Szegedi Piaristák

bolt.piarista.hu

    Ördögh Szilveszter:

    A csikó

    – Eltévedtem – gondolta a csikó, és ijedt tekintetét újra körbehordozta a látóhatáron. Messze, a folyót szegélyező fák, bokrok mögött egyre alább süllyedt a nap, rőt fénye nem vakított már. – Eltévedtem – riadt ismét a bizonyosság a csikó szemében, tétován ingatta csillagfoltos homlokát, körötte fűcsomók, lomhán cserepeződő szik, benne fölfakadó hajszálerek: férgek folyosói.

    Vézna hírnök-szellő iramlott az éjszaka hideg leheletével. A csikó fölkapta a fejét, a távolban apró házat látott, kis fehér foltot a szürkeségben, mellette magasba kapaszkodó, sovány nyárfa, rozzant kútágas- feszület. Vágtatni kezdett a ház felé, az izzadtság előbb átitatta szőrét, majd kis patakokba gyűlt, s medret vájt magának.

    A gyorsvonat olyan puhán, észrevétlenül indult, hogy az utasok meghökkenve kiáltottak föl: „Nézd, már megyünk!” A kalauz kinyitotta lyukasztójával a kisszekrényt a peronon, és fölkattintotta a villanyt. „Na, bekapcsolták a villanyt, most már látunk!” – mondták az emberek, s még egyszer elfészkelődtek.

    „Te osztasz, Jóska!” – szólalt meg egy kerek, piros képű férfi, szemében nevetés szikrázott, s durva, fekete kezét játékosan összedörzsölte.

    Az öregember levette a kucsmáját, mintha köszönt volna a távolodó városnak. Az öregasszony megbontotta fekete kendője csomóját az álla alatt, s kendőjének két csücske, mint gyűrődött, rövidke hajfonat, sután himbálódzott sötét ruhájába vesző melle előtt.

    A fiatalember rágyújtott, homlokát ráncolta, nézte a sárga, lustán szóródó fényt.

    „Te csalsz, Jóska, az anyád istenit!” – nevetett a kerek képű, és a térdeken billegő aktatáskára dobta a kezében maradt lapokat. Előkerült egy literes üveg, körbeadták, mindenki húzott belőle.

    „Korán sötétedik” – motyogta az öregasszony.

    „Jön az ősz” – bólintott rá az öregember, de nem fordította meg a fejét. A vonat ide-oda ringatózva futott a sötétség felé.

    A csikó elfáradt. Botorkált a ház körül, bebámult riadt szeme az üres ablakon, habzó szája csak szikkadt, kiszálkásodott vályúra talált. A nap elmerült, a sötétség előmászott a fák, bokrok mély odvából. Eltévedtem! Hol vagyok? – nyerített a csikó, s a nyerítés visszariant fülében. A homály fakóvá mosta a csillagot a homlokán, eltűnt a fehér piheszőr is a bokája fölött. A verítékerek hangtalanul ivódtak föl a poros szőrcsomók lápjában.

    – Hol van anyám, hol az istálló, hová lett a kisgazdám?! Jajdult a félelem a csikóban.

    A sötétség hálót dobott a tájra, csak néhány csillag bújt el hatalma elől.

    A csikó kétségbeesett vágtába kezdett.

    „Jó csajok, mi? Megkettyinteném az egyiket, hogy kettéállna a füle!” – Fiatalemberek röhögtek a folyosón, kezükben sörösüveg, szájukban cigaretta.

    „Cseszd meg, Jani! Neked mindig huszonegyed van?” – „Van annak, aki el nem issza!” – „Nem látsz már te, Jóska, szemüveg kell neked!” – nevettek, körbeadták az üveget. A fiatalember fáradt volt, mintha elszöktek volna agyából a gondolatok.

    A két öreg moccanatlan meredt a vakságba.

    Részeg imbolygott végig a kocsin, marka sörösüveget szorított, néha elbődült: „...a szívem egy vándorcigány... Messze van még a söntés?!... a szívem egy vándorcigány...” A fiatalember homloka megforrósodott, szédült.

    Fölállt, kiment a peronra, nagyokat lélegzett.

    Egy cigány hegedűt cincogtatott, körülöttük katonák, szájukból ömlött a füsttel az ének: „...szeretném a homokórát megállítani, szeretném az emlékeket elfelejteni...”

    A fiatalember csöppet megnyitotta az ajtót, a résen bevágott a hűvös levegő. Hallgatta, ahogy dalolnak a kerekek.

    A csikó fölkapaszkodott a töltésre, üvegszál-vékony lába megbotlott a síneken. Fejét fölkapta, hallotta, ahogy tompán ciripel a láthatatlan huzal. Fürkészőn hallotta ezt a furcsa neszt, aztán tétova léptekkel elindult a sínek között.

    A fiatalember becsukta az ajtót, rágyújtott. Holnapra mindent elfelejtek, gondolta, és visszament a fülkébe. Figyelte, ahogyan imbolyog cigarettájának hamvadó izzása az ablak fekete tükrében.

    A vonat kényelmesen, dudorászva futott a síneken.