Az asszony elmegy panaszkodni a plébánoshoz, hogy mindennap összevesznek az urával, a vacsora sem ízlik már egyiküknek sem, mert annyira korholják egymást, hogy még az étvágyuk is alább száll.
– Mit tanácsol a plébános úr, hogy ez a már mindennapossá vált áldatlan állapot elmúljék felőlünk? – kérdezi az asszony.
A plébános pedig azt felelte neki:
– Hát van erre egy hatásos gyógyszerem, adok én magának egy üvegcse szentelt vizet, s amikor megérkezik az ura, gyorsan vegyen a szájába belőle egy kanállal. De le ne nyelje, csak forgassa a nyelve körül a szentelt vizet vagy egy félóráig. Aztán majd számoljon be nekem az eredményről.
Így is történt. Amikor elfogyott a szentelt víz – mert félóra elteltével csak lenyelte az asszony – visszament hát a plébánoshoz.
Mondja neki:
– Plébános úr, nagyon köszönöm a szentelt gyógyszert, kitűnően bevált. Azóta nincs vita, nem veszekszünk, a férjem is jókedvvel fogyasztja el főztömet, tudna-e adni még belőle egy üveggel?
Forrás: Konónia 2008
