Szegedi Piaristák

bolt.piarista.hu

Nyári ügyeleti napok:

Az ügyeleti napok a következőképpen alakulnak a nyári szünetben:

  • 2019. augusztus 28.(szerda) 9:00-13:00

Ezeken a napokon van lehetőség ügyintézésre.


Osztályozó-, javítóvizsgák időpontja:

2019. augusztus 26-án (hétfő) 9.00 órától


 

    Lázár Ervin: A Hétfejű Tündér

    Álmos Palkó

    – Na tessék – mondta Frukkuska, és igen mérges lett. Még a kislábujja is bizsergett a méregtől. Mert ez a Palkó már megint aludt.

    – Ébredj! – kiabálta Frukkuska, és jól megrázta Palkót.

    Sokra nem ment vele, mondhatom! Morrant egyet Palkó, és a jobb oldaláról átfordult a bal oldalára. Eddig a jobb keze volt a feje alatt, úgy aludt.

    Frukkuska nem hagyta annyiban.

    – Hé! A kismutató is a tizenkettesen van, meg a nagymutató is. Az pedig, ha jól tudom, azt jelenti, hogy dél van. Te meg itt alszol. Gyere játszani!

    De Palkó most már meg se moccant. Érdekelte is őt a kismutató meg a nagymutató! Csak aludt, csak szundikázott.

    – Nagyi! – kiabált Frukkuska. – Nagyi, segíts!

    Nagyi bejött a konyhából, még a főzőkanál is a kezében maradt, mert éppen ebédet főzött.

    – Mi a baj, kicsikém?

    – Nézd, folyton csak alszik.

    – Biztosan nagyon álmos – mondta Nagyi. – Biztos nagyon elfáradt valamiben.

    – Ennyire semmiben nem fáradhatott el – mondta Frukkuska, és egy akkorát kiáltott, hogy attól a leghétalvóbb hétalvó is felébredt volna, csak éppen Álmos Palkó nem mozdította rá a füle botját sem. Arra azonban jó volt a kiáltás, hogy Apu meg Anyu, akik éppen akkor érkeztek haza, meghallják. Szaladtak is Frukkuskához.

    – Nicsak – mondta Anyu –, az új barátod még mindig alszik.

    – Hát éppen ez az – mondta morcosan Frukkuska.

    – Na várj, majd én felébresztem – mondta Apu, és odament, szelíden megrázta Álmos Palkót.

    De rázhatta, cibálhatta. Álmos Palkó csak aludt.

    Ráadásul megjött Kovács Pisti is, Frukkuska legjobb barátja.

    – Na hol az a fiú, akivel olyan jót játszunk?

    Frukkuska szégyenkezett.

    – Alszik – mondta mogorván.

    Ott álltak tanácstalanul.

    Aztán kórusban kiabálni kezdtek:

    – Ébredj föl, kisfiú!

    De az bizony nem ébredt föl.

    – Na, én megyek vissza főzni – mondta Nagyi –, mert sohasem lesz kész az ebéd.

    – Én meg segítek – mondta Anyu, Apu meg elment megszerelni valamit. Kovács Pisti meg gúnyosan nézegette egy darabig Álmos Palkót.

    – Szép kis barát – mondta, és ő is hazament.

    Ott maradt Frukkuska egyedül Álmos Palkóval.

    – Na ebből elég volt – mérgeskedett. – Itt vagy már egy hete, és csak alszol és alszol és alszol. Nem kell nekem ilyen barát. Hordd el magad innen!

    Hallotta-e Álmos Palkó? Ki tudja? Mindenesetre firgett-forgott, mint akinek nem a legtejebb az álma. Persze hogy is lett volna tej az álma, amikor Frukkuska ott kiabált, ki-ki-ki, ott vernyákolt, ver-ver-ver, és ott nyervákolt, nyer-nyer-nyer, a fülébe. Hogyne firgett-forgott volna.

    Na de eladdig és olyannyira, hogy Álmos Palkó nem bírta tovább. Felült.

    – Na végre – mondta Frukkuska –, csakhogy fölébredtél.

    Nono – gondolta aztán magában –, szó sincs róla, hogy fölébredt. Csak fölült. Ki hitte volna, hogy ez ültében is tud aludni?

