusztus 27-én (hétfő) 9.00 órától

 

    Michael Marsch OP:

    A Szent Család – Önazonosság, hivatás

    Miehael Marsch német domonkos atya, a párizsi rendtartomány tagja, Heiligkreuztalban él. A budakeszi világi közösség hívására évente hazánkba látogat, lelkigyakorlatokat és előadásokat tart, közös imára gyűjti a testvéreket. Immár tíz éve rendszeresen Makkosmárián a világi domonkosokkal közösen ünnepel. Az 1995. július 2-án elhangzott előadásból idézünk.

    Nagy öröm számomra, hogy ismét találkozhatunk. Lassan, de biztosan tudjuk már, hogy egy családhoz tartozunk. Ez már a tizedik alkalom, hogy itt összejövünk és gyakran beszéltünk Máriáról.

    Legtöbbször Önmagában láttuk, legfeljebb Fiához, Jézushoz fűződő viszonyában szemléltük. Kérdés, hogy helyesen tesszük-e, igazságosak vagyunk-e hozzá?

    Mária életszentsége folytán minden ember fölé magasodik, mégsem szabad elfelejtenünk, hogy Ő nemcsak szűz és anya, hanem feleség és háziasszony is volt. Mindez nem változtat azon a tényen, hogy amikor Fiát, Jézust a Szentlélektől foganta, már jegyese volt Józsefnek, egy kis faluban, Názáretben. Házasságot kötni és együtt élni egy olyan asszonnyal, aki valaki mástól vár gyermeket, abban az időben sem lehetett egyszerű dolog. Nem kell sok fantázia hozzá, hogy kiszínezzük, milyen szóbeszéd és pletyka tárgya lehetett mindez a rokonság és az ismerősök körében. Mária igent mondott az angyaltól kapott üzenetre, a kérdés azonban most az, miként viselte mindezt József? Miért egyezett bele és miért vállalta a Máriával való együttélést? A válasz egyszerű, de éppen azért, mert magától értetődő, nem jut azonnal eszünkbe.

    Ahogy Mária igent mondott az angyal üdvözletére, ugyanúgy mondott József is igent az álmában megjelent angyal szavaira. József álmában az angyal pontos, józan és lényegretörő volt: „…ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, hiszen akit a szíve alatt hord, az a Szentlélektől való. Fiat szülsz, akit Jézusnak nevezel…” (Mt 1,20-21.). Elképzelhetjük, hogy ez József számára nagyobb problémát jelentett, mint amilyeneket azelőtt már megoldott. Honnan tudhatta József, hogy amit álmodott az valóság. Almunkban az angyal sokmindenről mesélhet. Próbáljuk meg magunkat József helyzetébe képzelni, és belegondolni, milyen gondolatok fordulhattak meg a fejében, amikor megtudta, hogy jegyese gyermeket vár. Ehhez járult még az az álomban kapott ismeret, hogy mindez becsületes úton történt. Ha meggondoljuk azt is, hogy mit jelentett mindez Mária számára, aki szerette Józsefet és házasságra készült vele, és megpróbáljuk a kettőjük kapcsolatát is megérteni, akkor hamar meglátjuk, hogy itt a pszichológia nem elegendő. Amikor erre az előadásra készültem, egy tucat könyvet elolvastam Máriáról, Józsefről és a Szent Családról, de túl messzire nem jutottam. Vagy pszichologizáltak, vagy moralizáltak. Igen sokat megtudtam a szerzőkről, de nem túl sokat a Szent Családról. Vagyis arról, hogy mi játszódott le bennük illetve a kettőjük kapcsolatában. Ha a pszichologizálás, vagy a moralizálás, vagy mindkettő irányából közelítjük meg ezt a kérdést, akkor hajlamossá válunk arra, hogy egy fontos dolgot elfelejtsünk, és ez a döntő.

