Jelenlegi hely

Lázár Ervin: Buddha szomorú

Társasjáték

A férfi krétaszín arccal görbed a heverő szélén, kezét a gyomrára szorítja. Nyöszörög. Szeme alá sötét árkot mélyít a fájdalom, ajkát összepréseli.

Fáj a gyomra.

Az előszobából berregés hallatszik. Utasszállító repülőgép, traktor vagy tűzoltóautó – gondolja a férfi. De aztán rájön, hogy tűzoltóautó nem lehet, mert akkor szirénázna. A kilincs vadul megnyikkan, csattog.

Az az egyén, akarom mondani, géperejű jármű, aki rángatja, nyilván alig éri fel. Végre kitárul az ajtó, s egy megejtően kopasz gyerek berreg be a kilincs alatt.

– Szervusz, kipi-kopinger – nyögi a férfi –, minek ennyi gáz?

– Követ szállítok – mondja a kopasz (ezek szerint dömper), egyben abba is hagyja a berregést, s úgy tetszik, a dömperséget is. Közelebb lép, mutatóujjával a férfi gyomrára bök: – Megint itt van?

Gyűrött arccal bólint.

– Mit csinál?

– Terpeszkedik.

– Rá is gyújtott?

– Rá.

Mindketten elképzelik a Fájdalmat, ahogy pöffeszkedik odabe. Nagy, lancmók pasas a Fájdalom, fekete, szétálló sörényű, és két hegyes szemfog lóg ki a szájából. Elégedetten fújja a füstöt.

– És Tropkó úr? – kérdezi a gyerek – már beküldted?

Tropkó urat, akinek egyébként Troparin a becsületes neve, nemigen szereti beküldeni a férfi. Azt szeretné, ha a fájdalom magától eltakarodna.

– Még nem – mondja –, de most már itt az ideje.

Egy üvegcséből kiráz egy szemet, lenyeli.

– Bent van? – kérdezi suttogva a gyerek.

– Bent.

– Mit csinál?

– Még csak nézelődik.

– A Fájdalom észrevette már?

– Észre.

– Mérgelődik?

– De még mennyire – mondja a férfi, és a tenyerét jó erősen a gyomrára szorítja.

A nyalka, rokonszenves Tropkó úr bent áll hát a helyszínen, a böhöm Fájdalom gyanakodva föltápászkodik.

– Már kergeti? – kérdezi a gyerek.

– Nem – nyögi a férfi –, még csak beszélgetnek.

– Azt kérdezi a Fájdalom, hogy mit akar már megint a Tropkó úr, igaz? – így a gyerek.

– Azt.

– És Tropkó úr mit válaszol?

– Hogy lesz szíves, Fájdalom úr, elkotródni.

– Kotródik?

– Nem, azt mondja, nem jókedvéből jár ide, hanem az én érdekemben.

– A te érdekedben?

– Igen, mert itt egy fekély – mutatja, hol –, és ez egyre csak nőni fog, ha zsírosat eszem, és vedelek.

– Mit ha vedelsz?

– Pálinkát.

– És Tropkó úr?

– Nem vitatkozik, felgyűrte az inge ujját.

A gyerek szeme felcsillan.

– Leken neki egyet?

– Remélem – nyög a férfi.

– Jobb kézzel is, meg bal kézzel is?

– Jaj!

– Mi az?

– Verekszenek.

– Gyerünk, Tropkó úr, húzz be neki! – lelkesedik a gyerek.

A férfi arcán simulnak a ráncok. Hanyatt fekszik.

– Már fogja a nyakát?

– Fogja.

– Tropkó úr jó erős, igaz?

– Ühüm.

– Még nem kergette ki egészen?

– Egészen még nem, de mindjárt kint lesz.

– Állj az ablakhoz – súgja a gyerek.

– Minek?

– Hogyha kijön a Fájdalom, essen le az emeletről. Majd jól összetöri magát.

A férfi az ablakhoz áll, arcába kezd visszatérni a szín.

– Most – mondja –, most kint van.

– Hess, hess, ronda Fájdalom – kiabál a gyerek, és kezével az ablak felé legyez –, sose gyere vissza!

Puff – a Fájdalom nagyot nyekken a járdán.