    – Hej, Palkó! – csípte Frukkuska, fújta Frukkuska, rázta Frukkuska.

    Nem is hiába. Mert Álmos Palkó felállt. Kicsit szédelgett, kicsit támolygott, kicsit kótyagos volt. De állt. Úgy ám, a két lábán.

    – Na végre – kezdett bele Frukkuska, de abba is hagyta rögtön. Mert mit látott? Hogy áll ugyan Álmos Palkó a lábán, de álltában is alszik.

    Még mérgesebb lett Frukkuska. Kiabált, ahogy a torkán kifért.

    – Takarodj! Hordd el magad! Te álomszuszék.

    Álmos Palkó egy icinke pillanatra kinyitotta a szemét, nagy csodálkozva Frukkuskára nézett, de azon nyomban be is koppant a szeme. Aludt tovább.

    – Nem fekhetsz vissza! – ripakodott rá Frukkuska, de az alvó Álmos Palkó nem is akart visszafeküdni. Megindult az ajtó felé. Alva. Kinyitotta az ajtót, kiment. Lecsoszogott a lépcsőn, s nemsokára már az erdő felé bandukolt. De messziről is látszott, hogy rakja ugyan egymás elé a lábát, megy, megyeget, de járás közben is alszik az istenadta.

    – Nahát – rázta meg a fejét Frukkuska –, ilyet se láttam még. Ülve is alszik, állva is alszik, jártában is alszik. Micsoda alak!

    Hátat fordított Álmos Palkónak, menjen, ahova akar az álomszuszékja!

    Álmos Palkó ment is. Na nem arra, amerre akart – hiszen aludt –, hanem amerre a lába vitte. A lába meg, miért, hogyan, a mélységes mély, sűrű erdőbe vitte.

    Botorkált egy darabig a mélységes mély, sűrű erdőben, aztán puff, megbotlott egy gyökérben, és elvágódott. Elnyúlt a földön, mint a béka, talán meg is ütötte magát. De akár megütötte, akár nem, kéjesen fölsóhajtott. Újra feküdt. Tetszett neki nagyon, bár esés közben is aludt. Hanyatt fekve meg még jobban aludt. Nem zavarta dér, szél, zúzmara, aludt estig, aludt hajnalig.

    Hajnaltájt vetődött arra a Nyuszi. Hallja ám a nagy szuszogást. Ez meg mi lehet? Egy életem, egy halálom, én biz megnézem, gondolta a Nyuszi, és odalopakodott Álmos Palkó közelébe.

    – Na nézd csak! – mondta a Nyuszi. – Egy fiú. De milyen kedves fiú! – A Nyuszinak nagyon megtetszett Álmos Palkó. – Milyen szépen alszik – mondta, és csak nézte, csak bámulta Álmos Palkót.

    Hanem Álmos Palkó nyöszörögni kezdett, forgolódott, fintorgott.

    – Ej, mi baja lehet? – tanakodott a Nyuszi, s mivel ő maga is nagyon éhes volt, arra gondolt, hogy biztos nagyon éhes ez a fiú.

    Már futott is. Egy-két ugrás, hová, hová nem, s már fordult is vissza, már ott is volt Álmos Palkónál.

    – Hé! – mondta neki. – Itt egy káposztatorzsa.

    Álmos Palkó persze nem ébredt föl, csak a kezét nyújtotta. A Nyuszi belenyomta a káposztatorzsát, Álmos Palkó meg himm-hamm, megette. Álmában.

    A Nyuszi egy kicsit csodálkozott, noné, ez még enni se ébred föl, de aztán csak megrántotta a vállát: biztosan nagyon álmos. Az a fontos, hogy jóllakott. Mert még álmában is látszott Álmos Palkón, hogy jóllakott.

    A Nyuszitól alhatott volna Álmos Palkó tovább, csakhogy, ajaj, arrafelé lopakodott a Róka. A Nyuszi idejében észrevette, ébreszgette is Álmos Palkót.

    – Hé, fiú! – suttogta neki. – Ébredj, mert jön a Róka. Ha ébren vagy, nem mert bántani, de ha alszol, fölfal.

