Szegedi Piaristák

bolt.piarista.hu

Nyári ügyeleti napok:

Az ügyeleti napok a következőképpen alakulnak a nyári szünetben:

  • 2019. augusztus 14.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. augusztus 21.(szerda) 9:00-13:00
  • 2019. augusztus 28.(szerda) 9:00-13:00

Ezeken a napokon van lehetőség ügyintézésre.


Osztályozó-, javítóvizsgák időpontja:

2019. augusztus 26-án (hétfő) 9.00 órától


 


    Előszó

    Az 1700-as évek elején Szegeden kórházba vittek egy Szőcs Ilona nevű fiatalasszonyt pestises tünetekkel. A betegség annyira elhatalmasodott rajta, hogy haldokolni kezdett. Elhívták a kórházlelkészt, aki kiszolgáltatta számára a szentségeket majd homlokához és melléhez érintette tiszteletreméltó Pietro Casani atya képét. A beteg azonnal jobban lett, másnap már el tudott menni a szentmisére és nemsokára a kórházat is elhagyhatta.

    Ki volt Pietro Casani, akinek közbenjárására visszanyerte egészségét? Ki volt ő, aki egy másik szerzetesrendből lépett át a piarista rendbe és vált a rendalapító legbenső munkatársává, ahogy a boldoggáavatási dokumentumok fogalmazzák: "Kalazancius jobbkeze, rendjének tartóoszlopa és alapja"? Milyen üzenete lehet egy háromszáz évvel ezelőtt élt piarista szerzetesnek a mai kor emberéhez?

    Ezekre a kérdésekre keres választ Antonio Perrone piarista atya a Pietro Casani levelei első kiadásához írt bevezetésében. Ezt a kis írást adjuk most közre önálló tanulmányként. Aki jobban meg szeretné ismerni Pietro Casani életét és munkásságát annak P. Mario Carisio könyvét ajánljuk: P. Pietro Casani delle Scuole Pie, Roma, 1990.

    A boldoggáavatás (Róma, 1995. október 1.) nemcsak ünnep, hanem üzenet is. Adja Isten, hogy e kis füzet segítségével minél többen meghallják azt az üzenetet, amelyet a mi Urunk küld nekünk, szolgája, Pietro Casani életének tanításával. Ha Rómában a Szent Pantaleon templomban megállunk sírja előtt, imádkozunk hozzá és megfogadjuk sírjára írt szavait, melyeket oly gyakran mondott a szenvedésekben és megpróbáltatásokban: "Nyugodjunk meg és imádkozzunk!" - talán megoldást találunk zaklatott és rohanó életünk sok problémájára is.

      Róma, 1995. augusztus.
        Ruppert József
        postulator generalis

    A szentek időszerűsége

    Csaknem három és fél évszázad, egészen pontosan 348 év telt el Boldog Pietro Casani 1647-ben bekövetkezett halála és 1995 között, amikor a boldoggáavatás szertartásában ünnepélyesen és véglegesen elismerte életszentségét az Egyház. Ez az óriási időkülönbség bőven elegendő ahhoz, hogy első látásra időszerűtlennek és érdektelennek bélyegezzük korunk és a mai társadalom szempontjából egy olyan ember alakját, problémáit és belső elhatározásait, aki a mienkétől gyökeresen eltérő társadalmi, kulturális és egyházi körülmények között élt.

    A XVI-XVII. század fordulójának társadalma, politikai és vallási problémái rég letűntek már a történelem mindent elemésztő folyamatában (Pietro Casani 1572. szeptember 8-án született Lucca városában, és Rómában halt meg 1647. október 17-én). E korszakot lehet tanulmányozni, kutatni, sőt akár csodálni is, hiszen jelentős eredményeket ért el ekkor az emberiség - de milyen útmutatással is szolgálhatna a harmadik évezred embereinek vágyai, problémái, érdekei, életkörülményei jobbítása szempontjából?

    Nem sokkal, ha a társadalom anyagi, gazdasági oldalát, társadalmi életünk szervezettségét vesszük csupán figyelembe, amellyel az ember az anyagi világhoz kötött létét igyekszik szabályozni. Nem érvényes ez azonban a mélyebb emberi valóságra, a szellemi értékekre, hiszen ezek léte és fejlődése nincs kitéve az idő kérlelhetetlen törvényének.

    Ha most kifejezetten a kereszténység értékeire gondolunk, az Evangélium lelki üzenetére, amely már két évezrede "a világ sója és világossága", elmondhatjuk, hogy az ezekből táplálkozó emberi tapasztalat aktualitása csak attól függ, mennyire intenzíven vannak jelen egy-egy ember szívében. Ebben az értelemben a "szentek" - és nemcsak a már kanonizált szentekre utalunk itt -, annál aktuálisabbak, minél radikálisabban fogadták be és élték meg földi létük során az Evangélium igéit. Valamilyen módon részesednek ők Jézus igéjének el nem múló erejében, amit ő maga így fogalmazott meg: "Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak" (Mt 25,35). Nyilvánvalóan róluk is le kell hántani mindazt, ami mulandó és evilági, s akkor azokról az értékekről fognak a számunkra tanúságot tenni, amelyeket olyannyira szükségesnek vélünk korunk szükségletei szempontjából is.

    Ebből a nézőpontból közelítünk most tehát Pietro Casanihoz boldoggáavatása alkalmából. Kiemeljük élete legfontosabb fordulatait, az eszméket, amelyek alapvető döntéseiben befolyásolták, s amelyek szerzetesi és papi életpályáján vezették az életszentség magaslatai felé a legnehezebb helyzetekben is.

    Rövid életrajza

    Élete során Pietro Casani rendkívül sokféle tapasztalatot halmozott fel, sokféle helyzetet élt át. Kora ifjúságában szülei példája és irányítása alatt nevelkedett, derűsen és szilárdan járt a jótettek és az erények útján. Már ekkor is a szerzetesi életre indították alapvető tapasztalatai; teljesen Istennek akarta magát szentelni a frissen alapított Luccai Szent Szűz Kongregációban, majd később, amikor szerzetesi hivatása pontosabb formát öltött, Kalazanci Szent József fáradhatatlan munkatársa vált belőle, s osztozott vele a Piarista Rend megalapításában, terjesztésében és megerősítésében.

    Jól körülhatárolható életében három időszak, amelyek során Casaniban állandó volt a törekvés Isten rá vonatkozó akaratának, tervének felfedezésére és végrehajtására mindazokban a helyzetekben, ahova az Isteni Gondviselés helyezte őt. Mindig készen volt ezért az áldozatra, hogy Istennel egyesülhessen a hősi erények gyakorlása által. Az első időszak kora ifjúságát öleli fel, amelyet családi környezetben töltött (1572-1594), a második szerzetesi életét a Luccai Kongregációban (1594-1617), a harmadik pedig a Piarista Rendben töltött szerzetesi életét. (1617-1647).

    Az első időszak (1572-1594): családi környezetben

    Lucca városa Olaszország Toscana nevű tartományában fekszik. Büszke volt mindig önálló voltára, amit nemcsak kifejezett, hanem egyben védelmezett is az a vaskos városfal, amely övezte (a fal ma is a város jelképe és büszkesége). Itt élte le Pietro Casani, Gaspare Casani és Elisabetta Drago egyetlen fia gyermekkorát és kora ifjúságát. Szülei mindketten jómódú, régi nemesi családok sarjai voltak. Már születése napján, 1572. szeptember 8-án részesült a keresztség szentségében a Santi Giovanni e Riparata templomban. Ez a templom, az obszerváns minoriták Szent Ferencről elnevezett kolostora, valamint a Santa Maria in Corteorlandini plébániatemplom különösen kedvesek voltak Casani számára, mint gyermekkorának és ifjúságának fontos színhelyei.

    Fiatalsága teljes derűben telt szülei odafigyelő gondoskodása közepette (édesapjáról annyit tudunk, hogy rettenetes természetű volt, és módfelett komolyan vette a keresztény életvitelt). Az ifjú Casani tanult, látogatta az istentiszteleteket, főként plébániáján, és otthon is részt vett a házi áhítatosságokon. Életrajzírói megemlítik fiatal korával kapcsolatban veleszületett szívjóságát, egyszerűségét, életszínvonalának önkéntes mérséklését, a szegények és szükséget szenvedők iránti kiemelkedő odafigyelést, az éles elmét, aminek segítségével jól haladhatott a tanulásban, többek között a zenetanulásban, amit ő is folytatott, mint minden nemes kortársa. Egyszóval gondoktól mentes, derék ifjú volt, aki felelősségteljesen készült méltón megállni a helyét az életben, családja hagyományainak megfelelően.

    Miután ragyogó eredménnyel lezárta filozófiai és teológiai tanulmányait a Szent Ferenc kolostorban körülbelül 20 esztendős korában, megérlelődött lelke legmélyén valami, ami arra indította 1592-ben, hogy új utat keressen és 1594 áprilisában szilárd és visszavonhatatlan elhatározást hozzon. Életében teljesen váratlan fordulatot jelentett ez a döntés, olyannyira, hogy a hozzá legközelebb álló személyek is meglepődtek rajta.

    Édesanyját akkor vesztette el, amikor még viszonylag fiatal, ötven esztendős volt, 1591-ben és saját szemeivel láthatta, amit mélyen hívő lélekkel úgy írt le később, mint "boldog eltávozást". Édesapja, aki igen tisztes ember volt magánéletében és a családi javak kezelésében, látását vesztette el egy súlyos betegség következményeképpen és inkább a tevékeny csenddel állt fia mellett, semmint szóba foglalt tanácsokkal. Legközelebbi barátait a Szent Ferenc kolostorban és a Santa Maria in Corteorlandini plébánián találta meg.

