Szegedi Piaristák

bolt.piarista.hu

Nyári ügyeleti napok:

Az ügyeleti napok a következőképpen alakulnak a nyári szünetben:

  • 2019. július 3. (szerda) 9:00-13:00
  • 2019. július 10.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. július 17.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. július 24.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. július 31.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. augusztus 14.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. augusztus 21.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. augusztus 28.(szerda) 9:00-13:00

Ezeken a napokon van lehetőség ügyintézésre.


Osztályozó-, javítóvizsgák időpontja:

2019. augusztus 26-én (hétfő) 9.00 órától


 

    Csuang-ce írásaiból

    Ven-huj fejedelemnek[1] volt egy szakácsa, aki egy ökröt darabolt fel számára. Ahogyan rátette a kezét, nekivetette a vállát, föltette rá a lábát, nekifeszítette a térdét, és ahogy reccsenve szakadt a bőr, sercegve szaladt a kés, az éppen olyan ütemesen történt, mint az „Eperfa-erdő” tánca[2], s hozzá Csing-sou muzsikája[3]. Ven-huj fejedelem így kiáltott fel:

    – Ó, milyen nagyszerű! Utolérhetetlen ügyesség!

    A szakács félretette kését és így válaszolt:

    – Amit szolgád szeret, az a tao, s ezért haladhatott előre mesterségében. Amikor először kezdtem ökröt feldarabolni, akkor még nem láttam mást magam előtt, mint magát az ökröt. Három esztendő múlva már nemcsak az ökröt láttam. Végül ma már teljesen a szellemre bízom magamat, nem pedig szemem látására. Érzékeimet kikapcsoltam, és csak szellemem kívánsága szerint cselekszem. A természeti törvényekhez igazodom, a nagyobb résekbe hatolok be, a nagyobb üregeken haladok keresztül, mindig a szilárd törvényekre támaszkodva. Ügyesen igyekszem az inak között haladni, nem is beszélve a nagy ízületekről. A jó szakács évente egyszer cseréli kését, mert vág vele; a közönséges szakács havonta cseréli kését, mert tör-zúz vele. Én a mostani pengémet tizenkilenc éve használom, sok ezer ökröt daraboltam fel vele, de pengéje még most is olyan, mintha csak az imént köszörülték volna. Az ízületek között kis hézagok vannak, késem pengéjének pedig nincsen vastagsága; aminek pedig nincsen vastagsága, az be tud hatolni a kis hézagokba, méghozzá éppoly könnyűszerrel, mintha csak sétálna; a penge tehát mindenképpen bőséges helyet talál. Ezért lehetséges, hogy tizenkilenc éve használom, s mégis olyan a késem pengéje, mintha csak az imént köszörülték volna. És mégis, valahányszor egy ízület csomóhoz érek, szemügyre veszem a nehézségeket. Nagyon óvatosan hozzákészülök, megállapítva, hogy meddig szabad mennem, majd nagyon lassan előre haladok, alig-alig mozdítom a kést, és a csomó egyszerre csak szétválik, mintha göröngy hullana a földre. Ott állok akkor késsel a kezemben, körülnézek, tétovázom egy kicsit, majd elégedett lélekkel megtisztítom késemet és helyére teszem.

    Ven-huj fejedelem azt mondta erre:

    – Nagyszerű! Hallgatom szakácsom szavait, s megtanulom, hogyan kell bánni az élettel.

    Csuang-ce III, 2.


    Csing, a faszobrász, fából egy harangállványt faragott. Mikor a harangállvány elkészült, aki csak ránézett, úgy megcsodálta, mintha szellemet látna.

    Lu fejedelme is megtekintette, majd megkérdezte a fafaragótól:

    – Mi a titka művészetednek, mellyel ilyet tudsz alkotni?

    Az pedig így felelt:

    – Szolgád egyszerű kézműves ember; miféle titkos művészet lehetne birtokában? De egyvalamit azért tudok. Attól fogva, hogy rászántam magam a harangállvány faragására, óvakodtam attól, hogy szellemi erőmet más dolgokra fecséreljem. Szigorúan böjtöltem, hogy ezzel biztosítsam szívem nyugalmát. Háromnapi böjt után nem vetemedtem többé arra, hogy jutalomra vagy hivatali jövedelemre gondoljak; ötnapi böjt után nem merészeltem többé megrovásra vagy dicséretre, sikerre vagy sikertelenségre gondolni; hétnapi böjt után egyszeriben elfeledkeztem arról, hogy nekem testem és tagjaim vannak.

    Ekkor már nem létezett számomra Felséged udvara sem; ekkor már csak művészetem létezett, s a külvilág minden ármánya eltűnt körülöttem. Így mentem ki a hegyi erdőbe, és addig szemlélgettem a fák természetes tulajdonságait, míg a tökéletes formára rá nem bukkantam. Akkor már készen magam előtt láttam a harangállványt, csak éppen rá kellett tenni kezemet a fára. Ha nem így történik, semmire se mentem volna. Mert semmi más, csupán saját természetemnek a fa természetével való egyesülése tehette olyanná ezt a tárgyat, hogy mindenki szellemi erőt gyanítson benne.

    Csuang-ce XIX, 10.


    Suj, a kézműves, úgy tudott köröket alakítani, hogy azok pontosan megfeleltek a körzővel írt körnek. Csak éppen ujja hegyével érintette, és a tárgy máris alakult magától, neki még gondolkodnia sem kellett. Így ösztönös tehetsége mindig egységes maradhatott, s nem kötötte gúzsba semmi.

    Akkor feledkezünk el a lábunkról, ha megfelelő a cipőnk; akkor feledkezünk el a derekunkról, ha megfelelő az övünk. Elménk akkor feledkezik el a hiábavaló igenlésről és tagadásról, ha szívünket tökéletessé tettük. Bensőnkben akkor nem változunk, külvilági tevékenységbe akkor nem merülünk el, ha megfelelő képességekkel rendelkezünk. Aki pedig egyszer rábukkan a megfelelőre és attól fogva sohasem téveszti el a megfelelőt, az arról is elfeledkezik, hogy a megfelelő miért megfelelő…

    Csuang-ce XIX, 12.


      1. Vej fejedelemség Huj nevű uralkodója (Kr.e. 370-335), a korabeli filozófusok nagy pártfogója.

      2. Az „Eperfa–erdő” Tangnak, a Sang-Jin dinasztia legendás alapítójának hivatalos zeneműve.

      3. Csing-sou muzsikája – a misztikus Sárga Császár (Huang-ti) Hszien- cse című zeneművének egyik tétele.


    Fordította: Tőkei Ferenc

    Forrás: A szépség szíve - régi kínai esztétikai írások