    Na persze Álmos Palkónak aztán mondhatta. Aludt őkelme, mint a bunda.

    A Róka meg már ott örvendezett.

    – Milyen szerencse – mondta. – Látom, itt szunnyadozik a reggelim.

    – Jaj, meg akarod enni? – ijedezett a Nyuszi.

    – Hát mit gondoltál?! – hetykélkedett a Róka, és lépett egyet Álmos Palkó felé.

    – Nana – mondta akkor a Nyuszi.

    – Mi az, hogy nana – torpant meg a Róka –, csak nem szemtelenkedni akarsz?

    – Isten ments – mondta a Nyuszi –, tőlem azt csinálsz, amit akarsz. Csak figyelmeztetlek, hogy ez a fiú álmossággal van megfertőzve. Ha megeszed, úgy elalszol, mint a pinty, és lesheted, mikor ébredsz föl.

    A Róka ráncolta a homlokát. Hol a Nyuszira, hol meg Álmos Palkóra nézett.

    Jaj, csak elhiggye – izgult a Nyuszi.

    – Na éppen még az álomkór hiányzik – mormogta a Róka, és elfordult Álmos Palkótól.

    Elhitte – örült magában a Nyuszi. De nem sokáig örülhetett, mert a Rókának megvillant a szeme.

    – Tudod, mit – mondta –, akkor téged eszlek meg! – és már ugrott is.

    A Nyuszi sem volt rest, uzsgyi, futott, ahogy a lába bírta. A Róka meg a nyomában. Egyre közelebb ért, egyre közelebb.

    – Most megvagy – kiabálta diadalmasan, de hopp, a Nyuszi elkezdte a zegzugos futást. Ezt nagyon utálta a Róka. Nem is csoda, mert a zegzugos futás gyors, váratlan kanyarokból áll, és ilyenkor az üldözőnek is kanyarognia kell. Csakhogy ebben a Nyuszi mindenkinél nagyobb mester. Mire a Róka nagy nehezen kettőt kanyarodott, a Nyuszi már árkon-bokron túl járt.

    – Na megállj – mormogott a Róka –, elkapom még a tapsi füledet.

    Megfordult, visszagyalogolt Álmos Palkóhoz. Éppen idejében, mert ott csettintgetett, örvendezett Álmos Palkó mellett a Farkas meg a Medve.

    – Ide nézz, Róka koma, micsoda jó reggelit találtunk – mondta a Farkas.

    – Gyere, meghívunk rá téged is – dörmögte a Medve.

    – Ajjajaj, hozzá ne nyúljatok! – mondta a Róka. – Álmossággal van megfertőzve. Ha megeszitek, egy életre elalusztok.

    Ez bizony nem volt jó hír. Mirgett-morgott a két fene állat.

    – De ha fölébred, csak megehetjük – mondta a Medve.

    – Akkor már biztos nem lesz álmossággal megfertőzve – toldotta meg a Farkas.

    A Róka most már nagyon bánta, hogy elkergette a Nyuszit. Hiszen ő tud mindent erről az álmosságfertőzésről.

    – Ezt csak a Nyuszi tudná – mondta –, de sajnos ő messze jár.

    De nem járt messze. Ott bújt egy nyárfa mögött. Visszajött, mert megszerette Álmos Palkót.

    Meg is szólalt.

    – Ha fölébredt, már nem lesz álmossággal fertőzve.

    – Hát te itt vagy – ordított fel a Róka.

    – Itt – mondta a Nyuszi futásra készen –, de ha bántani akarsz, egy szót se mondok többet.

    – Dehogy akar bántani – mordult egyet a Medve –, mondd csak tovább.

    – Jó – mondta nagy ravaszul a Nyuszi. – De csak akkor ébred föl, ha minden reggel, délben és este adtok neki enni. Azt álmában megeszi, és valamikor majd fölébred.

    Így történt hát, hogy Álmos Palkónak a Róka, a Medve meg a Farkas hordott enni. Jól élt Álmos Palkó. Sült csirkét, oldalast, szárazkolbászt evett. Na persze meg sárgarépát, káposztát – a Nyuszi gondoskodott a vitaminról.