    Mind ritkábban látogatta a társaságokat, azokat a köröket, ahol kortársai általában meg-megfordultak, főként, miután barátai otromba tréfát űztek vele egyszer. Miután egy kortársa családi palotájának egy szobájában nagy odafigyeléssel gyakorolt egy hangszeren, egyszer csak egy csábító leány előtt találta magát. Az ablakon kiugorva menekült, hogy elkerülje a kísértést féltett kincse: tisztasága ellen. Ez az ugrás valamiképpen megelőlegezi azt a jóval nehezebb ugrást, ami ezután következett nemsokára, amikor a papi és szerzetesi életet választotta.

    A második időszak (1594-1617): szerzetes a Luccai Kongregációban

    1594 áprilisában Pietro Casani még nem töltötte be 22. életévét. "Ebben az esztendőben úgy tetszett az Úrnak, hogy megmozduljon valami egy fiatalember lelkében, aki kisgyermekkora óta társaink között nevelkedett, lévén plébániabéli, s a jó Gaspari fia volt, akit vaknak neveznek... minthogy ennek az ifjúnak a hivatását csodás dolognak tartották, mivel apja rettenetes természetű volt, társaink nem törődtek vele, hogy szokás szerint hat hónapnyi próbaidő van előírva, hanem beöltöztették a szabadulás vasárnapja utáni hétfőn. Azután ez az ifjú igen jó hatással tevékenykedett, sok más embert is megnyert a szerzetesi élet számára, olyannyira, hogy még apja is, habár vak volt, úgy döntött, hogy maga is belép társaink sorába".

    Így beszél Pietro Casaniról "Krónikájában" P. Cesare Franciotti, aki Leonardi Szent János egyik első társa volt, miután ő 20 évvel azelőtt, még 1574-ben megalakította a Szent Szűz Kongregációt. Ez a Kongregáció viselte gondját a Santa Maria in Corteorlandini plébániának.

    A fenti idézetben sok a beszédes elem, amelyek aláhúzzák e hivatásnak a rendkívüli voltát: "társaink között nevelkedett", "hivatását csodás dolognak tartották", "beöltöztették... ki sem várva a szokásos hat hónapnyi próbaidőt" "igen jó hatással tevékenykedett", "sok más embert is megnyert a szerzetesi élet számára", "tulajdon apja is, habár vak volt, úgy döntött, hogy belép társaink sorába".

    Érdekes lesz végigkövetnünk Pietro Casani életének ezt a második időszakát (1594-től 1617-ig), P. Franciotti megállapításait véve alapul, amelyek mind a mai napig őrzik a valódi krónikák minden frissességét.

    "Társaink között nevelkedett, lévén plébániabéli": a plébániát, amelyhez a Casani család is tartozott, a már említett Santa Maria in Corteorlandini templomot 1580-ben rábízták a "Szent Szűz megreformált papjai"-ra, ahogyan eredetileg hívták ezt a Lucca városában alapított kongregációt (s amit a rövidség kedvéért Luccai Kongregációnak nevezünk). A társulatot 1574-ben Giovanni Leonardi alapította és 1621-ben emelkedett szerzetesrendi rangra "Az Isten Anyjáról nevezett Szabályozott Papok Rendje" névvel. Ez a plébánia volt, amint utaltunk már rá, a gyermek és ifjú Pietro Casani számára otthona után az első lelki gyakorló terep. A Szent Szűz szerzeteseivel való barátságban találta meg a lelki fejlődéséhez szükséges segítséget és az életét alapvetően befolyásoló döntéshez az iránymutatást.

    1594 áprilisától kezdve aztán Pietro Casani is magáévá tette a fiatal Luccai Kongregáció alapvető eszményeit: a szerzetesi élet tökéletességére törekvést és a lelkek megmentésére irányuló apostoli munkát. Erre az életre lassan, csendben készült fel, szinte maga sem vette észre. Felkészülése nemigen nyilvánult meg külső jelekben, olyannyira, hogy amikor egyetemi tanulmányainak befejeztével felvételét kérte a noviciátusba, hivatása "csodálatos dolognak" tűnt. Mégis, bármilyen váratlan volt részéről ez az elhatározás, igen szívesen fogadták és nagyra értékelték. A fiatal Casani felkészültségét ("társaink között nevelkedett") tökéletesen elégségesnek vélték, s ezért felmentették "a szokásos hat hónapos próbaidő alól", amit a társulat szabályzata egyébként előírt. Miután 1594. április 16-án beöltözött, P. Giovanni Battista Cioni vezetése alatt végezte a noviciátust, aki az alapító egyik első társa és kiemelkedő lelki vezető volt. A fiatal Casani mellett fő feladata nem annyira az ösztönzés, hanem inkább túláradó önzetlenségének megfékezése lett.

    Ezzel új időszak kezdődött Casani életében, amelyről P. Franciotti három dolgot emel ki. Ezeket mi is különösen jelentősnek tartjuk, bármilyen szűkszavúan adja is elő őket Franciotti: "igen jó hatással tevékenykedett", "sok más embert is megnyert a szerzetesi élet számára", "tulajdon apja is, habár vak volt, úgy döntött, hogy belép társaink sorába".

    Nemcsak e különös családon belüli "hódítás" (Gaspare Casani 1610-ben öltötte magára a szerzetesi ruhát, 1613. Vízkereszt ünnepén tette le fogadalmát laikus testvérként és tíz évre rá, 1623-ban halt meg jó szerzetesként) mutatja, példája és szavai révén miképpen volt képes Casani fiúi szeretetét átlényegíteni, számára kedves személyeket is bevonni hitbeli tapasztalatába, szerzetesi élet iránti vonzalmába, hanem sok fiatalban is ellenállhatatlan vonzódást keltett a hit iránt. Így volt ez a Luccai Kongregációban töltött lelkipásztori évei során csakúgy, mint később, amikor az Úr a Piarista Rendben újabb feladatot bízott rá.

    Hangsúlyoznunk kell ezt az istenadta adományt, amit Pietro Casani kapott, hogy "sok más embert is megnyert a szerzetesi élet számára", mert, ahogy később látni fogjuk, ez volt személyiségének egyik legjellemzőbb jegye, valódi karizmája, amelynek gyakorlásához hűséges maradt egész életében. A szerzetesi életre való teljes önátadottsága, amit a Krisztushoz való radikális csatlakozásként fogott fel és ültetett át a gyakorlatba, és a világtól való fokozatos eltávolodásban jelent meg, követendő eszménynek tűnt a környezete számára, főként mivel következetesen erről tett tanúságot egész élete, s ezt állította a fiatalok elé is, részben iránymutatásként a tanulás időszakában, részben az egész életre szóló alapvető döntésként. Ebből született a fiatalok körében végzett apostoli munka iránti előszeretete, aminek előmozdítása érdekében 1604-ben létrehozta Luccában a Havas Boldogasszony Kongregációját, amelyből számos szerzetesi hivatás született. Ezután minden energiáját e fiataloknak szentelte novícius magiszterként és a fiatal klerikusok filozófia- és teológiatanáraként. Talán nem tűnik erőltetettnek, ha összefüggésbe hozzuk e kiemelkedő képességét a gyermekekkel és a fiatalokkal való szótértésre - amit egy személyesen is érdekelt tanú (Baldassare Guinugi) úgy írt le, mint "különleges tehetség a fiatalok odavonzására" - azzal a későbbi, végleges döntéssel, amit 1614-17-ben hoz majd, miután megismerte Rómában Kalazanci Szent József különleges nevelői munkáját.

    De térjünk vissza most Luccába. 1595 vége felé, miközben noviciátusi időszakát végezte nagy lelki haszonnal, alkalma nyílt rá, hogy személyesen és közvetlenül közel kerüljön az alapítóhoz, Leonardi Szent Jánoshoz, aki Rómából érkezett. Ebben a városban kényszerűen tartózkodott már több, mint öt esztendeje, egyfajta számkivetésben, mivel valláspolitikai okokból megtiltották számára, hogy visszatérjen hazájába, Luccába. Leonardi felismerte a fiatal Casani különleges képességeit, a szerzetesi élet iránti lelkesedését és amikor a következő év márciusában visszatért Rómába, magával vitte őt is azzal az ürüggyel, hogy e változás jót fog tenni az egészségének, valójában azért, hogy hasznos tapasztalatokra tehessen szert a Kongregáció érdekében. Szinte azonnal alkalom nyílt erre, amikor VIII. Kelemen pápa azzal bízta meg, hogy "vizitációt" végezzen a Monte Vergine Kongregációnál, a Nápolyi Királyság területén. (Már sikerrel elvégzett egy hasonló "vizitációt" 1592 végén a Madonna dell´Arco-nál, ugyancsak a Nápolyi Királyság területén).

    A nehéz és finom diplomáciai érzéket igénylő küldetésre P. Leonardi Casanit vette maga mellé titkári és jegyzői minőségben. Bizonyára igen hasznos volt a még fogadalomtétele előtt álló Casani számára ez az élmény társulata alapítója mellett. Leonardi vizitátorként és reformátorként igyekezett rendet teremteni egy olyan szerzetesi kongregációban, amely a romlás útjára lépett a szabályzat be nem tartása miatt. Ebből értette meg Casani azoknak a szigorú reguláknak az előnyeit, amilyeneket később maga is kidolgozott Kongregációja számára. Később, 1601-ben, már fogadalmasként és papként, ismét alkalma volt elkísérni Leonardit egy újabb apostoli vizitációra, ezúttal a vallombrosai szerzetesekhez. Ez az út megerősítette meggyőződésében, ami elkísérte egész élete során csakúgy saját személyére vonatkozóan, mint abbéli eltökéltségében, hogy kongregációja élete számára normákat és szabályokat határozzon meg. Valószínűleg ezek voltak azok a rendkívüli tapasztalatok, amelyek megalapozták Casani későbbi életpályáját és a szerzetesi életről vallott nézeteit, amit "Pusilli gregis idea" címmel később dolgozott ki, akkor, amikor vita folyt a "Kegyes Iskolák Rendjének" és a Luccai Kongregációnak az egybeolvasztásáról. Így írt róla P. Guinigi: "Mindig azon volt, hogy életvitele szűkösebb lehessen... arra törekedett, hogy életét még szigorúbb szabályok szerint élhesse... mindig a még nagyobb tökéletességre vágyott... azon buzgólkodott, hogy szegénysége teljesebb legyen".

