Szegedi Piaristák

bolt.piarista.hu

    Lázár Ervin: Buddha szomorú

    Társasjáték

    A férfi krétaszín arccal görbed a heverő szélén, kezét a gyomrára szorítja. Nyöszörög. Szeme alá sötét árkot mélyít a fájdalom, ajkát összepréseli.

    Fáj a gyomra.

    Az előszobából berregés hallatszik. Utasszállító repülőgép, traktor vagy tűzoltóautó – gondolja a férfi. De aztán rájön, hogy tűzoltóautó nem lehet, mert akkor szirénázna. A kilincs vadul megnyikkan, csattog.

    Az az egyén, akarom mondani, géperejű jármű, aki rángatja, nyilván alig éri fel. Végre kitárul az ajtó, s egy megejtően kopasz gyerek berreg be a kilincs alatt.

    – Szervusz, kipi-kopinger – nyögi a férfi –, minek ennyi gáz?

    – Követ szállítok – mondja a kopasz (ezek szerint dömper), egyben abba is hagyja a berregést, s úgy tetszik, a dömperséget is. Közelebb lép, mutatóujjával a férfi gyomrára bök: – Megint itt van?

    Gyűrött arccal bólint.

    – Mit csinál?

    – Terpeszkedik.

    – Rá is gyújtott?

    – Rá.

    Mindketten elképzelik a Fájdalmat, ahogy pöffeszkedik odabe. Nagy, lancmók pasas a Fájdalom, fekete, szétálló sörényű, és két hegyes szemfog lóg ki a szájából. Elégedetten fújja a füstöt.

    – És Tropkó úr? – kérdezi a gyerek – már beküldted?

    Tropkó urat, akinek egyébként Troparin a becsületes neve, nemigen szereti beküldeni a férfi. Azt szeretné, ha a fájdalom magától eltakarodna.

    – Még nem – mondja –, de most már itt az ideje.

    Egy üvegcséből kiráz egy szemet, lenyeli.

    – Bent van? – kérdezi suttogva a gyerek.

    – Bent.

    – Mit csinál?

    – Még csak nézelődik.

    – A Fájdalom észrevette már?

    – Észre.

    – Mérgelődik?

    – De még mennyire – mondja a férfi, és a tenyerét jó erősen a gyomrára szorítja.

    A nyalka, rokonszenves Tropkó úr bent áll hát a helyszínen, a böhöm Fájdalom gyanakodva föltápászkodik.

    – Már kergeti? – kérdezi a gyerek.

    – Nem – nyögi a férfi –, még csak beszélgetnek.

    – Azt kérdezi a Fájdalom, hogy mit akar már megint a Tropkó úr, igaz? – így a gyerek.

    – Azt.

    – És Tropkó úr mit válaszol?

    – Hogy lesz szíves, Fájdalom úr, elkotródni.

    – Kotródik?

    – Nem, azt mondja, nem jókedvéből jár ide, hanem az én érdekemben.

    – A te érdekedben?

    – Igen, mert itt egy fekély – mutatja, hol –, és ez egyre csak nőni fog, ha zsírosat eszem, és vedelek.

    – Mit ha vedelsz?

    – Pálinkát.

    – És Tropkó úr?

    – Nem vitatkozik, felgyűrte az inge ujját.

    A gyerek szeme felcsillan.

    – Leken neki egyet?

    – Remélem – nyög a férfi.

    – Jobb kézzel is, meg bal kézzel is?

    – Jaj!

    – Mi az?

    – Verekszenek.

    – Gyerünk, Tropkó úr, húzz be neki! – lelkesedik a gyerek.

    A férfi arcán simulnak a ráncok. Hanyatt fekszik.

    – Már fogja a nyakát?

    – Fogja.

    – Tropkó úr jó erős, igaz?

    – Ühüm.

    – Még nem kergette ki egészen?

    – Egészen még nem, de mindjárt kint lesz.

    – Állj az ablakhoz – súgja a gyerek.

    – Minek?

    – Hogyha kijön a Fájdalom, essen le az emeletről. Majd jól összetöri magát.

    A férfi az ablakhoz áll, arcába kezd visszatérni a szín.

    – Most – mondja –, most kint van.

    – Hess, hess, ronda Fájdalom – kiabál a gyerek, és kezével az ablak felé legyez –, sose gyere vissza!

    Puff – a Fájdalom nagyot nyekken a járdán.