    Gömbölyödött, kerekedett Álmos Palkó a sok jó falattól, a nagy böhöm ragadozók meg tapsikoltak.

    – Jó zsíros reggelink lesz – mondta a Medve.

    – Avagy ebédünk – mondta a Farkas.

    – Vagy vacsoránk, attól függően, hogy melyik napszakban ébred föl ez a dagadt – bölcsködött a Róka.

    De a dagadt csak nem akart fölébredni. Húzta a lóbőrt éjjel, húzta a lóbőrt nappal. Tőle aztán eshetett, fújhatott, fagyhatott. Azazhogy fagyni már nem nagyon fagyott, mert gyöngéden kibomlott a tavasz, az esők is langyosak, a szelek is selymesek voltak.

    – Hé, lassan virágba borulnak a fák, és te még mindig alszol – türelmetlenkedett a Róka.

    És, nézd csak! Erre mintha megmozdult volna Álmos Palkó.

    – Talán ez a jó módszer – örült meg a Róka, csendre intette két társát, odahajolt Álmos Palkó füléhez, sugdosni kezdett neki.

    – Itt a tavasz – súgta –, langyos szelek fújdogálnak, selymes esők esdegélnek.

    De semmi. Álmos Palkó újra csak nem mozdult.

    – Virágba borultak a fák – próbálkozott a Róka.

    Erre aztán újra megmozdult Álmos Palkó.

    – Csupa virág minden fa – buzgólkodott a Róka.

    Álmos Palkó fölült, kinyitotta a szemét.

    – Virágoznak a fák? – kérdezte.

    – De még mennyire – vigyorgott a Róka –, csakhogy nem neked. – És kitátotta a száját.

    Kitátotta a Farkas és a Medve is.

    – Menekülj! – visította a Nyuszi egy fa mögül.

    De Álmos Palkó megdermedt a rémülettől, moccanni sem tudott, csak reszketett, mint a nyárfalevél.

    – Hát nem Frukkuskánál vagyok? – nyögte ijedten.

    – De nem ám – hörrentett a három rettentő-bettentő állat, és léptek egyet Álmos Palkó felé.

    – A vadász! – hazudta a Nyuszi.

    S amíg a hármak vadászt keresve jobbra-balra tekingettek, Álmos Palkó mint a mókus, felmászott egy nyárfára. Még illett is a nyárfalevelek közé, hiszen úgy reszketett, mint a nyárfalevél.

    – Megszökött az ebédünk – bődült el keservesen a Farkas.

    – Ugyan már – legyintett a Medve –, te nem tudod, hogy a Medvék úgy másznak a fára, mint a mókus. Ide süss!

    Keményen megragadta a fa derekát – na, jaj neked, Álmos Palkó –, és szuszogva, nyögve elindult fölfelé. Hát, hogy mint a mókus, az enyhe túlzás, de akárhogyan is, a Medve egyre közelebb jutott Álmos Palkóhoz.

    – Jaj, mi lesz velem, jaj mit csináljak – sápítozott Álmos Palkó, s reszketett, a nyárfalevelek ámulva bámulták.

    – De szépen reszket - mondták a nyárfának –, nyárfa anyánk, fogadjuk be magunk közé.

    A Medve meg már nyúlt is a karmos mancsával, na még egy icurka-picurka, és megvagy, Álmos Palkó.

    De akkor a nyárfa azt mondta.

    – Tényleg nagyon szépen reszket, gyermekemmé fogadom.

    És hopp, Álmos Palkó abban a szempillantásban nyárfalevéllé változott.

    A Medve felbődült:

    – Hej, hol a reggelink?

    De bőghetett, ordibálhatott, nem látott mást azon a fán, csak ezer meg ezer nyárfalevelet.

    A Nyuszi tapsolt, örvendezett odalent. Megmenekült Álmos Palkó. A három hoppon maradt rusnya féreg meg dohogva, morogva elhordta magát.

    – Kisfiú! Elmentek – kiabált föl a Nyuszi a fára. – Visszaváltozhatsz és lejöhetsz.

    De a sok levél csak reszketett odafönn. Egyik olyan volt, mint a másik. Álmos Palkó nem változott vissza.

    – Hé, kisfiú! – kiabált a Nyuszi.