    Ugyanebben az időszakban számos más fontos esemény is történik Pietro Casani életében. Ekkor tesz szerzetesi fogadalmat, Luccában, 1597 őszén (nem sokkal azelőtt érkezett meg Nápolyból, ahol a Monte Verginén tett vizitáció szüneteiben már felvette a tonzúrát és az kisebb egyházi rendeket). Ugyanebben az időszakban zajlott saját Kongregációja vizitációja is, amit maga az alapító, Leonardi végzett, s mellette Casani lehetett a titkár, 1597 végén és 1598 első hónapjaiban. Ezután Leonardi atya Rómába hivatta őt, hogy tomista teológiát tanuljon a jezsuita rend római kollégiumában, pappá szentelésére való előkészületül. A szentévben, 1600. szeptember 23-án szentelték pappá, a lateráni Szent János bazilikában. Életének erről az alapvető időszakéról igen keveset tudunk. (Tudjuk például, hogy a pappászentelési szertartás főcelebránsa Mons. Leonardo Abel, római helynök volt, s jelen volt számos más kongregáció sok más klerikusa is.) Ez a kevés adat nem hatalmaz fel minket arra, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le. Egyszerűen csak ennyit állíthatunk: Pietro Casani, az alig 28 éves fiatal szerzetes égett a vágytól, hogy gyakorolhassa az apostoli munkát bárhol, ahova helyezni fogják elöljárói.

    1614-ig Casani Luccában és Rómában gyakorolta tehát szerzetesi és papi hivatását, egy-két küldetést végzett más városokban és hivatása két fő irányban fejlődött ebben az időszakban: a kongregáción belül a társulat intézményes megszilárdításán dolgozott (regula, konstitúció, generálisi kongregáció, tanácskozások, a klerikusok oktatása, igazgatási feladatok ellátása, stb.), kifelé pedig a lelkipásztori gondoskodás kötötte le (prédikációk, gyóntatás, lelkivezetés, főként fiatalok körében, akiknek számára, mint már említettük, létrehozta Luccában a Havas Boldogasszony Kongregációját is).

    Az alapító, Leonardi Szent János halála, amely Rómában következett be 1609. október 9-én, bizonyára nagy fájdalmat okozott Casani számára, aki mindig közel állt hozzá, főként lelki összehangoltságuk folytán. Mindez azonban nem csökkentette szerzetesi és papi határozottságát. 1613 májusában a kongregáció új generálisa, P. Alessandro Bernardini oldalán részt vehetett a Sospelloba (Savoia tartomány egy települése) induló küldetésben, ahol kilátásban volt egy alapítás. Ez is mutatja apostoli lelkületét, amit maga Bernardini generális is apró részletekbe menően írt le egy helyen.

    "1614-ig" mondtuk fentebb, hiszen ez az év jelentős fordulatot hozott Pietro Casani életében. Ekkor nyílt meg számára, és vele sokak számára egy új élettapasztalat lehetősége. Isten terve szerint ekkor kapcsolódott össze élete egy másik apostoléval, Kalazanci Szent Józseféval, aki ekkor már több, mint 15 esztendeje kezdett el Rómában egy "vallási és társadalmi forradalmat". Az ő célja az volt, hogy a szegény gyerekeket megmentse a tudatlanságtól és az utca veszélyeitől "oktatást és nevelést kínálva számukra istenfélelemben és műveltségben".

    A "Kegyes Iskola" intézménye jó néhány éve valódi iskolai és nevelő közeget biztosított a római szegény gyermekeknek, amikor 1612-ben átköltözött a Torres-palotába, San Pantaleo temploma mellé, néhány lépésnyire Róma híres terétől, a Piazza Navonától. Kalazanci József, egy spanyol pap nyitotta meg az első kegyes iskolát 15 évvel azelőtt a szegény Trastevere-negyedbeli Santa Dorotea plébánián (ez volt "Európa első nyilvános ingyenes iskolája", írja erről Ludwig von Pastor nagyszabású A pápák története című művében). Kalazancius feltett szándéka, hogy megerősítse új tagokkal azt a nagylelkű önkéntesekből álló csoportot, akik osztoznak vele e nehéz nevelői munkában, és a "Kegyes Iskolák világi Kongregációját" alkotják. Szót ejt e szándékáról Benedetto Giustiniani bíborossal, aki valaha Giovanni Leonardi barátja és bizalmasa volt, és egyetért vele abban, hogy a luccai S. Maria in Portico szerzeteseinek segítségéért folyamodjon, miután már megemlítette a bíboros az ügyet P. Bernardininek. Az ügyet Giustiniani bíboros veszi kezébe, s így maga V. Pál pápa is kedvezően viszonyul az elképzeléshez, és kiad egy brevét, amelyben megbízza a Luccai Kongregációt (amelynek ettől kezdve "Isten Anyjáról nevezett Kongregáció" a neve), hogy "vállalja föl" a "Kegyes Iskolák" ügyét, ám az iskolák prefektusa maradjon holtáig Kalazancius.

    1614 januárját írjuk, amikor a luccai szerzetesek alkotta "erősítés" megérkezik a San Pantaleo rendházba. Első közöttük Pietro Casani, aki igen elégedettnek látszik az új apostoli feladattal, és édesapját is arra kéri, imádkozzon Istenhez, hogy "adja nekem lelkét és világosságát, hogy meg tudjak felelni akaratának mindabban, amit az elöljárók rám kívánnak majd bízni" (apjához írt levél, 1614. január 25.). Valójában új szakasz kezdődött ezzel életében, amelynek során teljesen elkötelezte magát egy olyan mű mellett, amely "magasztos és hasznos, nem csupán Róma számára, hanem az egész világ számára" (ugyanott). E műben, írja Casani ugyanebben a levelében édesapjának, "mindennemű tandíj nélkül tanítják Róma valamennyi szegény gyermekét, nem csupán grammatikára, hanem írni és számolni is, de a keresztényi életre is oktatják őket gyakori buzdításokkal, gyóntatással, áldoztatással, hittantanítással".

    Mostantól kezdve valamennyi fizikai és lelki energiáját arra összpontosítja Casani, hogy Kalazancius művében működjön közre, azt erősítse, előbb a San Pantaleo házfőnökeként, abban a három évben (1614- 1617), amikor a Luccai Kongregáció és a "Kegyes Iskolák" egyesítésének egyedülálló kísérlete zajlik, majd megmaradva Kalazancius mellett, mint fő munkatársa, amikor az egyesítési kísérlet már sikertelenül lezárult amiatt a számos probléma miatt, ami lehetetlenné tette végrehajtását.

    Érdekes kiemelnünk azt a sokrétű ténykedést, amit Casani az említett hároméves időszakban végzett. Míg a "Kegyes Iskolák" irányítása Kalazancius kezében maradt, ő, mint házfőnök a két kongregáció tagjaiból létrejött közösség élén, amelynek létszáma a húszat is elérte, a közösség irányításának gondjaival törődött. Ő adott feladatokat az egyes szerzeteseknek, ő bízta meg a Luccai Kongregáció tagjait a növendékek lelki gondozásával és a templomi szent szolgálattal. Maga is jelentősen kivette részét a vallási gyakorlatok előkészítésében és a szentségek kiszolgáltatásában a növendékek között, akiknek száma, P. Bernardini "Króniká"-ja szerint, 800-ról 1200-ra emelkedett. Casani vezette be a San Pantaleo templomban a "negyven órás böjtöt" és egyéb jámborsági gyakorlatokat. A kezdeti lelkesedés után megjelentek az első nehézségek is a közösségi és az apostoli élet területén, éppen miközben azért dolgoztak, hogy a társulat elnyerje a Szentatyától a szerzetesrend rangját.

    A jelen írás rövidsége nem teszi számunkra lehetővé, hogy nyomon kövessük ennek az egyedülálló egyesítési kísérletnek minden mozzanatát (utalunk itt az események jól dokumentált leírására P. Severino Giner művében, amelynek címe: San José de Calasanz, Maestro y Fundador, Madrid, 1992., 458-550. o.). Annyi biztos, hogy 1616 vége felé, főként a luccai szerzetesek nehézségei miatt, akik úgy tartották, ellenkezik intézményes karizmájukkal a plébániai és templomi apostoli munka teljes feladása az iskola kedvéért, kérvényt nyújtottak be a két intézmény újbóli szétválasztására. Ezt engedélyezte V. Pál "Ad ea per quae" 1617. március 6-án kiadott brevéjében. Ez a dokumentum egyben az "Isten Anyjáról nevezett szegények Páli Kongregációja, a Kegyes Iskolák Társulatának" alapító okmánya is. Ez a kongregáció teljes egészében az ifjúság oktatására és nevelésére fordította erejét, Kalazancius eredeti elképzelésének megfelelően.

    Pietro Casanit különösképpen vonzotta Kalazancius nevelői apostoli munkájának újdonsága, és a szétválás pillanatában a "Kegyes Iskolák" mellett döntött néhány társával együtt, akik nagy segítségére voltak Kalazancius művének ebben a nehéz helyzetben.

    Abban, hogy Casani a "Kegyes Iskolák" mellett döntött, jelentős szerepet játszott egy szempont, amit teljes egészében megtalált Kalazancius tapasztalatában és tanúságtételében, s amely teljesen megfelelt azoknak az eszményeknek, amelyeket ő a megszentelt szerzetesi élettel kapcsolatban vallott: s ez nem volt más, mint a szigorú szerzetesi szegénység. Kalazancius, aki "Kegyes Iskoláit" Róma főképp szegény fiai számára nyitotta meg (az első években "szegénységi tanúsítvány" is kellett az illetékes plébános részéről a felvételhez), úgy tartotta, hogy a "szegények" iránti elkötelezettség a "tanítómesterek" részéről is megkívánja a szegénységről tett tanúbizonyságot, s ezért megkívánta a tanítómesterektől a tényleges evangéliumi szegénységet.