    József az írás szerint kézműves volt, ami azt jelenti, hogy egyben írástudó is. Az írástudók mind kézművesek is voltak és a kenyerüket munkával kellett megkeresniük. Szent Pálról olvashatjuk a Szentírásban, hogy sátorkészítő volt. Jézus maga is ács lett apja műhelyében. József ezért a Szentírást nemcsak felületesen ismerte, és nemcsak akkor imádkozott, amikor sürgősebb dolga nem volt.

    Amikor Izraelben jártam és kézművesekkel ismerkedtem meg, láttam, hogy nyolc órát a műhelyben dolgoznak és nyolc órán keresztül a Szentírást és annak kommentárjait tanulmányozzák. Mindennap ugyanúgy. Ez azt jelenti, hogy ezek az emberek, gyerekkoruktól fogva bizalmas viszonyban vannak Isten titkaival. Igen mély tisztelettel viseltetnek Isten szeretetének titkai és egyúttal az Isten által teremtett ember iránt is. Az emberek, akik ilyen bizalmas viszonyban vannak Isten kinyilatkoztatásaival, tudják, hogy Isten terveiből számukra nagyon sok elképzelhetetlen. De attól, hogy elképzelhetetlen, még reális lehet. Megvalósulnak akkor is, ha nem tudjuk elképzelni. Az angyal üzenete Mária és József számára biztosan felvetette a kérdést, hogy „kik is vagyunk tulajdonképpen?”. Milyen a kapcsolatunk egymással és a családdal? - éppen akkor, amikor Istennek ilyen komoly tervei vannak velünk. Ebből adódik a nagy kérdés, hogyan találhatott rá Mária és József kapcsolatuk jelentőségére? Egyszerű a válasz. Ha sokat kérdezek, inkább elvesztem a tájékozódásomat, ahelyett, hogy megtalálnám. Csak akkor találok rá az útra, amelyen Isten vezetni akar, ha azonnal megteszem, amit kér tőlem.

    Mindennek Izraelben nagy hagyománya volt, amit Mária és József jól ismert. Amikor Mózes a két kőtáblával lejött a Sinai hegyről, a nép azt kérdezte tőle: „Mit kezdjünk ezekkel a parancsokkal?”. Mózes nem kezdett hosszú teológiai magyarázatba, hanem azt mondta: „Tegyük meg, aztán majd megértjük!”. Ebben a hagyományban élt Mária és József. Az angyal szavaira adott igenjük által ismerték fel az utat, amit Isten személyesen kettőjüknek szánt, még akkor is, ha minden részletet előre nem ismerhettek. József felismerte, hogy Mária iránti szerelme értelmes akkor is, ha Mária valaki mástól áldott állapotban van, és nem tudhatta, hogy ki a gyermek apja. Mária ebben a kérdésben hallgatásba burkolózott. Az angyal üzenetének elfogadásával mindketten megtapasztalták, mi a családjuk jelentősége és többet értettek meg belőle, mintha az angyalt különböző kérdésekkel ostromolták volna, vagy megkértek volna egy pszichológust, hogy értelmezze az álom jelentését.

    Isten akaratának a megvalósulása az életükben, az Isten Fia szülői felelősségének vállalása érteti meg velük, hogy kik is ők valójában. Tették mindezt a fejcsóváló rokonok, ismerősök és a faluközösség előtt. Ennek a titoknak a megvalósulása a betlehemi istállóban folytatódik. Józsefnek Betlehembe kellett mennie az adóhatósághoz, mert onnan származott és a családja nagy része is ott élt. De a nagy családból senki sem volt, aki befogadta volna őket. Egyáltalán nem értették, mit akar József egy olyan asszonnyal, aki valaki mástól vár gyermeket. Érdekes, hogy csak az istállóban tudták önmagukat, mint házaspár megérteni. Családjuk értelmére, lényegére igazán ott döbbentek rá.

    Isten őket választotta ki a Megváltó emberi szüleinek. A megszületett Király, már a születése pillanatában is az utolsó helyet választotta. Mária és József hallgattak erre az üzenetre és hívásra, és elmentek addig a pontig, amíg megértették küldetésük lényegét és rátaláltak saját önazonosságukra.