    De mindhiába kiabált.

    Csak a szél látta, hogy az egyik nyárfalevél sírdogál-rídogál.

    – Fölszárítom a könnyeidet – mondta a szél, és megsimogatta a nyárfalevelet. De bizony hiába, a nyárfalevél nem tudta abbahagyni a sírást. Folytak, potyogtak a könnyei. Miért dobtál ki, Frukkuska, egyre csak azt motyorászta.

    És Frukkuska? Akár hiszitek, akár nem, egyre többet járt a fejében Álmos Palkó. Hol lehet, merre járhat? Alszik-e még, vagy fölébredt? S ha fölébredt, visszajön-e? Olyannyira, hogy még a mélységes mély, sűrű erdő szélére is elment Frukkuska, és elkiáltotta magát:

    – Álmos Palkó! Gyere vissza!

    De válasz nem érkezett. Csak a szél zúgott, csak a szél búgott, csak a szél dudorászott.

    A tavasz meg egyre furcsább lett. A fák nem akarták elhányni a virágaikat. Álltak konokan, pompázatos fehérben, röpke rózsaszínben.

    – Hé, fák! – mondták az emberek. – Csodaszépek vagytok, de most már ideje lesz gyümölcsöt érlelni. Hé, fák, mi lesz?!

    A fák meg se rezzentek a kiáltozásra, pompáztak, illatoztak tovább, de szépségük komor lett, baljóslatú. Egy szép virágzó fa olyan, mint egy menyasszony, ezek mégis olyanok voltak, mint az özvegyek.

    S egy szép napon Frukkuska – éppen a házuk ablakában állt – mit lát? Nézd csak, megmozdultak a fák. Kiszakították gyökereiket a földből, s amúgy virágosan, szomorúan, pompázóan, ijesztően elindultak Frukkuskáék háza felé. Egykettőre virágrengeteg vette körül a házat, ameddig a szem ellátott, rezegtek a fehérek és a rózsaszínek. De nem volt elég, egyre csak jöttek, csak jöttek a virágba borult fák – ilyet se láttak még soha az országutak.

    És a sok fa mint Frukkuskára bámult.

    – Mit akartok tőlem? – kérdezte ijedten.

    S fölzúgtak a fák. Sejtelmes zúgás volt, mindenki számára érthetetlen. Csak Frukkuska értette, mit zúgnak a fák.

    – Hol van Álmos Palkó? Ide jött, tehozzád.

    Álmos Palkót keresték a fák.

    – Uramisten – mondta ijedten Nagyi –, mit akar itt ez a sok fa?

    Anyu is ijedten kapaszkodott Apuba, és Frukkuskára néztek, mintha tudták volna, hogy Frukkuskának valami része van a dologban.

    – Rögtön jövök – mondta Frukkuska, és kiszaladt a házból, egyenesen neki a mélységes mély, sűrű erdőnek.

    – Hova szaladsz? – kiabált utána Kovács Pisti, de Frukkuska meg se hallotta, csak futott, csak futott.

    Amikor aztán a mélységes mély, sűrű erdőbe ért, kiáltozni kezdett.

    – Álmos Palkó, Álmos Palkó! Merre vagy?

    De bizony a mélységes mély, sűrű erdő nem válaszolt. Még szerencse, hogy a Nyuszi meghallotta a Frukkuska kiáltozását. Odakiabált neki.

    – A nyárfán, a nyárfán!

    No de nyárfa sok volt. A patak partján száz is állt, ha nem több. Frukkuska mindegyikre fölmászott, Álmos Palkó, Álmos Palkó – mondogatta.

    Rezegtek, remegtek a nyárfalevelek, nem szóltak semmit. Fölhorzsolta Frukkuska kezét a nyárfák kérge, vérzett a tenyere, elfáradt nagyon, de nem hagyta abba, ment nyárfáról nyárfára. Már suttogni is alig tudott.

    – Álmos Palkó, Álmos Palkó – suttogta.

    S egyszer csak, nézd, lát ám egy nyárfalevelet. De furcsa nyárfalevél. Potyognak a könnyei. Frukkuska odahajolt hozzá, megsimogatta. S a nyárfalevél abban a szempillantásban visszaváltozott Álmos Palkóvá.