    Éppen ez volt az a pont, a nevelői apostoli munkán kívül, amely a továbbiakban végelegesen megkülönböztette a két vallási kongregációt.

    A két társulat szinte egyszerre nyert pápai elismerést, két rövid brevében: Leonardi Szent János társulata "Az Isten Anyjáról nevezett Szabályozott Papok Kongregációja", míg Kalazanciusé "Az Isten Anyjáról nevezett Szegény, Szabályozott Papok Páli Kongregációja", a "Kegyes Iskolák Társulata" nevet kapta. Az előbbi, Leonardi karizmájának megfelelően a papi apostoli munka felé fordult, megújult lendülettel dolgozva a lelkek üdvösségéért a prédikációk és a szentségek kiszolgáltatása segítségével a plébániákon és a templomokban, az utóbbi, Kalazancius mindinkább megerősödő karizmája szerint a gyermekek keresztényi nevelésével törődött, különösképpen a szegényekével, az iskolai oktatás segítségével és szigorú evangéliumi szegénységben élve, s nem riadt vissza a koldulástól sem.

    Mindkét kongregáció, bár külön utakon járva, hozzájárult és napjainkban is igyekszik hozzájárulni az evangelizációhoz és Isten Országának terjedéséhez az emberek szívében és a társadalom megreformálása révén.

    A harmadik időszak (1617-1647): a "Kegyes Iskolák" rendjében

    Harminc esztendő egy eszmény szolgálatában: így jellemezhetjük Casani életének ezt az utolsó, hosszú szakaszát. Mély lelkiségének legjellegzetesebb vonásait nem is annyira az itt röviden felsorolandó eseményekből ismerhetjük meg, hanem kortársai tanúságiból és a saját leveleiből és egyéb írásaiból.

    P. Pietro Casani élete utolsó harminc esztendejének (1617-1647) kronológiája (ld. Carisio: P. Pietro Casani, Roma, 1992., 177-180. o.):

    • 1617 Valószínűleg ebben az évben írja P. Casani "Pusilli gregis idea" című művét. Március 6-án Ad ea per quae kezdetű brevéjével V. Pál pápa létrehozza a "Kegyes Iskolák Páli Kongregációját".
      Casani úgy dönt, hogy csatlakozik a "Kegyes Iskolák Páli Kongregációjához".
      Március 15-én lemond javairól a "Kegyes Iskolák Páli Kongregációjának" szegényei javára.
      Március 25-én felölti a "Kegyes Iskolák Páli Kongregációjának" ruháját, és felveszi a Szűz Mária születéséről nevezett Péter nevet.
      Április 20-án, Frascati városában szerzetesi fogadalmat tesz Kalazancius kezébe.
      Július 17-én, miután kinevezik a novíciusok magiszterévé, átköltözik a Janiculum-dombon lévő Sant´Onofrio házba, a noviciátus székhelyére.
    • 1618 A noviciátust áthelyezik a Santa Maria in Via templom mellé. Itt hal meg a szentség hírében álló Glicerio Landriani, miközben mellette áll Pietro Casani.
      Októberben Narniba költözik házfőnöki kinevezéssel, hogy ebben a városban megalapítsa a "Kegyes Iskolákat".
    • 1620Ismét Rómába hívják és rábízzák a noviciátus vezetését, amely újból a Janiculum-dombon, a Sant´Onofrio házban található.
    • 1621 XV. Gergely pápa, november 18-án kelt In supremo apostolatus kezdetű brevéjével a "Kegyes Iskolák Rendjét" ünnepélyes fogadalmas szerzetesrend rangjára emeli.
    • 1622 Január 31-én jóváhagyást nyer a "Kegyes Iskolák Rendjének" Konstitúciója.
      Április 20-án Pietro Casani ünnepélyes fogadalmat tesz Kalazanciussal és három másik szerzetessel együtt a haldokló Michelangelo Tonti bíboros kezébe.
      Április 30-án XV. Gergely kinevezi Kalazanciust a Rend Generálisának és Pietro Casanit első Generális Asszisztensnek.
      Május 7-én Pietro Casani Kalazanciussal és a többi Generális Asszisztenssel együtt megújítja ünnepélyes fogadalmát Mons. Pietro Lombard kezébe a Janiculum-dombon lévő Sant´Onofrio ház noviciátusának oratóriumában.
      Szeptemberben Pietro Casani Savonába indul azzal a megbízatással, hogy ebben a városban is megalapítsa a "Kegyes Iskolát".
    • 1623 Július 10-én Pietro Casanit kinevezik a genovai provincia tartományfőnökévé.
    • 1624 Februárban Genovába költözik, a noviciátus székhelyére, egy Oregina nevű faluba.
    • 1625 Kalazancius ismét Rómába hívja Casanit, hogy gondjaira bízza a Quattro Fontanénál található noviciátust.
    • 1626 Májustól Messina városában időzik, ahova Kalazancius küldte az ottani közösség elöljárójaként egy jövőbeli alapítás előkészítésére.
    • 1627 Április 14-én Nápolyba érkezik, ahova Kalazancius hívja. Rábízza a Duchesca-ház vezetését és kinevezi a nápolyi provincia élére.
      Októberben részt vesz Rómában a "Kegyes Iskolák Rendjének" első Generálisi Kongregációján.
    • 1631 Októberben Pietro Casani részt vesz a Rómában megtartott Egyetemes Káptalanon.
    • 1632 1632. január 12-én VIII. Orbán pápa Inscrutabili kezdetű brevéjével Kalazanciust életre szólóan kinevezi generálisnak, Pietro Casanit pedig életre szólóan generális asszisztensnek, nápolyi tartományfőnöki megbízatással.
      Ismét ő a novíciusok magisztere és a Quattro Fontane házban lakik.
    • 1634 P. Casani, Kalazancius megbízásából vizitációt végez a genovai rendtartomány házaiban.
    • 1637 Augusztus hónapban küldetést teljesít Fanano területén és S. Pellegrino in Alpéban.
      Októberben Pietro Casani részt vesz a Rend Egyetemes Káptalanján, Rómában.
    • 1638 Április 10-én Casanit nevezik ki a "Provincia Germanica" általános megbízottjának.
      Május 12-én megérkezik Nikolsburgba (Morvaország).
    • 1641 Isten Szolgája Pietro Casani visszatér Rómába, hogy részt vegyen az Egyetemes Káptalanon.
    • 1642 Augusztus 8-án Kalazanciussal, a két másik asszisztenssel, a prokurátorral és a generálisi titkárral együtt letartóztatják és az Inkvizíció elé vezetik.
      December 30-án Mario Sozzit nevezik ki a Rend generális vikáriusául.
    • 1643 Január 15-én felfüggesztik Kalazancius generálisi megbízatását. A négy asszisztenst, köztük Casanit, szintén megfosztják tisztüktől. Elrendelik a Rend apostoli vizitációját.
      Március 6-án kinevezik a Somasco-rendbeli P. Agostino Ubaldinit a "Kegyes Iskolák Rendjének" apostoli vizitátorává.
      Május 9-én P. Agostino Ubaldini helyett a jezsuita P. Silvestro Pietrasanta kapja meg az apostoli vizitátori megbízást.
      November 11-én P. Stefano Cherubinit kinevezik a Rend generális vikáriusának.
    • 1646 Március 16-án kelt Ea quae pro felice kezdetű brevéjével X. Ince pápa a "Kegyes Iskolák Rendjét" a helyi püspököktől függő, fogadalom nélküli világi társulássá fokozza le.
    • 1647 Szeptemberben P. Casani súlyos betegen tér haza a San Pantaleo házba.
      Október 17-én este Pietro Casani a szentségekkel megerősítve meghal a San Pantaleo házban, Kalazancius és többi társa áll mellette.
      Október 18-án holttestét a San Pantaleo templomba viszik.
      Október 20-án Pietro Casani holttestét a San Pantaleo templom presbitériumának padozata alá temetik.

    *

    A fenti időrendi összefoglalásból kiviláglik, milyen tevékeny életet élt P. Casani ebben az időszakban. Minden erejét arra áldozta, hogy megerősítse és terjessze a "Kegyes Iskolák Rendjét", szorosan együttműködve a Rend alapítójával, Kalazanci Szent Józseffel.

    Tevékenységének fő színhelyei Róma, Nápoly, Genova és Morvaország, de Narni, Carcare, Frascati, Savona, Fanano, Messina és más városok is megismerhették őt a kalazanciusi mű fáradhatatlan terjesztőjeként és a szerzetesi fegyelem szigorú őreként. Adottságait teljesen ennek a célnak rendelte alá. Ez juttatta el Pietro Casanit az életszentség csúcsára a keresztény erények gyakorta fájdalmas, de mindig egészen különösen lángoló gyakorlása révén.

    A továbbiakban összegyűjtjük a rendelkezésünkre álló legfontosabb elemeket, néhány jellemző vezérfonal mentén, s mindezeket magának Pietro Casaninak a szavaival gazdagítjuk, hogy még jobban közel kerülhessünk lelkiségének megértéséhez. Természetesen el kell kerülnünk minden erőltetett sémát, amely arra vezethetne, hogy egy "tökéletes" embert fessünk le, hiszen ez távol állna a történelmi hitelesség igényétől. A valódi keresztény életszentségnek nincsen szüksége ilyen kiigazításokra, hiszen nem az emberi hibák hiányán alapul, hanem az Isten iránti szeretet lángoló voltán, amely elönti az ember szívét és arra ösztökéli, hogy "Isten nagyobb dicsőségére és felebarátaink javára" cselekedjen.

