Szegedi Piaristák

bolt.piarista.hu

    Lázár Ervin: A Hétfejű Tündér

    Mese Julinak

    És akkor bejött az ablakon egy cserkesz. A gombja gesztenye. Juli eloltotta a villanyt, hogy jobban lássa.

    – Micsirkász, cserkesz? – kérdezte.

    – Cserkeszek – mondta a cserkesz.

    – Mit cserkeszel?

    – Lázrózsákat.

    – Itt vannak az arcomon – nevetett Juli.

    – Rózsamező, rózsatő, úgy elviszlek, mint a kő – szavalta a cserkesz.

    – Jaj, ez jópofa! – örült Juli. – Csak éppen semmi értelme sincs.

    – De rímel-bímel – mondta a cserkesz, és közelebb jött.

    Nicsak, az orra is gesztenye!

    – Az orrod gesztenye – mondta Juli.

    – Az orrom gesztenye, a szemem mandola – énekelte a cserkesz.

    – Talán mandulát akartál mondani.

    – No jó – egyezett bele a cserkesz –, az orrom gesztenye, egyik szemem mandola, másik szemem mandula, a derekam mandulin.

    – Mandolin, te buta – nevetett Juli.

    – Akkor tehát – mondta újra a cserkesz – az orrom gesz…

    – El ne mondd újra! – kiáltotta Juli.

    – Tán az oldalad fúrja? – háborgott a cserkesz.

    – Újra fúrja – mondta Juli.

    – Ezt mondd gyorsan – emelte fel az ujját a cserkesz. Az ujja bikmakk.

    – Az ujjad bikmakk – mondta Juli.

    De a cserkesz nem tágított.

    – Mondd gyorsan – ismételte.

    – Micsodát?

    – Hogy újra fúrja.

    Juli megpróbálta, nem ment, minduntalan az jött ki: úrja fújra.

    – Mindig ilyeneket találsz ki – mérgelődött.

    – Bocsánat – szégyenkezett a cserkesz, s hogy másra terelje a szót, megkérdezte: – Hogy van az egyeded-begyeded?

    – Az egyedem-begyedem tengertáncol.

    – Ki fújja neki?

    – A Rezes Bandika rezesbandája.

    – Ki rombitál?

    – A rokodil.

    – Ámulok-bámulok, majd el nem kábulok – tekergette a nyakát a cserkesz.

    A nyaka nyárs!

    – A nyakad nyárs – mondta Juli.

    – Nyáron nyárs, ősszel csősz, télen fél, tavasszal tapasszal – így a cserkesz.

    – Mondd el még egyszer! – kérte Juli.

    A cserkesz egy darabig gondolkozott, aztán bevallotta:

    – Elfelejtettem, fejemre ejtetten.

    – Talán dinnyédre ejtetten – javította Juli. Az már igaz, a cserkesz feje dinnye volt.

    – Ámbátor ennek ellenére – hősködött a cserkesz – az a fontos, hogy idetaláltam.

    – Hogyan találtál ide?

    – Hang után. Az orrodon kukorékolt egy szeplő.

    – Nincs is az orromon szeplő – mérgelődött Juli.

    – Hát akkor ki kukorékolt?

    „Ez igaz – gondolkozott Juli –, ha nincs az orromon szeplő, akkor ki kukorékolt?”

    – No várj, megnézem – mondta. Megtapogatta az orrát, s boldogan fölkiáltott: – Nicsak, van itt egy, itt kukorál s kukorékol!

    – S a többi ezerkettő? – rosszmájúskodott a cserkesz.

    – Azok ámuldoznak, mert ilyen szemtelen cserkeszt még nem láttak!

    – Mondtam már – kántálta a cserkesz –, a szemem mandola.

    – Mi a csucsor!

    – Micsor? Csicsor?

    – Nem csicsor, csucsor!

    – Ezt nem értem – mondta a cserkesz.

    – Én se – nézett rá Juli.

    Ennek mind a ketten nagyon megörültek.

    – Mit csináltál mostanában? – kérdezte Juli.

    – Uborkát egyeltem, őrséget kettőztem, dinnyét harmadoltam, főzsiványt négyeltem, ötöltem-hatoltam, erdőben heteltem, miattad nyolcultam, nem kilencedeztem, gonoszt tizedeltem.

    – Húha! – mondta Juli.

    – Azt nem hoztam – csóválta a fejét a cserkesz.

    – Hát mit hoztál?

    – Apádnak almavesszőt, Györgynek gyömbérgyökért, anyádnak fűzfaágat, hadd teremjen tercinákat.

    – Micinákat?

    – Ter.

    – És nekem mit hoztál?

    – Mesét.

    – Hol van?

    – Már odaadtam.

    Juli keresgélni kezdte maga körül a mesét, a cserkesz teli szájjal nevetett. Aztán Juli is elnevette magát, hiszen ez volt a mese.

    – Hát azért ennek nem sok értelme volt – kritizált Juli.

    – Az igaz – mondta a cserkesz –, de látszik belőle, hogy cserkeszlek.

    – Én is cserkeszlek téged, cserkesz – mondta komolyan Juli.

    A cserkesz mosolygott, fénylettek a gesztenyéi.

    Kiment az ablakon, vitte a lázrózsákat.