Szegedi Piaristák

bolt.piarista.hu

Nyári ügyeleti napok:

Az ügyeleti napok a következőképpen alakulnak a nyári szünetben:

  • 2019. augusztus 28.(szerda) 9:00-13:00

Ezeken a napokon van lehetőség ügyintézésre.


Osztályozó-, javítóvizsgák időpontja:

2019. augusztus 26-án (hétfő) 9.00 órától


 

    Lázár Ervin: A kisfiú meg az oroszlánok

    XIV. fejezet,
    amelyben Jenő nyakkendőt köt

    Másnap reggel csodálatosan jó kedvem volt. Legszívesebben dúdoltam volna, de a szobában többen is dolgoztunk, így hát csak magamban mosolyogtam, és olyan vidáman rajzoltam a terveket, ahogy még soha.

    Nem tartott sokáig az örömöm. Kilenc óra felé Peti apja fölhívott telefonon. A tervek után érdeklődött. Hümmögtem, hímeztem-hámoztam.

    – Szeretném, ha ma este elhozná – mondta.

    Kis idő múlva valaki beszólt, hogy egy kisfiú keres. Peti volt. A szemét vörösre sírta, kócosan, egy szál ingben állt az előcsarnokban. Éppen hideg szél fújt, kiadós nyári vihar ígérkezett.

    – Peti, azonnal menj haza, megfázol! – kiabáltam rá, de ő csak pityergett.

    – Hallottam, amikor apával beszéltél. Apa azt mondja, holnap lebontják a pajtát. Ma reggel már volt ott egy ember, megnézte, és azt mondta, holnap hozzá lehet kezdeni.

    – Ne félj, Petikém! – mondtam, pedig még magam sem tudtam, mit teszek.

    Este, persze tervrajzok nélkül, nehéz szívvel indultam el a Levendula utcai ház felé. A kapuban egyenest belerohantam Peti apjába. Dúlt volt az arca, első pillanatban meg sem ismert.

    – Jó, hogy jön – mondta aztán idegesen. – Peti…

    – Csak nem történt valami baja?

    – Kórházban van – mondta az apja, és lehajtotta a fejét.

    Peti, miután tőlem elment, nem ment haza. Azt az embert akarta megkeresni, akivel az apja a bontást megbeszélte. Az utcán érte a hideg nyári vihar.

    – Azonnal belázasodott. Lehet, hogy tüdőgyulladása van.

    Peti csendesen, lehunyt szemmel feküdt a fehér kórházi ágyon. Mosolyogni próbált, mikor megismert.

    – Szervusz, hogy van Szigfrid? Nem beteg?

    – Nem – mondtam. – Szigfridnek semmi baja. Azt üzeni, hogy gyógyulj meg.

    – Már megint ez a Szigfrid! Ki az a Szigfrid? – mondta ingerülten az apja.

    – Szigfrid jó barátunk, apa, egy oroszlán. Ő lakik a pajtában.

    Az apja elfordult, és tárgyalni kezdett egy kopasz, fehér köpenyes orvossal.

    – Szeretném, ha Szigfridék meglátogatnának – mondta Peti. – Nagyon egyedül érzem magam. Mit gondolsz, oroszlánokat beengednek a kórházba?

    – Nem tudom. Majd megkérem a főorvost.

    Következő látogatásom alkalmával Gabriellával együtt fölkerestük a főorvost. A folyosón találtuk meg, egy ápolónővel és egy fehér hajú, idős orvossal beszélgetett. A főorvos az a kopasz volt, akivel a múltkor Peti apja tárgyalt.

    – Jó napot! – köszöntünk. – Főorvos úr, egy különös engedélyt szeretnénk kérni – mondtam.

    – Csak tessék – intett.

    – Szeretnénk Petihez behozni az oroszlánjait.

    – Micsoda? Kórházba oroszlánokat? Mit képzel?

    – Azt hiszem, hamarabb meggyógyulna a kisfiú.

    – A kisfiú oroszlánok nélkül is meggyógyul.

    – És az oroszlánok is nagyon szeretnék látni őt.

    – Szó sem lehet róla!

    Elindultunk Gabriellával a kijárat felé. Azon gondolkoztam, hogy valamiképpen mégiscsak be kellene hozni Szigfridet, mikor valaki utánam kiáltott. Az ősz hajú orvos volt.

    Odasietett hozzánk, és azt súgta:

    – Hozzák csak nyugodtan az oroszlánokat.

    Másnap megint telefonált Peti apja, de most már szó sem volt a tervekről. Peti állapota rosszabbodott, arra kért, hogy látogassam meg Gabriellával együtt.