      1. Teljes önátadása Istennek a szerzetesi életben

    Ez Pietro Casani életének legszembetűnőbb jellegzetessége, amely életszentségének alapját képezte. Ez állt állandóan gondolatainak és cselekedeteinek középpontjában attól kezdve, hogy fiatal szívében megérlelődött életre szóló döntése. "Hivatását csodálatos dolognak tartották" - idéztük már fentebb is P. Franciotti szavait -, mivel oly hirtelen tört elő egy emberileg is ragyogó karrier elé néző, nem hétköznapi intelligenciával rendelkező fiatalemberben. A gyökeres változtatás melletti döntés az évek során még jobban elmélyült, és rányomta bélyegét életére és későbbi döntéseire.

    A P. Leonardi mellett, a Montevergine (1596) és a Vallombrosa (1601) kolostor apostoli vizitációja alkalmából szerzett tapasztalatok bizonyosan segítséget jelentettek számára, hogy jobban megismerje a szerzetesi élet különböző vetületeit. Emellett rávezették, hogy jobban megbecsülje a világtól való elfordulásban való következetes kitartást és a szerzetesi élet valóságát, amire vállalkozott.

    Mélységesen meg volt arról győződve, hogy ha Isten iránti szeretetből elfordul a világi dolgoktól, akkor ennek a szerzetesi életben a legszigorúbban értelmezett "szegénység" felel meg, az elhagyott dolgok visszasírása és rejtett visszavágyakozás nélkül. Nem ismerte a félmegoldásokat, amelyek az embert visszavetik a "világi dolgokhoz", azzal magyarázkodva, hogy azok hasznosak a szerzetesi élet szempontjából is. De idézzük saját szavait: "Nem akarom soha elhagyni, ahogy már más írásaimban ajánlottam Méltóságodnak, még a jelenlegi bőségben és alamizsna- áradatban sem a mi magasztos és drága szegénységünket, amit olyannyira irigyelnek tőlünk az alvilág lelkei, hogy már máskor is arra ösztökélték az embereket: adjanak bőséges alamizsnát a szerzeteseknek, hogy így elragadhassák tőlük e leggazdagabb örömöt" (1635. február 22.).

    Amint már említettük, ez volt az az alapvető meggyőződése, ami miatt a Luccai Kongregációból átlépett a "Kegyes Iskolák Rendjébe", miután lezárult a társulatok egyesítésére tett három éves kísérlet. Pontosan így értelmezte ezt a tettét P. Carloantonio Erra is, az említett Kongregáció történetírója, amikor ezt állapítja meg róla: "P. Casani nem azért lépett ki, mert valami ellenérzése támadt, hanem azért, mert olyan szegény és szigorú életre vágyott, mint amilyent a "Kegyes Iskolák Rendjében" kezdettől fogva éltek". Minden bizonnyal együtt örült tehát Casani Kalazanciussal és első társaival, amikor V. Pál pápa alapító brevéje, az "Ad ea per quae" (1613. március 6.) is elismerte a "magasztos szegénységet" az új intézmény megkülönböztető jegyének. Az "Isten Anyja Szegényeinek Páli Kongregációja, a Kegyes Iskolák Társulata" - írta elő a pápai okirat - "a szegénységi fogadalom révén vezesse be mindegyiküket a magasztos szegénységbe, csakúgy az egyének, mint a közösség tekintetében". A "szegény" jelzővel egészítette ki saját nevét is, hiszen úgy írta alá leveleit, mint "Pietro, a szegény". "Szegényeknek" nevezte a szerzeteseket is konstitúció-tervezetében, a "Pusilli gregis idea"-ban.

    Ugyanakkor számára a szegénység nem csupán az elnevezésben jelentkezett. Szegénysége ténylegesen gyökerekig ható volt, amint ezt hangúlyozzák róla kortársai, és ezt ajánlotta ő rendtársai számára is: "A Jézus Krisztus iránti lángoló szeretet tegye Méltóságodat mind szerelmesebbé a szent, magasztos, evangéliumi Szegénység iránt" (1619. június 20.). A szerzetesi élet normális szűkösségében Isten akaratát látta: "hogy gyakoroljuk magunkat a szent szegénységben".

    A szerzetesi megszentelt élet, jól tudta ezt Casani, nemcsak a "világi dolgoktól", hanem a "személyektől" és a saját testünktől való elfordulást is jelenti. Ebből következik a tisztasági fogadalom, amelyet Casani teljes szívvel és szigorú erkölccsel be is tartott.

    Bizonyos sajnálatos helyzetek, amelyeket rendtársainak ezen az ingoványos területen mutatkozó gyengeségeivel kapcsolatban Casaninak kellett megoldania, mint elöljárónak, még jobban megerősítették aszkétikus életfelfogásában, amely annál szükségesebb, minél inkább ki van téve valaki a veszélynek. "Meg ne feledkezz, kedves fiam, arról - ajánlja egy 1623. március 23-án kelt levelében -, hogy őrködnöd kell érzékeid felett, mert ezeken áll vagy bukik kitartásod". Jóllehet mindig nyitott maradt az emberi gyengeségek megértésére, nagyonis határozott volt, ha a "tisztaság és szegénység megrontói" ellen kellett fellépnie. Csak ezekkel kapcsolatban tervezte a "Pusilli gregis idea"-ban, hogy büntetéseket szabjanak ki, "nem kizárva a Rendből történő elküldést sem".

    Szerzetesi életének ezeket az alapvonásaihoz hozzájárul még, amit a teljes és feltétlen engedelmességgel kapcsolatban ír: "Elöljáróim kezében vagyok és akarok is lenni mindig (úgy vélem, mindig is ott voltam). A Házfőnök úrnak elmondtam nemcsak mindazt, amit tettem, hanem még gondolataimat is". Ezt egy 1611. május 14-én kelt levelében írta, amikor még a Luccai Kongregációhoz tartozott. Később ismét megerősíti ezt a magatartását a "Kegyes Iskolák Rendjében" is az a kifejezés, amely gyakran felbukkan Kalazanciushoz írott leveleiben: "Alattvalója és fia vagyok Atyámnak" (1631. május 3.), "Figyelek Atyám intéseire" (1633. január. 29.), "Visszatértem Atyám kezébe van letéve" (1633. március 5.). Még akkor is, amikor a Renden belüli kérdések kapcsán átmeneti nézetkülönbsége támadt Kalazanciussal, és Casani csendben félrevonulva már- már sötéten kezdte látni a "Kegyes Iskolák" jövőjét, a mindig kész és feltétlen engedelmesség szelleme mégsem szenvedett csorbát.

    Ezután történt, hogy Kalazanciussal együtt a meg nem értettség, a gyanú és a bizalmatlanság igen kemény próbáját kellett kiállnia az egyházi hatóságok részéről. Néhány esztendőn át, amelyek éppen Casani életének utolsó évtizedét is jelentették (1635-1647), ezek az események teljesen felbolygatták a Rend belső békéjét. Bár érthetően fájtak neki a történtek, az ő magatartása ekkor is az imádsággal kísért engedelmesség volt: "Nyugodjunk meg és imádkozzunk". Ez a tömör mondat önmagában is elegendő rá, hogy megmutassa szívének mélységes szenvedése mellett azt a készséges engedelmességét is, amely Isten segítségébe vetett bizalommal párosult.

      2. Életszentsége és a novíciusképzés felelőssége

    Az evangéliumi tanácsok gyakorlása, amin a szerzetesi élet alapszik, csak puszta külsőség és terméketlen, ha nem lelkesíti át belülről az emberi és keresztényi erények belső tapasztalata: ezekben áll az evangéliumi tökéletesség. Casani egész életében ebben a tapasztalatban élt, és elérte az életszentség szentekre jellemző hősies fokát, amint egybehangzóan tanúsítják róla életrajzírói és mindazok, akiknek alkalmuk nyílt közelébe kerülniük élete során.

    A bodoggáavatási eljárás során bemutatott alapos és pontos dokumentáció kiemeli Pietro Casani erényeit, bemutatja emberi adottságokban is gazdag személyiségét, amely megnyert mindenkit, aki csak közel került hozzá: a köznapi társalgásban egyszerű volt, a szószék magasából is kedves, bár meg nem alkuvó; mindig készen állt lelkiismereti helyzeteket megoldani és a tanácsért hozzá fordulóknak eligazítást nyújtani; fáradhatatlanul teljesítette kötelességét a legnehezebb időszakokban is.

    "Vallási téren messze fénylik Casani győzhetetlen hite, a Gondviselésbe vetett szilárd reménysége, lángoló szeretete felebarátai iránt a földi dolgokon át is: a fiatalok, Krisztus jegyesei valamint az eretnekek iránti fáradhatatlan buzgóságban. Isten Szolgáját egészen különleges módon jellemzi a Szent Kereszt és a Szentséges Szűzanya iránti buzgóság mellett a szegénység és a szent alázatosság szeretete: e két testvérnyi erény, amelyek oly szükségesek a szegény Krisztus szolgálatához a szegény és tudatlan gyermekekben, hogy biztosíthassa számukra nevelésre és oktatásra való jogaik teljesülését, s ezzel megvesse emberi, vallási, kulturális és társadalmi képzésük alapjait."

    Ebben az összefoglalásban, amelyet a "Positio super virtutibus" (Positio, I, XI. o.) bevezetéséből idéztünk, megláthatjuk Pietro Casani életszentségének alapvető jegyeit, amit életének alaposabb elemzése részletesebben kiemelhetne számunkra, mint az említett kötetben is, amelyből itt csak néhány címet idézünk: Hit (Isten, Szentháromság, a Megtestesült Ige, Szentírás, Gondviselés, Szentek, Egyház,...), Remény ( a betegségek során, a szegénységben, a megpróbáltatásokban és üldöztetésekben), Isten iránti szeretet ( Oltáriszentség, Urunk szenvedése), a Mária iránti fiúi szeretet, a felebarátok iránti szeretet, a lelkek üdvének buzgó szolgálata, bölcsesség, igazságosság, erő (nagylelkűség, türelem és kitartás), mértékletesség, alázat, szegénység, tisztaság, engedelmesség,...

