Szegedi Piaristák

bolt.piarista.hu

Nyári ügyeleti napok:

Az ügyeleti napok a következőképpen alakulnak a nyári szünetben:

  • 2019. augusztus 28.(szerda) 9:00-13:00

Ezeken a napokon van lehetőség ügyintézésre.


Osztályozó-, javítóvizsgák időpontja:

2019. augusztus 26-án (hétfő) 9.00 órától


 

    Lázár Ervin: A kisfiú meg az oroszlánok

    IV. fejezet,
    amelyben Baltazár elmosolyodik

    Mindennap találkoztunk Szigfriddel a pajtában. Csodálatos dolgokat mesélt a szavannákról és a cirkuszról, de mindig kicsit sietve és felületesen; látszott rajta, hogy egyre csak azt a napot várja, amikor az Altamero megérkezik.

    Végre aztán eljött az a nap is. Mindenki az utcán tolongott, mert a cirkusz látványosan vonult be a városba. Elöl egy hatalmas elefánt jött, díszesen felszerszámozva, a hátán egy törpével. A törpe erős, mély hangon kiabált:

    – Itt az Altamero, a világ nyolcadik csodája! A legpompásabb állatsereglet, amelyet valaha is láttak! Az Altamero a Csodák Csodája! A műsoron csak világattrakciók.

    Az elefánt meg a törpe után hatalmas kocsi következett. A kocsin aranyozott ruhás légtornászok és erőművészek nyaktörő mutatványokat végeztek.

    Aztán nagy ketrecekben különféle állatokat hoztak. Zsiráfok, fókák, orrszarvúak és tigrisek. A tömeg ujjongva nézte a színes fölvonulást, és időnként hangos éljenzésben tört ki.

    A hosszú sor végén, a lakókocsik és a felszereléseket cipelő autók után egy rozzant kis teherautó baktatott. Zöldre festett acélketrec billegett rajta. A rács mögött egy szomorú oroszlán ült piros pulóverben.

    A cirkuszt a vásártéren állították fel. Hatalmas sátor, égnek meredő csúccsal, körülötte kocsik sokasága. Az állatokat még külön kerítéssel is körülvették, s ha valaki meg akarta nézni őket, jegyet kellett váltania.

    Csak Szilviát lehetett megnézni ingyen, mert Szilvia zöld ketrece ott állt a bejárat előtt, alatta egy felirat:

                               SZILVIA
                        CSODÁLATOS ATTRAKCIÓK!
                    NÉZZE MEG AZ ALTAMERO MŰSORÁT!
                       ILYENT MÉG NEM LÁTOTT!!!

    Szilvia nem törődött a nézelődőkkel, fáradtan legyezte magát a farkával, és valamerre a ketrec belseje felé pislogott. Néha elaludt, ilyenkor a nézelődők benyúltak egy hosszú bottal, és megpiszkálták. Szilvia vicsorogni próbált, de ez egy cseppet sem volt félelmetes, mert hiányoztak a fogai.

    Peti, Gabriella és én még az első nap meglátogattuk Szilviát.

    – Mondjátok neki, hogy Szigfridtől jöttök – tanácsolta Szigfrid, és egészen a kapuig kísért bennünket.

    – Szervusz, Szilvia! – mondta Peti izgatottan. – Szigfridtől jövünk.

    Szilvia ránk nézett fátyolos, öreg szemével, aztán újra elfordult.

    – Nem érted? – kiabált a kisfiú. – Szigfridtől jövünk!

    – Ne hazudj, menjetek innen – mondta Szilvia.

    – De értsd meg, Szilvia, ki akarunk szabadítani – mondtam.

    – Igazán Szigfridtől jövünk – mondta Gabriella is –, nagyon hiányzol neki.

    – Lehetetlen – mondta Szilvia gyanakodva –, be akartok csapni. Szigfrid meghalt.

    – Dehogy! Él, és jól van.

    – Még a fekete keretes szemüvege is megvan.

    – A szavannákról szokott mesélni.

    – Az öt tigrist is elmesélte? – kérdezte Szilvia, és izgatottan felállt.

    – El. Így csinált a fejével… és az öt tigris hatfelé szaladt.

    – Drága, hazug Szigfridem! – mondta elérzékenyülve Szilvia. – Hol van?

    – Nálam lakik a pajtában. Gyere el hozzá! Nagyon szeretne már látni, és a pajta elég tágas, elfértek benne ketten is.

    – De hogyan? Láthatjátok, hogy be vagyok zárva. Soha ki sem nyitják a ketrec ajtaját. Lehet, hogy már a kulcs is elveszett.

    – Nincs olyan ketrec, amit ne lehetne kinyitni – mondta Gabriella.

    – Ezt nem lehet. Ez nagyon erős ketrec – szomorkodott az oroszlán. – De beszéljetek az igazgatóval. Talán elenged.

    Az igazgató egy nagy, vajszínű kocsiban lakott, az asztalán mindenféle írás hevert.

    – Légy szíves, add nekünk Szilviát – mondta a kisfiú.

    – Hogyisne! – mondta az igazgató. – Ki lesz akkor a reklám?!

    Az igazgató magas, barna ember volt, az állán kunkori szakáll ágaskodott.

    – Gonosz vagy – mondta neki Gabriella. – Nem tudom, ha megöregszel, és így bánnak veled, mit szólsz majd!

    Az igazgató fölényesen nevetett, és a szakállát simogatta.

    – Ti sem bánnátok jobban vele.

    – Dehogynem, mi a barátai lennénk!

    Valaki kopogtatott az ajtón. Egy csupa izom, atlétatrikós óriás lépett be.

    – Dirikém, Szilvia nem akar enni. Sétálni akar.

    – Mi az, hogy sétálni?! – ordított az igazgató. – Nincs séta!

    – De dirikém…

    – Semmi dirikém! Azonnal eltakarodsz… Ti is takarodjatok! Nem érek rá veletek foglalkozni, fontosabb dolgaim vannak.

    Az óriás előreengedett bennünket. Szomorúak voltunk, lógott az orrunk, Gabriella legszívesebben sírt volna.

    – Rossz kedvében van – mondta vigasztalóan az óriás –, nem kell azért elkeseredni.

    – Nagyon kegyetlen a gazdád – mondta Peti.

    – Persze, hiszen ez a foglalkozása. Cirkuszigazgató. Ha szeretné az állatokat, etető lenne, mint én. Mert én etető vagyok. Baltazárnak hívnak.

    Sorban kezet fogott velünk, és ránk mosolygott.

    – Hadd hallom, mit kértetek. Hátha segíthetek. Csak etető vagyok, de azért sok mindenben segíthetek.

    Mindent elmeséltünk neki. Figyelmesen és megértően hallgatott.

    – Én is ismertem Szigfridet – mondta végül. – Rendes oroszlán volt. De nagyon nagy fába vágtátok a fejszéteket. Gondolkozni kell.

    Összeráncolta a homlokát, és gondolkozott, aztán egyszerre csak mosoly terült az ábrázatára.

    – Megvan! Arabellával kell beszélnünk.