Szegedi Piaristák

bolt.piarista.hu

    Lázár Ervin: Buddha szomorú

    Ló a házban

    Több tanú is akadt. Egy kékszilva-árus, egy háztömbfelügyelő, egy prédafelvásárló, egy pinceászokoló és egy rakodómunkás. Mind látták a lovat. A régi szeméttelep felől jött, szügyig gazban. Ők ketten (a férfi – mint egy fenyő, mellette a kiskölyök – mint egy jancsiszög) az Óhegy utca betonján álltak, és rikoltani kezdtek örömükben. A ló erre ügetésre váltott. A pinceászokoló azt mondja, ő is rikoltozott örömében. Mármint a ló. Az úttesten összeölelkeztek. A fenyő-férfi, a jancsiszög-gyerek és a ló. A kékszilva-árus szerint a ló is megölelte a férfit meg a gyereket.

    A főhivatali nyomozóbiztost ez nem érdekelte. Mellékkörülmény – mondta. A ló színe se érdekelte, már csak azért se, mert valamennyi tanú mást állított. A kékszilva-árus azt mondta: almásderes, a háztömbfelügyelő, hogy pej, a prédafelvásárló szerint sárga, a pinceászokoló feketének látta. A rakodómunkás esküdött rá, hogy kék.

    – Kék ló nincs – mondta a főhivatali nyomozóbiztos.

    Az már azonban bizonyos, hogy ezek – fenyő-apa, a jancsiszög-gyerek és a ló – barátságosan elindultak hazafelé. Ezt egyöntetűen állítják a tanúk. A lovon nem volt kötőfék, és a gyerek meg a férfi között ballagott. Beszélgettek. Legalábbis a rakodómunkás azt állítja.

    Odaértek a bérház elé, felvonultak a lépcsőn. Elöl a gyerek, utána a ló, aztán a férfi. Végigdübörögtek a második emeleti függőfolyosón, és bemasíroztak a lakásba.

    – És zörömbölnek, kurjongatnak, nyerítenek és dübörögnek – mondta szigorúan a főhivatali nyomozóbiztos.

    A tanúk bólintottak. A nyomozóbiztos déltájban csengetett a lakás ajtaján: Maguk lovat tartanak a házban!

    A jancsiszög-gyerek – combtőig ért az apjának – és a fenyő-férfi egymásra néztek. Szemüket jóféle ráncok futották körül. A kiskölyök arcára két lyuk mélyült.

    – Itt? Ló? – színészkedtek kórusban, és majd kicsattantak a boldogságtól.

    A főhivatali nyomozóbiztos szép, kerek mozdulattal félretolta őket, és az előszobába lépett. Beleszimatolt a levegőbe.

    – Lószag! – mondta diadalmasan. – Hol tartják?

    Tényleg, jó lószag volt az előszobában.

    A fenyő-apa tiltakozott.

    – De hát tilos! Hogy képzeli a nyomozóbiztos úr, hogy lovat tartunk egy bérház második emeletén?

    – Egy almásderes! – kiáltott a nyomozóbiztos.

    – Áá! – mondták emezek. A fenyő-férfi a biztos feje fölött aázott, a jancsiszög-gyerek a térde körül.

    – Pej!

    – Óó! – így a kórus.

    – Sárga.

    – Áá!

    – Fekete!

    – Óó! – a hang lentről és fentről.

    A biztos szeme összeszűkült, összehúzta magát a lószagban.

    – Kék? – kérdezte ijedten.

    Szemük körül megint jóféle ráncok.

    – Kék? Nincs is kék ló – mondta a fenyő.

    – Kéklő kékló – mondta a gyerek.

    Repültek. A biztos feje fölött ezer fényévnyire.

    Az meg végigvágtázott a lakáson. A konyhán, a kamrán, a kis szobán, a fürdőszobán, a nagy szobán. Nem talált lovat.

    – Lószag van! – üvöltött, és újra kezdte a vágtát.

    A konyhában egy kék sörény húzódott a falba. Mire odakapott, már nem volt ott semmi. A szobában egy kék lószem ragyogott fel, a kamrában egy kék pata, a fürdőszobában egy kék csánk, az előszobában egy kék tompor. Feltündökölt és eltűnt. Mintha kék nyerítést is hallott volna.

    Nem találta a lovat.

    – Hiába keresi, láthatja, gyufásdobozba nem dughattuk – mondta a fenyő-apa.

    – Pedig a sótartóban is ott van – vihorászott a jancsiszög-gyerek.

    A főbiztos újra rohangászni kezdett. Egyszerre akart minden helyiségbe benyitni. Nem talált semmit.

    – Hivatalosan megállapítom – mondta mordan –, hogy nincs ló a házban.

    Futott le a lépcsőn. Az utcán is futott, nem mert hátranézni. Tudta, hogy egy második emeleti ablakban három fejet látna. Egy jancsiszög-gyerek fejét, egy fenyő-férfi fejét és egy kék ló fejét.

    Te úristen, ló a házban!