    A tények és tanúságtételek e mozaikja szépen kirajzolja életszentségre törekvését, amelynek alapja mélységes alázata, amely arra indította, hogy saját személyével szemben talán túlontúl is kemény legyen. Ezt maga is elismerte, P. Alessandro Bernardini, a Luccai Kongregáció legfőbb elöljárója megjegyzéseire írott válaszában: "Valóban megtévesztett engem a szentek példája, amelyet rosszul értelmeztem és még rosszabbul alkalmaztam a magam személyére, amikor úgy képzeltem, hogy a szigorúságban inkább ösztökére rászorulok, semmint a megfékezésre". Milyen tiszta is ez az ifjúkori vallomás, amelyet még ideiglenes fogadalmas korában tesz; áttetszik rajta feltett szándéka, hogy követi a "szentek példáját", amiről azt mondja, "rosszul értelmezett" és "még rosszabbul alkalmazott" saját személyére vonatkozóan. Valójában azonban nagyon is "jól értelmezte" és "még jobban alkalmazta" a szentek példáját, hiszen éppen ennek követése révén indult el az evangéliumi tökéletességre vezető élet útján.

    Látták ezt rajta a Luccai Kongregációban elöljárói csakúgy, mint később maga Kalazancius a "Kegyes Iskolák Rendjében", akik rábízták a fiatalok képzésének kényes feladatát, és több ízben is novíciusmagiszternek, a jelöltek teológia- és filozófiatanárának nevezték ki. Ezeket a feladatokat ő főképpen élete példája révén tudta teljesíteni, amellett, hogy remek felkészültséggel rendelkezett a filozófia és a teológia terén is. Semmit sem kért másoktól, amit maga át nem élt már. P. Mario Carisio, a közelmúltban (1990) írt életrajzírója megállapítja: "A P. Casani által vezetett noviciátus időszaka hősi korszak volt: teljes volt a szilencium, a meditáció szinte folyamatos, az engedelmesség pontos, gyakoriak a testi próbák: szigorúak a böjtök és a virrasztások... Minthogy ekkor még nem léteztek a Konstitúciók, minden novícius a magiszter személyéből sugárzó buzgóság által épült".

    Az általa nevelt novíciusok közül kiemelkedik Glicerio Landriani (1588-1618), aki Kalazanci Szent József egyik legkedvesebb társa- tanítványa volt, s aki szentség hírétől övezve halt meg harminc évesen, 1618. február 15-én, a Santa Maria in Via templom melletti noviciátus épületében, s ott állt mellette P. Casani. Landriani hősi erényei, amelyeket az Egyház hivatalosan 1931-ben ismert el, fénylő példája napjainkig a nevelői apostoli munka, különösen a gyermekek, az ifjak és a felnőttek hitre tanítása számára. Ennek szentelte ugyanis életét Landriani már a "Kegyes Iskolák" világi Kongregációjának tagjaként is, 1612- től kezdve, még mielőtt megkezdte volna a noviciátus időszakát.

    P. Casani akkor is szívén viseli a novíciusok és növendékek képzését, amikor nem viselte érte a közvetlen felelősséget. Nagy átérzéssel ír erről a kérdésről és kifejezett módon hivatkozik a Rendalapító elképzeléseire: "Legyen különös gondjuk e növendékekre, mert ezt szeretné Atyánk" (1624. június 7.). Másutt így ír: "Foglalatosságaim közül leginkább sajátomnak és a legfontosabbnak a noviciátusról történő gondoskodást tartom, mert ez képezi Rendünk alapját... Azt kívánom, hogy a novíciusokat úgy nevelje, hogy teljesen átérezzék az Istennel kapcsolatos dolgokat, hogy ezekkel kitüntetetten és jámboran foglalkozzanak. Szeretném, ha a szent szegénységben egészen kiválóak volnának, megbecsülnének mindent, ami hozzánk, házunkhoz és templomunkhoz tartozik és hogy olyan kitartóan törekedjenek a legmagasztosabb Szegénység után, hogy megvessenek minden dolgot, még ha egészen apróságról van is szó, amiről lemondanunk ésszerű lehet..." (1634. szeptember 22.).

    Minden szerzetes intézmény fejlődése, amint azt Casani gyakorta mondta, tagjainak megfelelő felkészítésén múlik. Éppen ezért "legfontosabb teendőinek egyike" Rómában, Genovában, Nápolyban és később Morvaországban is a fiatal szerzetesek felkészítése volt, akikre nemegyszer személyesen ügyelt még akkor is, amikor tartományfőnökké nevezték ki. Ezt a különleges hajlandóságát emeli ki nem csupán azoknak a tanúságtétele, akik novíciusmesterüket tisztelhették benne, hanem az a gondosság is, amellyel a "Novíciusok Reguláját" megírta, valószínűleg 1617 márciusában- áprilisában, a "Kegyes Iskolák Páli Kongregációjának" 1617. március 6-i hivatalos elismerése után. E munkát maga Kalazancius bízta rá, aki különösen alkalmasnak tartotta őt erre a feladatra. 10 alapvető szempontot nyújtott számára irányelvként a megbízatás elvégzéséhez. Később ugyanő dolgozta ki az "Istenanya Szegényeinek Közönséges Reguláját" is, amely az egyéni és közösségi szerzetesi élet ragyogó keretéül szolgál. A lelkiség, amely ebből a Regulából árad, évszázadokon keresztül, gyakorlatilag a II. Vatikáni Zsinatig átitatta és meghatározta sok-sok piarista nemzedék képzését.

      3. Az apostoli munka különleges formája életében: a nevelés

    Pietro Casani szerzetesi élettapasztalatának és életszentségének radikális volta Isten terve szerint nem csupán arra szolgált, hogy személyesen jobban bekapcsolódhasson a világ megváltása krisztusi művének misztériumába, hanem arra is, hogy sajátos szerepet töltsön be az Egyház küldetésében. E sajátos szerep a nevelői apostoli munka, amelynek célja az emberi személy fejlődésének elősegítése és az evangelizáció az üdvösség felé vezető úton.

    E sajátságos küldetés lassanként bontakozott ki Pietro Casani életében.

    Kezdetben Leonardi Szent János nyomdokain a megújult szellemiségű papi apostoli munka kötötte le. E lelkipásztori tevékenység középpontjában a lelkek üdvösségének szolgálata állott, és fő eszközei a prédikáció, valamint a szentségek kiszolgáltatása voltak. Ő azonban már ebben a környezetben is előszeretettel foglalkozott a fiatalokkal, akiknek irányában ellenállhatatlan vonzalmat érzett a hittel átitatott szeretet természetességével. Ahogyan mások fogalmazták meg róla: "csodálatraméltó tehetsége volt a fiatalok meghívására". E különleges adottságának nyilvánvaló jele volt papságának első éveiben a luccai Havasboldogasszony Kongregáció megalapítása a gyermekek és ifjak számára.

    Ezután következett be találkozása Rómában Kalazanciussal és a "Kegyes Iskolákkal". 1614-ben készséggel vállalkozott a két kongregáció egyesítésében való részvételre, három esztendővel később pedig úgy döntött, hogy a "Kegyes Iskolák Rendjében" folytatja nevelői apostoli munkáját. E döntését hosszan fontolgatta és megszenvedte; az a szándék vezérelte, hogy az Úr által neki szánt sajátos küldetést folytassa. Minden bizonnyal nem volt könnyű ez a választás egy fiatal szerzetes számára, akit személyes kapcsolat is fűzött ahhoz a kongregációhoz, amely kora fiatalságában befogadta őt. E kongregációban nemcsak fiatalsága lelki mestereit és sok- sok társát hagyta el, hanem tulajdon édesatyját is, Gaspare Casanit, aki 1610-ben lépett be oda. Úgy tűnik, semmilyen különös ellenérzés vagy értetlenség sem ösztönözték Casanit az eltávolodásra, hiszen mindig is érdeklődést és megbecsülést mutatott volt rendtársai irányában. Ami a "Kegyes Iskolák Rendje" melletti elköteleződésre indította, az a "legmagasztosabb szegénység" és a "szegény" gyermekek között végzett apostoli munka volt.

    Ezt az apostoli munkát úgy határozta meg ő maga, mint "igen magasztos és igen hasznos foglalatosság nemcsak Róma, hanem az egész világ számára". Teljes önátadással vetette magát ebbe a munkába, biztos volt benne, hogy ezzel az Úr hívására válaszol. Válasza valóban teljes volt: tökéletes készséggel állt új szerzetesi családja rendelkezésére és fáradhatatlanul dolgozott Kalazanci Szent József oldalán műve megszilárdításán és terjesztésén.

    Legnagyobb érdeme az volt, ezt kimondhatjuk bátran és túlzás nélkül: felfogta, megértette és tevékenyen segítette Kalazancius felismerését: a tridenti zsinat utáni Egyház legfőbb célkitűzése, vagyis a társadalom átalakulása, csakis a lelkiismeret nevelése révén válhat valóra; ez pedig kizárólag "a teneris annis" (a kisgyermek kortól kezdve) lehet megvalósítani, kiterjesztvén ezt mindazokra, akik kényszerűségből nem részesülhettek ebben a nevelésben. Az erős, fejlett növényt nehéz már meghajlítani, de a növés előtt álló kicsi magoncot könnyű még irányítani. Ez Isten kertjének nem csupán néhány kiváltságos növényére igaz, hanem minden fára, ami az Úr mezején növekszik. Ez volt Kalazancius alapvető felismerése: a jámborságot és műveltséget (pietas et litterae) kell adni mindenki, különösen a szegények számára, a legkoraibb fiatal kortól kezdve. Ez pedig nem más, mint az ingyenes népiskola a személy fejlődésének és evangelizációjának elősegítésére.