    Ezzel nagymértékben járultak hozzá a mi önazonosságunk megtalálásához is. Ha Jézussal együtt akarunk lenni, a közelében akarunk élni, ha részesedni akarunk az Ő életében, akkor mindig az utolsó hely lesz a miénk! Teljesen mindegy, hogy erről és rólunk mit gondolnak az emberek, és mindegy az is, hogy a kedves rokonaink miként rázzák a fejüket. Új rokonokat kapunk, egy nagyon színes társaságot.

    A pásztorok a mezőről érkeztek, a három királyok pedig Keletről. Sem a szociális helyzet, sem a származás, sem a képzettség nem számít. Rokonaik fő jellemzője a Jézushoz való viszony lesz.

    A Szent Család következetes útjából megtanulhatjuk, mi a mi önazonosságunk. Ezt nem személyiségfejlesztő tanfolyamokon és önmegvalósító gyakorlatokon érhetjük el. Önazonosságunk már adott, mert Istentől kaptuk, Ő teremtett minket, mégpedig mindegyikünket egészen egyedülálló módon. De ez az egyediség csak akkor nyilvánul meg, ha az Ő hívását követjük. Ehhez szorosan hozzátartozik az is, hogy ennek a megvalósulási módját előre nem ismerjük. Nem mondhatjuk azt, „a Jó Isten sajnos tévedett, - ez még a legjobb Szentháromságban is előfordul”, vagy udvariasabban azt, „sajnos nem igazán értettem meg, mit is akar velem”. Ezért óvatosságból nem tesszük meg rögtön azt, amit kér, „egy kicsit még hallgatóznunk kell, amíg tényleg megértjük, mit is akar tőlünk.” Előfordulhat az is, hogy egy Istentől érkező hívást elvetélünk, csírájában elpusztítunk, úgy, ahogy a gyermeket az anyaméhben. Ez nem más mint gyilkosság, és ezért a gyilkosságért Istent nem tehetjük felelőssé. Nem mondhatjuk azt, hogy nem nekem beszél, amikor nem akarjuk meghallani. Nem írhatjuk elő számára, miként hívjon minket. Különböző módon szólíthat meg bennünket, embereken keresztül, helyzetek által, belülről jövő megérzések által, vagy álmok, vagy angyal által.

    Jean Vanier mondja, hogy a „leggyengébb tag a közösségben a legprófétaibb”. Nem írhatjuk elő Isten számára, hogy ezek a próféciák mennyire legyenek erősek. Bárhonnan is jöjjön ez a hivatás, a fontos az, hogy megerősítésére van szükség, a lelki életben tapasztalt személyek, vagy egy közösség által. Egy testvérünk mondta nemrégiben, „a közösség az a hely, ahol Isten lakik.” Ez a hely az, ahonnan megszólít, hív minket. Nagyon fontos, hogy hivatásunk valódiságát a közösség megerősítse.

    Figyeljük meg, hogy Ádám és Éva megkísértésekor a kígyó először elválasztja őket egymástól. Azután jön azzal a hazugsággal, - többes számban - „olyanok lesztek, mint Isten”. A kígyó Ádámot és Évát még a „nem” kimondása előtt szétválasztja, Mária és József először eggyé válik és utána mondanak igent.

    Istenre hallgatni gyakran azt jelenti, hogy a másikra hallgatok. Nem kizárt, hogy éppen a házastársamra vagy esetleg olyan személyre, aki igen közel áll hozzám. A hozzánk közel álló prófétaságát fogadjuk el sokszor utoljára. Ehhez meg kell jegyeznünk, hogy nem lehet megkülönböztetni kicsi és nagy hivatást, mert minden hívás Isten szeretetének titkából fakad és neki nincsen se kicsi, se nagy szeretete. Mivel minden hívás az Ő szeretetéből fakad, ezért mindegyiket meg kell valósítani. Az úgynevezett kis hívások elfogadása és teljesítése, szükséges iskola mindannyiunk számára.