    Nem volt látogatási idő, de azonnal elrohantunk a kórházba. Peti arcán piros lázrózsák égtek, és már beszélni sem tudott. Csak nézett ránk szomorúan. Lefogyott a betegség alatt, szeme akkorára nőtt, mint egy dió.

    – Azonnal hozom Szigfridéket! – kiáltottam.

    Futottam a pajtába. Már messziről hallottam, hogy valaki kiabál. A pajta ajtajában ott állt dr. Kis János, ugyanolyan ünnepélyesen, feketébe öltözve, ahogy érkezett, kezében tartotta a szállodacímkés bőröndöt. Vele szemben Szigfrid állt és kiabált.

    – Nagyon unalmasak vagytok ezzel a cirkuszi hűhóval meg ezzel a kisfiúval – mondta dr. Kis János –, unlak benneteket.

    – Csak menj a palotáidba! A gyáraidba! A földjeidre! – üvöltött Szigfrid. – Senki sem hívott, senki sem tartóztat!

    – Mit kiabálsz? – kérdezte szelíden Szilvia. – Hadd menjen, ha menni akar.

    – Igen, de éppen most, mikor beteg a kisfiú – méltatlankodott Szigfrid, de dr. Kis János akkor már messze járt.

    – Látod ezt az aljast… – fordult hozzám Szigfrid.

    – Nem érdekes! – mondtam sietve. – Azonnal gyertek velem. Peti rosszul van.

    – Micsoda?! Rosszul van! Futás! Szilvia, hol a nadrágtartóm?

    De ezt csak megszokásból kérdezte Szigfrid, mert akkor már futott is Szilviával és Arabellával együtt.

    – Jenő hol van? – kérdeztem.

    – Alszik – legyintett Szilvia.

    De a nagy sürgés-forgásra Jenő is fölébredt.

    – Mi az, hova rohantok? Várjatok! – kiabált.

    – Beteg a kisfiú! Rosszul van – kiáltott neki vissza Szilvia.

    – Én is megyek! Várjatok! – kiabált.

    Szélesre tártuk a kórterem ajtaját. Természetesen Szigfrid tolakodott be elsőnek.

    – Szervusz, Petikém… Izé… Miért nem nevetsz? Szigfrid vagyok…

    Peti mosolygott.

    – Mit ordítasz? – suttogta Szigfridnek Szilvia.

    – Dr. Kis János hol van? – kérdezte Peti.

    – Elment meglátogatni a rokonait, még akkor, amikor megbetegedtél – hazudta Szigfrid. – De mutathatok neked egy-két produkciót; ha akarod, nagyon szívesen fejen állunk Szilviával együtt. És Arabella táncol neked… ne törődjél dr. Kis Jánossal… Akarod, hogy fejen álljunk?

    – Nagyon kedves vagy – mosolygott Peti. – És Jenő is a rokonait látogatja?

    – Tényleg: Jenő. Hol van Jenő?

    – Hiszen elindult velünk – mondta Arabella.

    A folyosóról bejött az ősz hajú orvos.

    – Petikém, egy oroszlán van kint, azt kérdezteti, bejöhet-e. Azt mondja, Láz Jenőnek hívják.

    Jenő besompolygott az ajtón. Mindenki elhallgatott a meglepetéstől. Jenő nyakkendőt kötött, és a cipője fényesen csillogott.

    – Szeretném, ha meggyógyulnál – mondta, és zavartan babrálta a nyakkendőjét.

    – Leveheted a nyakkendődet, ha szorít – mondta neki Peti.

    – Á, kösz, nem szorít egyáltalán – dadogta zavartan Jenő.

    Aztán közelebb ment az ágyhoz, és így szólt:

    – Tudod, van egy zseniális tervem. Ha meggyógyultál, szervezünk egy cirkuszt. Te leszel az igazgató. Az egész világot beutazzuk. Viktor megtervezi a sátrat és a lakókocsikat, Arabella és Gabriella táncolni fognak, Szilvia labdamutatványokat csinál, én pedig saját költeményeimet szavalom. Jó, mi?

    – És én? Engem kihagysz? – kérdezte megbántva Szigfrid.

    – Ja, igaz, te leszel a jegyszedő.

    – Széttépem! Azonnal széttépem – sziszegte Szigfrid, de aztán jóízű mosolyra fakadt, mert látta, hogy Peti csillogó szemmel nevet.

    – Most már biztos, hogy meggyógyulok. De ugye továbbra is a pajtában laktok? Megkeressük Robertót, és ő is velünk lakhat – mondta a kisfiú. – Csak apának meg kell mondani, hogy ne bontassa le a pajtát.

    – Ne félj! – mondtuk egyszerre. – Nem bontatja le.