    Pietro Casani nemcsak megértette mindezt a maga teljes mélységében és forradalmian evangéliumi lényegében, hanem tökéletesen meg is valósította ezt az elképzelést. Az Úr nevében, 45 éves korában, vagyis élete teljében rálépett a nevelésnek erre az új útjára.

    Igaz ugyanakkor, hogy amikor a lelkek java megkívánta, továbbra sem mondott le a papi apostoli munka gyakorlásáról az iskola keretein kívül: prédikációkon, népmissziókon, gyóntatással, testvériségek létrehozásával, sőt ördögűzések végzésével is, mindenkor a vallási szabályok pontos betartása mellett és úgy, hogy sohasem szenvedett csorbát elsődleges feladata: a nevelői apostoli munka.

    Sajátos szerepe, amit a Renden belül vállalt, különleges tulajdonságaival magyarázható: úgy adódott, hogy inkább az "oktatás megszervezése", mint maga az "oktatás" lett a feladata, hiszen vezetői megbízatásokban részesült, s ez nem tette számára lehetővé, hogy a gyermekekkel állandó és közvetlen kapcsolatban álljon. Idejének legnagyobb hányadát az kötötte le, hogy szerzetes-tanárokat készített fel, helyiségeket és felszereléseket szerzett az iskolai tevékenységhez, megszervezte a tanári kart és az órarendet, tankönyveket szerzett be, sőt írt személyesen, órákat látogatott és ifjúsági rendezvényeket (akadémiákat, kongregációkat, színi előadásokat) készített elő. Óriási szervezői munkát végzett a Regula és a Konstitúciók szellemében, szem előtt tartva Kalazancius gyakori és részletes iránymutatását, amelynek célja mindenkor az emberi személy fejlődése és az evangelizáció volt.

    Casani sohasem tévesztette szem elől a "Kegyes Iskolák Rendjének" ezt a célkitűzését. Ezért nemcsak az elért sikereket köszönte meg mindig Istennek (a "Deo gratias" visszatérő formula leveleiben), hanem mélységesen bánkódott azok fölött a hibák fölött, amelyeket a szerzetesi élet szabályainak megtartásában tapasztalt, ezek minden, a nevelői küldetésre vonatkozó következményével. Ebben az esetben, vagyis amikor olyan szerzetesek akadnak, akik "nem szolgálják az Urat, hanem ellene dolgoznak az iskolában" (e szavakkal írja ezt le egy bizonytalan évjáratú, talán 1638-as emlékiratában), a legjobb eszköz ezeknek az eltávolítása. Aggodalma olykor már-már a pesszimizmust súrolja, de a legnehezebb pillanatokban, amikor az egész Rend zátonyra futni látszik külső és belső problémák feltorlódása következtében, ő lesz Kalazancius követe, "írnoka", talán egyes, magasrangú egyháziaknak írt kérvények és emlékeztetők szerzője is az ő nevében, csakhogy minden veszélyt elhárítson a Rendtől, amelyet maga Kalazancius oly megindító szuperlativusz-sorral írt le híres Memoriáléjában, amelyet 1621-ben Tonti bíboroshoz intézett: "e mű valóban a legméltóbb, legnemesebb, legérdemdúsabb, legalkalmasabb, leghasznosabb, legszükségesebb, legtermészetesebb, legésszerűbb, legjobb, legkedvesebb és legdicsőbb".

    A lehető legaktuálisabb erkölcsileg szétesett társadalmunkban a fiatalok keresztény nevelése ezen úttörőinek példája. Ma éppúgy, csakúgy, mint egykor és mindig, a társadalom reformja az iskolai osztálytermekben válik valósággá, ott lel igazi alapot: "E szolgálat buzgó teljesítése - mint azt Kalazancius a "Kegyes Iskolák Rendje" Konstitúcióinak Előszavában írja - a keresztény társadalom megújhodásának alapja... Ha ugyanis, az ifjak kora gyermekkoruktól komoly képzést kaphatnak jámborságban és műveltségben, méltán remélhetjük, hogy életük egész folyása boldog lehet".

    Az a hangsúly, amelyet napjainkban az Egyház a katolikus iskolákra helyez az evangelizáció és üdvözítő küldetése területén, a legjobb megerősítés abban a tekintetben, hogy Boldog Pietro Casani élete és műve értékes üzenetet hordoz a mi korunk számára is, a nevelőknek éppúgy, mint mindazoknak, akik szívükön viselik az Egyház és a társadalom tényleges fejlődését.

      4. Szoros együttműködés Kalazanciussal a "Kegyes Iskolák Rendjének" megerősítése és elterjesztése érdekében

    Többször utaltunk már P. Casani életének arra a jelentős vonására, amely utolsó harminc évének legfontosabb jellemzője volt: az 1614-17-es hároméves időszaktól kezdve ő lett Kalazanci Szent József első és legszorosabb munkatársa a "Kegyes Iskolák Rendjének" megerősítésében és elterjesztésében. A fenti időrendi összefoglaló adatai közt böngészve a következő jellemző elemekre bukkanhatunk: Pietro Casani volt a San Pantaleo-ház első házfőnöke, az 1614-től 1617-ig terjedő hároméves időszak alatt, amikor a Luccai Kongregáció és a "Kegyes Iskolák Rendje" egyesült. Ő volt az első novíciusmester (1617-ben), Kalazancius után elsőként tette le az ünnepélyes fogadalmat, amint a "Kegyes Iskolák Rendje" és Konstitúciói hivatalos elismerést nyertek (1622-ben). Ő volt a Rend első ligúriai tartományfőnöke (1623-ban), majd első nápolyi tartományfőnöke is (1627- ben), valamint az első generálisi megbízott és vizitátor Német Provinciában (1638-ban). Hozzáfűzhetjük még a felsoroláshoz: elsőként követte Kalazanciust Róma utcáin az Inkvizíció foglyaként, 1642. augusztus 8-án és az azt követő nehéz időszakban...

    "Elsőségeinek" ez a hosszú sora természetesen nem lehet a véletlen műve, különösen, ha hiszünk benne, hogy az emberek történetét az Isteni Gondviselés alakítja. Casani őszinte és mély szeretete az evangéliumi szegénység iránt elvezette őt a kénoziszig - ugyanakkor Isten terve elsőrendű szerepeket rótt rá ennek az evangéliumian új műnek a megszilárdításában és elterjesztésében, amelynek nehéz, de termékeny kezdetét az Úr egy másik olyan szolgájára bízta, akitől szintén idegen volt minden főszerep vállalása. Kalazanci Szent József, akit arra hívott meg az Isten, hogy Róma szegény gyermekeinek adjon hangot és szívet az 1597-es esztendő őszétől kezdve, csak azután látott maga munkához, hogy előbb a magánál alkalmasabb személyeket igyekezett rábírni. Félve bár, de a Gondviselésbe vetett bizalommal kezdett a szent műhöz, lemondva az emberi karrier minden perspektívájáról, mivel, amint ő maga írta egy levelében: "Rómában megtaláltam Isten szolgálatának számomra legjobb módját a szegény gyermekek szolgálatában, és ezt el nem hagynám semmiért a világon".

    Az Evangélium logikája a feje tetejére állítja az emberi tervezgetést és az isteni tervek megvalósulása azokra a személyekre támaszkodik, akik nem önnön erejükben, hanem Isten támaszában bíznak. Eszerint a logika szerint kell helyesen szemlélnünk Casani és Kalazancius találkozását: Isten gondviselésszerű tette volt ez, amellyel a kicsinyek és szegények: az Evangélium kedvezményezettjei felé forduló evangelizáló intézményt támogatta és megerősítette. Ez a tökéletes lelki összhang és a közös vágy, hogy a világi dolgoktól elszakadva Istent szolgálják a kicsinyekben és a szegényekben Casanit egészen Kalazanciushoz kötötte és legjelentősebb segítőtársává tette, aki mindig kész volt az áldozatra és a közösség fellelkesítésére, bárhová küldte is őt Kalazancius, hogy a házak alapítása, vagy éppen a fiatal szerzetesek képzése révén terjessze tovább "ezt a gyümölcsöző intézményt, amit úgy szeretnek és kívánnak egész Európában" (1645). Okkal-joggal határozta meg Casani szerepét a következőképpen az "Informatio super dubio" (ld. Positio super introductione causae, 1915., 71. o.): "Divi Calasanctii dexterum brachium atque Ordinis illius columna et basis", vagyis "Kalazancius jobbkeze, Rendjének tartóoszlopa és alapja".

    A rábízott nehezebbnél nehezebb feladatokat - novíciusmesterség, tartományfőnökség, generálisi asszisztensi megbízatás, generálisi megbízott és vizitátor - a lehető legnagyobb felelősségérzettel végezte. Az egyes személyekkel szemben és nehéz szituációk során kiegyensúlyozottan és tapintattal, hittel és szeretettel járt el. Tudatában volt annak, hogy munkája nem a hatékony szervezet kiépítésének van alárendelve, hanem szolgálni akarta megszentelt életű testvéreit, hogy gyümölcsöző módon végezhessék apostoli munkájukat a szegény ifjak javára. Felelős tiszteinek ellátásában híven megfelelt azoknak az ajánlásoknak, amelyeket maga intézett az elöljárókhoz a fent említett "Pusilli gregis idea" című munkájában: "Arra bíztatjuk az Úrban e kicsiny nyáj valamennyi elöljáróját, Isten előtt szólítva őket buzgón lángoló hittel, hogy minden vezetőként végzett tettükben törekedjenek a keresztény egyszerűségre, a vallásos őszinteségre és a jólelkűségre, ezekben áll ugyanis a szentek bölcsessége". A továbbiakban felhívja a figyelmet azokra a veszélyekre, amelyekbe az elöljáró belesodródhat: "Tartsák magukat a lehető legtávolabb minden politikus kétszínűségtől, a világ ravaszságától és attól a bölcsességtől, amelyet Szent Pál "a test bölcsességének" nevez, és mutassanak rá, hogy ez a magatartás Istennel ellenséges - tartsák azt tehát a maguk ellenségének is".