    Adott esetben hallgatnom kell a házastársamra, a gyermekemre, a szomszédomra, sőt, talán még az anyósomra is. Mindaddig, amíg nem valósítottam meg, nem tudom eldönteni, melyik a kicsi és melyik a nagy hivatás. Fontos, hogy megtegyem, mert a következmények és dimenziók csak a megvalósítás után válnak nyilvánvalóvá.

    Mária és József igent mondott az angyal hívására, anélkül, hogy a legcsekélyebb fogalmuk lett volna mibenlétéről. Ez azt is jelentette, hogy ezután mindig igent mondtak ennek az első igennek a következményeire. Igent mondtak a közös életre Názáretben, Jézus születésére a betlehemi istállóban. Az angyal egyetlen szavára Egyiptomba menekülnek, a körülmetélésre és a templomban való bemutatásra, és végül Jézus halálára a kereszten. Mindezekkel az egymás utáni igenekkel Jézus társaivá váltak a megváltásban.

    Ugyanígy lehetünk mi is, vagy nem, a kis szolgálatokban megnyilvánuló igenek által Jézus társai embertársaink megváltásában. Ma már tudjuk, hogy Mária és József igenje nemcsak saját életük, hanem az egész emberi történelem számára alapvető volt, mert megváltoztatta azt. Mi által?

    Igenjük gyümölcsöt hozott, sokkal többet, mint amit ők egyáltalán el tudtak képzelni. Ez csak azért történhetett így, mert Mária és József megtette azt, amit Isten mondott nekik. Nemcsak egyszer, hanem mindig, amikor ezt az igent meg kellett valósítani.

    Számunkra ez azt jelenti, hogy minden isteni hívást teljesíteni kell, és a megjelenő gyümölcsökön látszik meg az eredmény, nem valamikor valahol és valahogy, hanem itt és most. Ezek a Szentlélek gyümölcsei. A Galatáknak írt levélben olvashatunk erről (Gal 5,22): „szeretet, öröm, békesség, türelem…”.

    Mária és József élete biztos nem volt mindig örömteli, életük sok eseménye nem volt vidám, de igenjük következetessége és kitartásuk révén belső örömük folyamatos volt.

    Az igazi hivatás a megvalósulás során igazi gyümölcsöt terem. Az álhivatások álgyümölcsöt hoznak. A Galata levél ezt a test gyümölcseinek nevezi: „gyűlölet, irigység, harag, veszekedés”. A szükséglet gyors kielégítésének kényszerét, egy neves német írónő így fogalmazta meg: „valami mindig kevés!” És itt nemcsak a pénzre gondolt. Valami mindig kevés, mindig valami újnak kell történnie. Ez az újdonság utáni vágy nemcsak az evés, az új ruha, a szex és a televízió, hanem létezik egy vallási szükséglet-kielégítési vágy is. „Még ebben az évben okvetlenül el kell mennem Medjugoréba, és ha még nem voltam Rómában, akkor már éppen ideje; és ha minderre nem futja, akkor legalább Makkosmárián ott kell lennem. Mindentől azért nem foszthatom meg magamat.”

    Az álhivatás olyan, mint a vágy terhesség, melynek következménye nagy has és idegesség, de gyermek nem születik belőle. A valódi hivatások tartósak, minden ember számára jó gyümölcsöt hoznak. Mária és József Jézusra mondott közös igenje szabadságban kimondott igen volt a barátságra is. Ebben a kapcsolatban nem volt birtoklási- és uralkodási vágy, sem gyors szükséglet-kielégítési vágy. Olyan családi kapcsolat volt ez, aminek gyümölcseiből mind a mai napig élünk.

    Összefoglalhatjuk egyetlen mondatban: József és Mária szeretete a szeretet legmagasabb formája volt, mert nem zavarta meg a birtoklási vágy.

    Fordította: Kőrösiné Merkl Hilda