    Frukkuska boldogan felkiáltott, de örvendezésre nem volt idő, mert Álmos Palkó, mint a csík, lekúszott a fáról, és futás, ki az erdőből. Frukkuska meg utána. Amerre futott Álmos Palkó, mind megérintette a virágzó fák derekát. A fák boldogan felsóhajtottak, ledobták magukról a sziromruhát, s virágjuk helyén duzzadni kezdtek a kis zöld gyümölcsök.

    Mikor Frukkuskáék házához értek, a fákból boldog kiáltás szakadt föl, egy röppenéssel minden fa a régi helyén termett, s behunyt szemmel várta, hogy Álmos Palkó megérintse őt. Álmos Palkó meg csak futott, csorgott róla a verejték. Minden virágzó fát megsimogatott, s a keze nyomán duzzadni kezdtek a fák gyümölcsei.

    Frukkuska egy darabig futott Álmos Palkóval együtt, de nem sokára annyira elfáradt, hogy haza kellett mennie. Aludt egy sort, kipihente magát, s amikor felébredt, első dolga volt, hogy megvetett egy ágyat. Puha párnát tett bele, friss, ropogós lepedőt.

    – Hát te – kérdezte Nagyi – kinek veted azt az ágyat?

    – Álmos Palkónak – mondta Frukkuska.

    – Nocsak – mondta Apu –, aztán megint méltatlankodsz majd, hogy egész nap alszik.

    Frukkuska rázta a fejét, és elmesélte, mi dolga van a világban Álmos Palkónak. Gondolhatjátok, várták nagyon mindannyian, Anyu még egy pizsamát is vett Álmos Palkónak, hogy jobban essen neki az alvás.

    – Ha tudnám, mi a kedvenc étele, azzal várnám haza.

    – Jó lesz neki az én kedvenc ételem is, bableves túróslepénnyel – mondta Frukkuska.

    Ezt még Kovács Pisti is helyeselte, mert mi tagadás, szerette a túrós lepényt.

    Így aztán közösen várták Álmos Palkót. Nagyi, Anyu, Apu, Frukkuska. És Kovács Pisti is mindennap átjött segíteni a várakozásban. Lesték az utat az ablakon keresztül.

    De Álmos Palkónak minden virágzó fát meg kellett érintenie, hogy gyümölcsöt tudjanak érlelni. Gondolhatjátok, akármilyen gyorsan futott, s hiába nem állt meg se éjjel, se nappal, sokáig tartott, amíg az utolsó galagonyabokrot is megérintette.

    De akkor aztán hazament. Fáradt volt, csapzott volt. Jaj, de örültek neki mindannyian. Legjobban persze Frukkuska.

    – Remélem, szereted a bablevest meg a túrós lepényt – kérdezte Nagyi Álmos Palkót.

    – A kedvenc ételem – suttogta Álmos Palkó, és majdhogynem elaludt.

    Annyira persze még telt, hogy megették a finom ebédet. Akkor aztán valamennyien ott sürgölődtek Álmos Palkó körül.

    – Gyerünk az ágyacskába – mondták, és zötty, Álmos Palkó már bent is volt az ágyban. Frukkuska betakargatta, és dehogy csipkedte, dehogy ráncigálta, dehogy vernyákolt, dehogy nyervákolt, dehogy kiabált a fülébe. Tudta, hogy Álmos Palkó majd jövő tavasszal kipattan az ágyból, és megérinti a virágzó fákat. Álmos Palkónak nagyon fontos dolga van a világon.

    Így hát inkább csendre intően a szája elé emelte az ujját. De nem kellett ott csendre inteni senkit, lábujjhegyen járt mindenki, Nagyi nem zörgött a konyhában az edényekkel, Apu se döngő léptekkel ment át a szobán, Anyu még a mosógépet se kapcsolta be aznap, nehogy zavarja Álmos Palkót. Még a Sumi kutya se vakkantott, se örömében, se bánatában.

    Frukkuska meg Kovács Pisti ott ültek Álmos Palkó ágya mellett, vigyázták az álmát. Bizony jól teszik mert mi lesz a világgal, ha Álmos Palkó nem tudja kialudni magát.