    A Rend első Egyetemes Káptalanjain a "Kegyes Iskolák" élete és jövőbeli fejlődése szempontjából sarkalatos kérdéseket tárgyaltak. Casani részvétele jelentősen hozzájárult azoknak a súlyos problémák megoldásához, amelyek a szerzetesi család növekedéséből és a Rend elterjedéséből adódtak. Ez utóbbi helyzet ugyanis, amint arra rámutat Severino Giner idézett művének 21. fejezetében, problémaként, méghozzá igen súlyos, a Rend életet fenyegető problémaként vetődött fel. Valójában más, még súlyosabb és összetettebb okok vezettek el később a Rend megszüntetéséhez, pontosabban "világi, fogadalom nélküli kongregáció"-vá degradálásához, amely 1646-ban következett be, X. Ince pápa brevéje nyomán. Ez a súlyos megpróbáltatás ideje volt, amely sohasem hiányzik Isten műveiben.

    Az új házak és iskolák alapítása iránti igény, a különféle lelkipásztori és nevelői megfelelően felkészített szerzetesek hiánya, valamint a szerzetesek fajtái (papok, munkás klerikusok, testvérek) közötti viszonyok tisztázása - mindez számos gondot vetett fel és élénk vitákra adott okot minden szinten. Megoldásukra különféle nézőpontból különféle megoldásokat javasoltak, maga Kalazancius és Casani is, mindenkor természetesen a kölcsönös megbecsülés megtartása mellett. Hozzájárult ezekhez a problémákhoz még néhány pártütő irigysége, féltékenysége, személyes ambíciója, ebből következően a felszínes pletykálkodás és a súlyos rágalom. Ezek együttesen váltották ki aztán az apostoli vizitációk és kontravizitációk sorozatát, amelyeket nem mindig a legteljesebb pártatlanság és igazságosság figyelembevételével végeztek el a megbízottak. Az eredmény az lett, hogy a Rend belső fegyelme teljesen felbolydult, magát az alapítót és legközelebbi munkatársait pedig lejáratták.

    Kalazanciust ezért "második Jób"-nak is nevezték, miután generálisi megbízatását előbb felfüggesztették, majd meg is szüntették, majd pedig arra kényszerült, majdnem kilencven esztendős korában, hogy végignézze Rendje megalázó lefokozását 1646-ban. "Costantes estote et videbitis auxilium Dei super vos..." (legyetek kitartóak és akkor meglátjátok majd az Isten segítségét) - írta a szent öreg utolsó, 1647. május 20-án kelt levelében. Ezzel hangsúlyozta a Gondviselésbe vetett megingathatatlan bizalmát, hogy a "Kegyes Iskolák" újra az ünnepélyes fogadalmas szerzetesrend rangjára emelkedhet majd, amint ez be is következett néhány évvel halála után.

    És Casani?

    Az első időkben (1635. és 1638. között), amikor még csupán belső problémák jelentkeztek, igyekezett minél kevésbé kivenni a részét a közszereplésből és a Rend szélére sodródni. "Annyira meg vagyok zavarodva és le vagyok taglózva attól, ami szegény Rendünkkel történik, hogy már azt sem tudom, hol áll a fejem... Elgondolni sem merem, mivé válhat a mi szerzetünk... Minél kevésbé hagyom, hogy bénítsanak e zavaró dolgok, annál nyugodtabb vagyok. Ezt a magatartást igyekszem követni mostantól kezdve, mindaddig, amíg ez a baljós hatás érvényesül..." (1635. június 18.). Addig is imádkozik, és másokat is az imádságra szólít: "Spero in Deo che dabit his quoque finem. Nem látok más kiutat és gyógyírt, csak az imádságot" (1635. november 15.).

    Később, amikor az események valódi üldözés formáját öltik a rendalapító és a Rend ellen, Casani közelebb húzódik Kalazanciushoz, hogy védelmezze személyét és művét. Számtalan emlékiratot juttat el a Pápához, különböző bíborosokhoz és magas rangú személyiségekhez, hogy mentsék meg ezt a szent művet, "hogy megmaradhasson ez az intézmény abban a tisztaságban, amelyben kezdetben megszületett. E tisztaság jellemezte a Rend életét, a fogadalmak megtartását és az iskolák irányítását is" (1644. március 10.). Ha olykor hajlamos is volt Casani a pesszimizmusra azzal kapcsolatban, hogy sikerülhet-e egyáltalán túllépni a válságon, hitében maga is egyértelműen messzebb tudott tekinteni: "Ez a kísértés ideje, amikor a Szentlélek arra tanít bennünket, hogy maradjunk meg sziklaszilárdan a számunkra kijelölt helyen, amíg elvonul a megpróbáltatás. Ne tántorítsanak meg bennünket a fenyegetések, ne ijesszenek meg a cselvetések, mert egyszer csak az egész ködbe vész majd...; most nyugodtnak kell maradnunk, hallgatnunk és imádkoznunk kell és bíznunk kell Isten segítségében" (1644. február 12.). Egészen tömören így fogalmazza meg: "Legjobb, ha az egész ügyet Isten kezébe helyezzük, ahogy Generális Atyánk is gondolja" (1644. december 12.). "...miután minden emberi reménységünkben csalódtunk, nem marad más hátra, mint isteni segítségben bizakodnunk, ami mindig eléri azt, aki valóban várja" (1646. május 5.); "Ostromoljuk az eget könyörgéseinkkel" (1646. augusztus 25.); "A türelem és az imádság együtt csodákat képes tenni" (1646. szeptember 22.).

    Istenbe vetett mélységes hitről és reménységről tanúskodik 1645. január 7-én kelt levele, amelyet P. Michael Geisselbrunnernek írt Nikolsburgba, abba a városba, ahol hét esztendővel azelőtt maga is járt, mint a Rend generálisi megbízottja. Nagy lelkesedéssel dolgozott ott Casani a "Kegyes Iskolák" megtelepedésén, az evangelizáción és a környező tartományok különféle eretnekeinek megtérítésén. Szinte az egész levelet idézzük alább, mert szerintünk tökéletesen tükrözi Casani lelkének gondolatait életének legutolsó időszakában:

    "... Legyetek még erősek egy kevés ideig, ó szeretett gyermekeim, mindaddig, amíg az Urat ki nem engeszteli az a sok fáradozás és szenvedés, amit ártatlanul elviseltek. Az Úr bocsássa meg vétkeinket és koronázza sikerrel türelmeteket. Így fog történni: Isten, amidőn megbocsátja bűneinket, megnöveli a ti érdemeiteket. Viselkedjetek férfiakhoz illően, és szívetek vigasztalást fog kapni. Legyen bizalmatok az Úrban. Könyörögve kérlek benneteket, hogy ne csüggedjetek a megpróbáltatásokban, jól tudván, hogy "a szenvedésből türelem sarjad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből remény. A remény pedig nem csal meg, mert Isten szeretete kiáradta szívünkbe a ránk árasztott Szentlélek által" (Róm 5,3-5).

    Lehetséges-e, hogy Isten haragja örökké tartson nemzedékről nemzedékre? Bizonyos vagyok benne, hogy rövid időn belül könnyű szellővé változtatja a mostani vihart, s akkor majd elcsendesednek a tenger hullámai... Ajánlom magamat imádságaitokba".

    Befejezésképpen

    Amikor P. Pietro Casani 1647. október 17-én a római San Pantaleo-házban meghalt, Kalazancius mellette volt utolsó perceiben is. 19-én ő adta hírül "szenthez illő" elszenderedését, és ekképp erősítette meg mélységes reményét: "Bízunk benne, hogy halálában még nagyobb segítsége lesz Rendünknek, mint életében volt".

    Ez a szentek reménysége, amely túlmutat az emberi látóhatáron, és a hit legtisztább nézőpontjából megpillantja Isten szeretetének kifürkészhetetlen terveit is.

    Ugyanebben a levélben beszámol róla, hogy "teste egész pénteken a templomban volt felravatalozva és számtalan ember jött el. Most nem szólók azokról a kegyelmekről, amelyeket egyesek kaptak, csak annyit fűzök hozzá, hogy kénytelenek voltunk a testet visszavinni a házba a templomból, hogy elejét vegyük a nép áramlásának...". Néhány nappal később ezeket írja levelében: "szerezzenek mindenfelé információt Casani életéről, szokásairól és arról, hogy milyen hatást váltottak ki különféle helyeken brevéi (a Casani által írt ördögűző imákról van szó), és úgy tűnik, újból felcsillant egy reménysugár Intézetünk szükséges feltámasztásával kapcsolatban. Tisztelendőséged megkezdheti a kutatást afelől is, hogy vannak-e esetleg olyan személyek, akik hajlandóak ezekkel kapcsolatban bármiről tanúskodni, mivel kaptunk már engedélyt erre az Alkormányzó atyától" (1647. október 26.).

    Ezek voltak a ma boldogként tisztelt Pietro Casani szenttéavatására tett első lépések, amelyeket maga a rendalapító, Kalazanci Szent József tett meg.

    E néhány rövid oldal bezárásakor szomorúan látjuk, milyen keveset is írtunk és milyen sokat kellene még elmondanunk. Ez a kötelezettség megmarad a jövőre nézve, hogy az Egyháznak és a "Kegyes Iskoláknak" ez a kincse előttünk, Isten népe előtt állhasson a harmadik évezred küszöbén. Járuljon hozzá ahhoz, hogy "újból felcsillanjon egy reménysugár" az Evangéliumnak a fiatalok számára történő hirdetésével kapcsolatban, azoknak a lelki értékeknek a tanúsága révén, amelyek valóban új reménységet és új életet jelenthetnek az emberiség számára.